Zalamegye, 1891 (10.évfolyam, 27-52. szám)

1891-11-01 / 44. szám

A hatalmas diadalkapu alatt kezdetét vette a felszentelés ünnepsége, amelyet é?í\) Vucsetich István prépostkanonok több muraközi lelkész kíséretében végezett. Mindenekelőtt Kovács Gyula város! főjegyző az épület kulcsait következő beszéd kíséretében adta át (iadó Mátyás róm. kath. lelkésznek : Méltóságos Főispán Ur ! Mélyen tisztelt ünneplő közönség ! Lépcsőiénél állunk amaz épületnek, melynek felszentelesi ünnepélyét tartjuk jelen alkalommal. — - 1 mii befejezve itt áll előttünk; várja, hogy átadatva rendeltetésé nek, néma, de fontos szolgálatát teljesíthesse a népnevelés szent és magasztos ügyének, még pedig kettős hivatással : 1-ször, mint a népnevelés csarnoka, melyben a zsenge nemzedék tanítóink bölcs vezetése alatt a vallás, erkölcsi nevetés és az életben szükséges egyéb tudni valók elsajátításában oktattatik: 2-szor, mint a magyar nemzeti eszmék vára és hós tyája — országunk e déli határán, a Dráva folyó közvetlen partján, Horvátország tőszomszédságában — melyben a nemzeti szeltem és édes hazánk nyelve taníttatik és az önzetlen hazaszeretet tüze gerjesztetik és ápoltatlk. Örömömre szolgál konstatálhatni Méltóságos főispán úr s mélyen tisztelt ünneplő közönség, hogy mind a ke/tőnek bátran nézünk elébe : mert elég garantiát nyújt nekünk erre iskolánk érdemdús elnökének, főtiszt. Gadó Mátyás plébános urnák önzetlen hazaszeretete, a tanügy iránti meleg érdeklődése, tantestületünk bölcs vezetése s tagjai mindegyikének buzgalma s hazafias törekvése. Miért is lelkem legitsztább nyugat mával teszek eleget a város képviselőtestülete által reám ruházott ama megbízatásnak, hogy az iskola épületet városunk részéről főtiszt, plébános urunknak, mint a rk. iskolaszék elnökének, átalljam azon kérelmem kapcsán, hogy azt átvéve, benne <i nevelés és tanítás menetét megszokott hazafias bölcseséggel vezesse, odairányítván fő törekvését, hogy a falai közül kikerült ifjú nemzedék hitben és hazafiságban megerősöd ve, kerüljön ki az élet küzdőterére. 1 égül szabadjon azon Ígéretet tennem az elöljáróság részéről és nevében, hogy mi úgy egyenkint, mint összesen, a mint nem ismertünk fáradságot ez épület megteremtése körül, épúgij nem fogunk késni tőlünk telhetőleg mindent elkövetni az é falak között végzendő népnevelés és okta tás nagy munkájának támogatása és istápolása körül, hogy az minden irányban édes magyar hazánk dicsősé gére, vármegyénk díszére, községünk javára és gyermeke ink boldogítására irányíttassék és végeztessél'. Most pedig átnyújtva a kulcsot, kérem a továbbiak szives intézését." A meleg érzéssel elmondott beszéd után Gadó Mátyás plébános dr. Vucsetich István prépost kanonokot a felszentelés teljesítésére a következő, lélekből fakadt ezavakkal kérte fel: Nagyságos és főtisztelendő prépost, apátkanonok Ur! Nagyságod Léyníd város híveinek alázatos kérését kegyességgel fogadni méltóztatott : a templomból. a hot szent mise áldásában részesültünk, bennünket ünnepi menet ben ide kisért iskolaházunk díszes csarnokához, hogy ezt anyaszentegyházunk hathatós áldásával fölavassa a katho lika egyház hü leányává, aminél• tartós időre maradnia kell. Készen áll ez új iskola ház, melyet a város róm. kath. iskolának, Isten dicsőségére, az Isten országának, anyaszentsgyházunk magasztalására, édes szép hazánk nagy ságának előmozdítására, városunk díszére és a kath. ifjú ság javára építtetett. Ezért hála legyen az Ur Istennek, a megyei nemes törvényhatóságnak, mely az építkezés körül felmerült kérdé sekre megadta a, szabályszerű engedélyt, legyen hála a városi elöljáróságnak és az egész népnek, mely a közmunkát készséggel szolgáltatta a legnagyobb munka időben; de legyen hála Kovács Gyula városi jegyző unlak is, ki magát szerencsés iskolabarátnak mutatta be. Az áhítatos közönség nevében most már felkérem Nagyságodat, ez új iskolát legyen kegyes az Ur nevében felszentelni! • I Az iskola épületnek megszentelése után az egyik szép nagy tanteremben gyűlt össze az ünneplő közönség, hol mindenekelőtt dr. Vucsetich István prépost kanonok vallásos és hazafias érzésektől egyaránt áthatott és nagy lelkesedéssel fogadott beszédben méltatta Légrád város áldozatkészségét, szivükre kötötte a szellemi téren még rájuk váró nemes feladatok betöltését. Dr. Buzsicska Kálmán kir. tanfelügyelő a következő, szép és lelkes beszédet intézte a közönséghez : Méltóságos Főispán Ur l Mélyen tisztelt Közönség ! Méltóztassanak megengedni, hogy a mai najj jelentőségét én is szívem legbensőbb örömével üdvözölhessem : hiszen a hatóságoknak, társadalomnak, községeknek és felekezeteknek e vidék szellemi fejlődésén csüngő legmelegebb érdeklődése után úgij kell tekintenem a mai ünnepet, mint idegenajLú polgártársaink boldogulására, irányult őszinte törekvéseink igaz visszhangját,. Mint Zalavármegye népoktatásánál: őre és vezetője, forró készönetet, mondok méltóságos Főispán urna/:, IIOIJII a megyei kormányzat minden fontos és nemes érdelét lelke egész odaactasdval támogató buzgóságának ma is nemcsak megható, hanem e megyé annyi jeles p'a't szeretettel hozzánk vezérlő kifejezést adott. Légrád város tanügyénél; ily méltatása megtiszteli az Cl/ész vármegye tanügyét is. Mert valóban magasztosnál; kelt mondanom a mai nap ünnepét. Lélekben köztünk van .1lagyarovszág népoktatásüqyé nek korszakot, alkotó, lánglelkii apostola, aki 1891. évi október hó 16-án 38.079. szám ala't kelt magas leiratában a népoktatás ügyének Légrádon dicséretes fellendülését örvendetes tudomásul vévén, engemet megbízni méltóztatott, hogy az uj iskolánál; megnyitása alkalmából Légrád, város közönségének áldozatkészségéért., a város elöljáróságának és a róm. kath. iskolaszéknek az új iskola létesítése körüli hazafias és nemes buzqóságáért elismerését nyilvánítsam! Midőn gróf Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszter úr Oexcellenti'íjiítól nyert megbízatásomnak ehtjet tenni és kegyteljes elismerésének, mely reményem szerint Légrád városnak mindenkor szép és büszke emléke fog maradni — kifejezést adni szerencsés lelietel; : lelkem mélyéből kérem a Mindenhatót, miszerint engedje, hogy a honpolgári erények, melyei; e város derék közönségét az ismeret és erkölcs dy díszes templomának felépítésére ösztönözték, s ha ki ne reszszenek a benne nevelendő nemze dél;ek szívéből: lioi/y valósulásnal: induljon a költői jel szó, mely az éjiület alapja'ba tett emlékiratról, raqyog felénk : J/ass, alkoss, gyarapíts s a haza fényre derül

u ! Erre Svastits Benó főispán eszmékben gazdag beszédben, nagy ékesszólással emelte ki Légrád város kulturális törekvéseit s úgy a tantestületet, valamint a városi hatóságot lelkesen buzdította magasztos missiójának betöltésére. Ezután a népiskola növendékei intéztek valóban könyekig megható üdvözlő beszédeket a főispánhoz, a felszentelést teljesítő prépost-kanonokhoz és a kir. tanfelügyelőhöz. Miután Gadó Mátyás plébános a növendékeket az Isten és haza iránti szent kötelességükre buzdította volna, a minden mozzanatában megindító ünnepély a növendékek kedves karénekével fejeztetett be. Az iskola felszentelését gazdag lakoma követte, amelyen lelkes felköszöntők mondattak a királyra, gr. Csáky Albin közoktatásügyi miniszterre, főispánra, alispánra, a két zágrábi dignitáriusra, a kir. tanfelügyelőre, a sok dicséretre érdemes város elöljáróságára, az ünnep ségen testvéri egyetértésben résztvevő légrádi kath., evang. és izr. lelkészekre és a társaság egyéb tagjaira. * * A lefolyt ünnepély hazafiúi és valláserkölcsi nyilvánításaival örökre élni fog lelkében azoknak, a kik Légrád város földrajzi helyzetével szemben annak nagy fontosságát örömmel tapasztalhatták ! Mikor Jókai beszél. — Fővárosi levél. — Fölállt; tiszteletet parancsoló alakja fölegyenese (lett. Az ellenzéki arcok kérdőjelekké, a szabadelvűek tölkiáltókká húzódtak. „Mit, Jókai beszél?" — suttogták mindenfelé. Általános meglepetést okozott Jókai, a szónok ; az ellen zék nem volt rá elkészülve, saját pártjának java része pedig nem is sejtette, hogy beszélni fog. Az egész Ház mély csendre verődött. Még Csatár Zsiga is meghúzódott a helyén, a Iáimás Csanády bácsinak meg éppen szavát sem lehetett hallani. A szónok pedig végig simított magas homlokán ; arca valami túlvilági kifejezést öltött, szemeiben ifjúi tűz égett, száraz, aszott tagjaiban fölfrissült a vér s arcára kiült az élet pírja, mintha meghazudtolni akarná a nagy időnek félremagyarázhatlan rajta hagyott nyomait. Nem aggastyán Jókai volt az, kit szemeink láttak ; a viruló ifjú állt előttünk, kinek erei duzzadnak a tetterőtől, kinek kebelét a lelkesedés tüze hevíti, ki telve van a legnemesebb idealismussal. Es megszólalt az ősz. Hangja, az a kedves, lágyan omló tiszta hang, áthatott a csontokon, rezgésbe hozta a sziv legrejtettebb húrjait, melyek lölsirlak az érintéstől és beszéltek régi időkről, emberirtó küzdelmekről. Ugy állott ott összekulcsolt kezekkel, mint egy szent, kit egy nemzet glóriával övezett, kit megsérteni szentségtörés. Félre most pártszenvedély, szűnjék meg minden pártállás, hallgassátok őt néma áhítattal, lessétek a szót, melv a)kairól elröppen, mert a „nemzet télszázados történetének élő krónikása" szól hozzátok. Ks beszélt az aggastyán ihletett, ajakkal ; valami borongó fájdalom rezgett hangjában, midőn a múltra tért beszéde, a régi nemzeti pártra, mely a bitófák alatt és a börtönajtóknál jött a világra; mikor vagyont és szabadságot kellett áldozni az elvért, melyet a nemzeti párt magáévá tett. Most tollal harcolnak, de akkor karddal kellett kilépni az elvért; s ott voltak e párt élén azon férfiak, kiknek működését gyanús szemekkel nézi a mostani nemzeti párt. Olyan megható, olyan tiszteletet parancsoló volt az a meggörnyedt alak, oly végtelen szerénység és kímélet szólt beszédéből. Hiszen ő csak nagyon csekély ember, akit mélven lenézhetnek, kit Csatár Zsiga elkiildhet haza regényt írni. Ugy fájt hallanom és látnom a kíméletlen eljárást, ahogy a Ház egynéhány tagja az agg költővel szemben viselkedett. Miért nem engedik beszélni? miért zavarják folytonos közbeszólásokkal ? Pedig milyen figyelmes ő még ezekre is. Körülötte ülőktől kérdezősködik, ha valamit nem hallott, hogy válaszolhasson rá. Bizony példát vehetnének róla s több kiinéletet tanúsíthatnának iránta. Hiszen tudja mindenki a Házban, még saját pártja is, hogy nem veszedelmes ember; amilyen jó író, ép oly gyenge politikus ; engedjék hát beszélni, hadd öntse ki a jó öreg, ami a szivét uyonija ; mert hiszen oly kedves Jókai miut ember s oly nagy, mint író, hogy mint politikusra, nem lehet, nem szabad haragudni. Keresztrtry József. Helyi, megyei és vegyes hirek. Személyi hir. Kozma Sándor kir. főügyész őméltósága október hó 27-én városunkba érkezett a helybeli kir. ügyészi hivatal ügymenetének vizsgálata végett. Tiszteletére dr. Felber Arthur kir. ügyész október hó 29 én ebédet adott, melyre Svastits Benó főispán őmél tóságán kivül többen voltak hivatalosak. — Grubanovich Géza kir. törvényszéki elnök október hó 29-én a délutáni vonattal Sümeghre utazott a sümeghi kir. járásbíróság vizsgálatára. tudom azt is, hogy itt semmi sincs rendjén, ti nagyon messze vagytok a bölcseségtől, azért mindent, amit mondani fogok, rögtön megtegyétek; járjatok utánam, és hogy meg ne botoljatok saját velem született kegyes kezeimmel foglak benneteket hol orrotoknál, hol pedig füleiteknél fogva vezetni." „Nagy lett az örömujjongás egész K . . . isztánban, hogy a világosság belé költözött, de ... s itt megint egy mély sóhajtás kelt szárnyra a szánandó teremtés ajkairól, miközben mormogá : szegény Jussuf! Nagyon meghatott a szegény embernek hangja, melylyel Jussufról megemlékezett, és sarkaltam, hogy csak folytassa sietve tovább, mert megöl a kiváncsiság. „Amint a nagy Krimi betette lábát, az ő fényessége és világossága, valamint nagy bölcsesége elhomályosított mindeneket. Azon kezdte, hogy megszépítette a várost, azután a közegészségről gondoskodott, ráparancsolván az elöljáróságra, hogy süpörtesse az utcákat. Addig csak akkor nyeltünk port, mikor a szél fujt, most aztán minden héten két három nap is p'jkhettünk vályo got. A nagy Krimi ezt is rögtön felhasználta, össze gyűjtette és téglának kiégettette, ebből szándékozván emeltetni monumentális középületeket. A városházát is ebből akarta felépíttetni, de hát ezt mégsem engedték meg neki. Mikor az első jótékonycélu e'őadást tartották benne, fényességének egy sugarában részesített bennünket. Elmondta, hogy Bergengócziában, a hol ő nagyon jártas, milyen az élet, és még sok mást. Aztán szárított sós hallal úgy jól lakatott, hogy megcsömörlöttünk tőle. (Persze ebből sem kértünk többet.) „Egy alkalommal nagy és szigorú telet bocsátott reánk Allah. Rengeteg sok hó esett. Nem tudtunk, hová lenni tőle, majd eltemetett bennünket. Ha máskor ilyesmi előfordult, hát szekéren kihordattunk annyit, hogy legalább mozoghassunk, a többit pedig hagytuk, mig a nagy Allah megparancsolja a napnak, hogy olvassza el. Imrahim pasa nem így tett. „Igazhivők! mondá ; látom, hogy ti csakugyan nem tudjátok az Alkoránt, abban pedig meg vau írva, hogy a hó nem csak kihordható, hanem meg is aszalható (Erre csakugyan még a legbülcsebbek sem emlékeztek.) S csakugyan felállíttatott nyomban egy aszaló gépet és megkezdődött a szizifusi munka. Az aszaló jól is működött, mindnyájan csodájára jártunk. Három napig dolgoztunk, de mivel igen kevés lett az aszalt hó, hát abba hagyatta, a többi havat pedig kihordatta. A merészebbek már a munka elején mondták ugyan, hogy ebből nem lesz semmi, de hát mit értenek azok valamihez. Kudarc azért még sem lett belőle, mert a nagy Krimi napnál fényesebben kimutatta a kételkedőknek, hogy ha az aszalást a nyár derekáig folytatta volna, hát akkor az egész hó massza aszalt állapotbi jutott volna. Ez pedig megdönthetetlen igazság lévén, kénytelen volt mindenki a nagy logikus előtt beadni a derekát. „Egyszer aztán bejött a város virágos kertjébe, mert talán fölösleges is mondanom, hogy midőn betette a lábát K . . isztánba, rögtön felügyelő lett. Bejött mondom a kertbe. A virágok kedves naivsággal tekintgettek föl reá, ártatlan mosolylyal üdvözölték a fényes jelenséget, sőt egyik csemete kiálló ágacskájával kaftánja szélét is megérintette. Lett erre olyan felfortyanása a nagy úr vérének, hogy annak tiize mellett jobban lehetett volna havat aszalni, mint a saját veleszületett gép jével. „A magam fényes szakálára esküszöm, (dühében elfelejtett a próféta szakálára hivatkozni) hogy ilyent még sohasem tapasztaltam. Hát hol vagyok én ? Ázsiában ? (pedig ott volt) Hát igy vaunak itt nevelve a csemeték ? Rám bámészkodnak, mint az ürü, és egyiknek sem vakul meg szeme fényes ábrázatomtól, ott uieg egy elvetemült még a kattánom szélét is megmerészelte érinteni, s ezek a kertészek — mit mondok ? kertészek . . . rabszolgák, nyomorult férgek, még csak nem is figyelmeztetik őket, hogy rögtön süssék le fejeiket, s annak a semmiházinak, mely megérintett, még csak le sem vágják az ágát. Jussuf ezt mekeseriilöd ; e gyönge vezetésért meglakolsz !" „Futott rögtön a divánba, s ilyetén kezdett szónokolni : A díván tagjai nem tudják, hogy Jussuf, a főfelügyelő gyenge, azért én azt mondon, hogy nem leszek felügyelő addig, mig Jussuf el nem csapatik és helyébe én nem ülök, mert . . . tudnék én még sok mást is felsorolni, de nem teszem." A főkertész, ki éppen jelen volt, oda súg és kéri a nagy Krimit: „Hatalmas pasa, fényes képű nagyság! mondd meg nekünk, mit vétettünk, s mi sietni fogunk azt helyre pótolni." — „Te nyomorult rabszolga, még te is beszélsz, veled szóba sein állok, hanem majd máshol elmondok mindent és sok mást. Takarod j !" „Hogy ez a divánban történt, másnap rögtön összefutottunk és elmentünk Jussufhoz, kérvén őt, hogy maradjon továbbra is főfelügyelőnk, mert jó szive, gyöngéd és figyelmes eljárása csak fokozzák irányában érzett szeretetünket. Jussufuak jól esett látni, hogy mennyire szeretjük s kelet felé fordítván jóságos arcát, Allahra és a nagy Próféta szakálára mondá, hogy nem tudja, miért vádolják, mert lelkiismerete tiszta, a mit és a mi nt tett, azt mindig legjobb tudomása szerint tette. Amint a nagy Krimi megtudta, hogy mi Jussufnál voltunk, haragja tetőpontra hágott. Rögtön magához hivatta és megparan csolta neki, ha le nem mond azonnal a főfelügyelőségre , hát az emberevő vadak országába száműzi. Megijedt erre szörnyen a szegény Jussuf, és könyörgésre fogta a dolgot. „Féayes pasa! nagy képii Krimi! ezt ne, csak ezt ne tedd. Hová lennék szép virágaimmal? vagy talán elfelejtetted már őket ? midőn — hogy saját szavaiddal éljek — utasítottál, hogy házamon meglátogatni fogsz, sorba bemutogattam őket. Vagy talán már nem emlékeznél a szép Nyilárózsára, a fiatal Cserhajtásra, vagy a szép két Liliomra, melyek a kis Tölgycsemete melleit illatoznak? Ezeket én úgy szeretem, mint véremből való vért, testemből való testet. Aztán ezeket én neveltem, nyesegettem, és mindenek gyönyörködnek bennök. Allah oltalmazza meg őket !" „Imrahim pasa azomban hajthatatlan maradt. „Ml törődöm én a te csemetéiddel, semmi közöm hozzájuky Megsértettél, mert — gyönge vagy, azaz hogy mert főfelügyelő maradtál azután is, hogy én ide jöttem.