Zalamegye, 1891 (10.évfolyam, 1-26. szám)

1891-01-25 / 4. szám

X. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1891. január 25. 4. szám. Előfizetési dij: Egészé v re 4 t't., Félévre 2 t't., Negyedévre 7 t't. Hirdetmények : .'5 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélvegdij 30 kr. Nyilttér petitsora 12 kr. JL A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem kiiidtiuk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Meg;jelenik minden vasárnap. A kölcsönös tisztelet. A közös társadalmi célok fölkarolása és előbbre vitele nagyon sokban függ ama kötelék, kapcsok erejétől, mik a nagy társadalom egyéneit egy egyetemes erejű halalommá szervezik. Az embereket társadalmilag egyesítő általánosabb erkölcsi kapcsok : a kölcsönös szeretet és tisztelet. Ha ezek a kapcsok megvannak és valóban erősek, s megvan azoknak igazi erkölcsi alapjok, akkor a társadalmi szellem jó, akkor ;i társadalom egyénei föltétlen bizalommal közelednek egymáshoz a közös célok elérése céljából. Valamely jóirányú eszme csak akkor kelthet mozgalmat társadalmi életünkben s a keletkezett mozgalom csak akkor képes mind inkább hatalmas hnllánigyürükkel magához ölelni az egyéneket, ha az eszme megpendítője és a köréje tömörülő erők között meg van az elkerülhetetlenül szükséges szeretet és tisztelet, mely társadalmi kapcsok körül-belül föltételezik egymást. Visszatekintve ama nagyobb, történeti nyomokat hagyott társadalmi mozgalmakra, mik pár évtized előtt keletkezve, a kitűzött célok elérésében oly példás egyetértését mutatták be a magyar társadalomnak : be kell látnunk, hogy azoknak mindegyikét a kölcsönös tisztelet és szeretet szelleme teremtette meg és vitte diadalra. Es ha vizsgáljuk a most keletkező társadalmi mozgalmak sorsát, — szintén be kell látnunk, hogy annak a sok fiaskónak az oka ama társadalmi kapcsok meglazulására vezethető vissza. Most is keletkeznek hol itt, hol ott társadalmi mozgalmak ; most is vannak jóhiszemű, ideális gondolkozású egyének, kiknek agyát a közös célok utáni törekvések fárasztják s minden erejöket azok kivitelére szeretnék szentelni; azok köré szeretnék tömöríteni az egyéneket ; de legtöbb esetben hideg közönynyel fogadják a legönzetlenebb, legszentebb törekvést a tömörülésre hivatott erők, vagy csak elenyésző számban akadnak sorakozók. Azért manapság a társadalmi mozgalmak — hacsak azokban anyagi érdekek nem játszanak főszerepet — rendesen hatalmas csalódással, keresű kiábrándulással, óriási fiaskó| val szoktak végződni. A társadalmi kapcsok lazaságában, vagy esetleg teljes hiányában van az ok. Egy évtized leforgása alatt az egymás iránti I tisztelet és szeretet óriásit csökkent. Bizonyos megmagyarázhatatlan blazirtság vett e tekintetben erőt az egész társadalmon. Kérlelhetetlenül kritizálunk mindenkit ; az emberi érdemeket kicsinyeljük ; héja-szemekkel vadászszuk : kinek homlokán lehet megsejteni csak egy levélke babért, hogy nyomban széjjeltéphessük. Érdem, nagyság, szellemi fölény, az mind semmi. — A mai stituaciót legjobban lehetne a népdal e két sorával jellemezni : „Vagyok olyan legény, mint te, Vágok olyan rendet, mint te 1" Minél kisebbek, minél erőtlenebbek vagyunk, annál jobban szeretjük fújni ezt a nótát. Tekintélyt nem akarunk ismerni magunk fölött s minden tettünkkel, minden lépten, nyomon igazolni, demontsrálni akarjuk, hogy a tekintélyek kora csakugyan lejárt. A történelemnek átadott nagyokról fitymálva beszélünk ; árnyoldalukból — hacsak hajszálnyiak is — csinálunk terebélyes fát s érdemüket — ha még oly nagyok is — ledegradáljuk, közönséges érdekekre vezetjük vissza. A sociálistának, ki a nyüzsgő társadalmat elfogulatlan szemmel nézi és itéli meg, ezek a jelenségek problematikussá teszik a helyzetet. Vajmi nehéz megtalálni e társadalmi blazirtságnak forrását. Hajlandó az ember a materializmus túlsúlyának tulajdonítani : mert az bizonyos, hogy az élet költői zománcának vesztével rohamosan nő és fejlődik ez a blazirtság. A materialista nem igen respectálja az életben a szellemi és erkölcsi felsőbbséget; annak összes világa, kincse, törekvése a kézzel fogható matéria. Csak azt tudja igazán becsülni, méltatni, mely materialis eredményt képes fölmutatni, produkálni. Mivel pedig a valódi tiszteletnek alapja sohasem lehet a rideg anyag ; mivel azok első sorban erkölcsi tényezőktől függenek : igen természetes, hogy a materialis irány követőiben és imádóiban a társadalom egyéneit egyesítő tisztelet és szeretet nem fejlődhetik ki, nem verhet gyökeret. A materialista önmagát bálványozza s minden, ami kivülesik az ő kézzel fogható eredményt biztosító világán, rá nézve elenyésző, semmis dolog. Messze menő fejtegetésbe lehetne e fölött bocsátkozni, ha egy rövidke cikk kerete megengedné. De ily kimért téren nem tüzhetünk föladatul magunk elé mást, mint rámutatni a meglevő bajra, a kóros jelre. Ehhez pedig nem kell filozofálás, csak utalni kell a külső jelekre, mik a társadalmi érintkezés folytán itt is, ott is elénk tárulnak. Aki szeret figyelni, kisérje csak figyelemmel az elkerülhetetlenül együttlétre, találkozásra utalt egyéneket: mily mértékben nyilvánul náluk a kölcsönös tisztelet ? Azt fogja tapasztalni, hogy még a convencionális formaságokat sem igen tartják he egymás iránt. Üdvözlésük kelletlen ; társalgásuk kimért, hideg ; modorukban minden alkalommal kifejezésre jut a „vagyok olyan legény, mint te" erős tudata. Ámde reményük lehet, hogy a társadalom ebből a blazirtságából ki fog józanodni és pedig akkor, mikor egy nagyobb pillanat, egy erősebb politikai vagy társadalmi rázkódás megint helyre fogja hozni, helyesen fogja fölállítani a társadalom erkölcsi erőinek arányát. Addig a kölcsönös tisztelet nem fog megvárható mértékben nyilvánulni, mert addig: a társadalomnak igfen sok H „Zalamegye" tárcája. A göcseji vonaton. — Elbeszéli Istók bácsi. Közli: üöntér G. Endre — — — Már tudja édes, jó uram, ki akármit beszél, az előtt mégis csak jobb volt, inig ez az ördög szekere, a gőzös nem járt itt szemünk előtt! Az előtt ha valyamelyikünket az urak becitáltak Egerszegre, hát eligazítottuk a tarisznyát, befogtuk a két dereset a szánba s aztán berugtattunk — kedvünk szerint: oda és visszajövet annál a csárdánál állapodtunk meg, ahol akartunk. De most . . . annyi ideig sem vár az a fránya masina, hogy az ember útközben csak azt a dolgát végezhesse is el, amit a csutorában magával vitt hegyle vének szopogatása után elvégezni kellene . . . Hogy gyorsabban halad az ember ? Má' köszönöm szépen azt a gyorsaságot, mikor én a magam fogatán délután 6 órára — ha úgy akarom — meg is fordulhatok Egerszegről; mig ezen a vasparipás szekéren utazva, este 6 óráig el sem indulhatok — onnan! Aztán meg: ha én akármilyen nagy hidegben is a magam alkalmatosságán útra kelek és kocsimat jól tele tömöm szalmával, szénával, amikbe a lábaimat tér dig beletemethetem: meg nem fázom, ha mindjárt 48 óráig egyfolytában kelljen is utaznom. Mig ellenben a vonaton .... Most karácsony táján éppen utam volt Egerszegre. Állomásunkon megváltottam egy jegyet a harmadik { osztályra. Beszállok az egyik rekeszbe, ahová a kalauz utasított. De mivel olyan veszett hideg volt benne, hogy mé" a velőm, csontom is megérezte, kértein azt az unit, hogy adna már — jobb szobát. Amire aztán kinyitott egy másik ajtót, betaszított rajta s nyomban rám is zárta úgy, hogy sehogyan se bírtam kinyitni, bármennyire erőlködtem is. Mert hát bizony az a hely is színtőlv hideg volt, mint a másik. Bosszankodva összehúztam magamat s tűrtem a dermesztő hideget, a liojíy csak tudtam; de bizony mire a következő álló másra értünk, én már mozdulni is alig birtain, annyira átfáztam. Gondolkoztam, mi tevő legyek. Ekkor egy jó ötletem támadt. „Talán az urak osztálya fiitve lesz" — gondolám magamban. Eszembe jutott, hogy valakitől hallottam én azt, hogy olcsóbb helyről drágábbra átszálni ráfizetéssel szabad. A legközelebbi állomásnál tehát el kezdtem én rázni, ütni rekeszem ablakát, hogy ereszszenek ki. Nagysokára észrevette a kalauz s felnyitá az ajtót, Mondottam, hogy második osztályú kupéba akarok átszálni. Nagyot nézett, hanem azért elvezetett egy pamlagos rekeszbe . . . De bizony az is csak hideg volt, mint a jégverem. Bántam, hogy megpróbálkoztam; a szenvedés ugyanannyi, de a fizetés majdnem dupla volt! . . . Egerszegre értünk. Hamarosan megmelegedtem az egyik korcsmában, aztán végeztem dolgomat. De este 6 óráig mivel töltsem az időt ? — Legokosabb lesz — gondolám-, ha befutom én a saját kemencémet, mert biztos, hogy az az átkozott kupé megint hideg fog lenni. El kezdtem tehát jól enni, inni úgy annyira, hogy este 5 órára már olyan meleget éreztem testemben, hogy azzal nemcsak hogy meg nem fogok fázni; de sőt én bemelegítem majd még a kupét is ... . Azonban megint csalódnom kellett. A vonat megkésett! Hat óra helyett 10 órakor indult el Egerszegről s én reá várva, el nem mozdulhattam a váróteremből (ez egyszer e név első része ugyancsak megfelelt, de már a második . . . éppen nem!), hogy kemencémet újból fűlhettem volna, így aztán, mire elindultunk, én megint teljesen — józan valék. Ergo: megint fáztam a kupéban, még ped'g oly cudar módon, hogy — amit nem tettem már 20 év óta, öreg ember lévén, — táncolnom kellett egész hazáig, nehogy lábaim elfagyjanak Köszönöm az ilyen — kényelmet. Avagy hogyan járt most a múltkoriban vagy 10 ember innen a ini falunkból? Az esti vonattal lementek Egerszegre s aztán szerencsésen ott is maradtak 4 5 napig, mivel a vonat a hófuvatok miatt elállott . . , Képzelhetni annak a fösvény Miska suszternak a helyzetét, aki máskor egy-egy egerszegi útban nem szokott elkölteni többet a gyomrára 2 krajcárnál, amiért vett egy .... sósperecet és ivott rá fris vizet .... és most 4—5 napig — 4—5 sósperec árát kellett kiszurkolnia Ha szánon mentek volna és akkor lepi meg őket az a gonosz idő, hát egyszerűen vesznek Egerszegen egypár lapátot és ahol a ló nem mehetett volna: elhányják a havat és . . . . 2 nap alatt mégis haza értek volna ! — így van az, mikor még erre az érintetlen, szűz göcseji földre is reá húzzák azokat a sátán-csiuálta vasrudakat! Hanem iszen reá nem ülök többet ez életben, még — nyáron se. Nem biz a ! „Az én Ujság-om" második évfolyamának negyedik száma megjelent a szokott, kitűnő tartalommal. Bródy Sándor elbeszélése az egri diákokról derekasan kivívja az egri nevet a gyermekvilágban. B. Büttner Lina „A huszár és Világszép" ciinü meséje aranyos fantáziával, meleg szívvel irt tanulságos mese. Pósa Lajos ebben a számban két rövid imát ad a kicsikék számára. A nyelvnek oly keresetlen egyszerűsége, a vallásos érzésnek oly lélekemelő ájtatossága csillog ezeken az imákon, hogy a gyermekek bizonyára megtanulják országszerte. Felhivjuk a szülők, tanitók komoly figyelmét erre a gyermekujságra, mely nemes feladatának elismerésre méltóan felel meg minden tekintetben. Szítja, ápolja bennök az emberbaráti szeretetet, a jótékonyságot. A tokaji tüzkárosultak gyermekeinek ruhára, könyvre, nem kevesebbet adakoztak fillérenként „Az én Újságom" olvasói, mint négyszáz forintot. A negyedik számban két kis olvasó a szegény éhező madarak érdekében levelet ír a szerkesztőkhöz. Ennek a levélnek minden sora csupa jóság, csupa szeretet. Meg nem állhatjuk, hogy ki ne írjuk egész terjedelmében. A levél így szól: „Kedves szerkesztő bácsik ! Jól tudjuk, hogy nem szeretik, ha „Az én Újságom "-ba gyermekek akarnak irni. Mi mégis szeretnénk, ha levelünket kitennék az újságba. Nem hiúságból tess-