Zalamegye, 1892 (11.évfolyam, 1-26. szám)

1892-01-17 / 3. szám

Melléklet 11 „ZALAMEGYE" 1S92. Avi 3 ik számához. felmutatott üzleti könyvében ezeu tételek csakugyan előfordulnak. \ bort bírálat alá nem tudja bocsátani, mert már bekeverte s azt kereskedésre fogja felhasználni. Ezzel kapcsolatban jelenté a főszolgabíró, hogy október­december hónapokban több tapolczai kereskedőnek érke­zett a vasúton borszállímány, melyek az alsó-lendvai, rédicsi, csömödéri, mura-királyi, kis czelli, viroviticzai, söschaui és zala-egerszegi vasúti állomásokon lettek fel­adva. Ezek közül nagyobb szállítmányt kapott többi között Schwartz Mór tapolczai kereskedő az alsó-lendvai, rédics, és csömödéri vasuti állomásokról, akit e tárgy­bau megkérdezvén, az illető bemondotta, hogy a kérdéses borokat az ottani vidékbeli szőlőhegyekben vásárolta össze, azok valóságos borok voltak, melyeket azonban ő maga a vasuti állomásnál megérkezések alkalmával többeknek eladott. — A főszolgabiró jelentése azzal vétetett tudomásul, hogy tudja meg a kihallgatott egyén tői azoknak neveit egyenként, akik részére a vasúton szállított borokat mindjárt megérkezésük alkalmával a vasuti állomásnál eladta. A Keszthelyen keresztül vezető kőut költségterve­zete bemutattatván, a kőut kiépítése a beterjesztett költségtervezet alapján engedélyeztetett s a vármegye alispánja az árlejtés foganatosításával azzal bízatott meg, hogy a versenytárgyalásban Keszthely városa is részt vehet. Olvastatott és tudomásul vétetett a kereskedelem­ügyi miniszter leirata, melyben tudatja, hogy a tűrje — sze:it-gróthi h. é. vasút 36. szelvényénél levő áteresznek a 4i. szelvény közé való áttételét megengedte. Tudomásul vétetett a pécsi posta és távírda igaz­gatóságának átirata, melyben tudatja, hogy a Garabon­czon létesítendő postahivatal tárgyában maga tesz fel­terjesztést a miniszterhez. A kereskedelemügyi miniszter a Türjén és Zalabéren felállítani szándékolt távírda állomások nyers bevételét 35U Írtról 250 frtra szállítván le, a járási főszolgabíró ezen leszállítás figyelembe vétele mellett az illető közsé­gekkel újabb tárgyalás megtartásával megbizatik, A Bucsu Szent László közvetlen közelében levő Kellék pusztának a bucsu szent lászlói postahivatal kéz­besítési körébe való csatolása elrendeltetett. A pécsi posta- és távírda igazgatóság értesítése szeriut a kereskedelmügyi miniszter Ukkon postahivatal felállítását engedélyezte. A nyirádi postahivatal további fentartása tárgyában, tekintve hogy ez úgy körjegyzőségnek, mint csendőr őrsállomásnak székhelye, a közigazgatási bizottság pártoló felterjesztést tesz. Olvastatott Svastits Károly nagy kanizsai járási főszolgabírónak jelentése, hogy Pahnban postahivatal számára mérsékelt díjért alkalmas helyet lehet kapni. A járási főszolgabiró jelentése alapján a közigazgatási bizottság pártoló felterjesztést tesz a Pahnban tervbe vett postahivatal felállítása érdemében. Tudomásul vétetett az építészeti hivatal előterjesz­tése, mely szerint a megye területén az 1891. évben 241 gőzkazán működött. Ezek közül 51 ipari célokra, 176 pedig gazdasági célokra használtatott. Kir. tanfelügyelő havi jelentésében előterjeszté, hogy ezen időszakban befejeztettek a Zalamegye nép oktatásügyi 1890,91. tanévi állapotára vonatkozó statisz­tikai munkálatok s azok a miniszterhez felterjesztettek. — Befejeztettek a vármegye 3 — 6 éves gyermekeinek a kisdedóvásról szóló törvény keresztülvitele érdemében elrendelt adatgyűjtései. — Az orsz. tanítói nyugdij és gyámalap javára 1892. évre beszedendő járulékok kive­tésének a jelenlegi állapotnak teljesen megfelelő eszköz­lése céljából a miniszteri rendelettel leküldött táblázatok az összes iskolafentartó közönségnek megküldettek. — Január hó 4-én nyittatott meg a nagy-kaniszai polgári leányiskola I—III. osztálya s így jelenleg Zalavármegyé­ben 8 polg. fiú és leányiskola yan összesen. — Ezen időszakban megtekintette a dráva-egyházi r. k. iskola és tanitólakás helyiségeit s résztvett ugyanott a közigaz­gatási bizottság végzése alapján megtartott vizsgálaton. — Volt Tüske-Szent-Györgyön az ottani r. k. iskola személyi ügyeinek érdemében, Mura Csánvban az ottani r. k. iskolánál szervezendő állomások ügyében. — Pálfy Elek miniszteri isk. látogató jelenté, hogy a pölöskei r. k. iskola teljesen átalakítva újraépíttetett, egyúttal Szent­Balázson is új iskola épült. A közös hadsereg és hon­védség kötelékében levő és e tankerületben működő intézeteknél mozgósítás esetén nélkülözhetlen igazgatók, tanárok és tanitók 1892. évre szóló felmentése ügyében a javaslat felterjesztetett. Kir. tanfelügyelő jelentést tett a fűzvölgyi közs. iskola dologi viszonyainak tarthatatlan állapotáról. A nagy-kanizsai járás főszolgabirája felhivatik, hogy az érdekelt iskolafentartó közönséget törvényes kötelességei érdemében felelősség terhe alatt utasítsa s a tankötelesek számához képest teendő intézkedések megindításáról a közigazgatási bizottsághoz jelentést tegyen. Svastits Janka oki. polg. iskolai tanítónőnek a nagy kanizsai polg. leányiskolához rendes tanitói minő­ségben való megválasztása jóváhagyatott s megerősíttetett. A tapolczai járás főszolgabírójának Míiller Károly mindszentkállai kántortanitó fizetési hátraléka ügyében tett jelentése tudomásul vétetett. Kristály Balázs alsó-lendvai polg. iskolai tanárnak ötödéves korpórték ügyében beterjesztett kérvénye a miniszterhez pártolólag felterjesztetik. A keszthelyi községi iskolaszék jelentése az ottani községi népiskolai tanitók törzsfizetésének 1892. évi január 1-től 600 frtra emelésére s jövőben az ötödéves korpétlékuak is a teljes 600 frt után folyóvá tétele ügyében — dicséretes tudomásul vétetik s az összes módosított, díjlevelek megerősíttettek. A kotori iskola vagyonról beterjesztett 1891. évi számadás érdemében adott jelentés tudomásul vétetett. Előterjesztetett Zrinyifalya és Tóthfalu községek kérvénye 57,, os iskolai adójuk hátralékainak elengedése tárgyában. Ezzel kapcsolatban kir. tanfelügyelő előadta a már eddig is tett intézkedéseket. A csáktornyai járás főszolgabírója felhivatik, hogy a zrínyifalui áll. elemi iskola gondnokságának és az összes érdekelteknek meg­hívásával a zrinyifalui áll. elemi iskola pénztárát meg­illető, bármely irányban fentorgó hátralékaikat tüzetesen állapítsa meg; kellő indokolás után a méltányosnak mutatkozó elengedéseket tételenként, illetve tanévenként jelezze, s az eljárásának eredményét feltüntető jegyző­könyvet további eljárás végett terjeszsze be. Hosszúfalu érdekeltségének fulíolyamodása a köz­igazgatási bizottsági végzés ellen a miniszterhez telter­jesztetik. Kir. tanfelügyelő jelentést tett a kisdedóvásról szóló 1891. évi XV. t.-cikkre vonatkozó miniszteri ren­delet végrehajtása ügyében. Beterjesztette a vármegye összes 3—6 éves gyermekeinek kimutatását, bemutatta a szóban forgó törvényjavaslat 16. §-a által érdekelt, 10—15,000 és 15,U00 frtot meghaladó egyenes állami adót fizető községek jegyzékét, végiil beterjesztette a 10,000 írtnál csekélyebb évi egyenes állami adóval ter­helt községekre vonatkozó javaslatát. — A kimutatás a miniszterhez felterjesztetik. Megyei közpsnti választmányi ülés. Zalavármegye központi választmánya Csertdn Károly alispán elnöklete alatt f. hó 15-én tartotta ülését. Elnöklő alispán üdvözölvén a megjelent választ­mányi tagokat, előadja, hogy a jövő országgyűlést t. évi február 18 ára összehívó legmagasabb királyi leirat a jan. 14-én tartott megyei rendkívüli bizottsági köz­gyűlésben kihirdettetvén, az 1874. évi 33. t. c. értelmé­beu a választásra nézve szükséges intézkedések megté­tele képezi a mai gyűlés tüzetes tárgyát. Felolvastatott enn élfogva a belügyminiszternek leirata, melyben a választási törvény 56. § a alapján az általános képviselőválasztásokra f. évi január 28-tól február 5-ig bezárólag terjedő 10 napi időközt tűzi ki és a választásra nézve a törvény értelmében szükséges minden intézkedések megtételét s hirdetmény kibocsátá­sát elrendeli. Felolvastatott továbbá a jan. 14 én tartott megyei bizottsági közgyűlésben hozott, a jövő ország­gyűlést február 18-ára összehívó legmagasabb királyi leiratnak megtörtént kihirdetéséről értesítő s aunak alap­ján az egybehivott országgyűlésre küldendő képviselők­nek a törvény értelmében való megválasztása végett teendő intézkedésekre a központi válaszmányt felhívó, valamint a választási mozgalmak alatt s a választások idején a rend és köznyugalom megőrzése, a személy és vagyonbiztonság fentartása végett tett intézkedéseket tudató végzése. A felolvasott miniszteri rendelet alapján a február 18-ára egybehivott országgyűlésre küldendő képviselőknek az 1874. évi 33. t.-c. értelmében leendő megválasztása tekintetéből megyénk területén levő 9 választókerületben egy napon, az illető választókerületek székhelyén megejtendő és a helyi óra szerint reggeli 8 órakor megnyitandó képviselőválasztásokra határnapúl január hó 28-ika tűzetett ki s a választási és szava­zatszedő kiildöttségi elnökök, helyettes elnökök, jegyzők és helyettes jegyzők válssztókerületenkint ekkép válasz­tattak meg: I. A tapolczai választókerületben: Bogyay István választási elnök, Segesdy Miklós vál. jegyző ; Acs Ferenc szavazatszedő küldöttségi elnök, ifj. Rajky Mik­lós szavazatsz, küld jegyző; Csigó Pál. Czigány Károly helyettes elnökök, Eőry Miklós, Árvay Lajos hely. jegyzők. II. A keszthelyi választókerületben: Bogyay Máté vál. elnök, Stieder Lajos jegyző; Pap Sándor szav. küld. elnök, Csirke Iván jegyző; Töreky Aladár, Lénárd Ernő h. elnökök, Puly János, Hoffooann Miksa h. jegyzők. III. A szent gróthi választókerületben: dr. Gyömürey Vince vál. elnök, dr. Jenvay Géza jogyző ; Forintos Kálmán szav. küld. elnök, Glazer József jegyző; Pály János, Rezsőffy György h. elnökök ; Lohonyay Elek, Németh Zzigmond h. jegyzők. IV. A nagykanizsai választókerületben: Eperjessy Sándor vál. elnök, Sebestyén Lajos jegyző; Plihál Ferenc szav. küld. eluök, dr. Neusiedler Antal jegvző; Hertelendy Béla, Baan Kálmán h. elnökök ; Lengyel Lajos, Gruner Károly h. jegyzők. V. A zala-egerszegi választókerületben: Balaton József, vál. elnök, dr. Szigethy Elemér jegyző; Szigethy Antal szav. küld. elnök, Németh Elek jegyző; Isoó Alajos, Horváth József h. elnökök; Boschán Gyula, Udvardy Ignác h. jegyzők. VI. Az alsó lendvai választókerületben : Isoó Ferenc vál. elnök, Kiss Dénes jegyző; Kiss Pál szav. küld. elnök, dr. Józsa Fábián jegyző; Varga Boldizsár, Lendvay Mátyás h. elnökök, Pataky Kálmán, Ehren­reich Nándor h. jegyzők. VIj. A baksai választókerületben: Hajós Mihály vál. elnök, Antal Dénes jegyző; Szalay István szav. küld. elnök, Fatér József jegyző; Román Dániel, Soós Kálmán h. elnökök; Baboss Ármin, Gózony Imre h. jegyzők. VIII. A letenyei választókerületben: ifj. Tamás Ádám vál. elnök, Békessy Rezső jegyző; Gadó Mátyás szav. küld. elnök, Fülöp József jegyző; Laskovics Fereuc, Málics János h. elnökök ; Szemző Gyula, Pichler Imre h. jegyzők. IX. A Csáktornyái választókerületben : Molnár Elek vál elnök, Alszeghy Alajos jegyző; Szakony Zsigmond szav. küld. elnök, Kornfeind Nándor jegyző; Peczek György, Tóth István h. elnökök ; Vollák Rezső, Viz­ínathy Sándor h. jegyzők. A választási elnököt akadályoztatása esetén a tapolczai választókerületben Ács Ferenc, a keszthelyiben Pap Sándor, a szent-gróthiban Foriutos Kálmán, a nagy­kanizsaiban Plihál Ferenc, a zala-egerszegiben Szigethy Antal, az alsó lendvaiban Kiss Pál, a baksaiban Szalay István, a letenyeiben Gadó Mátyás, a csáktornyaiban Szakony Zsigmr nd szav. küld. elnökök helyettesítik. A választási törvény értelmében a választási elnö­kök bízatnak meg azzal, hogy a küldöttségnek melléjük választott összes rendes és helyettes tagjait a választási eljárás megiudítása előtt feleskettessék, azok előtt pedig maguk is a törvényszerű esküt letegyék s az arról fel­veendő eskületételi jegyzőkönyvet a központi választ­mányhoz bemutassák. Ezután a központi választmány a választási tör­vény 61. § a értelmében az egyes választókerületekhez tartozó községeket a választókerületenkint alakított szavazatszedő küldöttségek közt felosztotta és a közsé­gek szavazási sorrendjét megállapította. Kluger Sándor hahóti lakós folyamodott, hogy ' pótlólag felvétessék az 1892-ik évi választó jegyzékbe. Tekintve, hogy a választási törvény értelmében a válasz­tók névjegyzékének végleges összeállítására záros határ­időül minden év december 30-ika van kitűzve s a tör­vény eme rendelkezéséhez képest a zalamegyei ország­gyűlési képviselőválasztóknak mult évben kiigazított s az 1892ík évre érvényes névjegyzékét a központi választmány mult évi december 19-én tartott ülésén végleg összeállította: folyamodó kérelme ezek alapján figyelembe vehető nem volt. Választási mozgalmak megyénkben. A zala egerszegi választókerület szabadelvű pártja f. hó 17-éu délelőtt 11 órakor tartja értekezletét, melynek tárgyában a következő felhívás bocsáttatott ki: Tisztelt választó Polgártársak ! O felsége a király az 1892—91-iki országgyűlést az 1892. évi február ho 18 ikára összehiván, s az altalá­nos országgyűlési képviselő választások eszközlésére a folyó évi január 28 ától február 6-áig terjedő időköz tűzetvén ki, alulírottak felkérjük a zala egerszegi választó kerületi azon tisztelt választó Polgártársainkat, akik a legközelebb lefolyt országgyűlésen volt érdemes képviselőnket, lladocza Jánost, óhajtják a jövő országgyűlésre képviselőül meg­választani, hogy a képviselő kijelölése iránt Zala-Egerszegen, az Arany-bárány vendéglő 6. számú termében 1892. január 17én délelőtt 11 órakor tartandó értekezletre az ügy fontos­ságánál fogva minél számosabban megjelenni szívesked­jenek. Kelt Zala-Egerszegen, 1892. évi január hó 11-én. Uaiaton József, Szigethy Antal, Dr. Cziuder István, Páslek József és több választó polgár. A zala-egerszegi választókerület függetlenségi és 48-as pártja f. hó i4 én a „Zöldía" vendéglő nagytermében népes értekezletet tartott, melyen dr. Kele Antal fejte gette a[párt programmját. Nagy László pártelnök jelenté, bogy Budapesten volt a párt végrehajtó bizottságánál,! amely Halász Olivér dabasi földbirtokost ajáulta jelekül. Az értekezlet ki is jelelte egyhangúlag s a jeleslésről táviratilag értesítette is, azonban Halász Olivér a jelelt séget nem fogadta el. Ugy halljuk, hogy Pázmándy Dénest fogják felléptetni. A nagy-kanizsai választókerület szabadelvű pártja f. hó 10 én igen látogatott értekezletet tartott, amelyen a^ választókerület legtávolibb pontjáról is számosan jelen te'<£ meg. Az értekezletet Varga Lajos pártelnök nyitc r* meg, tudatta, hogy eddigi képviselőjük: Hertelendy a párt küldöttsége előtt kijelentette, miszerint a jövő* országgyűlésre a jeleltséget nem fogadja el. Indítványára^ eddigi működéseért köszönetét fejezte ki az értekezlet.. 1 Majd felkérte az értekezletet a képviselő kijelelésére,_ mire a jelenvoltak egyhangú lelkesedéssel dr. Wlasics Gyula egyetemi tanárt kiáltották ki jelöltnek s erről őt* táviratilag értesítették, melyre a jelölt szintén táviratilag**' felelt, köszönetét fejezve ki a földijei részéről őt ért kitüute-fc tésért, a jelöltséget elfogadta éí tudatta, hogy 17-és » Nagy-Kanizsán meg fogja tartani első programmbeszédét , és 21-én túl minden idejét a választókerületben töltendi. , A nagy-kanizsai kerület ellenzéki pártja f. hó 10-én szintén értekezletet tartott Oroszváry Gyula elnöklete alatt. Remete Géza ecsetelte a politikai helyzetet, kívá­natosnak jelenté, hogy a fügetlenségi párt állítson jelel­tet éj mint ilyeneket ajánlta Oroszváry Gyulát és Viz­lendvay Józsefet, kik azonban a kitüntető bizalmat nem fogadták el. Mivel a függetlenségi párt végrehajtó bízott- f sága más jeleltet nem ajánlott, az értekezlet kimondotta, hogy a függetlenségi párt — elveinek épségben tartása mellett -- kész támogatni a nemzeti pártot, ha az oly jelöltet léptet fel, aki méltó vetélytársa lehet a szabad­elvű párt jelöltjének. * A keszthelyi választókerület polgárai — többek fel­hívása folytán — f. hó 11-én d. e. 10 órakor, pártszi­nezet nélküli választói értekezletre jöttek össze Keszt­helyen, a kerület székhelyén. Az egybegyűlteket Bogyay Máté üdvözölte, ki aztán az értekezlet vezetésére elnökül fel is kéretett. Bogyay Máté megköszönve a benne he­lyezett bizalmat, feíkéré a választókat — első sorban a keszthelyieket, hogy nyilatkozzanak, kit óhajtank képviselőnek kijelelni, Lénárd Ernő ügyvéd, városi ügyész szólalt fel először s hosszasan, meggyőzően fej­tegette, hogy a keszthelyi kerületnek s különösen a kerület székhelyének milyen képviselőre lenne szüksége? Ki az országos érdekek mellett a helyi speciális érde­keket is képes volna előmozdítani. Helyi érdekeink köz­gazdaságiak lévén, ajánlja Fejér Miklós, földmivelési államtitkárt jelöltnek. Szűnni nem akaró éljenzés után Nedeczky Jenő szólalt fel, ki a nemzeti párt részéről Bogyay Máté jelöltségét hozta javaslatba. Bogyay Máté nyomban felszólalt és kijelenté, hogy csak azon teltétel­lel fogadná el a képviselőjelöltséget, ha egyhangúlag jelöltetnék, de jelen esetben, midőn már Fejér jelölve van, nem. Pap Sándor rokonszenvet keltő szép beszédje után Bogyay Máté elnök enunciálta, hogy jelen értekez­leten Fejéren kívül más képviselőjelöltül nem ajánltat­ván, Fejér Miklós egyhangúlag jeleltetik képviselőül Az értekezlet Fejér éltetésével fejeztetett be. Ezeu meg állapodásból kifolyólag Fejér Miklós táviratilag fel ki ­retett a jelöltség elfogadására, ki ugyanazon uton azon-

Next

/
Oldalképek
Tartalom