Zalamegye, 1892 (11.évfolyam, 1-26. szám)
1892-06-19 / 25. szám
XI. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1892. junius 11). 25. szám. i JL II V n 1 r i r A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem klildtink vissza. 1, A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Meghívó. Zalavármegye gazdasági egyesülete f. évi július hó 4-én d. e. 10 órakor Keszthelyen a városház termében > rendes közgyűlést ^ tart, melyre t. tagtárs úr tisztelettel meghivatik. A közgyűlés főbb tárgyai : 1. Miniszteri leiratok. 2. Folyó ügyek. 3. Netáni indítványok. Zala-Egerszeg, 1892. junius 18-án. Háczky Kálmán sk., ügyvezető elnök. Az ártatlanul elitéltek kárpótlása. Minél nagyobb, minél örvendetesebb hódítást végez az emberiségnél a humanismus szelleme, annál erőteljesebb kifejezést nyer minden vonalon az emberi méltóság méltatására., megőrizésére irányzott törekvés. A társadalmi, az állami rend egyensúlyának fentartását célzó törvények, szokások, szabályok is ebben a szellemben vannak tartva. Napjainkban már a társadalmi és állami rend ellen vétőkkel szemben alkalmazott törvény szigora is ebben a keretben mozog 1. Midőn a ö o megsértett társadalmi rendnek elégtételt ügyekezik szerezni minden áron, e törekvését mindenkor magasabb emberi szempontok vezérlik s nem pusztán a megboszulás gondolata. Ez a szellem cseppet sem lazitott az igazság szolgáltatás erélyén, sőt — mivel magasabb szempontok által vezéreltetik — sokkal mélyebb mederben tartja s annak határozottan több eredményt biztosít. A vádlottakkal szemben alkalmazott s a laikusok és felületesen gondolkozók előtt sokszor kicsinyesnek, meddően ágasbogosnak tetsző | eljárás célja is az, hogy a tárgyi és alanyi t.ényálások összesége alapján érvényt szerezzen a törvénynek s fölületességből eredhető tévedéssel meg ne sértse az emberi méltóságot. Az igazságszolgáltatásra határozott alapot kereső eljárás napjainkban már ment ama brutalitásoktól, mik a rideg, embertelen megboszulás korában napirenden voltak. A humánus irány erősen hódit, a katonaság körében is. Fordulnak elő ugyan elő itt is, ott is embertelenségck, mik nemesen érező emberben felkorbácsolják a vért; de ezek illetékes helyről ritkán maradnak megtorlás nélkül. Es tény az, hogy a humánus szellemben tartott igazságszolgáltatás a társadalomra nézve sokkal több és határozottabb erkölcsi eredménynyel jár, mint a amennyivel a régi kegyetlen systema járt. És tény az is, hogy a mai humánusabb rendszer mellett — mikor az igazságkeresést a bűnösökkel szemben való elégtétel vételénél a magasabb emberi szempontok az irányadók — sokkal ritkábban fordul elő az eset. hogy valakit ártatlanul sújtson a törvény keze. Mind a mellett — (mert hát az igazságszolgáltatás is csak gyarló emberi munka) mai napság is íordultak és fordulnak elő esetek, hogy a körülmények sajátságos összejátszása, a terhelő adatok ördögi csoportosulása "megejti a véges emberi elmét s azok alapján oly következtetésekre, oly ítéletre jut, melyek — bár legjobb, legőszintébb meggyőződésen alapulnak — ártatlanul sújtanak. Concrét esetek merültek föl erre nézve, mik arra indították a szomszédos Ausztria törvényhozó testületét, hogy az ily ártatlanul elitéltek, sújtottak érdekében tövényt alkosson. Nem ment ez a dolog ott sem a dolog érdeméhez méltó készséggel és gyorsasággal. Már 8 év előtt benyújtották a törvényjavaslatot, mikor ott egy szegény magyar leányt gyilkosságban elmarasztaltak s kire nézve 4 évi súlyos börtön elszenvedése után kiderült, hogy teljesen ártatlan volt. Ez a szerencsétlen teremtés azóta nagy intőjelül mindig ott volt az ausztriai törvényhozó testület ülésein, valahányszor az ártatlanul elitéltek kárpótlását célzó törvényjavaslatot tárgyalták. A sokáig húzódó javaslat-tárgyalásoknak e közben új és hatalmas lökést adott egy ismeretlen concrét eset. Egy gyujtogatással vádolt emert Ítéltek el, kinek ártatlansága azonban szintén kiderült. Szabadságát visszanyerte, de a börtön-élet alatt vagyona, gazdasága elkallódott és koldusbotra jutott. Ez eset után sürgősen törvényerőre emelkedett az ártatlanul elitéltek kárpótlását célzó törvényjavaslat. Hogy az a törvény mennyiben felel meg az ausztriai humánus lelkek óhajának, annak taglalásába itt nem bocsátkozhatunk. Mint a társadalom érdekében munkáló sajtó szerény munkásai, csupán a mi szempontunkból kiváltunk e tárgyhoz néhány szót fűzni. Nálunk Magyarországon is fordult már elő concrét eset, hogy vádlottat ártatlanul Ítéltek el. Köteles Sámuel esetére bizonyára mindenki emlékezni fog. Ez a szerencsétlen ember gyilkosságban marasztalva, 9 évig ült börtönben s csak akkor derült ki ártatlansága. Különben ha soha nem fordult volna is elő concrét eset, a lehetőség egyáltalában nincs kizárva, még a jelenlegi fejlettebb büntetőjogi viszonyok között sem. Hisszük is, hogy Ausztria példája nálunk is mihamarabb meghozza a törvényhozástól e tekintetben várható eredményt. A humánus szellem már nálunk is örvendetes mértékben hódított a társadalom minden rétegében s igy a műveltebb társadalom minden vonalán bizonnyára készséggel meditálnak az emberek minden oly mozgalom felett, mely az emberiség jobbjait a humanismus teljes diadalához egy-egy lépéssel közelebb viszi. Ilyen mozgalom az ártatlanul elitéltek kárpótlása tárgyában meg is indult, mely azonban még csak j a humanismus szellemének közvetlenebb szol| gálatában álló egyének között van forrásban. ) Részünkről azonban nagyon szükséges doJ lógnak tartjuk, hogy ez az eszme szétszivárogjon A „Zalamegye" tárcája. Mikor én lapszerkesztő voltam. A „Zalamegye" számára irta: T. G. Rég volt eme história, annyi inár szent! — de olyan nagyon régen még se történt, hogy a malitiózus felebarátok rá foghatnák, mikép talán nem is igaz az egész ' . . . A főgymnasium ö-ik osztályát tiportam. Ilyen korban még a duzzadozó ifjú lélek mindenre képesnek hiszi magát s akadályt nem ismer. Mért ne lehetnék hát én lapszerkesztő ? — igy okoskodtam. Már úgyis halom számra vannak irkálmányaim s társaim rám fogják, hogy értem valamelyest a csíziót az irodalom mezején. No hát próbáljuk meg ! Egyik szabad délután összetoborzottam vagy öt darab magamszőrű collegát és lakásomra cipeltem őket. Ott letelepítém társaimat dívánra, székre és ládára ; magam meg felkuporodtam az ablakdeszkára. Az utóbbi körülméuyből egyik humoros társam kisütötte, hogy „magasratörő" vagyok. Egyszóval, a cigaretták emelkedő füstje között elkezdtem megnyitóbeszédemet, mely oda lyukadt ki, hogy mint vélekedik a tisztelt gyülekezet amaz előterjesztésemről, mely szerint egy szépirodalmi hetilapot kéne „mugyiba" megereszteni ? A programmbeszéd megtette hatását, — még a kályha mellett a ládán pipázó „szélsőbal" sem abcugolta le. Hozzáfogtunk hát a szervezkedéshez. Megállapodtunk, hogy a lap két irott példányban fog hetenként megjelenni. Es hogy a tantestületi cenzúrának esetleges nyomozási hajlamaitól eleve biztosítva legyünk : álnevek alatt dolgozunk. Aztán egyhangúlag — azaz a törté nelmi hitelesség kedvéért: öt hangulag (mert jó magamon kivül annyian valánk) megtettek engem főszerkesz tőnek. (Persze ennek a fejében a t. választó-közönség elszíta egy pák 1 i dohányomat!) Majd magamhoz vettem egy segédszerkesztőt; a többi „munkatárs" meg felosztotta a szerepkört. Egyik elvállalta a vezéreikkezést, a másik a tárcairást, harmadik pedig költeményeket ajánlott fel. Igy rendben lett volna a szénánk. Hogy kijeleljem az irányt, melyet a lapommal követni akartam : az első számnak minden cikkét magam írtam, — természetesen minden cikk alá más-más nevet pingáltam. Ezt már a „szerkesztői élelmesség" hozta magával. Mert a be avatott munkatársakon kivül valaki látván a tucatnyi álnevet, mindenik álca alatt más és más munkatársat gyanít, a mi egyrészt a lap tekintélyét emeli, másrészt uieg némelyik suttyomban irkáló „poéta-tanonc" ez ártat- 1 lan fogástól be engedvén magát keféltetni : ő is felcsap a „díszes számú" munkatársak sorába, inely ily módon mind szélesbkörű lesz. A legközelebbi hétfőn megjelent az első szám. Egész vasárnap délután dolgoztam rajta. S mikor készen volt: diadalmasan hurcoltam körül szobámban az „első szülőket". Aztán ellódultam a segédszerkesztőhöz ; mert a kikötés értelmében a második példányt ő írja le az elsőről. Ha aztán a lapok kiolvasva visszakerülnek : a két példány a fő- és a segédszerkesztő birtokában marad. Hétfőn reggel az iskolai előadás előtt kiad luk a két példányt a munkatársaknak. Ok aztán ismerőseik körében tovább adták, úgy, hogy rövid idő alatt lapunk ismeretes volt a munkatársak nővérei, házikisasszonyai előtt; sőt később felsőbb osztályú tanulók is irtak számunkra. Egyszer az utcán csatangoltam s hátulról nyakoncsipett egy ismerős VÍIJ-ik osztályú s elkezdett gratulálni lapom sikere miatt. En persze drukkoltam, hogy ily széleskörű ismeretség meilett a tantestület neszét veheti a dolognak. Szabadkoztam hát nyakra-főre, az álnevekre hivatkozván s erősítettem, hogy ártatlan vagyok a dologban, mint a ma született gyerek. De az említett úriember nem tágított s kénytelen voltam a gratulátiót elfogadni. Most, így „négyszemközt" megvallva: jólesett a dolog s aztán hazafelé menvén, benéztem a szomszéd zsidó szatócshoz megmázsáltatni magamat, hogy a dicsőségtől nem hiztam-e meg valahogy mégegyszsr oly súlyossá, mint annakelőtte valék ? ... . Lapunk terjedésével, a munkatársak szaporodásával egyenes arányban gyűltek a beérkezett cikkek. Igy hát az asztaltiában szük volt már a hely ezek számára. Ámde nem sokáig tépelődtem ; — mire való hát a „szerkesztői talentum ?" . . . A „naehkászli"-ból csakhamar kirámoltam mindent s annak „összes helyiségeit" berendeztem „szerkesztőségi irattárnak". Minő élvezet volt az, mikor a divánon pipázva neki estem s toldoztam, foltoztam, reparáltam, corrigáltam, praeparáltam és destilláltam a cikkeket a lap számára ! De voltak kellemetlen oldalai is „szerkesztői.-pályafutásomnak." Többek közt a segédszerkesztőkkel sehogy sem tudtam kijönni (vagy ők én velem ?) — s igy majd minden hónapban változtatni kellett őket. Aztán meg ilyes históriák is fordultak elő: egyik collega I holmi ébredező szerelem tüneteiben sinlődött. Tudván, hogy az ő ideálja: a szőke Malvin, olvasni szokta lapunkat, gondolta hát, hogy legbiztosabb módon úgy juttathatja el az illetékes fórumig szerelmi vallomásait, ha egy erről zengő dicshymnust megereszt a mi lapunkban. Be is robogott az ipse a „szerkesztői irodába", recommendálván vadonatúj kéziratát. En megköszöntem szives gyámolítását lapunk irányában; — de ilynemű cikkek nem tartoznak a mi irányunkhoz, a mennyiben „szerelmi ágens avagy szívbeli szenzál" nem lehetünk ! Természetesen erre a „Rolland turioso" örökre lemondott a további munkatársi szerepről ! Egyik hét végén a lap többi cikke már együtt volt, — csupán a tárca hiányzott még. Megsürgettem hát az illetékes munkatársat, a ki neki is esett melegibeu algebra óra alatt összefércelni valami históriát. S mig a többiek húzták-vonták a gyököt a tönkresilányíMai szamunkhoz fél iv melléklet van csatolva.
