Zalamegye, 1891 (10.évfolyam, 27-52. szám)
1891-07-05 / 27. szám
X. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1891. julius 5. 27. szam. JL Előfizetési díj: Egészévre 4 t't., Félévre 2 t't., Negyedévre 7 t't. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 1 kr. Bélyegdij 30 kr. Nyilttőr petitsorn 12 kr. JL társadalmi, közművelődési és gazdászati nelílap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem ktUiHInk > issza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Aratűskor. A nép verejtékező munkával aratja a drága telt kalászokat, mint sok fáradozásának édes gyümölcsét. Az aratás eredménye sokkal kedvezőbb, mint azt a vetések tavaszi állásából következtetni lehetett. A vetések fejlődésének a téli időjárás nem kedvezett. A hó sokáig megfeküdte azokat s buja fejlődés helyett kivesztek, elcsenevésztek a csirák. A tavaszi vetések kifejlődésére kedvező volt az időjárás. Az őszi vetések rendkívüli silánysága mellett mindenütt a tavaszi vetések állása biztatott sok reménynyel. Később azonban az őszi vetések fejlődésében is kedvező fordulat állott be. Kezdtek sűrűsödni. Olyan sürüekké nem lettek ugyan, mint jó gabonatermő években szoktak lenni, de a sűrűséget meglehetősen pótolták a szépen fejlődött kalászfejek. Mert az idén nem „szárra 4 4, hanem „kalászra" fejlődtek a vetések. így azután az aratás küszöbén elmondhatjuk, hogy — ahol a jégverés és vihar tönkre nem silányította a gabonákat — elég tűrhető eredménynyel találkozunk. Fájdalom : Egerszegen és vidékén, valamint megyénk több részében is tengernyi kárt okozott a borzasztó viharral jött jégverés ; földig tarolta szántóföldjeinket, vetéseinket s ily helyeken bizony nagyon szomorúak az aratási kilátások. De hát általában tűrhetően közepesnek mondható az aratási eredmény. Hogy hogyan és mennyit boldogul belőle a magyar gazda ? — nehéz volna megmondani. Voltak már nem a mostanihoz hasonló közepes terméseink, hanem olyan hatalmasak, hogy elláttuk gabonával a külföldet és még magunknak is maradt itthon. De még az ilyen kövér esztendőben is megtörtént sok gazdával, hogy tavaszra már kifogyott a gabonából s ha kenyérnek valója maradt is, de vetőmagot rendesen drága pénzen kellett vennie. Minők lesznek akkor kilátásaink ily terméssel szemben ? ! A mi jó gazdáink soha sincsenek valami ( kedvező helyzetben. Mikor az aratásnak vége | | van s a szemet a kalászokból kicsépeltették, az j J volna a kedvező körülmény, ha a magot szépen magtárba takaríthatnák és nyugalmasan, pipaszóval várhatnák be azt az időpontot, mikor az erős kereslet oly fokra emelné a gabona árát, hogy érdemes volna azt piacra állítani. így azután igen természetes : soha sem kellene produktumait potom áron elvesztegetni. De nálunk az ilyen helyzet a ritkaságok közé tartozik. A mi népünknek sietnie kell az aratással nemcsak azért, mert kenyérnek valója elfogyott, hanem mert családi szükségletei már minden tekintetben oly mértékben feltorlódtak, hogy azok kielégítése már elodázhatatlanná vált. Azután a félévi adófizetésnek üt a tizenkettedik órája. Szóval innen is, onnan is erős pressió alatt áll, mely szinte lázassá gyorsíttatja vele az aratási munkát, hogy gabonáját mihamarabb piacra állíthatván, egy kis pénzmagra tegyen szert. Az ily kényszerítő körülmények között azután nem csoda, ha nálunk a legszűkebb termés mellett sincs tisztességes ára a gabonának s a termelők kénytelenek keserves verejtékezésük eredményét félig-meddig elvesztegetni. Ennek megszüntetése céljából már több irányú tanácsot vetettek szőnyegre a nép javán, termelőink jövőjén aggódó lelkek. Ezek között nem utolsó helyen szerepelnek a közraktárak. Kétségtelenül nagyon sok eredményt biztosító dolog volna a közraktárak létesítése ; de talán éppen kissé komplikáltnak mutatkozó kezelési rendszere miatt nem birt ez a jjondolat teret hódítani a gyakorlatban. Annyi bizonyos, hogy a közraktárak kissé tágkörfí szerepre voltak és vannak tervezve. Ezzel szemben talán kissé praktikusabb és kivihetőbb volna a községi takarékpénztárak létesítése. Egyik másik község — a szerint, amint külön vagy együttvéve képez nagy-községet — már megkisérlette a községi takarékpénztárak létesítését és nem kis eredménynyel. Igen természetes, hogy az ilyen községi takarékpénztáraknak a kölcsönügyletek kötésében kizárólag a község lakóira kell szorítkoznia s a kiadott kölc önnek is olyan természetűnek kell lennie, hogy inkább előlegül, mint tulajdonképeni kc'csönül szerepeljen. Ezzel kapcsolatosan lehetne létesíteni községi takarék magtárakat a községi takarékpénztárakéhoz hasonló intentióval. Tapasztalt dolog, hogy télen át a termelők egyrészének magtárából kifogy a gabona s már tavaszszal kénytelen méregdrágán venni magának kenyérnek valót és vetőmagot. A községi takarék magtárak ennek meggátlására volnának hivatva. Szóval bárminő lenne az a segély, csak segély lenne a szó szoros értelmében és lendítene valamit a magyar termelőgazdák érdekein közvetlenül, közvetve pedig a nemzetgazdászat érdekein is. Minden aratás alkalmával újabb és újabb gondolatok merülnek föl a meditáló ember lelkében. Hivjuk, reméljük, várjuk a mentő gondolatot; agit adunk rá, hogy kipattanjon valami praktikus gazdának tervező talentumából. Végre talán még is csak támad valami gyakorlatias irányú mentŐ-gondolat, mely termelőinket ki fogja szabadítani jelenlegi helyzetükből és megszünteti a rájuk nehezedő kéuyszerítő körülményeket. Mert hogv az állapot folyton súlyosabbá lesz, azt minden, a nép között élő lény, láthatja, tapasztalhatja a egyúttal be is láthatja, hogy a mostani helyzeten nem segíteni annyi volna, mint veszélyeztetni a magyar nemzeti agricultura fontos érdekeit. A Balaton ünnepe. .A balatontavi gőzhajózásuak junius 2r-án való megnyitására, a pannonhalmi főapátság és Somogy-, Veszprém* és Zalamegyék törvényhatósági kiküldöttei részvételével, a balatontavi gőzhajózási társaság meghivására Budapestről nagyobb társaság rándult le a déli vasút külön vonatán Siófokra. Baross Gábor kereskedelmi minisztert küldöttségileg hivták meg az ünnepélyre s az egész Balaton vidékén nagy előkészületeket tettek ra miniszter fogadására; az összes balatoni kikötőkben „Éljen Baross Gábor!" feliratú „Zalamegye" tárcája. Öld meg hát. Irta: Naglné iíaray Mariska. -— Mily szép vagy te édes Ilma! — szól egy gyermekes arcú leányka és szelid barna szemeit áhítattal függeszti a vele szemben ülő leányra, aki komoly szép fejét hanyagul támasztja kezére s egy könyvben lapozgat — Kis bohó vagy te Emunkéin 1 — és a szép leány alabastrom arcán halvány mosoly dereng. — Elmerültem megint gondolataimba ugye? s te unod magad mellettem szegény kicsikém. — Oh nem ! — sietett válaszolni a leányka. — Lehet-e melletted unatkozni? El tudnálak nézni Ilma egész nap! Ha látnád magad, mily szép vagy! ha hallgatsz is, beszél minden vonásod, s az a magasztos komolyság arcodon I Ügy nézesz ki Ilmám, mint egy angyal, aki szenved és nem panaszkodik. Igazad van — ismétlé a leány elborult arccal, mint aki szenved és nem panaszkodik Megbántottalak édesem? — és a leányka félénken nézett az elborult szép arcra. — Oh én olyan ügyetlen vagyok, mindig elszomorítalak oktalan fecsegésemmel. — Dehogy szomorítottál meg — s az alabastrom arc megint mosolygott. — Én vagyok szeszélyes, kedélyem olyan, mint az áprilisi idő. Te olyan jó kis leány vagy Emuiikém, nem is tudnál valakit megszomoritani. — Miért hát e köny szemedben? Lásd Ilma! én tudom, hogy neked valami fáj — mond részvéttel a leányka. — Tudom, hogy titkolsz előttem valamit. Azt mondod, szeretsz, és mégsem vagy bizalommal hozzám? — Gyermek te ! — mond a leány cs betevé a könyvet —• honnan jönnek neked ilyen gondolataid ? honnan sejted azt, hogy az élet nem csak napsugárból áll, hogy mosolyon, kacajon kivül bánat is lehet az emberek szivében? -- Honnan tudom Ilma? Arcodról olvastam le. Régeu ismerlek, kicsiny korom óta vagyok nálatok, hisz alig voltam tiz éves, mikor édes anyám meghalt. Te mindig szerettél; több voltál hozzám, mint unokanővér, mint barátnő; kis mamám voltál, akit én olyan rajongással szeretek. Nyitott könyv volt előttem arcod; láttam, tudom, hogy bánatot rejtesz szívedben, de meg érteni nem tudom azt. Szép vagy, gazdag vagy, de boldog nem vagy. Gyűlölöd a világot, megveted az embereket, nem találsz örömet az életben. Miért? kér- i dezem sokszor magamban, de válaszolni nem tudok. ; Szegény anyádat is a te panasztalan néma bánatod vitte a sírba; fájt látnia, hogy az ő egyetlen szeretett | gyermeke olyan boldogtalan. Ha látnád magad Ilma, milyen kegyetlenül hideg tudsz lenni ! Az ember megfagyni érzi szívében a vért, ha sötét szemeid rá veted ! Milyen boldog volnék — ha a bánatot elűzhetném telkedről ; ha szemedből szeretet, ajkadról mosoly eugárzanék ; ha márvány arcod élne, kipirulna, ha szeretnél minket, a világot! . . . — Nem szeretlek-e téged Emmikém? — s Ilma magához ölelte a gyermek fejét — nem vagyok-e boldog, nem mosolygok-e, ha téged látlak ? — De az életnek nem örülsz, az embereket nem szented. — Mert a világ érzéketlen fájdalmaim iránt s az emberek önzők. Emmike hallgatott egy ideig, fölvevé a könyvet, melyben Ilma az előbb lapozott; csinos, kék kötésű, zárral ellátott könyv volt az, arany cirádákkal. — Csak ezt a könyvet ne vennéd soha a kezedbe — kezdé újra — mert mikor ebbe nézesz, vagy ebből olvasol, mindig olyan szomorú leszesz. — Tévedsz Emmikém, ez az én leghívebb barátnőm. A kis leány tagadólag rázta fejét. — Azért, mert hallgat)* mert megengedi, hogy sok-sok mindent irj belé ? Édes Ilmám — és a kis leány megsimogatta azt a szép márvány arcot — engedd meg, hogy én is elolvassam ezt a könyvet? Addig vagy boldog Emmikém — mond a leány sóhajtva — mig ennek a könyvnek a tartalmát meg nem érted; mig ártatlan lelkednek fogalma nincs az élet undokságáról. — Elszabad hát olvasnom ? — Nem ! — Emmike elszomorodott. Mi lehet abban, amit nekem tudnom nem szabad? Hogy lehetne az rosz, amit te Írsz? Nem oly tiszta, szép e a lelked is, mint az arcod, amit bámulni és szeretni kell. Hogv föllángolt az az alabastrom arc a gyermek ártatlan fecsegésére; milyen görcsösen ragadta meg karját! — Hallgass Emmikém ; — rebegi elfulladva — ne szólj, ne beszélj többé naplómról soha; önzésből titkolom előtted tartalmát, megvetnél, elfordulnál tőlem, ha a szívembe látnál! — Téged megvetni? tőled elfordulni? Oh Ilma, hogy mondhatsz ilyet ? Nem lesz-e rabod, aki egyszer rád néz, habár megölő hidegséggel bánsz is vele? Nem hiszek neked; a t« lelked nem lehet oly sötét, minőnek mondod; te szép vagy, jó vagy, mint az angyalok ! — De mint a bukottak sus-ogá a leány oly halkan, hogy a másik nem értette azt meg. Sokáig hallgattak az után ; a csend már kezdett nyomasztó lenui. Emmike látta, hogy Ilmának fáj e Mai szamunkhoz negyed iv melléklet van csatolva.
