Zalamegye, 1891 (10.évfolyam, 27-52. szám)
1891-08-30 / 35. szám
X. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1891. augusztus 30. 35. szám. társadalmi, közművelődési es gazdászati letilt A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmeutetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem kii Ultink vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi t Megjelenik minden vasárnap. kamara" hivatalos közlönye. A tanév elején. Mint a méh a kas körül: dong-bong az apró népség az iskola körül. Egyiknek arca sugárzik, a nuuikén a sötét önbizalmatlanság sejtelmes árnya ül. Az ellentétek egymás mellett állanak, egymással közlekednek. Remény és félelem tükröződik vissza az arcokon. Az egyiknek az önérzet adja meg a jótékony tápot, a másiknak szülő anyja a gyöngeség érzete. Ha a szülők betekintenének ezen ártatlan keblekbe; ha avval a szeretettel, melyet a természet beléjük oltott, igyekeznének mérlegelni szeretteiknek szellemi képességeit; ha le tudnák vetkőzni a nagyravágyást vagy inkább az idétlen és elérhetlen nagyság után való törekvést ; ha meg tudnának barátkozni ama, már sokszor hangoztatott, drága áron szerzett s meggyőződéssé vált eszmével, hogy nem az boldog, aki magasan áll, hanem aki sorsával megelégedve azon helyet, mely számára kiszabva van, kellőkép és örömmel betölteni képes: akkor bizonynyára nemcsak gyermekeik, hanem maguk is mély gondolatokba merülten állanak meg a szentély előtt, amelybe a bemenet csak a valódi hivatottak számára lehet áldásthozó. Sajátságos, hogy nagyon is reális korunk e teki* cetben még mindig az ideálismus telhői•u-n ..zállong. A felsőbb légkörben keressük a boldogulást, amelyet az alacsony rög mellett sokkal Könnyebben megtalálhatnánk. Tódul a fiatal népség a magasabb tudományok csarnokába, szellemi és anyagi előnyt remélvén a távolban és elszalasztja a lábainál kinálkozó könnyebb megélhetési módozatot. Fölhajtják a tapasztalatlan és ábrándos léghajósok oly légkörbe, melyből midőn Daedalus Lkarusaként szárnyaszegetten bukik le a mindennapi élet hömpölygő habjai közé, föleszmél és megszesemmiségének érzete a csalódás árán rezve, örök keserűséggel tölti el kebelét. S miért van ez?! Könnyű rá a felelet. Hiányzik a számító gondolkozás. „Az ipar életet, a munka kincset, a kincs gazdagságot szül." Ezen angol elv nálunk még mindig nem akar érvényesülni. Bámulva tekintünk Németorszáo- és Ameö rika iparára; csodálattal kisérjük az élelmességet, melylyel nemcsak anyagi létüket biztosítják, hanem tekintélyes társadalmi állásra és befolyásra is szert tesznek: de mégis húzódozunk az utánzástól, mert csak a könnyebb megélhetés után sóvárgunk. Pedig már most is odáig jutottunk, hogy a tudományos állások és tisztán szellemi munkások minden talpalatnyi tért anyira betöltöttek, hogy a íiatal jövevénynek csak nehezen lehet helyet szorítani. Emellett pedig azt látjuk : hogy iparunk még mindig messze áll a fejlődés azon fokától, melyet szomszédaink már elértek. A jobb módú szülők nem hajlandók gyermekeiket e pályára szánni, inkább megtűrik, hogy mint proletárok tengődjenek. Miért? Mert csak a szellemi foglalkozást tartják az uri állással összeférhetőnek ; nem gondolva meg azt, hogy az önálló munkásság biztosítja legjobban a soha méltóképpen meg nem becsülhető ta kellőkép nem méltányolható függetlenséget. Az értelmi fejlettség emelése tekintetében a kormány jóakaratú támogatása nem hiányzik. Szervezte ugyanis az iparos tanonc oktatást, ekként akarván a jövendő nemzedéket egy szebb, önmaga által alkotandó s szervezendő jövő elé vezetni. Feleslegesnek tartjuk ez iskolák áldásos voltát bővebben fejtegetni. Ha az onnan kikerült új nemzedék fogja elfoglalni a tért: akkor fog annak nagy hatása, kiváló hordereje legjobban feltűnni. Ugyancsak a kormány atyai gondoskodása létesített az ország több helyén ipartan inű.hely eket, Iiol a növendékek jövő életpályájukra szakszerű képzést nyernek. Saját felügyelete alatt az 1884. évi XVIII. törvéncikk alapján az iparhatósági megbizottakra ruházta a tanonciskolák látogatását, az iparosok kezébe adván az ellenőrzést s feljogosítván őket arra, hogy a javításokat vagy a hiányok pótlására indítványokat illetve javaslatukat megtehessék. Ily egyengetés mellett, azt hiszszük, reálisabbá fog válni gondolkozásunk s a múltból reánk maradt előítéletektől mind jobban és jobban kibontakozván, lassan bár, de biztosan megnyílik az ut a kereskedő és iparos pálya felé azok előtt is, kik attól az urhatnámság miatt idegenkedvén, végre a valódi függetlenséget az-anyagi és szellemi kincsek birtoklásában találják biztosítva s pedig olyanok birtoklásában, melyeket tiszta és becsületes munka, tnem pedig alacsony hizelgő hajlongások árán szereztek meg. Ily megtisztult felfogás mellett üdvözöljük mi az új tanév meghasadtát, mely csak a hivatottakat fogadná be a tudományok szentelt csarnokába : míg kinek keblét a tudomány után való vágy nem hevíti, a szükséges előismeretek megszerzése után az ipar- és kereskedés terén igyekezzék fáradhatlan munkásság, kitartó szorgalom mellett jövőjét biztosítani. Így két táborra oszolva, de a közjó érdekében egybeforrva, virágozhatik fel a haza s virradhat fel mindnyájunkra a jólét és megelégedés hajnala! • A régiség érdekében a földmivelésügyi m. kir. miniszter f. 1891. évi augusztus hú 8-án 37.663 V, 15. sz. a. valamennyi folyammérnöki hivatalhoz, valamennyi ármentesitö és helvizszabályozó társulathoz és valamennyi ily társulatok mellett működő miniszteri és kormánybiztoshozj valamennyi vízhasználati társulathoz a következő rendeletet intézte: „A vizszabályozásoknál oly nagymérvű földmunkák végeztetnek, milyenek más alkalommal nem fordulnak elő s ezeknél gyakran érdekes és belbecsü régé„Zalamegye" tárcája. A szabadságharc kiállítás. Irta : Tábori Róbert. A történeti nagy korszakok emlékeit minden nemzet híven őrzi meg emlékezetében, mert ezek képezik fejlődésének úgyszólván állomásait. l)e lassanként, hosszú századok elmultával, mégis el-mosódik egy emlék, feledésbe megy egy nevezetes tény ; miáltal pótolhatlan ür támad, nem ugyan a fejlődésben — mert ez nem fiigg egyes eseménytől — hanem a nemzeti érzésben. Mi volna például, ha az egész Rákóczy-korszak hiányoznék a magyarok, a Teli-század a svájeziak történetéből ? (Ezt az utóbbit már úgyis el próbálják disputálni a történészek a svájcziaktól, legendának mondván azt!) liizonyára félig sem volna olyan egységes a nemzeti érzés e két nemzetben, mert nem szilárdítaná egy hatalmas és fejlődésére nagy befolyású korszaknak emléke. Mert a nemzeti érzés korántsem áll egyszerre elő, hanem fejlesztése évszázados munkát igényel; s uem is tart mindenkor egyenletes lépést egy népnek anyagi vagy egyéb tekiutetbeni gyarapodásával. így például a német sokáig volt már gazdag és földrajzi tekintetben „nagy" nép, a nélkül, hogy nemzetnek lehetett volna mondani, mert nem ismerte a nemzeti érzést. Valósággal csak 1815 óta ismeri, mikor egy kivülről jövö hatalmas befolyás nyomása alatt fölébredt benne s azóta mindent is elkövetett, hogy a nemzeti érzésnek megfelelő nemzeti állammá legyen. Ha már nagy népeket képes ennyire átalakítani, megerősíteni és a fejlődés útjára vinni a nemzeti érzés, mennyivel inkább a kisebbeket! Ezek egyáltalában még földrajzilag sem léteznének nemzeti érzés nélkül. El nyelné őket az idegen népek körülözönlő árja, bekebelezné magába hatalmasabb szomszédok puszta akarata s úgy eltűnnének a földszínéről, hogy nevük sem maradna fenn a történetben. Nemzeti érzés nélkül a magyar nép beolv.idt volna vagy a törökbe, vagy a németbe. Aunyit köszön ezen érzésnek, mint talán egyetlen nép sem a föld kerekségén ! Azért is elismerés illeti azokat, a kik bármi ese kély módon hozzájárulnak a nemzeti érzés fejlesztéséhez. A félénk sandító külföld, különösen pedig a Lajtán túli szomszédok szeretnek minket „chauviuisták"-nak elnevezni, s nem sejtik, hogy a mit ők igy nevezuek, az nem egyéb a nemzeti érzés egy-egy erősebb lüktetésénél és nyilvánulásánál, a mely néha csekélyebb alkalom mai is kitör, mert sok már az összegyűlt „fluidum". Ilonnan értené ezt meg az osztrák, holott benne soha sem volt nemzeti érzés? A mi őt lelkesíti, az lokális és legfölebb még tartományi patriotizmus és azonfelül hűség a dinasztiához: mindenesetre szép és dicséretes érzések, de korántsem elegendők arra, hogy egy csomó népből egységes nemzetet alakítsanak. A Lajtán túl, ha van egy nép, a mely a nemzeti érzést ismeri és magába erősen ápolja, ez csak a cseh lehet s azért valószínűleg övé a jövő a „testvéráilamban". Aki tehát igazán szivén hordja a magyar haza és nemzet jólétét és gyarapodását, az a maga körében és tehetségéhez képest mindent el fog követni a nemzet érzés fejlesztésére és megszilárdítására. Mondottuk már, hogy erre mi sem alkalmasabb, mint a nagy történeti események emléke. S valamennyi történeti esemény közül leginkább azok, melyek az illető nemzetet egy nagy jogáért végig küzdött harcz közepett mutatják. Ilyenek a Rákóczy-korszak és a szabadságharc eseményei. Mind a kettőnek határozottan nemzeti volt a jellege; csakis nemzeti érzés inspirálta azokat, a kik részt vettek bennök s azért ugyanezt az érzést keltik bennünk, az utódokban is. De különösen a szabadságharc! Mint egy éltető és lelkesítő vérkeringés járja még min dig át emléke a nemzet testét. Művészek és költők belőle merítenek ihletet, rajta csüng a fejlődő gyermek lelke, mikor a tanító a hazaszeretet terjesztése szempontjából elmondja neki e korszak eseményeit. A felnőttek közül büszke és boldog az, aki elmondhatja magáról: „Éu is ott voltam !" Aki pedig nem mondhatja ezt, legalább azzal vigasztalódik, hogy valamely rokona — talán apja, vagy nagybátyja? — beállliatott honvédnek és végig harcolhatta a szabadság nagy harcát. Mindannyi azonban, ha van egy kis kézzel fogható emléke abból a nagy időből — ha csak egy tépett, értéktelen bankó is, vagy egy régi szinevesztett kokárda — féltve őrzi, akárcsak egy ereklyét. >S jogosan, helyesen ! Mert az ilyen apró tárgy, a melyhez nagy esemény emléke fűződik, kiválóan alkalmas az általunk nem eléggé kiemelhető nemzeti érzés ápolására. Kitűnő gondolat volt tehát Hentaller Lajos országgyűlési képviselőtől és Farner Bélától, hogy összegyűjtik, egy kiállításban egyesitik mindazt, a mi a 48-as dicső eseményekre emlékeztető ereklye gyanánt még található széles Magyarhonban. Sok éve már, hogy e két férfiú gyűjtögeti a maguk nevében és kűlömben is kincseknek mondható okmányokat, képeket, érmeket, emléktárgyakat stb. Most elérkezettnek látják az időt, hogy gyűjtésük eredményét bemutassák a magyar közönségnek. Talán azért is épen most, mivel sejtik, hogy szükséges a nemzeti szellemre és a nemzeti érzésre appellálni? .... A vigadő több termében látható az a, mintegy 4600 tárgy, melyet eddig sikerült összehozniok — de azért még ynem nyújt véglegesen befejezett képet a kiállítás; mert még folyton (rkeznek ujabb tárgyak. A rendezőség, melyet Hentaller Lajos, gróf Károlyi Gábor és Pázmándy Dénes országyülési képviselők, valamint Farner Béla képviselnek, azon volt, hogy az eg} es csoportok bizonyos kimagasló központtal bírjanak, a mely azonnal lebilincseli az érdeklődést. A csoportosítás valóban jó ízlésre mutat, de egyszersmind szakértelemre és a históriai események teljes ismeretére is. Mert nem olyan könnyű dolog ám, történeti érdekű tárgyakkt úgy elrendezni, hogy az egyik ne szorítsa háttérbe a másikat, hanem kölcsönösen kiegészítsék egymást. Körülbelül három főcsoportot lehet megkülönböztetni: I. Az arcképek csoportját. II. A fegyverek csoportját. III. A jelvények csoportját, a melybe az érmek, okmányok és zászlók is tartoznak 1
