Zalamegye, 1892 (11.évfolyam, 1-26. szám)

1892-01-17 / 3. szám

XI. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1892. január 17. 3. szám. JL i, közművclodssi és A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Erkölcsi állapotaink. Aki figyelemmel kiséri azokat az eseményeket, miket a sajtó organumai : az újságok pontosan registrálnak : az egy kis konkrét képet alkothat magának uralkodó állapotainkról. A sajtó organumai nem hagynak figyelmen kivül egyetlen pontot, egyetlen mozzanatot sem, ami a magyar társadalom emelkedésének vagy hanyatlásának rovására jegyezhető. Azokat az elismerésre méltó szép alkotásokat, létesült intézményeket, mik a nyomor enyhítésére, az emberiség jólétének emelésére vannak, éppen olyan hűségesen regisztrálja, mint azokat a sokszor mélyen elszomorító eseményeket, mik nem egyszer az emberiség haladásába, erkölcsi tökéletesedésébe vetett bizalmunkat, hitünket rendítik meg. Régente, mikor még sajtóorganumaink nem 'oltak, az egyes események, mozzanatok nem kerültek a nyilvánosság Ítélőszéke elé ; akkor a társadalmi élet viszonyait, körülményeit, jó vagy rossz oldalát, meglevő állapotait nem lehetett konkrét képben szemlélni. Abban az időben csak a nagyobb hullámokat verő s országossá nőtt politikai események Ilire forgott közkézen s lett megörökítve valamely nagyobb szabású műben. Azok a szűkebb körben mozgó s a társadalomnak csak egy-egy kisebb rétegét érintő erkölcsi dolgok, mikből általános véleményt lehetett volna alkotni, nem jutottak ki a nagyobb nyilvánosság elé. Talán ebben a körülményben fekszik az ok, hogy a mai kornak minden apró-cseprő dologról, eseményről értesülő egyénei, a mostani állapotokat nem éppen elfogulatlan álláspontból Ítélve meg, bizonyos elragadtatással emlegetik a régebbi világ erkölcsi állapotait. Pedig hát az a sokat emlegetett régi világ sem rejtegethetett magában valami ragyogó erkölcsi állapotokat. Legalább az a néhány kép, mely részint a történelem, részint valami krónikás hagyomány utján korunk számára emlékül megmaradt, nagyon is meggyöngíti a liberális haladás elleneinek azt a túlzó véleményét, hogy a haladás az erkölcsiség rovására esik. Sőt határozottan azt lehet mondani, hogy erkölcsi állapotaink a régiekhez képest, a körülményeket is tekintve, elég örvendetesen alakultak. Kétségtelen dolog, bogy az emberi erkölcsök meglazulását a nagyon bő és nagyon szűk anyagi körülmények szokták rendesen eredményezni. A bőségben, jólétben élő ember idegeit nem fárasztják ki, nem csigázzák túl a létküzdelmek. Kevés gonddal, kevés fáradtsággal él ; eleget pihenhet, sőt henyélhet is. Az pedig régi dolog, hogy a henyeség az ördög párnája. Régi öregeink, a tejben, vajban (no meg borban !) fürdés gondtalan korszakában, nyakig úszva a jólétben, bőségben, a „nem irok, nem olvasok

1' „szent-heverd el

u óráiban bizony arra voltak utalva, hogy lehetőleg mentül leleményesebb módokról gondolkodjanak : miként lehet átmulatni, átkacagni s végül tisztességesen agyonütni az életet. Hát a mi erkölcsi fogalmaink és világnézetünk szerint olyan boldog körülmények között mind csupa angyali teremtéseknek kellett volna lenniök az embereknek. Ámde azok a régi jó öregek, amikor még ereikben duzzadozott, sebesen forgott, sőt a jó élet, a nektár hatása alatt nem egyszer tüzesen táncolt a vér, nem igen latolgatták, bogy az ő leleményesen kigondolt mulatozásaikhoz mit szól majd az erkölcsi világrend nagy őre ? A szilaj kedvtelés azután ragadós szokott lenni; átragadt a minus gensre is. A mi erkölcsi érzékünk föllázad az olyan dolgoknak csak hallatára is, mit abban az „erkölcsöd" világban közönséges kedvtelésül választottak maguknak a hatalmasabbak szeszélyes jó kedvükben vagy szertelenné lett szilajkodásukban, mikor már a mámor jutott uralomra. — Igazán el lehet rájuk mondani (aminthogy a szűkebb viszonyok között élő utódok el is mondják), hogy jó módúkban nem tudták : mit csináljanak ? Nálunk, a mi korunkban a kisértetbe ejtő állapotnak másika : a szükség állott be. Ez még erősebb kisértet ; mert nemcsak élvezetet, hanem kenyeret is kér s így két irányban is veszélyezteti az erkölcsiséget. A nélkülözés, a lázas létküzdelem megbetegíti, ingerlékenynyé teszi az idegeket s a beteges ideg nem válogat az élvezetekben az erkölcsi világ törvényei szerint, hanem mohón nyúl a kinálkozók után. Es ha módjában sincs a válogatás, megragadja a legkönnyebben, legolcsóbban megszerezhetőt; sohasem meditál az erkölcsi következmények fölött. Azért szokott a szegénység, a nyomor bizonyos fokig erkölcsi elfajulással is járni. Még hatalmasabb erővel lép fel a legerősebb életszükség : a táplálkozás, az önfentartás kérdése. Különösen pedig éppen most, mikor a beállott drágasági viszonyok még az intelligens családok körében is meglehetősen ploblematikussá tették az életfentartást s a kor szelleme által felszinre vert igényeket. — Innen, onnan halljuk a panaszt, a keserves följajdulást, hogy a beállott életviszonyok alatt le kell roskadni ; a legerősebb lelkek roskadoznak az életgondok súlya alatt. E mellett — dacára a nyomasztó anyagi helyzetnek — az állampolgárok mindegyikének vannak az állammal szemben is elmulaszthatatlan kötelességei. A nép nyög az életteher alatt és kinos aggódással néz a bizonytalan jövő elé. Ilyen körülmények között éppenséggel nem volna csodálható, ha az erkölcsi állapotok meglazulnának, ha a kényszerítő körülmények oly dolgokba hajszolnák bele az emberek egy részét, mik valóban megrendíthetnék az emberiség erkölcsi haladásába vetett összes bizalmunkat. No és ha valaki figyelemmel kiséri erkölcsi állapotainkat, ha valaki a sajtó-organumok hű regisztrálása alapján konkrét képet alkot magának a társadalom erkölcsi életéről : kellő elfogulatlansággal be kell ismernünk, hogy a haladás nemcsak hogy nem ártott, hanem bizonyos mértékben tisztultabb erkölcsi fogalmakra vezette társadalmunk intellegensebb elemét éppen úgy, mint a nép alsóbb rétegét. A „Zalamegye" tárcája. Boldogtalan. A tavaszom rég elmúlott, A virágom mind lehullott, Hideg tél csak felém int, A rózsám rám se tekint. Minek nékem ez az élet, Szívem boldog úgy sem lehet. Árván hagytak, a magányban, Nincsen érzés a leányban. Csillagtalan az éjszakám ! Orom sugár nem esik rám. Búbánat a mtnyországom, De rég óta oda vágyom! H. K. Modern házasság. Irta : Náray Ilma. I. Kopognak. Az inas lép a társalgóterembe s Hellenbach orvostudor urat jelenti. A nagyságos asszony egy pillantást vet a nagy tükörbe, arcának kellő szenvedő kifejezést kölcsönöz, azután visszadől a kerevetre, lecsukja szemeit. Dr. Hellenbach lábujhegyen közelít a szenvedő hölgy felé és gyengéden ajkához emeli a bársonypuha kis kezet. „Hogy érzi magát, szenvedett nagyon ?" „Ah, ön az kedves doktor?" felel a hölgy gyeuge hangon. „Borzasztón szenvedek ; a legkisebb zaj tőrdöfésként hat idegeimre, az álom egész éjjel került, nem hunytam le egy percre sem szemeimet, tökéletesen ki vagyok merülve." Míg őnagysága panaszos hangon beszél, ez alatt félre húzódik az átellenes ajtó függönye és az ajtó keretében megjelen egy hófehér ruhába öltözött, arany hajú kis leányka, egy intelligens kinézésű úrtól vezetve. „Megint beteg vagy, drága anyácskám !" kiált fel a gyermek és nyilsebességgel repül a kerevethez, csókokkal borítva el a szenvedő mama arcát. „Az istenért Klotild, ne légy oly vad !" sikolt fel a beteg és mindkét kezével eltolja magától az angyali szép gyermeket és kimerülten hanyatlik vissza. A kis leány szomorúan hátrál, köny csillog szemében, de két erős kar szeretetteljesen öleli keblére és egy gyengéd csókkal zárja le a vonagló kis ajkat. Dr. Hellenbach mélyen bókolva üdvözli Selmár kereskedelmi tanácsos urat és fontos arccal adja elő, hogy legnagyobb sajnálatára igen gyengén találta őnagyságát ; idegrendszere nagyon meg van támadva, a legnagyobb nyugalomrs van szüksége, légváltozás, mindeu tekintetben kényelem és ártatlan szórakozás szükséges. „Már mindenről intézkedtem" felel a férj nyugodtan. „Az ensdorfi pompás levegő és az ottani nyugalmas élet kedves apró szórakozásaival meg fogja tenni hatását." „Mi jut eszedbe Kamii?" tiltakozók ő nagysága. „Ensdorfban már több mint öt éve, hogy nem voltunk, ott minden a legelhanyagoltabb állapotban van, hogyan tegyem én ki magamat annyi kényelmetlenségnek ily betegen ?" „Légy nyugodt Klotild, én mindent elrendeltem fogadtatásodra" viszonzá Selmár ur melegen. „Ah Istenem ! mily konokság tőled engem készakarva félreérteni, hisz nékem fürdőre, gyógykezelésre van szükségem 1" siránkozék a szenvedő hölgy. „Onagyságának tökéleteseu igaza van" bizonyítá a tudor úr. „Okvetlen szükséges, hogy fürdőre utazzék és ott alapos gyógykezelésben részesüljön; csak is így állhat helyre egészsége; mert hiába, a sok társadalmi kötelezettségek új erőt igényelnek. Ily szenvedő állapot | ban semmi esetre sem telelhet meg őnagysága a reá várakozó kötelezettségeknek a „saison mort" alatt. Sajnos, de a mai korszellem megköveteli, hogy állásunknak áldozatokat is hozzunk. Selmár kereskedelmi tanácsos szánandó mosolylyal hallgatá végig a doktor ékes szónoklatát s csak annyit felelt reá, hogy „amint nejének tetszik," ő Klotilddal Ensdorfban fogja tölteni a nyarat. II. Egy óra múlva tökéletesen megváltózva találjuk boudoirjában őnagyságát. Komornája két varrónővel a toilette halmazok közé van temetve és nem birja a három némber szorgalmasan működő keze őnagysága parancsait elég gyorsan teljesíteni. „Itt csipkéket kell alkalmazni, amott szalagokat változtatni, e ruhát egészen át kel! alakítani, míg a másikat drága csipke szövettel kell bevonni . . . Ah, Matild, ön egy értetlen teremtés, kár hogy komornának vallja magát, még szobaleánynak is nagyon ostoba volna; hogyan tehet ily oktalanságot ? E régi selyem rongyot elővenni ? Csak nem gondolja, hogy ebben akarok pompázni Emsben ? ! Már rég megmondtam, hogy a régi ruhákat el kell adni a zsidónak, ha az új toilettek megjönnek, úgy sincs hely a garderobeban." „Bocsánatot kérek nagyságos asszonyom, de azt hittem, hogy e sárga selyem ruhát még át lehet alakítani; igen könnyen menne ez, mivel csak tavaly varrták." „Hallgasson !" kiált fel ő nagysága boszusan. „Amit parancsoltam, teljesítse; egy szót sem többet!" Őnagysága boszuságának a belépő inas vetett véget, ki alázatosan jelenti, hogy Borta mamselle várakozik a garderobeban az új toilettekkel. „Hála Isten !" kiált fel őnagysága és sietve távozik. A kis bókoló mamsellet alig látja meg ő nagysága a tenger sok új ruha, felöltő, belépő és köpeny halmaza között, melyeknek szemkápráztató pazar kiállítása még őnagysága várakozását is felülmulta. Nem csoda, az első Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.