Zalamegye, 1891 (10.évfolyam, 27-52. szám)

1891-11-29 / 48. szám

A keneseieknek éppen ily talajú földjükön a Balaton mellett pompás szőlőjük van. Igen célszerű volna itt is próbát tenni. Ha sikerülne, egy egész község ébező lakosai kezébe adnánk kenyeret. De gondolnak-e a községek arra, hogy mily üdvös volna „község; magtár" létesítése? Alig van ember, ki aratás után csekély feleslegét is be ne adná a községi magtárba, tudva, bogy tavasz felé, a kenyér fogytával, csak a zsák száját kellene tartania, bogy szerény kamat mellett néhány mázsa gabonát zsákjába mérjenek. Vagy létesíteni kellene „községi takarékpénztárt'-, melybe ki-ki hetenként 10, 20, 30 stb. krt fizetne. Azt a heti 10 krt nincs oly szegény ember, a ki megkeresni ne tudná. E befizetésekből aztán, kellő jótállás és sze rény kamat mellett, lehetne kölcsön adni a szorult hely zetbeu levőknek, 5 év múlva pedig az addig befizetett „hetifizetéseket" az illetőknek ki lehetne osztani, a községi takarékpénztárt pedig alkotná tovább az addig kiadott pénzek kamata. így a község lakosai észrevétlenül egy kis tőkepénzre tennének szert, azonfelül szükségét fedezhetné rövid uton, kevés utánjárással, bárki is. Nagy hibánk az is, hogy dolgozni nem szeretünk, vagy dolgot nem találunk. Ha télen szünetel a mezei munka, ott a házi ipar számtalan ága. Csak egynek gyakorlása is megmentene sok embert a legszégyenletesebb állapottól : a koldulástól. Ragadjuk meg az önfeutartás eszközeit, ne várjuk összetett kezekkel a nehéz napokat, segítsünk magunkon s az Isten is megsegít bennünket. Alsó-Örs. Najj)- Dénes. A szabadságharc kiáltványairól, Budapest, november 26án. A szabadságharc emlékeinek kiállítása egyre szebb, egyre gazdagabb lesz. Nincs nap, hogy a kiállítás rendezősége ne kapna valami ujabb tárgyat, a melylyel vagy az arcképeknek, vagy a csataképeknek, vagy a proklamációknak, vagy a vértanuktól maradt ereklyéknek gyűjteménye szaporodik szépen, ezért nem akad lótogató, aki ha naponként is elmegy, ne találna valami ujat, ami figyelmét lebilincseli. A temérdek uj tárgy következtében a kiállítás összes termeit újra kellett berendezni s az uj berendezés szerinti tárgymutató is már megjelent. Vaskos füzetté lett már ez a tárgymutató, pedig csak a kiállítás egy részére: a nyolc kisebb nagyobb terem falait betöltő képgyűjteményre vonatkozik. Az ereklyék gyűjteményének ezer meg ezer aprósága, a különböző fegyverek, a rendkívüli gazdag pecsétgyűjtemény s a temérdek proklamác'ó, nincsenek felvéve a katalógusba. A proklamációk kiállításának alapos megszeralélé sére napok kellenek. Az ujabban kiállított proklamációkból kiírok néhány érdekessebb pontot. Érdekes csatarészlet leírásokat fedeztek fel néhány kiáltványban. így például a „Felső Tiszai hadseregünk győzött, Schlick verve van" feliratú proklauiációkban 1849. január 23 áról a honvédelmi bizottmány Szemere Bertalan országos biztos következőleg hangzó harctéri tudósítását közli: „Sclick részint Talján, részint Liszkánál tört elő. Emitt Liszkánál feltartóztatta seregünk. Amott Tarcalon túl pedig megszalasztotta — és ha a köd nem gátolja, nagy része elfogatott volna. — Sok hallottjai, sebesültjei maradtak és sok elhányt fegyvert kaptunk. Egy huszár, Takács István, egy őrnagyott levágott, egy kapitányt elfogott. Jellemző az, hogy az ellenség tiszt jei. kard jókra fejér zsebkendőt tűzvén, él jen a magyar kiáltással közeledtek. A mieink viszonozták. Oly közel jöttek egymáshoz, hogy kezet szorítának. Egy huszár, Péterfi, lováról leszállt. Az ellen közül egy kapitány lovára felült. Ekkor azonban álnokúl az ellen támadást parancsolt. De a mieink lőttek — a huszárok vágták — és igy a vitézül visszavert ellenség megfutamodott. Az ^Inokság meglelte bérét. — Az áruló csaló őrnagy vágatott le — a lóra kapott kapitány foga^ III. — Ilyen gyalázat ! Nem hogy megköszönte volna> hogy családom tagjául szándékoztam fogadni, hanem még ő ad ki rajtunk ... Ily szégyenfoltot nem hozott még senki családfánkra. Visszautasítani egy Zarándy leány kezét s még hozzá olyan, ki szegény, mint a templom egere. Hosszú, katonás léptekkel s boszútól eltelve méregeté az öreg Zarándy gróf leánya hálószobáját, míg leánya haloványan, megtörten, mint a vihartól megtépett virág, feküdt ágyában s atyjának kifakadásaira feleletül omló könyeivel áztatá vánkosait. — Érdemes is még az olyan után annyira bánkódni s szerelem betegének lenni — folytatá Zarándy. — Égy Zaiándy leány válogathat tetszése szerint a férfiak közt! — De édes atyám ! az Istenre kérlek, ne emlegesd örökösen a férfiakat — teleié gyenge hangon Irma. — Nem akarok én férjhez menni sohasem. Ha már Andoré nem lehettem, nem leszek senkié másé, inkább a halálé. Andort nagyon jól ismertem, jól tudom, hogy nem pénzemért vett volna el. S hogy fölbontotta a viszonyt, arra kétségkívül még szerelménél is nagyobb okai lehettek. — Jól van leányom — mond megszelídül ve az atya (mert még nagyúri büszkeségénél is jobban szerette leányát) — tégy, amint akarsz, én nem erőltetlek a férjhezmenésre ; van még elég időd reá s később nem igy fogsz e tárgyról beszélni. Csak gyógyulj meg s ne emlegesd a halált. Ezzel aztán befejezte Zarándy e tárgyról a beszélgetést s többé elő sem hozta. — — — Napok multak s Irma lassankint annyira magához jött, hogy elhagyhatta az ágyat s gyakran fölkereste a parkban azt a helyet, hol Andorral legtöbbször ültek s órákig elábrándozott egymagában. Oly rideg, oly kietlennek látszott neki minden. Nem ' tudta beleélni magát abba a gondolatba, hogy tott el, alóla a ló kilöretvén. — Mi becstelenséghez nyúl j az ellen !" | Egy másik proklamációban Szemere Bertalan ja ' nuár 24-ikéről a következőket jelenti Tokajból: Két rendbeli tudósításomhoz, a tegnapesőtti diadalról, csak azon örvendetest adhatom pótlékül, hogy a harmadik napot, és harmadik diadalmunkat nem várta be az ellen, hanem tegnap éjjel Schlick le — ós megverve elszökött. — Nem evett, nem ivott, nem pihent serege, s egy folytában Kérig futott Abauj megyében. Késő éjjel vonult át Tályán, Szántón, dobszó-zaj nélkül, nem háborgatva kevélyen az elöljárókat, mint másszor, szóval, mint szökőhöz illik. — Serege kedvetlen, levert, 40 szekér vitte sebesültjeit. A mi hadunk tüstént követte ma, s Szántón, Tályán s Golopon hál. Magam üiaradtam itt a tömérdek élelmi, szállítmányi és sok hullongó emberek miatt. Történtek nevezetes esetek JS. A huszárok tegnapelőtt rohantak a félködben és hirtelen körülveszik Schlicket és táborkarát. SHilick hüvelyébe dugja kardját, „éljenek a magyarok" kiáltja, üdvözli a huszárokat, ő a huszár ruhába öltözött, a huszárok, becsületes lelkükkel, a magyar hangra meghökkentek, megszelidiiltek. Mig a barátkozás folvt. jött a va^as csapat és Schlick, a ravasz megszabadult. Egy segédtiszt volt a huszárokkal, azt Schlick meg is csókolta, de e csók vizsgálat alá esik. A tegnapelőtti cselt megirám, melynek hősét, a csalárd őrnagyot, Takács István levágta. Tegnap pedig Kisfaludon hasonló történt. Egy századunk félig véletlen egy ágyú-telepre meni, bukkant és egy osztály ellenre. — Az ellen-parancsnok „lábhoz" parancsolt. Megadta magát. Baráti szót emlegetett, kapitányunkkal kezet fogott. Következett volna a lefegyverzés. De hirtelen támadást parancsolt az ellen, a mieink elvesztették a becses foglalást. A vigyázatlan és hiszékeny kapitány alkalmasint áldozatul esik. — Ez is vizsgáltatni foj. A magyar még mindig nem bír lenni sem ravasz, sem álnok, sem nagylelkú'tlen." Nem érdektelen az a proklamáció sem, a melyben Kossuth a fehérmegyeieket a következőleg buzdítja houvédek állítására: „A haza bizonyos megmentése végett 30,000 főnyi tartalék seregre van még szükségünk. Ezt önkénytesekből akarom kiállítani és ügyes tábornokoktól segítve magam személyesen vezérleni. Szolgálati kötelezettséga a tartalék seregnek addig lesz csak, mig a muszkákat hazánk földéről ki nem kergetjük. Minden ember 20 forint foglalót kap, ruházatja, díja, ellátása — mint a többi hadseregé. Mint mondám : vezére, Attyja magam leszek. És hiszek Istenben, e sereg lesz szabadságunk biztosítója mindennemű viszály és veszély ellen. Óhajtanék látni e seregnél egy pár ezer Fehérmegyei magyart. Számíthat e ? s mennyiben számithat a nép hű szolgája, Kossuth Lajos, Fehérmegye népére, hogy őt e vállalatban elősegítik. — Mondják meg ezt a népnek nevemben; írják össze faluként az önkényteseket, menjenek maguk hazafiúi példával előre, ne hagyják az erőfeszítésben kormányzójoUat. Hiszek Istenben, ez az utolsó áldozat leszen a szabadságért, mellyel — mintáz aratást, — Isten csak munka után ad. Legújabban megkapta a kiállítás azt az érdekes kiáltványt, a melyben magyar, francia és német nyelven 1850. febr. 28-ik kelettel Szalay László és társai a magyar száműzöttek nevében, mint a magyar nemzetnek oly fiai, akik egyedül vannak abban a helyzetben, hogy tökéletes szabadsággal nyilatkozhatnak a világ minden nemzeteinek szine előtt, védelmére kelnek a jogtalanul leigázott haza szent ügyének s tiltakoznak az üldözések, vagyonelkobzások, számkivetések és kivégzések ellen. — Szalay Lászlón kívül aláírták e tiltakozást Prágay János ezredes, Fornét Károly őrnagy, Hamvassy Imre őrnagy, Radníts Imre százados, T. Wimmer A. G. volt teljhatalmú megbizott a porosz ud varnál és Damburgh Ede Tivadar teljhatalmú meg bizott az egyesült amerikai államok kormányánál. örökre elszakítva éljen attól, kit szeretett szive összes j érzeményeivel. Oh ! csak legalább még egyszer láthatná s az okot hallhatná tőle, melyért őt el kellett hagynia. Más nő nem lehet a játékban, hisz annyira szerette őt, hogy talán nagyobb szerelem már nem is létezhetett e földön ! Azok a jóságos szemek, melyekben egész lénye honolt, nem hazudhattak. Remegve kapott a gondolaton, hogy fel kellene titkon keresni. Atyja épen nincs honn, meg sem tudná, hogy távol volt. De ha megtudná is, gondolta magában, nagyobb bánat már úgy sem érheti. A gondolatot tett követé. Egyszerre fekete ruhát vett föl, sűrűen lefátyolozá magát s fogatán útnak indult. Oly gyorsan történt ez elhatározás, hogy megdöbbent s kétszer is vissza akart fordulni. A Bártay-kastély közelébe érve, fogatát az erdőben egy kis tisztáson hagyta s ő maga dobogó szívvel indult a kastély felé vezető kis gyalogösvényen. Ösztöne megsúgta neki, hogy ha itthon van, a parkban lesz található s ő arra vevé útját. Az utat szegélyző bokrok eléggé elfedték s igy a kastélyból nem láthatá senki. Az ajtónál Andornak hű szolgája jött elébe s az érzelmek árja által fátyolozott hangon kérdé tőle Andor hollétét. Az feleletül adá, hogy ép most vezette a kertbe, de senkit sem szabad hozzá bocsátani. Irma nagynehezen megnyugtatá az öreg szolgát s ingadozó léptekkel közeledett a szolgától kijelölt irány felé. Kezét keblére szorítá, hogy elnyomja.szivének hangos dobogását. Többször megállt, hogy erejét összeszedje, mert alig tudott menni a nagy felindulástól. Mintegy ötven lépésnyire látá már Andort egy padon ülni mozdulatlanul. Halkan ment feléje, de nem tudta a kavicsos föveny zörejét megakadályozni. A léptek zajára a padon ülő felüté fejét s „Te ! vagy, Gábor?" lebbent el halkan ajkáról. Néhány szó az állategészségügy érdekében. A uép vagyonának nagy része az állatállományban van, mely vagyon a birtoknak elválaszthatlan tartozékai képezi és mivel föntartása sok gonddal és költséggel jár, a gazdának legféltettebb kincse. Minden állam igyekszik az állategészségi szolgálatot, tőle telhetőleg, emelni és az állattenyésztést a lehetőséghez képest felvirágoztatni. S ámbár az 1888. évi VII. törvénybe iktatott állategészségügyi törvényünk határozott haladást mutat, mégis e tekintetben sok kívánni való van. Lássuk csak a törvény 17. § át, mely azt rendeli, hogy mielőtt az állatállomány telelő helyéről közös legelőre hajtatnék, a község által számba veendő és egész ségi állapota megvizsgálandó. A község által számba nem vett marhát a közös legelőre kihajtani a törvény 154. §-ának c) pontja szerint 100 frtig terjedhető pénzbírság terhe alatt tilos. Nagyon üdvös a törvénynek ez intézkedése, mely hivatva vau a marhaállományt a télen át netán föllépett valamely fertőző vagy ragályos betegségtől megóvni. Auide ez a gyakorlatban kivihetetlennek bizonyult. Az elöljáróság összeírja ugyan az állatállományt tavaszouként, de megvizsgálva az nem lesz; mert az elöljáróság e tekintetben a kellő szakértelemmel nem bir, szakember, okleveles állatorvos pedig nem áll rendelke zésére ; mert csak nem képzelhető, hogy a megyében két-két szolgabírói járásra alkalmazott okleveles állat orvos mindkét járásuak néha 100—150 községében s pusztáján levő öószes állatállományt alaposan — de még csak felületesen is — megvizsgálhassa. Ez merőben lehetetlen. Lehetetlen pedig azért, mert honnan venné a vizsgálathoz megkivautató időt ; mert hogy a két járás összes községének és pusztájának beutazása hónapokat venne igénybe, kétséget s eui szenved. De honnan venné az ezen utazáshoz szükséges fuvarköltséget ? A járási állatorvosok fuvarátalánya ma 100 frt; ez az összeg a legtávolabbról sem elégséges, ha tekintetbe vesszük, hogy a két járás községei közül néha felében — a folyó évben majdnem mindegyikében — járvány lép föl. Ilyen alkalmakkor a betegség konstatálása, utóbb az elrendelt intézkedések ellenőizése végett ós végül, ha a járvány megszűnt, a fertőtlenítésnek miként történt keresztül vitelét felülvizsgálni okvetlenül ki kell szállnia. Hány egyes gyanús megbetegedés vagy elhullás esete fordul minden évben elő, miket az állatorvos a helyszínén megvizsgálni köteles. Es ezt mind a 100 Írtból. Az állatállománynak megvizsgálása alkalmával fölmerülő fuvardíjat a községre sem lehet róni. Mert jóllehet, hogy a vizsgálat a lakosságnak nyújt előnyt, nem igazságos és méltányos, hogy most, midőn az állatorvos néha negyven negyveuöt kilometer távolságra lakik, a község viselje a 8—10 frtnyi fuvar költségeit. Így aztán az elméletileg hasznosnak és üdvösnek látszó törvény a gyakorlatban kivihetetlennek bizonyul. Hogy ebből minő anomáliák keletkezhetnek, mutatja a szatmármegyei eset. E megyében az év tavaszán — mint azt a „M. K." írja — 4'J takouykóros ló íratott ki ; s miután a megye összes állatállománya tüzetes vizsgálat alá vétetett, 13 községben még lü ló bunkóz tátott le és két község lóallomáuya zár alá vétetett. A megyei alisp'.u erre a földmivelésügyi minisztériumhoz tett jelentést, ecsetelvén a szomorú valóságot és kérve a lóállomunynak ujabban, állami állatorvosok által leendő megvizsgálását. Egyidejűleg a lóvásárokat az egész vármegyében betiltotta. A földmivelésügyi minisztérium errfe négy állami állatorvost küldött ki, kik a negyven ezer darabból álló lóá ományt vizsgálat alá vették és ennek eredményekép 68 községben 155 takouykórbau szenvedett ló lön kiirtva és 15 község a takonykór járvány uralkodása miatt zár alá he'yeztetett. Ezen alkalommal az is kitűnt, hogy a fertőzött lovak közül kilenc szomszédos törvény hatóságból, úgymint Szilágy, Szabolcs stb. került; e szerint tehát ezen járvány más megyékben is uralgott. Irma egy fának támaszkodott, hogy el ne essék. Isszonyú gondolatok támadtak agyában. Mi történhetett ? Alig van töle tíz lépésnyire s szolgájának nézi. — Van itt valaki ? — hangzott újólag a kérdés s azután fölkelt a padról s kezével tapogatózva, néhány lépést tett, midőn Irma velőtrázó sikoly kíséretében „Andor" kiáltással nyakába ugrott s a vak ifjú karjai között elájult. Ez a meglepetés- és megindulástól szót sem tudott kiejteui. Karjai közé fogta az ájultat s csókjaival akarta eszméletre hozni. Irma rövid idő múlva magához jött s könyzápor omolt szemeiből. Andor megindulástól remegő hangon szólt hozzá: — Eljöttél ugy-e mindenem, megtudni, vájjon vőlegényed miért lett hűtlen hozzád, miért utasította vissza azt az angyalt, kinek közelében élte át életének legboldogabb perceit ? Bár ne tetted volna. íme most saját szemeiddel láthatod szerencsétlenségét s tudom, táj angyali szivednek, hogy nem segíthetsz rajta. Mert itt más nem segíthet, csak az Isten. Vadászat alkalmával puskám csöve szétpattant s a fellobbanó lőpor kioltá szemem világát, a cső szilánkjai pedig megsebzék arezomat. Ez volt az ok, a miért a jegygyűrűt vioszaküldtem, mert nem kívánhattam, hogy lrmácska a történtek dacára nőmmé legyen s egy vak férj oldala mellett lássa elmului szép fiatalságát. Irma szenvedélyes hévvel öleié át Andort I — S én most elhagynálak? Nem! nem! En azért mégis nőd, mindened leszek s annál inkább foglak szeretni, mert látom, hogy szükséged lesz reá. Andor Irma vállára hajtá fejét s hangosan zokogott. És úgy történt! A sokaktól irigyedt Zarándy Irma grófnő, igaz szerelemből, egy szegény, vak ifjúnak lón nejévé.