Zalamegye, 1891 (10.évfolyam, 27-52. szám)

1891-07-12 / 28. szám

egyes országos vásárok tekintetében fennálló törvények , és szabályrendeletek nem érintetnek és hogy jelesen az j 1868. évi LIU. t.-c. 19. §-a szem előtt lesz tartandó. III. Mert a közforgalom, valamely hadászati, vagy j ! egyéb közérdek a folytonos üzemben tartást, követeli: I. a vasúti és a hajózási üzemek, valamint a posta-távirda és távbeszélő üzemeknél előforduló ipari munka; 2. hadá­szati szempontból sürgős építkezési, felszerelési vagy szállítási ipari munkák; árviz és más elemi csapás elleui védelmi munkák, valamint az illető elemi csapás következményeinek eltávolítására vagy orvoslására elke­rillhetlenül szükséges védelmi munkák ; 4. oly ipari munka, mely a nyilvános közlekedés és közbiztonság érdekéből halasztást nem szenvedhet; 5. ünnepélyeknél bármily díszítési munka ; 6. a társas- és bérkocsi ipar ; 7. a hordár és targoncás-ipar; 8. a temetkezési válla­latok. IV. A törvény szerint: ipari munkát végezhetnek a mondott napokon az önálló kisiparosok, akik maguk és pedig segédeik és tanoncaik, valamint más segéd­munkások igénybevétele nélkül, lakásukon dolgoznak. V. A jelen rendeletben az egyes munkákra illetve műveletekre nézve engedélyezett kivétel csakis azokra a munkásokra és segédszemélyzetre vonatkozik, amely az illető munkánál, illetve műveletnél tényleg alkal­mazva van. VI. Azoknál az iparnemeknél, amelyeknél az ipari munka a fentiek szerint vasárnapokon is végezhető lesz, köteles az illető iparüző az e munkánál alkalma zott munkások olyatén felváltásáról gondoskodni, hogy a munkások legalább minden hóban egy teljes, vagy minden két hétben egy fél vasárnapon munkaszünetet élvezzenek. Helyi, megyei és vegyes Mrek. Személyi hir. Festetis Tassilo gróf és családja Keszthelyről Ostendebc utazott. Reményi Ede nagy hazánkfia, a világszerte ünne­pelyt kitűnő hegedűművész, e hó 13-án Keszthelyen, a színházban hangversenyt ad. Öröm és lelkesedés tölti be a keszthelyi művelt közönség lelkét, hogy szerencsés lehet Reményit hallhatni. Városi kepviselök Választasa. Csáktornya város képviselő testületéből a választott képviselők felének niándátuma lejárván, a képviselő választás legközelebb ejtetett meg, mely alkalommal Sárosy László, ifj. Nóvák Ferenc, Neumann József, Bernyák Károly, Szilágyi Gyula, Pálya Mihály, Wollák Rezső, Morandini Bálint, Baumhak Ferenc, Jakopovics István rendes, Rosenberg Lajos, Cvetkovics Antal, Debics János, Segovics Imre és Segovics Bálint póttagoknak választattak. A virilista képviselők névsora ugyan ezen alkalommal következő leg állapíttatott meg: Festetics Jenő gróf, a Csák­tornyai Takarékpénztár, a Muraközi Takarékpénztár, Krasovecz Ignác dr, Hirschmann S. cég, Majer Salamon, a szent ferenciek zárdája, Neumann Miksa, Ziegler Kál­mán, Nuzsy Mátyás, Szakonyi Zsigmond, Graner—Csa katurner cég, Zakál Henrik, Benedikt Ede, Szy Sán­dorné, Gráner testvérek, Szeiverth Antal, Fecsornik Ig­nác, Mayer testvérek, Molnár Elek. Póttagok: Rosenberg Lajos, Neumann Mór, Wettendorfer Dávid, a déli vasút­társaság, Molnái József. Joszágkormányzó. Lőskay Jeromos zala-apátü kor­mányzó Pannonhalmára helyeztetett fő jószágkormány­zóvá, helyébe pedig Zala-Apátiba Ilaudek Ágoston volt főapáti titkár, aki jelenleg Rómában, mint tanár, mű­ködik. A zala-egerszegi községi iskolaszék f. hó 5 én Szigethy Antal iskolaszéki elnök elnöklete alatt ülést tartott, melyen előterjesztetett és tudomásul vétetett a közoktatásügyi miniszter rendelete, melylyel az iskola­szék felterjesztése alapján a polgári iskolák már meg­állapított 1890,91. évi költségvetése alapján kiutalt összegen felül a polg. fiú iskolánál 94 frtot szaklapokra és könyvtárra, 60 frtot tanszerekre, a polg. leányiskolá­nál 36 frtot szaklapokra és könyvtárra, 40 frtot tan­szerekre engedélyezett. Kovács Károly polgármesternek írásban beadott és kellőkép megokolt indítványa alapján az iskolaszék a jövő tanévben az V. és folytatólag a VI. tiosztálynak külön felállítását, valamint az V. és VI. ; leányosztály oknak a IV-ik leányosztálylyal kapcsolatban való fentartását elhatározta s a tantestület javaslatához képest az V. és VI. fiosztályok tanításával Kovács Györgyöt bízta meg. Ezután az iskolaszékhez benyújtott több kérvény tárgyaltatott, melyeket az iskolaszék pár- , tolólag terjeszt a képviselőtestület elé. Tekeversenynyel egybekötött mulatság. A zala- ; egerszegi önkénytes tűzoltó-egyesület — tekintettel a mult vasarnapi kedvezőtlen időjárásra —- nyári mulat­ságát -— kapcsolatban tekeversennyel —- f. hó 12-én a ' Rozenkrancz kerti helyiségben fogja folytatólag tartani, melyre a közönség figyelmét felhivjuk. A városi tisztújítás Csáktornyán folyó hó 6-án ejte­tatt meg. A választás egyhangúlag történt és pedig kö­vetkezőképen : városbíró: Pruszátz Alajos, helyettes biró: Megla István, pénztáros: Deák József, közgyám: Ben esik Ferenc. Tanácsosok: Nuzsy Mátyás, Szeiverth An­tal, Tódor József, Sárosy László, ifj. Nóvák Ferenc, Neumann József. Nyugdijazas. Lendvay József\ zalaegerszegi I. oszt. m. kir. pénzügyi biztos, 32 évi sikeres és buzgó szolgálat után saját kérelmére nyugdíjaztatott. A zala­egerszegi pénzügyigazgató a pénzügyminisztertől nyert felhatalmazás folytán a nyugdíjba lépő biztosnak hosszas és sikeres működéséért elismerését nyilvánította. A keszthelyi csonakazó-egylet ez év tavaszán igen csinos kikötőt épített a Balaton parton. A szilárd alapon álló pavillon egyedül közel 1000 frtba került, nem számítva a temérdek feltöltési munkát, melyet az épü­let alatt és környékén kellett eszközöltetni. Az épületnek ünnepélyes fölavatása a mult héten történt és pedig ősi szokás szerint társas vacsorával, szellemes toasztokkal. A kitűnő cigány zene pedig a fiatalságot táncra is hívta. Ez ünnep után pár napra az egylet igazgatóválasztmá­nya ülést tartott, ekkor a hajó parancsnok bemutatta az ujonan beszerzett nagy csónakot, a 6 evezőset. Próba csónakázás után az uj csónak „Keszthely" elnevezést nyert. Ugyanakkor elhatározták, hogy az egylet javára e hó 25-én, a „Nemzeti szálloda" kerti helyiségében táncmulatságot rendeznek. A rendezés körüli teendőkkel Csesznák Miklós alelnököt bízták meg. A veszpremi egyházmegye köréből. Göndöcs Imre segédlelkész Fe Iso-Iszkázról Pacsára helyeztetett át; az újonnan felszenteltek közül Cserta Elemér Gógántára, Kozma Kálmán Felső-Eörsre, Krízmanics Péter Káptalan 1 fára, Müller Károly Halimbára, Nagy Károly Kapor­nakra, Szijj Alajos Csatárra helyeztettek segédlelkészekül. ' Körjegyző valasztas. Vízi-Szent-Györgyön a lemon­dás és nyugdíjazás folytán megüresedett körjegyzői állásra egyhangúlag Plichta Béla választatott meg. A zala-egerszegi iparos ifjak önképző- és beteg­segélyzö egylete 1891. julius 19-én, a kaszaházi kert­ben, tekeversenynyel egybekötött nyári táncmulatságot rendez. Belepti díj személyenkint 60 kr. — 1 drb. teke­jegy 3 dobásra 15 kr. Kezdete d. u. 4 órakor. Felül­fizetések köszönettel fogadtatnak és a „Zalamegye" cimű lapbau nyugtáztatnak. Kedvezőtlen idő esetén a mulat­ság julius 26-án fog megtartatni. A Balaton megvizsgálása. A magyar földrajzi társaság az akadémia segélyével az idén megkezdi a Ba­laton tudományos vizsgálatát. A kiküldött bizottság az előmunkálatok megtétele utáu már értekezletet hitt I egybe, mely Lóczy Lajos egyet, tanár, a földrajzi társa­ság elnökének, vezetése alatt következő tagokból állott: Daday Jenő, Entz Géza, Borbás "Vince, Fenyvessy Fe renc, György Aladár, Hermán Ottó, llosvay Lajos, Ist­vánffy Gyula, Konkoly Thege Miklós, Márki Sándor, Sziklay János. Az értekezlet egyhangúlag kimondá, hogy a meglevő keszthelyi, füredi és veszprémi meteorologiai figyelő állomásokon kívül Siótokon, Tihanyban, Bogláron, Badacsonyban és Kenésén, a Zala völgyére nézve Zala­Egerszegen kiviil Tőrjén állít fül megfigyelő állomásokat, Siótokon és Keszthelyen párolgásmérőkkel. A műszere­ket Konkoly Miklós, a m. kir meteorologiai intézet igaz­gatója bocsátja rendelkezésre, mit az értekezlet éljenzés­sel vett tudomásul. A Balaton fenék felvételére nézve pe­dig emlékiratban keresi meg a társaság a földmivelési minisztériumot; az emlékiratot Lóczi Lajos, Hermán Ottó és Fenyvessy Ferenc fogják átadni a miniszternek. A növénytani vizsgálat ki fog terjeszkedni a hínárra néz­ve is, melyet az akadémia különösen kiván. Egyéb elvi határozatok egyhangú kimondása után az értekezlet, mi után Lóczy Lajos köszönetét fejezé ki az egybegyűltek­nek, véget ért. Iskolaszékek figyelmébe ajánljuk a vallás- és köz| oktatásügyi miniszternek f. évi 15. 364. sz. a. kelt ren­deletét, melyben a kir. tanfelügyelőségek utján elrendeli, hogy az állami és államilag segélyezett községi iskolák­bana jövő 1891 92-ik tanévtől kezdve első sorban az állam kormánya által kiadott és újabban átvizsgált, a szükséghez képest részben kijavított, részben átdolgozott következő tankönyvek használtassanak: Gönczi ABC. olvasó könyv, Gáspár olvasókönyvei, Nagy László nyelv­tani gyakorlókönyvei, Kiss-Mayer Magyarok története, Bartalus éneklő ABC, Sz. Nagy Gyakorlókönyve az énektanításra, Széli Életmentés- és egészségtan ; polgári és felsőbb leányiskolákban: Torkos László Magyar- és Sonenfeld Zsigmond Németnyelvei és irodalmi kéziköny­vei ; Ciky K. A hazai alkotmány és jogismeret alap­vonalai. Ugyanezen rendeletben tudatja a miniszter, hogy a szegény tanulók számára ingyen tankönyvek engedé­lyezésére, továbbá a kézi térképeknek 50% árleenged­mény melletti kiszolgáltatására csak azok az iskolák tarthatnak igényt, amelyekben az állam vagy az egye­temi nyomda által kiadott tankönyvek használtaínak. A baiaton-fiiredi fürdőt a 6-ik számú kimutatás szerint julius 2-ig bezárólag 736-an látogatták. Ugyan­ezen kimutatás szerint a balaton-füredi kórházra Rátz Lászlóné 3 frtot, Enessev László 5 frtot, Vásárhelyi Gézáné 2 frtot, Laluhay Pál 1 frtot adományoztak. Színészet Keszthelyen. Veszprémy Jenő színigaz­gató és társulata nem részesül elegendő pártolásban; majd mindennap üres a színház, melynek okát egyedül a társulatban kell keresni; nincs egyetlen egy jó éne­kesnő, nincs valamire való komikus stb. Ez ideig csak egyszer, jul. 7-én volt tele a színház, amikor Veszprémyné Ágh Ilona jutalmára az „Elektrá"-t hozták szinre. Tán ezután majd a vendég szereplések nagyobb közön­séget vonzanak. Most érkezett Kremez Jenő nevű komi­kus és Rakodczai Pál tragikus; Lázár Margit, a budai színkör jeles szendéje is Keszthelyre rándul vendég­szereplésre. Karoly , Lajos főherceg a budapesti agyag ipar kiállításon. O kir. fensége jun. 6-án az agy agipar kiá lítást is megtekintette, s az „Ungvári porcellán- és agyag­ipar részvény-társaság" által készített főbejárat a rajta levő igen csinos rózsaszínű teraeotta épület diszitmé­nyekkel nagyon megnyerte tetszését, s érdekkel hallgatta a kalauzoló államtitkár magyarázatait, és örömmel vett arról tudsmást, hogy az ungvári gyár különféle stylii épületdiszitményei nagy vevőkörrel birnak s hogy a gyárvezetőség az építő közönségnek az épület homlok­zatok rajzait is rendelkezésre bocsátja, ugy hogy egy­szerű megrendelés utján szép és olcsó épülethomlokzat­hoz juthat. Nagyon tetszettek még ő fenségének a kerti diszitmények, majolikai diszítmények és teracottábói készült különböző szobrok és mellszobrok, különösen a király, a magyar államférfiak és költők azon mellszob­rai és dombormű arcképei, melyeket az ungvári gyár elsőrendű hazai szobrászok mintázatai után teracottábói készít. Kijelenté, hogy nagy-tapolcsányi kastélya részére ezekből fog rendeltetni. T. olvasóink kényelmére meg említjük, hogy a magyar irók mellszobrai és dombor müvei igen olcsó árban akár az ungvári gyárban vagy a budapesti főraktárban (Andrássy ut 30. rendel hetők meg. Hévíz fürdő már telis-tele van fürdővendégekkel. Most érezhető csak, hogy az a 100 vendégszoba milyen kevés; ha még egyszer annyi volna, az sem lenne sok! Bizony-bizony kívánatos volna, ha a tulajdonos gróf még pár nagyobb szerű házat építtetne a csudás gyógy erejű forrás partján. — Keszthelyen is sok már az ide­gen fürdő vendég, kik a Balaton vizében keresnek s bizonyára találnak is üdülést, enyhülést ebben a nagy tropikus melegségben. A balatoni fürdőnek előnyös át­alakulása kellemesen lepi meg azokat az idegeneket, kik előző években is Keszthelyen voltak nyaralni. A Sziget fürdőnél a viz 60—70 cm. mély s olyan pompás a viz talaja, mint ha bársonoyon sétálna az ember. A zuhany kitűnő, 3—4 fokkal hidegebb, mint a Balaton vize. A zuhany vizét a szigetfürdőn ásott kútból nyeri. A fürdőközönség kéuyelmére minden lehető megtétetik, hogy többet ne is említsünk: az öntözés reggeltől estig szakadatlanul folyik, hogy az utak és utazók pora le­köttessék. Szóval Keszthelyen nagy a haladás! A nyaralas, fürdőzés, utazas es kirándulás igen lényeges kellékei az állandó jó egészség és lankadatlan munkaerő fenntartásának. De hogy a kívánat célt való­ban elérhessük, okvetlenül szükséges, hogy mindenki, mielőtt nyaralásra falura vagy fürdőhelyre, nyári utazásra avagy kirándulásra indul, kellőképen lássa el magát mindama szükségleti cikkekkel, melyek mig egyrészt meg­védik egészségét az idő változásai ellen, másrészt a kellő kényelmet, gondtalanságot s kellemes szórakozást biz­tosítják számára és azt eredményezik, hogy test és lélek valóban felüdül s uj ejőt, uj kedvet nyer a munka foly­tatására. A nyaralási-fürdőzési saison alkalmából, az el­mondottak alapján, fővárosi levelezőnk felhívja a figyel­met Kertész lódor fővárosi ismert diszműárukereskedő üzletére (Dorottya utca 1. sz.) hol az ide vágó nyaraló, fürdőző, vadászati stb. cikkeknek legnagyobb és leg­gazdagabb raktára található. A cég terjedelmes árjegy­zékéből — mely ezrekre menő különféle cikkeket tartal­maz — a jutányos árak demonstrálásául sorolunk fel egy néhányat: pl. indiai hintaágy fák közé vagy szobá­ban 4 50—20 írtig, laposra összetehető szék gyalogsétára (sétabot is) 2 frt 70 kr., japáni napernyők 80 krtól, kerti legyezők 10 krtól felfelé, szódavíz készítő gép 7—15 írt, fagylalt készítő (önműködő) 5—90 frt, kávé­főző gép 4-8U—10 trt, paradicsom és gyűmölcsprés 60 krtól 1'20 frtig, lignumsanctum kuglizó golyók 1.15-től 2.85 frtig, kugíibabák 2 trt 50 kr., Flóbert puskák 7—20 frtig, egészen uj vacuni pisztolyok a céllövés be­gyakorlására felnőtteknek és gyermekek számára 1 trt 50 kr., teljes tornakészlet 5 frt 50 kr., tornacipő 2 frt 50 kr., gyermekhinta 3—10 frtig, két vivó készlet 23 frt 50 kr., gummi lapdák 15 krtól, croquet játék 9—20 frt, Lawn-Temis 42—100 frt, karikajáték 12 pár 1.60 frt, velocipéd fiuknak 8—15 frt, papir léghajók 50 krtól, színes lampionok 18—„0 krig, s az uj nyári játék: Coermont szállóernyő 50 kr. A vidéki megrendelések gyorsan és pontosan teljesíttetnek s meg nem telelő tárgyat a cég készséggel kicserél. Az aratas Keszthely vidéken megkezdetett és serényen folyik. A gabona általán jobb, mint a gazdák remélték. A szőlőhegyi nép — kevés szántóföddel bír­ván — mint más években, ugy az idén is tömegesen vonult Somogyba át aratni, hogy ott télre való gabo­nát keressen s b zouyára a természet által dús gabona földekkel megáldott szomszédból földmivelő uépűnk nem is fog _üres kézzel visszatérni. Öngyilkosság. Folyó hó 4-én este 3/-i lI órakor Ferenc nevű fiatal csendőr tizedes Csáktornyán a lak­tanyában szerencsétlen szerelmi voszonyok miatt öngyil­kos lett. Tettéuek elkövetése után reggel 1 órakor meghalt. Tüz. Dráva-Vásárhelyen (Nedelicz) folyó hó 6-áu tüz ütött ki 3 egy lakóház melléképületekkel együtt lett a tüz áldozata- A gyújtogató maga a házigazda volt, ki gyujtogatási mániában szenved. Phylloxera megyenkben. Mint bennünket Csáktor­nyáról értesítenek, f. hó 9-én a muraközi szőlőkben a phylloxera jelenléte constatáltatott. Két uj csárdás jelent meg Mérei Ignác zeue mű­kereskedő kiadásában Keszthelyen. „Hévizi emlékcsárdás" Hanny Bélától (ára 60 kr.) és „Balatonuieléki csárdás" Huber Gyulától (ára 1 frt.) Mindkét szerző neve előnyö­sen ismert a zenekedvelő közönség előtt s uj szerzemé­nyeikkel — melyeknek hamisítatlan magyaros zamatja már az első accordoknál kitűnik — csak ujabb bizonyí­tékát adták annak, hogy hivatott zeneirók A kiadó, költséget nem kímélve, összhangzatba igyekezett hozni a belső tartalmat a külső alakkal, oly díszesen állítván ki mindkét darabot, a milyent mostanság csak ritkán láthatunk. Különösen figyelemre méltó a „Balaton mel­léki csárdás" melynek címlapját a következő jól sikerült látképek díszítik : Balaton-Füred, Keszthely, Csopak, | Badacsony, Révfülöp, Gr. Festetics palotája, Tihany és [ Szigliget. I Halottkémi jelentés. Z.-Egerszeg rend. tan. város területén ez év junius havában meghaltak: 1. Heigli Gyula, 6 év. rk. napszámos gyermeke, 2. Kohu Gyula, 21 év. izr. esztergályos segéd, 3. Medvési Treszka, 3 hó. rk. takarékpénztár szolga gyermeke, 4. Németh Anna, '/ 2 év. rk. ttelen cseléd gyermeke, 5. Nyári András, 45 év. rk. nős napszámos, 6. Mészáros Bábi, 1 hó. rk. ttelen, 7. I"őri Pál, 80 év. rk. nős csizmadia, 8. Vas János, 4 hó. rk. ttelen, 9. Széphegyi Józsefné, Szlavicsek Fáni, 76 év. rk. özv. 10. Laki Ágnes, 6 hó. ttelen, 11. Horváth István, 23 év. rk. nőtlen földmives, ' 12. Mandler Arthur 17 év. izr. kereskedő tanonc. Z.-Egerszegen 1891 jun. hó 30-án. Dr. tíraner I v. orios.

Next

/
Oldalképek
Tartalom