Zalamegye, 1890 (9.évfolyam, 27-52. szám)
1890-11-02 / 44. szám
e mínisteriumnak aránylag korlátolt számban állanak rendelkezésére, s így azokat nagyobb számban hosszabb időre ki nem kölcsönözheti egyes birtokosoknak, ha nem akarja, bogy az egész forgalomban fennakadás álljon be: kivánatos, hogy azok a birtokosok, akik aránylag nagyobb mennyiségben akarnak szénkéneget készletben tartani, az e célra szükséges hordókat a minisztériumtól az eredeti beszerzési áron megvásárolják. Ilyen vastartányokból ez időszerint rendelkezésre áll: a) 100 darabb poroszországi (Lanrahüttei gyártmány); áruk a zsolnai állomáson átadva 27 torint; (ezeket tartják eddig a legjobbaknak, minthogy nincsenek szügecselve); b) 1200 franciaországi, ezeknek ára az állami vagy bizományi raktárakban átadva, darabonként 17 forint. Ezek edi. jó szerkezetül él fogva jól használhatóknak bizony tak; és végül c) 100 da.ab hazai gyártmány, melyeknek ára darabonként 15'/ 2 forint; ezeknél eddig az a hátrány találtatott, hogy a szénkéneg-tartáuyok által igényelt 10 légköri nyomást nem állják ki. 3. Miután a szőlőkben — különösen meredekebb lekvésű helyeken — ínég ezen kisebb vastartányok használata is gyakorlati nehézségekkel van egybekötve: a szénkéneg könnyebb kezelhetése céljából készíttetett a ministerium kisebb, 25 kg. űrtartalmú bádogtartányokat, olyan kosarakban elhelyezve, melyek egyrészt a vasúton és kocsin való szállításnál a tartányokat a sérüléstől megóvják és másrészt lehetővé teszik, hogy a szénkéneggel töltött tartányokat a kosárra erősített kötél segélyével egy-egy munkás hátára emelve, a legmeredekebb helyekre is könnyen elvihesse. Egy másik, nem kevésbé figyelembe veendő előnyük ezen kis tartányokcak az, hogy a ministerium által igen mérsékelt áron — kosarastól együtt darabon ként 2 forint 75 kron — bocsáttatnak a közönség rendelkezésére ; és így ezen tartányokat mindenki nagyobb inegterheitetés nélkül beszerezheti. Igen kivánatos. hogy azok a szőlőbirtokosok, a kik szőlőiket állandóan gyéríttetni akarják, néhány ilyen tartányt saját számlájukra szerezzenek, hogy ily módon az igényelt szénkéneget a legközelebbi raktárból saját tartányaikban hozatva, azt tetszés szerinti időben [ használhassák fel — nem lévén a tartányok záros határ- | idő alatti visszaszolgáltatására kötelezve ; s e mellett még a vasúton is — a tetemesen könnyeob tartáuyokban szállított szénkénegért aránylag kevesebb szállítási díjat fizetnek. Annak pedig, a ki állami tartányokban — , vashordóban — hozatja a szénkéneget, szintén módjá- . ban áll a hordóban a gyérítés befejezte után netalán visszamaradt anyagot saját kis tartányába átüritve, az állami hordót a 3 havi határidőn belül visszaszolgáltatni. A kik ilyen tartányokat óhajtanak szerezni, vonatkozó megrendeléseiket a legközelebb eső raktárkezelőséghez intézhetik. E tartányok megrendelésére nézve ugyanazon határidők érvényesek, mint a szénkéneg rendelésre (1. IV. pont a) bj cj.) VI. Kölcsön vett állami tartányok visszaszolgáltatása. Mindaz, a ki nem a saját tulajdonát képező, hanem állami tartányban vásárol szénkéneget, téritvényt állít ki a raktárkezelőnek azou kölcsönnyert tartányokról, melyekben a szénkéneget átveszi és kötelezettséget vállal arra nézve, hogy a tartányt azonnal a gyérítés befejezte után, de mindenesetre legkésőbben az átvételtől számítható három hónap lejártával, teljesen jó állapotban, bérmentve visszaküldi azou raktárba, mely a szénkéneget kiszolgáltatta; egyszersmind kötelezi magát az | üres tartánynak a raktárból a gyárba való visszaszáll! tásával járó költségeket is megtéríteni. A ki ezen kötelezettségnek eleget nem tesz : a) mindaddig, míg a tartányt vissza nem küldte — további megrendelésének figyelembe vételére nem számíthat ; b) az átvételtől számítandó három havi határidő lejártával olyannak tekintetik, mint aki az addig vissza nem küldött tartányokat megvásárolta, s ennélfogva a raktár — az ő költségére — a visszatartotthoz hasonló uj tartányokat szerez be, melyek ára tőle beszedetik ; és pedig: az 500 kgos tartányok ára fejében 50 frt, az egy métermázsás és a 25 kgos tartáuyokért pedig a jelen hirdetmény V. 2. aj b) cj és V. 3. pontja alatt megállapított összegek; cj amennyiben a kölcsön vett tartány sérült álla- j pótban küldetnék vissza: az illető raktárkezelőség a tartányt az érdekelt fél költségére kijavíttatja. VII. Bizományi raktárak felállítása. Fel'iivatik végül az érdekeltek figyelme arra, hogy a j len hirdetmény III. pontja alatt jelzettekhez hasonló bizományi raktárak felállítását a ministerium mindazou é 'ekeit borvidékeken engedélyezni hajlandó, melyeknek -özeiében még ilyen raktár nem létesíttetett ; és ahol a felállítandó raktár kezelésére akár valamely hatóság, akár pedig az illető vidék védekezési szövetkezete, avagy gazdasági, vagy borászati egyesülete vállalkozni hajlandó; akként, hogy — anyagi felelősséget vállalva a bizományba nyerendő eszközök és anyagok értékeért — egyszersmind kötelezi magát arra, hogy a raktárt a ministerium által előírandó elszámolási módozazatok mellett fogja kezeltetni. Budapesten, 1890. évi augusztus hó 16-án. Földmivelésügyi m. kir. minisztérium. > A hirdetmény közzététetni rendeltetik a „Zalamegye" cimü lapban és az „Értesitő"-ben. 122/95. A tapolcai járás főszolgabírója járása területén lévő amerikai szőlő ültetvények jegyzékét beküldi. Titkár jelenti, hogy a kimutatások azonnal a | nagymélt. földmivelésügyi miniszter úrhoz elküldettek. Tudomásul szolgál. 123/97. A nagymélt. földmivelésügyi miniszter ur a megye ez idei gyümölcs termése és annak esetleges értékesítése, illetve kivitele iránt kíván jelentést. Minthogy a gyümölcs termés a folyó évben a megyében egyátalában nem sikerült, így nem hogy kivitelre nem kerül, de a belsziikségletet sem fedezi, a kívánt adatok ez évben uem vohak felterjeszthetők, mely körülményről a magas minisztérium elnökileg értesíttetett. 'tudomásul szolgál. 124 99. és 100. 99. Sajó Károlynak, az állami rovartani állomásnál alkalmazott segédnek, a „Perenospora Vitieola" szőlőbetegségről és az az elleni védekezésről irt művét a minisztérium ismertetés és terjesztés végett megküldi. E munka 1 frt 50 krért a „Borászati Lapok" szerkesztőségénél Budapesten (Köztelek) rendelhető meg. 100. Sopron sz. kir. város tanácsa Vetter Pál urnák a „perenosporáról" és az az elleni védekezésről irt művét megküldi pártolás végett, kapható fiizetenkint 10 krért Sopron sz. kir. város pénztári hivatalánál. Tudomásul szolgál. 125 107. A gelsei önkéntes tűzoltó-egyletnek kérvénye segélyért. A közgyűlés hasonló célra mi alappal sem rendelkezvén, a kérelemnek hely nem adatott. Miről kérelmezők ezen határozat közlésével értesítendők. 126 103, Nieholson W. Fülöp jó hírnevű gazdasági gép gyáros Budapesten értesíti az egyesületet, hogy tagjai részére az árjegyzéki árból 15% engedményt ad. Tudomásul szolgái. Ezen jegyzőkönyv hitelesítésére felkérettek Skub lies István és Isoó Alajos egyleti tag urak. Egyéb tárgy nem lévén, az ülés befejeztetik, a jegyzőkönyv pedig bezáratik. Kmf. Jegyzette : Orosz Pál sk., Háczky Kálmán sk., e. titkár ügy. elnök. üyilt levél a zalamegyei általános tanítói testület t. járásköri elnökeihez. Jövő évi május havában Budapesten megtartandó Il ik nemzetközi ornithologiai congressus alkalmával a congressus magyarországi bizottsága hazánk madarvilágáuak bemutatása végett élő-madár kiállítást rendez ; szükséges azonban, hogy annak teljessé és nagyszabásúvá tételéhez az összes madárkedvelők hozzájáruljanak. A nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter úr f. 1890. évi október hó 13-án 43.676. sz. a. kelt magas rendeletével felhivja az összes népoktatási tanintézeiek tanítóit, hogy a birtokukban levő és később beszerezhető hazai élőmadarakat folyó év végéig Serák Károlynál, a budapesti állatkert igazgatójánál, mint az élő madár kiállítás elnökénél, jelentsék be, annak idején pedig küldjék meg a kiállításra. A szállítási költségek a congressus bizottságát terhelik. A miniszter úr őnagyméltóságának ezen magas rendeletét azon kéréssel adom a t. járásköri elnök urak értésére, hogy a járáskörükbe tartozó kartárs uraknak tudomására juttatni sziyeskedjenek. Grand Miklós méhészeti felügyelő úr a kerületi méhészeti vándortanítók által gyűjtött statisztikai adatok alapján az ország méhészetének 1889. őszi állapatáról kimutatási; készítvén, e kimutatás adatai szerint Zalavármegyében 105 községből küldettek he a szükséges adatok. Az 1889-ik év tavaszán kiteleltetett e 105 községben 3 2 méhcsalád mozgószerkezetii kaptá rakban, 4.052 pedig közönséges köpükben. Az 1889. év őszén volt a megyében 326 méhcsalád mozgó szerke zetű kaptárakban, 4326 méhcsalád közönséges köpükben s így a méhcsaládok összes száma 4.652. Termeltetett méz az 1888-ík évben 379-66 métermázsa, az ! 1889 ik évben 527 45 métermázsa. Az összes méz értéke (metermázsáját 30 forinttal számítva) 1888-ban 11.389 frt 80 kr., 1889-ben 15.823 frt 50 kr. Nyeretett az 1888. évben 1.262-95 kiló, az 1889-ben 1.212-79 kiló viasz, melyek értéke (a viasz kilogrammját 1 frttal számítva) 1888-ben 1.262 frt 95 kr., 1889-ben 1.212 frt 79 kr. Az 1889 ik évi megyei összes méhtermékek értéke 17.0oö frt 29 kr. A vármegyénk 1890. évi méhészetére vonatkozó adatokat részletesen elősorolván, ennek kapcsán felkérem a t. járásköri elnök urakat, hogy a fentebbi adatokra való hivatkozással szíveskedjenek a járásukhoz tartozó kartárs urakat buzdítani a méhészetre, mint egyikére azon hasznot hajtó mellékfoglalkozásoknak, mely leginkább megfér a tanítói állással s emellett nem kíván nagy befektetést és kevés munka mellett igen szép évi jövödelmet biztosít. Akik, mint kezdők, az alapismereteket addig is megszerezni óhajtanák, mig a kerület méhészeti vándortanítója méhészetöket megtekinti s őket a méhészkedésbe alaposan bevezeti, forduljanak Grand Miklós méhészeti felügyelő úrhoz (Buziás), aki szívesen szolgál nekik egy füzetkével, melyet a nagyméltóságú földmivelésügyi minisztériumnak határozott utasítása folytán átvételi elismervény mellett minden tanítónak díjmentesen megküld. Ivartársi üdvözlettel Zala-Egerszeg, 1890. október 30-án. Udvardy Ignác mesryei tantestületi elnök. Helyi, megyei és vegyes hirek. Előléptetés a honvédségnél, ü felsége október 26-án kelt legfelsőbb elhatározásával Bakó Géza éFehe'rváry Géza II. osztályú honvédszázadosokat első osztályú századosokká nevezte ki. Honvédlaktanya átvétel. A zala-egerszegi honvéd laktanya átvétele november hó 4-én lesz. Az átvételt a honvédség, valamint a vármegye részéről vegyes bízott ság eszközli. A miniszter elismerése. A vallás- és közoktatásügy i miniszter Samu József csáktornyai állami tanítóképezdei igazgatóhoz a következő levelet intézte : „Midőn Tekintetességed a tanügy terén 37, a tanítóképzés terén 26 éven át kifejtett odaadó és sikerdús működése után saját kérelmére nyugalomba vonul, hosszú pályájáu szerzett bokros érdemei által indíttatva, Tekintetességednek buzgó fáradozásaiért és az elért szép eredményekért őszinte elismerésemet nyilvánítom. Óhajtom és kívánom, hogy a jól kiérdemelt nyugalmat sokáig élvezze és 1 ogy az On példája, főleg pedig a gazdasági és kertészeti oktatásnak a tanítóképzéssel való gyakor lati összeforrasztása tekintetében eléíit szép sikerei buzdítólag hassanak és mentől több követőre találjanak". A zala egerszegi önkénytes tűzoltó egyesület választmánya október hó 26-án tartott ülésén tárgyalás alá vette a tűzoltó szertár építésére beérkezett terveket. A két tervet szakértői felülbiráltatás után azon kéréssel terjeszti a város képviselőtestületéhez, hogy azok egyikének alapján a szertárt kora tavaszszal felépíteni szíveskedjék. A városnak ezen felépítés tényleg költségébe nem fog kerülni, ha a város a tiizrendészeti szabályrendeletet, melyre különben is kötelezve van, mielőbb megalkotja s ebbe a már meglevő megyei tüzrendészeti szabályrendelethez hasonlóan kimondja, hogy minden férfi 18 évtől 50 évig bezárólag tartozik tűzoltó lenni vagy e kötelezettségét évi 2 frttal váltja meg. Az így befolyó díjból fizetné vissza a tűzoltó egyesület a város által a tűzoltó szertár építésére előlegezendő összeget. Nepszerü előadások. A zala-egerszegi kereskedő ifjak önképző körének helyiségében minden szombaton este népszerű előadásokat tartanak a kereskedelmi ismeretek köréből. Az előadásokra a helybeli polgári és középkereskedelmi iskolák tantestületének egyes tagjai voltak szívesek vállalkozni. Az első előadást október hó 25-én Balassa Benő, a kör elnöke, tartotta a kereskedelmi könyvek hitelképességéről. Ez e'őadásokra fel hívjuk a kereskedők és kereskecő ifjak figyelmét. Tanito-yy üles. A zalamegyei általános tanítótestület keszthelyi járási köre november hó 13-án Keszthelyen gyűlést tart. A gyűlésen Bóryné Illy Emma tanítónő és Linter Jáuos polg. isk. tanár fognak értekezéseket tartani. Kinevezés. A m. kir. igazságügyminiszter Makara Iván nagy-kanizsai járásbirósági joggyakornokot a nagykanizsai kir. törvényszékhez, Berke Viktor békésgyulai törvényszéki joggyakornokot a keszthelyi kir. járásbírósághoz aljegyzőkké nevezte ki. Uj iskola megyénkben. Hornig Károly báró, a veszprémi egyházmegye püspöke, a sümegi uradalmához tartozó Deáki pusztán új iskolát és tanítói lakot építtetett. O viselte az iskola felszerelési költségeit is s a tanító fizetését 300 frtban állapította meg. Gondoskodott egyúttal arról, hogy a tanulók az iskola meg nyitása a'kalmával a szükséges tanszerekkel és tankönyvekkel ingyen láttassanak el. Az új iskola felszentelését és megnyitását a megyés püspök megbízásából dr. Palotay Ferenc apát-kanonok, veszprémi egyházmegyei tanfelügyelő november hó 4 én végezi. Önképzö-egyleti ülés. A keszthelyi kereskedősegédek öri képző-egyleté okt. 25-én gyűlést tartott, melynek tárgyát képezte: segély egylet alakítás és tisztújítás. Elnökké: Pető Vilmos, alelnökké Udvarhelyi Gyula, titkárrá Práger F., pénztárnokká Patz Ede választattak. Kinevezés. A zalaegerszegi kir. pénzügyigazgatóság Ledermaier István számgyakornokot a zala egerszegi adóhivatalhoz VI. osztályú ideiglenes minőségű adó tisztté nevezte ki. Templom renoválás. A góh stilben épített keszthelyi szép róm. kath. plébánia templom renoválásán buzgolkodik dr. I)unszt Ferenc apátplébános. A renoválás körülbelül 30 ezer frtba kerül, melyhez a templom patrónusa — hír szerint — 15 ezer frttal hajlandó volna hozzájárulni ; a másik 15 ezret közadakozás utján óhajtják megszerezni. Romai emlékek megyénkben. Récsey Viktor pannonhalmi bencésrendü tanár balatonvidéki régészeti kuta tásai alkalmával két római feliratos emléklékkövet mentett meg a pusztulástól. Az egyiket a fiilöpi révtől nem messze, a másikat a tihanyi apátság szőllősi birtokán Aszófő és Vázsony között találták. Utóbbi helyen a kutatást folytatni fogják. Iparos tanulok vallás oktatasa. Keszthely város közönségének áldozatkészsége folytán az ottani ipariskolában a tanulók vallás oktatása az 1890—91. iskolai év elején valósággal életbe lépett. A róni. kath. vallású tanulókat heti egy órán Kriszt Jenő segéd lelkész, az izraelitákat szintén heti egy órán Mondschein Lajos héber tanító oktatja. Az iparos tanulók száma összesen 155. Köteles tűzoltók. A megyei tüzrendészeti szabályrendelet értelmében minden 20—50 éves korú férfiú köteles tűzoltási szolgálatokat teljesíteni. Keszthely város elöljárósága már összeiratta ezen köteles tűzoltókat, akik számszerint 850-re rúgnak. A névjegyzék közszemlére tétetett ki; azok, kik évenkint 2 frtot tűzoltói célokra fizetnek, a szolgálat alól felmentetnek. Lesznek tehát önkéntes- és köteles tűzoltóink! Csak ne legyen reájuk szükség, az a mi hő óhajtásunk ! A stabil gözgépkezelök tanfolyama az állami középipariskolában (Budapest, VII. ker. Népszínház-utca 8. sz.) november 3-án nyílik meg s december hó végéig tart. A beiratások okt. 30-án kezdődtek. Tanulókul