Zalamegye, 1890 (9.évfolyam, 27-52. szám)

1890-11-09 / 45. szám

w alany-iskolákat létesítő szövetkezetek, vagy consor­tiumok előnyben részesittessenek. Megbeszélés tárgyává tette ezután a bizottság a talajadoptatio t'ontos kérdését is, s ez iránt a következő javaslatot fogja a mmiszter elé terjeszteni: A talaj­adoptatio kérdésének tisztázása céljából kívánatos volna, hogy a fennálló telepeken ideirányuló kisérletek exz közlésére kiváló súly fektettessék, különösen az iránt, hogy mely talajokra, milyen alanyok felelnek meg leg inkább és másrészt, melyik ahmyhoz, melyik oltóvessző illik legjobban. Végül Skublics Gyula bizottsági tag szóba hozta a törvényhozás előtt levő adókedvezményekre vonat­kozó ujabb törvényjavaslatot és indítványára a bizottság felkérendőnek határozza a minisztert arra, hogy a pénz­ügyi- és közgazdasági bizottságokban, mely e törvény­javaslatot legközelebb tárgyalni fogja, hasson oda, hogy az oltványokkal betelepített szőlőterületek adómentes­sége a törvényjavaslatban contemplált ti év helyett, 10 évben állapíttassák meg; továbbá, hogy az elemi csapások közé, melyek alapján adóelengedésnek van helye, uemcsak a perenospora, hanem az összes egyéb élősdi szőlőbetegségek is, — minő például az oidium, mildeio, az antraknosa, blackrot stb. — szintén felvé­tessenek az adókedvezményekre jogosító elemi csapások sorába. Ezzel a tanácskozás véget ért. Helyi, megyei és vegyes hirek. Halottak emlékét f. hó 2-án szokott kegyelettel iilték meg városunkban. A sírokat csinosan feldiszítet ték s este egész fénytengerben úszott mindkét temető. A tűzoltó csapat testületileg vonult ki a temetőbe és elhunyt bajtársaik sírjait megkoszorúzták. Személyi hir. Dr. Ruzsicska Kálmán kir. tanfel­ügyelő a mult hó végén Nagy-Kanizsán volt s meg­látogatta az ottani izr. polgári iskolát, valamint az alsó-foku ipar- és kereskedelmi iskolákat. Alapító tagok. A zala -egerszegi karácsonyfa egye­sületnek Skublics Zsigmondné és Szily Dezsőné úrhöl­gyek 20—20 forinttal alapitó tagjai lettek. Skublics Zsigmondné úrhölgy az egyesület elnökéhez intézett szép levél utján értesítette erről az elnökséget azon kéréssel, hogy az egyesület tartsa meg őt továbbra is jó emlékében, Ígérvén a maga részéről, hogy a távol­ban is kedvesen emlékezik meg e szép hivatásu egye­sületről. Közgyűlés. A keszthelyi jótékony nőegyesiilet f. hó 2-án tartotta évi közgyűlését. Ez alkalommal Spar­szam Pál titkár jeleutetle, hogy a lefolyt évben 250 esetben törtéül segélyezés, 26 árva kapott az egylettől teljes téli öltözéket, télen 11'/i öl tűzifa osztatott ki a szegények között, segélyekre kiutalványoztatott 652 frt 01 kr. Össszes bevétel volt 936 frt 69 kr., kiadás 879 frt 22 kr., pénztári maradék 57 frt 47 kr. Az egy­let vagyona takarékpénztárban elhelyezett 4770 Irt tőke, két bazilika sorsjegy 17 frt 60 kr., pénztári maradvány 57 frt 47 kr., összesen 4845 frt 07 kr. Az egyleti tagok száma 1889 90. évben 100. A közgyűlés "által egy­hangúlag elfogadott indítvány szerint özv. (iaal Endréné örökös tiszt, eluökké, Beck Vilmosné örökös tiszt, alel nőkké választatott. Ezen választásról az illetők diszok­inányban fognak értesíttetni. A választmányba — egy megüresedett helyre — Erdélyszky Júlia k. a. válasz­tatott. Az egylet védnöknője gróf Festetics Tassilóné, szül. Hamilton Mária hercegnő, ki 1000 frtos alapít­ványnyal és 100 frt évjáradékkal gyámolítja a jótékony szivek egyesületét. Hymeil. Berényi Jenő' földbirtokos, a zala szent gróthi takarék pénztár igazgatója, mult hó 30-án tartotta eljegyzését Zsigmondházán Zathureczky Margit kisasz szonynyal, Zathureczky Márton földbirtokos kedves leányával. Kegyeletes megemlékezés. Halottak napjának elő estéjén, nov. 2 án a keszthelyi szt-Miklósról és szt Mihály ról nevezett sírkertekben a hálás és kegyeletes szivek gyönyörűen feldíszítették és kivilágították a sírokat. Dr. Lipp Vilmos és Farkas Miklós nem rég elhunyt gymnasiumi igazgatók sírját igen sokan felkeresték, a gazd. intézet hallgatói testületileg vonultak ki elhunyf társaik sirhalinához. Várady Géza gazdász beszédet tartott s közben koszorúkat helyeztek a sírokra. Az önk. tűzoltó-egylet szintén testületileg ment megkoszo­rúzni a bajtársak sirját. Jól esett tapasztalni, hogy a kegyeletes megemlékezés komolyságát a legkisebb dis­harmonia sem zavarta meg ! Kaszamya átvétel. A zala-egerszegi I ouvéd-huszár fiók laktanyát a minisztérium által kiküldött bizottság Csertán Károly megyei alispán elnöklete alatt f. hó 4-én és következő napjain vette át. A kaszárnya 183 ember s ugyanannyi ló elhelyezésére alkalmas. A kincstár részéről 15 éven keresztül évi 3854 frt 88 kr. bér fizettetik. Gyászhír. Vettük a következő gyászjelentést : „Físcher Miksáné, Philipp Jakabné, Bettlheim Markóné, Simon Adolfné, Schleiffer Samuné, Mayer Irén és Gyar mati Vilmosné, szomorodott szivvel jelentik, maguk, valamint férjük és gyermekeik nevében felejthetlen édes atyjuk, illetve apósuk és nagyatyjuknak Mayer Jakabnak t. é. október hó 31-én éjjel 11 órakor'életének 79. évében hosszas szenvedés után történt gyászos elhuny­tát. A boldogultnak hűlt tetemei folyó évi november hó 2-án délután 3 órakor fognak a helybeli izr. sírkert­ben örök nyugalomra tétetui. Béke hamvaira!'- — A boldogult temetése f. hó 2 án nagy részvét mellett tör­tént. Ravatalára az első magyar általános biztosító­társaság, raelyn-k félszázadon keresztül volt buzgó ügynöke, diszes koszorút helyezett. Béke poraira! Halalozas. Az oly váratlanul elhunyt Morgenbesser János nagy kanizsai polgári iskolai igazgatónak teme­tése f. hó l-én óriási részvét mellett ment végbe. A főgyinnasiumi, polgári, felső nép és népiskolai tanulók tantestületeik yezetése mellett jelentek meg. A derék és küzbecsülésbeu volt tauférfiú ravatalát szebbnél­szebb koszorúk ékesítették. Kint a temetőben lloffraann Mór polgári iskolai tanár búcsúzott el tőle mély érzésű beszédben kartársai és a tanulóifjúság nevében. Legyen könnyű a hant sírja felett! A zala-egerszegi községi iskolaszék I. hó 1 én tartott ülésén, tekintettel arra, hogy az I. leány osztályba ez ideig 120 tanuló iratkozott be, a képviselő testület­nek egy új és pedig férfi tan>'tói állás szervezését ajánlja, egyúttal azt javasolja, hogy az új elemi iskolai épület­nél a tantermekben ne vas-, hanem cserépkályhák alkalmaztassanak. Feiolvasassal egybekötött tancestély. A „Zala­egerszegi kereskedő-ifjúk önképző egylete" f. hó 15 én ! a „Zöldfa" vendéglő nagytermében felolvasással egybe kötött táncestélyt rendez. A felolvasás tárgya: Rajz. Irta és előadja Réthi Gábor polgári leányiskolái tanár. Belépti díj 30 kr. A sümeijvidéki vöröskereszt egylet 1890. évi november 22 én, Sümegen a nagyveudéglő termében, a helybeli szegény iskolás gyermekek felruházására zártkörű táncestélyt rendez. Belépti díj : személyjegy 1 frt. Kezdete este 8 órakor. Jegyek előre kaphatók Darnay Kajetánné egyleti elnöknél. Felülfizetések köszö­net mellett hirlapilag nyugtáztatnak. Meghívó. A zalaegerszegi iparos ifjúság önképző­és betegsegélyző egylete folyó évi november hó 29-én (szombaton) a kereskedelmi kör helyiségében (Zöldfa vendéglő) zártkörű tánckoszorueskát rendez, melyre kiviilcimzett urat (és családját tisztelettel meghívja a rendezőség. Belépti díj személyenkínt 60 kr. — Kezdete 8 órakor. A hölgyek kéretnek minél egyszerűbben meg­jelenni. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak' és hírlapi lag nyugtáztatnak. Megyebizottsagi tagvalasztás. Keszthelyen e hó 6-án Beck Sándor választatott meg megye bizottsági taggá. Helyettes igazgató. A nagy-kanizsai polgári isko­lánál az igazgató elhalálozása folytán a kir. tanfelügyelő Schultz Károly ottani rendes rajztanárt bizta meg helyetteskép az igazgatói teendők teljesítésével. — Az igazgatói állás végleges betöltése végett — értesülésünk szerint — a felterjesztés a minisztériumhoz már meg­tétetett. Megszűnt megyei lap. A „Nagy Kanizsa és Vidéke", melyet Varga Lajos, nagy-kanizsai köz- és váltó ügy­véd, uégy hóval ezelőtt, mint szerkesztő-tulajdonos, meg­indított s mely a megindításakor hozzáfűzött szép reményeknek oly derekasan megtelelt, a tulajdonosnak a lap f. évi november 5-iki számában közzétett értesí­tése szerint a kellő pártolás hiányában megszűnik. Meghívó, a zala egerszegi esperesi kerület róm. kath. tanítói köre őszi közgyűlését folyó november hó 13-án tartja Bőröndön. A gyűlés tárgyai : 1. Poleisinszky János helybeli tanító gyakorlati tanítása. 2. Szita Bódog söjtöri tanító I-ső értekezése; 3. Polesinszky János büröndi tanító értekezése e cim alatt: Gondolatok az iskola év elején; 4. Szita Bódog söjtöri tanító II ik értokezése. 5. Indítványok. 6. Tisztújítás stb. Alsó Bagód. 1890. november hó 3-án. Kovács Győző korelnök. Kinevezés. A m. kir. pénzügyminiszter Thury László tapolezai II. osztályú ellenőrt a hőgyészi kir. adóhivatalhoz III. osztályú adótárnokká nevezte ki. Megyei kinevezes. Főispán őméltósága Kri zmanits József díjnokot harmadosztályú írnokká, Stefaics Géza, Zámbolt Kálmán és Csupor László ideiglenes díjnoko­kal rendszeresített díjnokokká nevezte ki. Szölök vizsgalata. Dezső Miklós I-ső kerületi vándortanár a földmivelésügyi miniszter rendeletéből a a jövő héten a Szentgotthárdi járás vészgyanús szőlőit fogja megvizsgálni, valamint a tapolezai járásból Alsó Zsid, Lesencze- Istvánd, Hegymagas és Gyenes Diás vészgyanús szőlőit. Gyilkos apa. Zuber Károly kis-falud—szent-i váni vasúti állomás felvigyázó mostoha leányát rég időtől togva szerelmével gyötörte, s mivel a leány mindenkor borzadva utasította el magától mostoha atyját, ez boszú ! ból t. hó 1 én délután a leányt agyonlőtte. Borzalmas telte után nemsokára a csendőrök a pályaudvaron el­fogták és a vasúttal Zala-Egerszegre szállították, ahol a szörnyeteg apa az illetékes hatóságnak átszolgáltatott. Végzetes kimenetelű verekedés. Tárnokon az új bor hatása alatt a legénység verekedett, mely egyik­társuk halálával végződött. A két tettes legény — állí­tólag a bíróságnál önként jelentkezés végett — a vas­úttal t. hó 5-én városunkba jött. Ugyanazon vonattal jött a tárnoki segédjegyző is, aki a vonatról hirtelen ieszállván, jelezé, hogy a vasúttal gyilkosok jönnek. A vasúthoz a rend fenntartása végett kirendelt városi rendőr s Szediuák elemi iskolai szolga, ki akkor ép a vasútnál volt, a két legényt megfogták s a csendőrség­nek, ennek utján pedig az illetékes bíróságnak a tette seket átszolgáltatták. Betörés. F. hó 6-án virradóra Somody Sándor fehérképutcai korcsmájának az udvarra néző bormérő szobájába ismeretlen tettesek az ablakon át behatoltak s a fiókot feltörve, mintegy 90 frtot vittek el. — Ugyan akkor az olai utcában Osztreicheréktől hat ludat loptak el. — Hetedikén virradóra pedig Szedmák Nándornál a fehérképi utcában valaki be akart törni, de a házi gazda felébredvén, a tolvaj elmenekült. Vasúti menetrend. Zala-Egerszegl'ől indul Szent­Ivánra (Bécs felé) 716 reggel, 252 délután, Szent Ivánra (Kanizsa felé) 1152 délelőtt, 8 órakor este; Csáktor­nyára 6'58 reggel és 6'14 este. Bobáfa. 9.38 reggel, 5-04 este. — Zala-Eírerszegre érkezik Szent-Ivánról (Kanizsa felől) 9-28 reggel, 4-20 délután, Szent-Ivánról (Bécs-felől) 1-31 délután, 9-40 este, Csáktornyáról 9v38 reggel és 9.01 este, Babáról 9'28 reggel és 614 este. Szent-Iván­ról indul (Déli vasút) Kanizsa felé 5 óra 35 perckor reggel (vegyes vonat), 12 óra 33 perckor délután, 8 óra 55 perekor este, 2 óra 32 perekor éjjel ; Szombat­hely felé indul K óra 28 peckor reggel, 3 óra 32 perc­kor délután, 1 óra 48 perckor éjjel. — Minden vonat hoz külön társas kocsi indul a „Zöldfa" szállodától. Halottkémi jelentés. Zala-Eger szeg rend. tan. város területén f. évi október hó l-étől november hó 1 éig meghaltak: 1. Harrich Mári, 3' 2 hónap. róm. kath. 2. Ilill Jyula, 16 napos ttelen rk. 3. Stern Nanette, 25 év. izr. hajadon, 4. Pete Marcsa, 2 napos rk. ttelen, 5. Kaszter Sándor, 12 év. rk. tanuló, 6. Ág Imre, 32 év. rk. cipész, 7. Veber Lajos. 7 hetes, rk. festő gyermeke, 8. Farkas Rozi, 42 év. rk. hajadon, cseléd, 9. Kulcsár Vilma, 5 hetes, rk. napszámos gyermeke, 10. Tomor József, 60 óv. nős rk. ács, 11. Polster Ferenc, 41 év. rk. nős ács, 12. Tánczos Sándor, 27 év. rk. földmives, nőtlen, 13. Hernicz Erzse, 2 hó rk. ttelen, 14. Rener Erzse, Korponai Józsefné, 47 év. rk. szabó özv. 15. Salamon Ferenc, 13 év. rk. 16. Cseber Imréné Szabó Rozi, 30 év. rk. asztalos neje, 1 ' • Herczeg Rozália, Simon Györgyné, 70 év. rk föld­műves özv. Zala-Egerszegen, 1890. évi október hó 31-én. Dr. Graner Adolf v. orvos. j Farbige Seidenstoffe von 60 kr. b|s fl. 7.65 per Meter — glatt und gemustert (ca. 2500 verseh. Farbeu und Dessins) — vers. roben­und stückweise porto- und zollfrei das Fabrik-Dépót <i. Henneberg (K. u. K. Hoflieferant), Zürich. Muster umgehend. Briefe kosten 10 kr. porto. Felelős szerkesztő ós kiadótulajdonos: UDVARDY IGNÁC. 3285 tk. 1890. Árveresi hirdetmény. A sümegi kir. jbin^ág mint telekkönyvi hatóság közhirré teszi, hogy Vittman Karoly végrehaj tatónak Gold Abraham és tarsai végrehajtást szeuvedők elleni végrehajtási ügyében Spiegl Albert goricsáni lakós árve­rési vevő ellen 383 frt 8 kr. s járulékai erejéig a zala egerszegi kir. törvényszék (a sümegi kir. járásbiróság) területén levő, mihályfai határban fekvő, a inihályfai 52. sztjkvbeu f 64. hrsz. alatt felvett, jelenleg még felerészben Gold Ábrahám, felerészben Gold Gáspár, Gold Jakab és k korú Gold Mór, Ignác, és Rozália tulajdonául felvett ingat­lanra 176 frtbau, a mihályfai 52. sztjkvbeu f 441. hrsz. a. felvett, jelenleg még felerészben Gold Ábrahám, felerész ben Gold Gáspár, Jakab, Mór, Ignác és Rozália tulajdo­nául felvett ingatlanra 110 frtban, a mihályfai 210. sztjkvbeu 62.61. 63. hrszáui alatt felvett, jelenleg még Gold Ábrahám nevéu álló ingatlanra IOOO frtban ezen­nel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fentebb megjelölt ingatlanok az 1890 évi november ho 29-iK napjanak d. e. 9 orakor Mihályfán a község házánál megtartandó árverésen a megállapított kikiál­tási árou alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10" „ át vagyis 17 frt 60 krt, 14 frtot, illetve 100 frtot készpénzben, vagy az 1881. LX. t. c. 42. § ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó l-én 3333. sz. a. kelt igazságügy­min'szteri rendelet 8. §-ábau kijelölt óvadék képes érték­papirban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-c. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíró­ságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elis­mervényt átszolgáltatni. Sümegen, 1890. évi október hó 29-én. A kir. jbiróság, mint telekkvi hatóság. Ruticll, kir. aljbiró. 2989 1890. szám. Árverési hirdetni én v. <y A sümegi kir. járásbiróság mint telekkönyvi ható ság közhirré teszi, hogy Gyukli József végrehaj tatónak Kulcsár Teréz dabronczi lakós végrehajtást szenvedő elleni 67 trt 10 kr tőkekövetelés s járulékai iránti végrehajtási ügyében a sümegi kir. járásbíróság terüle­tén levő, Tekenye községi határban fekvő, a tekenyei 32. számú tjkvben f 755. 1193. 1219. 1453. 2169. 2505. 2531. 2533. 2569. hrszámok alatt itju Kulcsár József, kiskorú Kulcsár Teréz, Kulcsár János, Kulcsár Rozi és Kulcsár Mári tulajdonául felvett és együttessen elárverezendő ingatlanokra 194 frtban, az ugyanazon számú tljkvben 3071. hrsz. a. ugyanazok tulajdonául felvett és egészben elárverezendő ingatlanra 116 frtban ezennel megállapított kikiáltási árban az árverést elren delte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1890. évi december ho 13-ik napjanak délelőtt 10 orakor Tekenyén, a község házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becs­árának 10% át vagyis 19 frt 40 krt, és 11 frt 60 krt készpénzben az 1881. LX. t. c. 42. § ában jelzett árfo­lyammal számított és az 1881. évi november hó 1 én 3333. szá alatt kelt igázságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapirban a kiküldött kezéhez leteni, avagy az 1881. évi LX t.-c. 170. § a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelye­zéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Sümegen, IS90. évi szeptember hó 13. napján. A kir. jbiróság, mint telekkönyvi hatóság. Itutich, kir. aljbiró,

Next

/
Oldalképek
Tartalom