Zalamegye, 1891 (10.évfolyam, 1-26. szám)
1891-05-31 / 22. szám
lére kitétetett, s az a hivatalos órák alatt bárki által is megtekinthető. Erről oly figyelmeztetéssel értesíttetnek az érdekelt felek, hogy netáni felszólamlásaikat és pedig: a) azon adózók, kik az illető lajstrom tárgyalt adó nemmel már a mult évben voltak megróva — a lajstrom kitétének napját; b) azon adózók, kik a lajstromban megállapított adóval folyó évben első ízben rovatnak meg — adó tartozásuknak az adó könyvecskébe történt bejegyzését követő 15 nap alatt — alulírott polgármesternél előterjeszthetik. Zala-Egerszeg 1891. május 23-án. Kovács Károly polgármester. Helyi, megyei és vegyes hírek. Űrnapjai igen impozánsul tartották meg NagyKanizsán. A körmenet 10 órakor kezdődött. A szabag ég alatt felállított oltároknál a közös hadsereg és honvédség egy-egy százada adott dísztiiz-et. A szertartást Nith Norbert plébános helyettes végezte segédlettel. A mennyezet után ment Babóchay György polgármester élén a városi tisztikar. Menet közben az önk. tűzoltóság zenekara játszott. Díszcsapatot képeztek az önk. tűzoltók és a hadastyánok. Tisztelgő köldöttség. Baross Gábor kereskedelmi miniszternél t. hó 22-én küldöttség tisztelgett és meghívta, hogy a Balaton uj gőzöseinek ünnepélyes felavatását tisztelje meg jelenlétével. A küldöttség szónoka Vaszary Kolos főapát hangsúlyozta azt, hogy nemcsak Magyarországnak, hanem egész Európának csak egy oly tava van, mely gyógyhatásra vetekedik bármely tengeri fürdővel 8 amely most már nagy jövőt remélhet. A főapát az érdekeltség nevében köszönetet mondott a miniszternek, hogy az állami segély megadásával a rendes gőzhajózást lehetővé tette s meghívta a minisztert az ünnepélyre. Baross miniszter megilletődve emiitette, hogy mint tanitványt egykor a kathedráról, ugy hatotta meg ma őt a főapát ékes szava. Örömmel mozdította elő a gőzhajózás létrehozását és megígérte, hogy a junius 28 iki ünnepé yen meg fog jelenni. A miniszter beszédét a küldöttség élénk éljenzéssel fogadta. Az urnapi kormenetet városunkban elmosta az eső, mely űrnapján egész délelőtt esett. A körmenet ily kép nem vonulhatott ki az egyébként elkészített sátrakba, hanem bent a templomban tartották meg a szokásos körmenetet és szertartásokat. Hangverseny. A keszthelyi fiatal gazdászok által f. hó 23 án rendezett hangverseny minden tekintetben sikerültnek mondható. A változatos, ügyesen összeállított programmon, mely Kiss József „Zeneköri" elnök kezére vall, minden száma sikerülten adatott elő. — A"hallgatókból alakult zenekör a „Balaton vikéki induló" t, Catrla keringőt — Egyveleget játszotta oly összbangzatosan, hogy semmi kívánni valót sem hagyott hátra. Várady Géza szavalata és Szily Jáijos monologja a zene-részleteket sikerülten töltötte be. Elénk tetszésben részesültek Körmendy Lajos magyar népdalai, melyeket cimbalmon adott elő, ugy szintén egy részlet „Troubadour"-ból, melyet gordonkán Bognár István adott 1 lő, kit Dulánszky N. és Ulicsnyi K. kisértek hegedűn. Ezután „Romeo et Julielte Fautasie" következett, melyett Vaszary M. hegedűn játszott és Dervarics A. kisért zongorán. V. művészileg játszik hegedűn, melytrt a tiszta, finom árnyalatú zongora-kiséret nagyban emelt. A zenekar által eljátszott „Rákóczy-induló" után megkezdődött a tánc, mely jókedvvel folyt reggelig. Jelen voltak : Bogyay Irén (Sármellék), Beszedics V. (Tapolcza), Arvay J. (Tapolcza), Bradszky Róza, Emecz Gizella, Garger Zseni, Grohman Irma és Terka, Domby Anna, Horváth Mariska, Dunszt Emilia és Mariska, Király Lujza, Károlyi Nagy Margit, Puly Irén, Polatsek Teréz, Révay Olga, Saáry Piroska, Stefanics Aranka, Sebők irma, Vértessy Jolán, Gizella és Lujza, Zakál Tercsi (Csáktornya), Csanády Gusztávné, Deininger imréné, Zakó Béláué, Eügh Dénesné, Horváth Károlyné, Hegedűs Béláné, Pap Sándorné, Vermesné, Kiss Józsefné, Lovassy Sándorné, Hautyné, stb. A „Zalai Helixon" tárgyában f. hó 24 én a ZalaEgerszegen tartott értekezlet az alapszabály tervezet kidolgozására és a legközelebb megtartandó alakuló közgyűlés előmunkálatának elvégzésére Naglné Ida, Bátorffy Lajos, Balassa Benő, Révai Miksa, Iiécsey Viktor, Tuboly Viktor és alulírottból álló bizottságot küldötte ki, miről az érdekelteket tisztelettel értesítem. Zala-Egerszeg, 1891. május 26. Rosenberg Henriette, az előkészítő bizottság elnöke. A zala-egerszegi községi iskolaszék Kovács Károly polgármester elnöklete alatt f. hó 24-én tartotta alakuló ülését a városház tanácstermében. Megválasztatott egyhangúlag elnöknek Szigethy Antal, alelnöknek Krosetz János, titkárnak Udvardy Ignác, jegyzőnek Páukovich György. Küldöttség, Keszthely v. részéről junius 4-éu dr. Burány Gergely, Deininger Imre, Lénárd Ernő,',Hoffmann Soma, dr. Dunszt E. és Schadl Jánosból álló küldöttség megy Bpestre a vallás és közoktatásügyi miniszterhez, hogy személyesen nyújtsa át Keszthely város képviselő testületének ajánlatát a főgymnasium létesítéséhez azon kérelemmel, hogy a főgymn. 5. osztályának megnyitását 1892. év szeptemberben engedélyezni kegyeskedjék. A sümegh vidéki vöröskereszt egylet f. hó 23 án választmányi ülést tartott, amelyen — engedve a felhívásnak — határozatba hozta, hogy a junius hó 6-án Budapesten tartandó országos közgyűlésre Darnay Kajetánné elnöknŐ és Eitner Sándorné választmányi tag által kép viselteti magát, akik részére a megbízó levelet ki is állította. Ugyanezen ülésen az elnöknő indítványára gyűjtést eszközöltek a f. hó 22-én porrá égett csabrendekiek részére és a helyszinen egybegyűlt 32 frt 50 kr., mely összeg még az nap szétosztatott a károsultak között. A nagy-kan !ssai ker. jótékony nőegylet folyó évi junius hó 10 én szerdán, saját segély-alapja javára, a polgári egylet kerti helyiségében rózsavásárral és tánccal egybekötött zártkörű tavasziinuepet rendez. Kezdete délután 5 órakor. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Belépti jegy 50 kr. Kedvezőt len idő esetén a mulatság az egylet nagytermében tartatik meg. Pénztárnyítás délután 4 órakor. Köszönetnyilvánítás. Báró Kó'nigswarter Mór úr Őméltósága a zala egerszegi uő-egylet népkonyhája részére száz forintot volt kegyes adományozni, melyért hálás köszönetét fejezi ki az egylet elnöke. Blaha Lujza Keszthelyen. A nagyművésznő, a nemzet csalogánya, Blaha Lujza, látogatásával tüntette ki a kis Keszthely város és vidéke közönségét, hogy az ott működő sz.-fehérvári kitűnő színtársulattal 3 estén bemutassa isteni játékát. A széles e hazában mindenütt ünnepelt művésznő e hó 27-én délután érkezett Budapestről a keszthelyi vasút állomáshoz, hol megszámlálhatatlan nagy közönség várta s viharos, szűnni nem akaró éljenzés tört ki, mikor a művésznő kilépett a kupébői. Virágcsokrokat nyújtottak át neki, azután elegáns fogaton az ifjúság sürü sorfala közt vonult be a városba, az „Amazon" szállodában fényesen berendezett lakájába. A színházi jegyeket mind a három előadásra már hétfőn, kedden elkapkodták, szerencsésnek tartotta magát, ki jegyhez juthatott. Szerdán, 23-án este már V 28 órakor mindenki elfoglalta helyét a szinházban s lázas izgatottsággal várták a 8 órát, a függöny felgör dülését. A „Szegény Jonathdn" uj operett került szinre. Mikor az első felvonás közepén Molly szerepében színpadra lépett Blaháné, az éljenzésnek, tapsnak vége, hos.-za nem volt, miközben átnyújtották neki a gazdászok nagy babérkoszorúját. Blaháné hogy mindvégig elragadóan játszott és bájosan énekelt, azt nem is kell említeni, elhallgattuk volna reggelig — reggel estig — örökké azt a bájos kedves földi lényt, kihez hasonló nem minden bokorban terem. Csütörtökön „Náni-"ban, pénteken „Suhanc"-ban lépett fel. A Dunantuli közművelődési egyesület igazgató választmánya a jövő hó elején ülést tart, melyen határozni fog a perselygyüjtés megkezdése iránt s tárgyalás alá veszi az eddig beérkezett kérvényeket. Anyagi segélyezéseket egyenlőre az egyesület nem adhat, mig anyagilag maga is jobban meg nem erősödött, de kultu rális működését már megkezdi s a legutóbbi igazgatóválasztmányi ülésén szóba került, hogy a dunántúli fürdőhelyek forgalmának emelésére már ez évadban minő intézkedéseket lehetne tenni s a Dunántúl egyes vidékeinek és a kulturális intézeteinek ismertetésére tervben van egy „Dunántúli képes naptár" kiadása 1892-rc, melynek összes jövedelme a D. K. E. javára fordíttatnék. A zala-egerszegi karacsonyfa egyesület, f. hó 24-én igen sikerült és szépen látogatott mulatságot rendezett a Rozenkrancz-kertben ; bevétel volt a pénztárnál 75 frt 98 kr., tekejegyekből 75 frt, összesen 150 frt 98 kr., kiadás 103 frt" 11 kr. s igy a tiszta jövödelem 47 frt 87 kr. Felülfizetlek , Ilandler István 3 frt, Isoó Alajostié 2 frt, Skublics Imre 1 frt 80 kr., Stefanecz József 1 frt 80 kr., Skublics Imréné 1 frt 60 kr., Szalóky Géza 1 frt 40 kr., özv. Léránt Lászlóné, Fangler Mihályné 1 — 1 frt, özv. Tahy Rozália, Kummer Gyula, Sulek N. 80—80 kr., Thassy Miklós, Hainczmann Samu, N. N., N. N., Koller János, Dr. Fischer Miksa, Weisz Izidor, Nasinszky József, Stern Farkas, Eredits Mór 70—70 kr., dr. Kele Antal, Vincze Sándor, Pintér Gergely, Ilajik István, özv. Rotter Jánosné, Hubinszky Ida, dr. Mangin Károly, Csoknyay Jánosné 60—60 kr., N. N., Kiss Lajos 50—50 kr., Kó'nigmayer Zsiga, Thassy Ferenc, Skublics Istvánné, Pámer Antalné, Gombás István 40—40 kr., Káldi őrmester 35 kr., D., Kolbin József, Katona Imre 30—30 kr., Kolbin Ferenc 28 kr., N. N., Zarka Zsiga, Kovács László, Szalay Ferenc, Golfinger Jánosné, Talián János, N. N., Simon Ignác, Ogrizeg N. Léránt Gábor, Somody Sándorné, Ledermayer István, N. N. 20—20 kr., Nagy Károly, N, N. 10 kr., Kesseldorfer Jánosné 8 kr., N. N. 5 kr., A szives felülfizetőknek ez uton mond hálás köszönetet a rendezőség. Érettségi vizsgalat. A zala-egerszegi középkereskedelmi iskolánál az 1890/91-ik tanévi érettségi vizsgálatok Írásbeli része junius hó 2—6 án, a szóbeli pedig junius hó 12—13. napjain tartatik. Ez érettségi vizsgálatra miniszteri biztosul a vallás- és közoktatásügyi miniszter a maga részéről dr. Ruzsicska Kálmánt, Zalavármegye kir. tanfelügyelőjét, nevezte ki. Kereskedelmi miniszteri biztos. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter a zala-egerszegi középkereskedelmi iskola ez évi érettségi vizsgálatához miniszteri biztosúl Kirchknopf Frigyest, a soproni kereskedelmi és iparkamara másodtitkárát nevezte ki. Nevmagyarositas. Szto/cosza Gyula csalli illetőségű, zala-egerszegi lakos vezetéknevének „Fás-"ra kért átváltoztatását a cm. m. kir. belügyminiszteium f. évi május hó 21 én 36870/v — 10. sz. a. kelt rendeletével megengedte. Jarásköri tanítói gyűlés. A keszthelyi járási tanítói kör f. é. tavaszi közgyűlését Meszes-Györkön tartotta meg az iskolában. Megjelent 24 tag, továbbá a községi elöljáróság és iskolaszék tagjai. A gyűlést megelőzőleg szt. misét hallgattak a tagok. Csathó Alajos elnök megnyitó beszédében hálával emlékezett meg gr. Festetics Tassilóról, kinek gondoskodása folytán M.-Györkön uj iskola épület emeltetett; búzdította a jelenlevő előljáró ságot az iskola célszerű felszerelésére, mely sok kivánni valót enged. A gyűlés főbb tárgyait képezték Bucsi József, Bóri Imre és Makrai József tagok értekezései. Bucsi S. azon tételt, hogy „Miként vezetheti a tanító szorgalmas munkára tanítványait?" — fejtegette; -— Bóri a Józsa-féle számoló gépet ismertette s használhatási tekintetben az orosz- és Pédery-féle számoló gépek fölé helyezte; •—• Makrai az „Önképzésről" értekezett igen szépen. Előadóknak jkönyvi köszönet szavaztatott. Ezek után folyó ügyek kerültek a gyűlésre elő és pedig: jkönyv felolvasás, elnöki jelentések, közp. elnökségtől érkezett értesítések stb. A Krób Pál síremlékének leleplesését illetőleg az az óhaj nyilvánult, hogy az egy megyei tanítótestületi közgyűlés alkalmából eszközöltetnék, talán jövőre, 1892 ben. Hogy legyen-e ez idén közgyűlés, az a központi választmány bölcseségére bizatik. Pálya kérdésül a következőt ajánlja: „Népoktatási intézeteinkben a viszonyokhoz alkalmazva a kézi munka tanításnak, az úgynevezett „Sló'jd--nek van-e célja és mennyiben ?" — A sümegi jkör jun. 6-án tartandó diszgyülésére, amikor Bán fi Alt.jos igazgató-tanító 25 éves tanítói jubileumát ünneplik, a keszthelyi jkör Biró József, Linter János, Vörüss János és Bóri Imre tagokból álló küldöttséget meneszt. Az őszi gyűlés Keszthelyen fog megtartatni, Kapy Rezső gyakorlati tanításra. Csákós János pedig értekezésre ajánlkozott. A Csaktornya—ukki helyi érdekű vasút építésére és üzletére vonatkozó engedélyokmányhoz kiadott „függelék" tárgyában a kereskedelemügyi miniszter előter jesztését f. hó 25-én tárgyalta a képviselőház. Az ügy előadója, Neményi Ambrus, jelenté, hogy az 1889. évi 35. t.-c. felhatalmazta a kormányt, hogy a Csáktornya- zalaszent iván—ukki vasútra, valamint a Tűrje állomásból kiinduló és Zala-Szent-Gróthig terjedő szárnyvonalra az engedély okmányt kiadhassa. A fővonal azóta ki is épült, a kereskedelmi miniszter a „tüggelék u-re vonatkozó előterjesztésében pedig tudomására hozza a törvényhozásnak, hogy a nevezett szárnyvonal építésére is az engedélyokmányt egy függelék alakjában kiadta. E függelék értelmében a 4-8 km. hosszú vonal építési tőkéje 180.000 Írttal állapíttatik meg, amelyből 11.500 frt forgalmi eszközök beszerzésére fordítandó. Az állami hozzájárulás a posta szállítás címén 7.400 frtot tesz ki. Egyúttal tudomására hozza a miniszter a törvényhozásnak, hogy a fővonalon a Mura folyó felett faszerkezettel tervezett és 48.000 írttal előirányzott hid helyett egy végleges jellegű vas szerkezetű hid épittetett, amely 50.000 írttal több költséget okozott s amelyhez az állam 15.000 írttal járult. E két építkezés fejében az egész vasút építési tőkéje 230.000 Írttal felemeltetett. A közlekedésügyi bizottság helyeselte úgy a szárnyvonalnak, mint a vasszerkezetű liidnak építését és kéri a házat, hogy a miniszternek ezen jelentését tudomásúl venni és hasonló célból a főrendiházzal is közölui méltóz tassék. A képviselőház a kereskedelemügyi miniszter e jelentését tudomásúl vette. Hangverseny. Reményi Kde világhírű hegedűművészünk újabb hangverseny körútra indul. E programra jába felvette megyénk székhelyét, Csáktornyát és Keszthelyt is. Csáktornyán Bodó Alajos zongoraművész kíséretében junius hó 10-én lép tel gazdag programmal a „Hattyú" szálló nagytermében. A megyebeli országgyűlési képviselő valasztok jövő 1892-ik évben érvénnyel bírandó névjegyzékeinek kiigazítására a központi választmány által városunk területére kiküldött bizottság az összeírást szerdán, junius hó 3-án eszközli a városháza tanácstermében, mely körülményre városunk választó polgárságának figyelmét annyival is inkább felbivjuk; mivel a jövő 1892 ik évben lesz az általános képviselő választás, melyen szavazati jogukat csak is azon polgárok gyakorolhatják majd, akik ezea bizottság áltál Készítendő névsorba felvételnek. A muraközi tanitokör tavaszi közgyűlését Jeney Gusztáv elnök elnöklete alatt f. hó 21-én tartotta Alsó Králjoveczen, melyen a járáskor tagjai küziil mintegy 50-en gyűltek egybe. A közgyűlést megelőzőleg Mesterics Gábor dráskoveczi plébános isteni tiszteletet 'tartott, mely után kezdetét vetU a köri gyűlés. Mesterics plébános bemutatta Alsó Muraköz egyházmegyei tanfelügyelőjének megbizó levelét, hogy őt a gyűlésen képviselje. Ezután a járáskör elnöke üdvözülte az egyházmegyei tanfelügyelő képviselőjét, valamint a többi megjelent tagokat s az ülést megnyitottnak nyilvánította. A pénztárnok számadásának megvizsgálására bizottság küldetett ki. A kör pénztári vagyona 38 frt 60 kr. s az egy frtos évi tagsági dijak után a hátralék 333 irtot tesz. A tiszt újítás következőleg ejtetett meg egyhangúlag: Jenev Gusztáv elnök, Majheu Ferenc alelnök, Alszeghy Alajos, jegyző, Polyák Mátyás pénztárnok. Táncos Fe.-enc goricsáni tanitó „Mily módon és mily eszközökkel tartsa fenn iskolájában a tanitó a fegyelmet" cimű, gonddal készített értekezését olvasta tel; a közgyűlés a felolvasónak jegyzőkönyvileg fejezte ki köszönetét s megkeresi a „Muraköz" szerkesztőjét, hogy a felolvasást lapjában közzétenni szíveskedjék. — Kovácsics István alsó kraljoveczi tanító előadást tartott e tétel felett: Hogy tani tom én a számtant? Az előadás élénk vitát vont maga után, melyben többen résztvettek. Végül előadónak köszönetet mondtak. A központi választmánynak az idei megyei tantestületi közgyűlés elhalasztására vonatkozólag tett indítványát a járáskör egyhangúlag elfogadta. A Krób síremlék leleplezési ünnepére a járáskör az el nököt és jegyzőt küldi. A zala-egerszegi tűzoltó egyesület f. hó 24 én választmányi ülést tartott melyen felolvastatott az augusz tus 14—17-én Sopronban tartandó X ik országos tűzoltó közgyűlésre a meghivás. A választmány Kovács Károly főparancsnokot választotta meg az egyesület képviseletére; egyúttal a küldött bejelentési ív a csapat tagjai között köröztetik. — Tekintve, hogy ezen országos közgyűlés tüzoltószerek kiállitásával kapcsolatban lesz: a zalamegyei tűzoltó szövetség mintájára és megrendelésére helybeli iparosok által készített tüzoltószerek e kiállításra fel küldetnek. - - Olvastatott az alsó-leudvai tűzoltó csapat meghivása a junius 14-én tartandó éremkiosztási ünnepélyre. Az iv a csapat tagjai közt köröztetik, Kovács Károly főparancsnok az egyesület képviseletére telkéretett. — Előterjesztetett a közgyűlés által kiküldött felül vizsgáló bizottságnak jelentése az egyesület 1890. évi számadásairól. A jelentés alapján Gombás István egyleti pénztárnok a további felelősségtől felmentetik. — A választmány végül elhatátozta, hogy julius 5 én a Rozenkrancz kerti helyiségben lekeversennyel egybekötött nyári mulatságot tart, melynek rendezésével, úgy a