Zalamegye, 1891 (10.évfolyam, 1-26. szám)

1891-04-19 / 16. szám

hűlt tetemei szerdán f. hó 15-én délután '/ 25 órakor fognak a helybeli izraelita sírkertben örök nyugalomra helyeztetni. Zala-Egerszegen, 1891. évi április 14-én. Áldás és béke poraira! A boldogult temetése nagy rész­vét mellett ment véghez. A zala-egerszegi nó'egylet választmánya, melynek buzgó tagja volt éveken keresz­tül, diszes koszorút helyezett koporsójára „szeretett kai­társuknak" felirattal. A halottas háznál Engelsmann Iz­rael főrabbi tartott megható gyászbeszédet. Városi közgyűlés volt ápr. 14-én Nagy-Kanizsán, melyen a képviselő testület tagjai csak kis számban vettek részt. A különben határozatképes ülésen a hon­véd laktanyának kiépitése, valamint a Sugárutat a Hu­nyady utcával összekötendő uj-utca megnyitása tárgyában hoztak érdemleges határozatot. Egy kényesebb tárgy né­pesebb közgyűlésen leendő határozat hozatalra tartatott. lyazgato-tanito valasztas. A keszthelyi községi iskolaszék f. hó 11-én tartott rendes ülésében hozott egyhangú határozatával három évre, vagyis azon időre, míg a jelenleg működő iskolaszéknek megbízatása tart, újólag Bányay Károlyt választotta meg a keszthelyi községi elemi iskolák igazgatójává. Köszönetnyilvánítás. Az Eszterházy hercegi ura­dalom új főbérnöksége nemes tettel kezdette meg műkö­dését A Isó-Lendván; ugyanis az alsó-lendvai polgári iskola részére 24 köbmeter bükkfát volt szives adomá nyozni. E kegyes adományért az alsó-lendvai iskolaszék jegyzőkönyvi köszönetén kívül — a nyilvánosság terén is hálás köszönetét nyilvánítja. Gyászhír. Vettük a következő gyászjelentést : Pinty Lajos, a Vas-Zalamegyei első takarékpénztár pénz tárioka, a maga. ugy gyermekei Pirity Kornélia férj. Baranyay Józsefné, Juliska, Mariska, Lajos és Gábor, unokája Baranyay Ödön, továbbá az elhunyt testvére Rigó Ferenc körorvos, valamint a széleskörű rokonság nevében is fájdalomtól megtört szívvel jelenti felejthetet­len nejének, a legjobb édes anyának, nagyanyának, ille tőleg nővérnek Pirity Lajosné szül. Rigó Annának folyó évi április hó 16-án, éjfélután 1 órakor, élte 53., boldog házasságuk 28 ik évében, a haldoklók szentségének ájta­tos felvétele után történt gyászos elhunytát. A megboldo­gult hült tetemei f. évi ápril hó 17 én délután 4 órakor fognak a helybeli sírkertben örök nyugalomra helyeztetni; — az engesztelő szent-mise-áldozat pedig ugyanaznap d e. 8 órakor fog az elhunyt lelke üdveért a helybeli ple bánia templomban a Mindenhatónak bemutattatni. Zala Egerszeg, 1891. ápril hó 16 án. Áldás és béke lengjen drága hamvai felet! Jaraskori tanítói közgyűlés. A zalamegyei általá­nos tanítói testület zala egerszegi járásköre tavaszi köz­gyűlését Schuiidt József járásköri elnök elnöklete alatt t. hó 21-én tartja délelőtt 11 órakor Zala Istvándon. Németh György zala-istvándi tanító gyakarlati előadást tart a beszéd- és értelemgyakorlatok köréből. Nasinszky József zala-egerszegi polgári iskolai tanár értekezést olvas föl „A tanító a társadalomban" címmel. Folyó ügyek tárgyalása. Indítványok. Gyaszhir. Vettük a következő gyászjelentést: Özv. Schmeisli Péterné szül. Pirity Juliánná a maga, úgy gyermekei István és Péter, valamint a széleskörű rokon ság nevében mély fájdalomtól megtört szívvel jelenti férjének, illetőleg atyjuknak Schmeisli Péter baki bir­tokos és kádármesternek, folyó évi ápril hó 14 én életé­nek 63-ik évében történt gyászos elhunytát. —A meg boldogult földi maradványai f. évi ápril hó 16 án, dél után 4 órakor fognak a baki sírkertben örök nyugalomra helyeztetni; — az engesztelő szent-mise áldozat pedig ugyancsak ápril hó 16-án d. e. 9 órakor fog a baki róm. kath. templomban a Mindenhatónak bemutattatni. Bak, 1891. ápril hó 14-én. Áldás és béke lengjen drága ham­vai felett ! Kép-kiállitás. Nagy Károly, a keszthelyi polgári iskola rajztanára, két gyönyörű függő képet festett. Az egyik Maedeát, a másik Juditot ábrázolja igen sikerül ten. A két gyönj'örü képet Mérei J. könyvkereskedő kirakatában kiállították, hol igen sokan megszemlélik s nem győzik dicséretekkel elhalmozni a gyönyörű munkát. Halalozas. Báron Jakabné született Zeehmeiszter Janka Zala-Egerszegen í. hó 13-án pár napi szenvedés után 22 éves korában elhúnyt. Praktikus vállalatok, Nagy-Kaniszán Keller Ignác, ottani tekintélyes iparos, Széntgyörgyvári szőlőbirtokát nyári kiránduló helyé alakiija át, hol tej, vaj, turó, savó, egyéb ételek, bor és sör lesz mindenkor készletben a kirándulók számára. Máj. 1-én lesz a megnyitása. — Blau Pál nagy kanizsai kereskedő pedig szintén szent­györgyvári szőlőbirtoká alján, ázott folyó patak mentében nyári fürdőhelyet készíttet a közönség kényelmére. Mindkét praktikus vállalatot — amint tudósítónk írja — örömmel üdvözlik a nagy-kanizsaiak. Nemzeti színészet. A nyári színi saisonra Keszthe­lyen 2 színtársulat kért illető helyen előadási engedélyt, mit mindketten meg is nyertek, és pedig Heltai F. színtársulata május 1— 31-ig, Jeszenszky Géza társulat, junius 1-től végéig. Sok a jóból is megárt! Színészet. Nagy-Nanizsán az ott működő színtár­sulat ápril 11-én „VIII. Petan^} király urdvara és XXV. Alexibus" eirnü operettet adta meglehetős telt ház előtt. A darab elég mulattató, zenéje: csinos. Vendrey Ferenc (Petand) és Sz. Németh József (Alexibus) nagy tetszés­sel játszottak. Beczkóy József (Cévalier Pironette) szintén megnyerte a közönség tetszését. T. Szentesi Vilma (Alexibus fia) és Cserváry Irma (Petand leánya) kellő szinpadi otthonossággal játszottak. -— Ápril 12-én a jó hírnévben álló komikusnak Rónaszéhj Gusztávnak nép­színműve: „A betörők" került színre. A darab a nép­színművek divatos chablonjára készült s főleg szinpadi hatásra szánt episodjaival mulattatta a szép számú közönséget. Vedress Gyula (Tarpai), Tompa (Barnai) Bónis (Lakatos) és Vendrey (Zajaesek) igazán elemükben voltak. — Fóllinuszné (Barnainé), Locsa/Wra^Zajacsekné) és 1. Szentesy Vilma (Veronka) nagyban emelték a darab hatását. — Ápril 13., 14. és 15-én egymásután a Budapesten is nagy port vert „Fenegyerekek" (Gieger­lik) című életkép került színre; mely mulattató jelene­tekben és conplékban nem szűkölködik, de egyéb érdeme nincs is. Az első napon zsúfolásig megtelt a szinház; a másodikon is tele volt; de a harmadik napon már csak gyér közönséget bírt vonzani a nagy szelet vert darab. Ez azonban nem annyit tesz, hogy talán a színészek alakítása már nem vonzotta a publikumot, hanem csak azt jelenti, hogy a jó kisvárosiaknak elég fejlett műizlésük van. A szereplő színészek játéka min­den izében pompás volt. Vedress, lompa, Benedek, Bónis, Beczkóy, Sz. Németh József („Fenegyerekek") kitűnő génre-alakokat mutattak be s a közönség mindannyi­szor hatalmasan mulatott velők. Vendrey és K'óvy szintén emelték a hatást. — Locsarelcné Gizella ez alkalommal is jeles komikának mutatta be magát. — Ápril 16-án a „Bagdadi hercegnő" Dumasnak egyik szép szinművét játszották. A darab nagyobb közönséget érdemelt volna. Az előadás gördülékeny volt s a kisszámú publikum nagy tetszéssel fogadta. Sikerét nagyban előmozdították a derék szereplők közül: Tompa K. (Jean de Hun) Daróczy lika (Lionette), Vedress (Nouvardy.) Különösen Daróczy J. pompásan alakított, elemében volt. Halálozas. Megirtuk volt lapunkban, hogy Horváth Boldizsár, nagy-kanizsai kévást ői'ülési rohamai miatt az ottani közkórház megfigyelő osztályába kellet szállí­tani. Állapota ott sem változott, sőt mivel az őrültséget rajta minden kétséget kizárólag constatálták, az országos tébolydába akarták szálíttatni. Ezt azonban már nem élte meg, mert ápr. 15-én éjjel kínos állapotából kisza­badította a jótevő halál. Az újoncozás a keszthelyi sorozó járásban e hó 9-én befejeztetett. A felhivott 580 újoncból besoroztatott a közös hadsereghez 78, a m. kir. honvédséghez 22, a póttartalékba 23, a honvédség póttaraiékába 4. Gazdaközönségünk fígyelmebe ajanljuk, hogy Wertlieimer József olajgyáros Steinbrückben, a zala egerszegi vasúti állomáshoz bérmentesen szállítva egy nietermázsa repcepogácsát 6 frt 60 krjával, egy méter­mázsa lenpogácsát 7 frt 10 krjával, egy metermázsa gép (oliv) olajat 48 forintjával, 1 metermázsa repceolajat 39 írtjával, egy metermázsa gépolajat 33 frtjával szállít. Az olajok áráért a jelenlegi árak mellett április 20-ig bezá­rólag kezességet vállal. Szenzációs öngyilkosság történt f. hó 14.-én d. u. a keszthelyi kir. járásbíróság fogházában. Major Sándor volt nemes-vitai körjegyző vetett ott véget bűnös éle­tének. Az öngyilkos jegyző bűnös üzelmei miatt kény­telen volt önkényt lemondani hivataláról s az óta körül­belül fél éve Keszthelyen lakot 5 tagból álló családjával. Keresete nem lévén, hogy pénzhez juthasson, Töreky Aladár földbirtokos s több mások nevére váltókat hami­sított, melyeket mintegy 8—9 ezer frt értékben a nagy­kanizsai és keszthelyi takarékpénztáraknál értékesített. A biln napfényre kerülvén, Major c hó 15-én d. u. Csesznák M. kir. aljárásbiró, mint kik. vizsgáló bíró elé idéztetett, hol megjelenvén, beismerte a hamisítást. A vizsgálóbíró letartóztatta őt s a fogházfelügyelőt meg­bizta, hogy M.—t motozza ki és zárja be. A motozás közben M. a zsebéből kirántott forgópisztollyal magát főbe lőtte, mire rögtön halva rogyott össze. Ez esetről távira­tilag értes'tették a n. kanizsai kir. törvénység ügyészsé­gét, honnan Bogyay Ó. ügyész e hó 15-én Keszthelyre ment s a vizsgálatot megejtette. Az öngyilkost, ki vagyon­talan nőt és 4 kiskorú árvát hagyott, e hó 16 án temet­ték el. Öngyilkossági kisérlet. Jandrasics Mári zala eger­szegi cseléd f. hó 15-én reggel hat óra tájba öngyilkos­sági szándékból kútba ugrott, azonban észrevették s a kellő időben kimentették. Egy házban levő cselédtársai minden alapos ok nélkül tolvajnak nevezték s e feletti bánatában akart véget vetni életének. Felhívás előfizetésre. Darnay Kálmán, lapunk szorgalmas munkatársa, a Kisfaludy Sándor által alapí­tott sümeghi kaszinó ötven éves történetét irta meg s e műre, mely május hó folyamában jelenik meg s melynek előfizetési ára 40 kr., előfizetési felhivást bocsátott ki. Az ország egyik legrégibb kaszinójának történetét tar­talmazó eme műre felhívjuk lapunk olvasó közönségének szives figyelmét. Az összeg előleges megküldése mellett a munka bérmentve küldetik meg, A bÖlCSÖ titkai ciinmel épen most jelent meg a Képes Családi Lapok kiadásában veterán regényiróknak, Lauka Gusztávnak, egy igen érdekes regénye, amelyben maró szatirával rajzolja egy főispánnak a pályáját s a családi életét. A diszes borítékkal ellátott s csinosan kiállított kötet ára I frt. Megrendelhető a Képes Családi Lapok kiadóhivatalában (Budapest, Nagy-Korona utca 20. sz.) és kapható minden könyvkereskedésben. A Képes Családi Lapok előfizetői 4 ilyen regényt kapnak ingyért évenként és így a magas irodalmi szinvonalon álló s előkelő munkatársakkal bíró lap, ü frt lévén elő­fizetés ára, oly csekély összegbe kerül, hogy mindenki megrendelheti, miért is ajánljuk t. olvasóink pártfogásába. „A Het" 15. száma Pósa Lajos arcképével jelent meg. Az apró olvasók „A Ifét"-ből fognak megismer­kedni mesemondójuk vonásaival. „A Hét" egyik korifeusa olyan életrajzot is irt róla, hogy akár meseszámba mehet. A lap első cikke a szabadságharcszobor pályá­zatával foglalkozik. Kimutatja az inconsequentiát, a melyet az ítélő bizottság elkövetett, midőn a művészek koszorúját ösztöndijakká konvertálta. Fényes cikk, Balogh Pál, a Budapesti Hirlap vezércikk-írója irta. Justh Zsigmond „Csörgők" cimmel "gy érdekes novellát közöl. Lipcsey Ad ám „Parasztok" cím alatt egy jellemzetes rajzot. Szász Gerő és Inczédi László két szép költemény­nyel vannak képviselve. Az utóbbi egy különösen szép ó-germán ballada forditásával excellál. Ciine a „Vízi ember." A kritikai rovatban Pálffy Albert regényéről van egy hosszabb ismertetés. Számos érdekes apróság zárja be a rendkívül gazdag füzetet. A Hétre 10, 5 és 2.50 írttal lehet előfizetni egész, fél- vagy negvedóvre. Az előfizetések „A Hét" kiadóhivatalához cimzendők, József-körut 44. Mutatványszámokat kívánatra ingyen és bérmentve küld a kiadóhivatal. Nincsen a magyar családoknak olyan gazdag könyvtára, melyben annyi szellemi szórakozást talhatna | a család minden tagja, mint a mennyit a „Képes Családi j Lapok" válogatott közleményei nyújtanak. Nincsen a ' családi életnek s a gondosan vezetett magyar vendég szerető háznak olyan kérdése, melylyel e lap mellék­lete a „Nő a házban" szakavatottan ne foglalkoznék. A „Képes Családi Lapok" előfizetési ára a „Nő a ház­ban" cimii divat-melléklettel együtt egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr. s a kiaaóhivata (Budapesten, nagy-korona-utca 20. sz.), melyhez az elő fizetések legcélszerűbben postautalványon intézendők kivánatra bárkinek ingyen és bérmentve szolgál mu;at ványszámokkal. Hölgyolvasóink figyelmét már most felhívjuk a gyümölcsbefőzési idény közeledtére s ajánljuk a „gyü­mölcs- és főzelék-befőtt készítés gyakorlata" című leg közelebb megjelenő munkát. E műben az összes gyü­mölcs, főzelék, lekvár és szörpneinek készítése egyszerűen, értelmesen, a takarékossági szempont figyelembe vételé­vel van leírva egy oly háziasszony által, ki 28 éven át szerzett bő tapasztalatokat e téren. A műre — mely több mint 200 különféle recipét tartalmaz — csekély 65 krajcárral lehet előfizetni. Jó lélekkl ajánljuk ezen pá­ratlanul álló munkát hölgyeinknek, mert tudjuk, hogy a csekély előfizetési összeg már az első befőtt készítés alkalmával is busásan megtérül. Gyűjtőknek 10 előfizet'*) után tiszteletpéldányt küld a kiadó. Az előfizetési pénzek Nyíregyházára Tarczali Dezső köny vkiadóhivatalabá küldendők be. Az „Olvasókör" szépirodalmi regényfolyóirat X-ilc évfolyamából megjelent a 14 ik füzet, mely „Egy király ifjúsága" cimü történeti regényt tartalmazza. Irta Ponso­du Terrail. Franciából íorditotta Mártonffy Frigyes Ára egy egy füzetnek 25 kr. Kapható a kiadónál Kormányos R-nál Budapesten (Üllői ut 21. sz.), vagy bármely könyvkereskedésben. Melyik lapra fizessünk elö? Gazdag tartalmánál, nagy terjedelménél fogva a legolcsóbb magyar lap az „Egyetértés", mely a mult január hó 1-éti lépett fenn­állásának 25 ik évébe. Ez a magyar olvasóközönség lapja. Hiteles forrásokból származó értesüléseinek gyorsa sága, rovatainak változatossága, kitűnősége, a különböző olvasmányok gazdag tárháza tették az Egyetértést nép szerűvé. Szerkesztve ugy vau ez az óriási terjedelmű lap, hogy egyszerre két homlokegyenest ellenkező iro­dalmi célt szolgáljon. Mert az Egyetértésben naponkint megtalálja a család, a hölgyvilág a maga szépirodalmi ; olvasmányát a világirodalom legkitűnőbb Íróinak leg­újabb regényeiben, talál benne tárcacikkeket legjobb Íróinktól, divattudósítást Párisból stb. stb., ugy, hogy nincs szépirodalmi lap, mely az Egyetértésnek e rova­tával a versenyt kiálhatná. S ezzel szemben ott.van az Egyetértésnek oldalokra terjedő politikai és közgazda­sági része, mely megbizhatóság, komolyság és jóiérte­sültség tekintetében utólérhetetlennek van elismerve a sajtóban. Különösen kiemelendőnek tartjuk itt, mint egyik legfőbb érdemét az Egyetértésnek, hogy az ese­mények ösmertetése körül soha semminemű tekintetek által sem hagyta magát befolyásoltatni, hanem mint telje­sen független lap, fölötte áll minden pártérdeknek, s csak az igazságot szolgálja. Az országgyűlési tárgyalá­sokról hozott s az egész sajtóban legnagyobb terjedelmű tódósításainak is mindenkor a párttekinteteken felülemel kedő részrehajlatlanság szerezte meg a közelismerést, mely abban nyilvánul, hogy az Egyetértés olvasói között minden pártból találunk híveket. Az Egyetértés gazdasági rovata elismert régi tekintélynek örvend. A magyar kereskedő s gazdaközönség, az iparos és vállal­kozó nem szorul többé idegen nyelvű lapra, mert az I gyetértés kereskedelmi s tőzsdei tudósításainak bősé­gével a többi lapok már föl sem veszik a versenyt. A kereskedő, az iparos s a mezőgazda két évtized óta tudja már, hogy az Egyetértésben megtalálja mindazt, a mire szüksége van, s e miatt az Egyetértés a társa­dalom eme legnépesebb rétegeiben ma már nélkülözhe­tetlenné vált, mint a hazai kereskedelmi-, ipar- és ^ f a-. gazdasági forgalom magyar nyelvű vezéríapja. üzleti > dolgokban az Egyetértés a legjobban inforiLalc lap Magyarországon. A rendes rovatokon s a felmerüli) ese­ményekről legnagyobb terjedelemben közlött bő tudó­sításokon kívül végre csak az Egyetértés 3 speciális rovatát említjük meg, melyek országos hírre tettek szert. Ezek : az Irodalom, a Tanügy és a Mezőgazdaság, melyek mindegyike egy-egy szaklapot képes pótolni. Szóval, a ki olvasni valót keres, és a világ folyásáról gyorsan és hitelesen akar értesülni, fizessen elő az Egyetértésre. Előfizetési ára egy hóra l Irt 80 kr., !/, 1 évre 5 frt, egész évre 20 frt. „Az én Újságom" című képes gyermek lapot, melyet Pósa Lajos oly szakavatottsággal szerkeszt s a Singer és Wolfner jóhirü budapesti könyvkiadó cég csinos kiállításban ad ki, a szülők figyelmébe melegen ajánljuk. Előfizetési ára egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Megrendelhető a kiadóknál Budapes­ten (Andrássy ut 10. szám.) Legújabb száma következő, érdekes tartalommal jelent meg} Áz egri diákok. Elbe szélés. Irta : Bródy Sándor, A repülő csiga György bácsitól. Béla párviadala. Vers. "Hetyey Gábortól. MÍt mond a kakukos óra. Vers, képpel Pósa bácsitól. Mac^kó úr utazása. Irta: Sebők Zsigmond. A képekot rajzolta; ' Ballagó. A dalos bóka. Mese. Pósa Lajostól. Az árva kacsák. Képpel. Herczeg Ferenctől. A „Magyar Kertész" f. évi 8 ik száma következő változatos tartalommal jelent meg. Cikkei: Védekezés a késői fagyok ellen, ÍVIednyánszky Sándortól. — A faiskolai oltványok felneveléséről. — April havi teendők (folyt, vége.) — A cserebogár. — Az összeforrasztás, . hasítékbaoltás és kecskeláb. — Vegyesek. — Mint hasznos közlönyt ajánljuk olvasóink figyelmébe. A „Magyar Kertész" előfizetési ára egy évre 2 frt 40 kr. félévre 1 frt 20 kr. Az előfizetési pénzek a „Magyar Kertész" kiadóhivatalához Nagy-Szőllősre (Ugoesa­niegye) küldendők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom