Zalamegye, 1890 (9.évfolyam, 27-52. szám)

1890-11-16 / 46. szám

IX. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1890. november 16. 40. sza.in. kozművelodssí és 'i ái A „Zalamegyei gazdasági egyesület

1' ós a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A Dunántúl hivatása, mint nemzeti feladat. — N'éliáuy szó a Dunántúl értelmiségéhez. November 20-ikára nagy és nemes hazafias kötelesség

1 várja Budapestre Magyarország szép dunántúli részének intelligentiáját. A Dunántúl orsz. képviselői pártkülönbség nélkül liivják fel a rokonérzelmüeket egy nemzeti feladat teljesítésére, mely a Dunántúlnak jutott hivatásul. A felhívás élénk tollal ecseteli a nagy társadalomnak, — melynek a mi Dunántúlunk oly előkelő része — szerepét a magyar közművelődés terén. Jól mondják a dunántúli országos képviselők, hogy minden társadalom lemondhat öntevékenységéről és a nemzeti feladatok teljesítését reábizhatja az államra, — csak a magyar társadalom nem ! A magyar hazát csak az egységes nemzeti kultura teheti valóban egységessé, magyarrá, nemzetivé, mert a kulturában való szakadás a nemzeti és társadalmi, sőt majdnem az állami szétszakadozottságot jelentené. A magyar társadalom nemzeti célú mozgalma jő segítségére a magyar államnak ott, ahol az állam erői elégtelenek. Ez a mozgalom, mely a Királyhágón túli részt s mellette az ország sok részét oly hazafias lángra gyulasztotta, eddig nem csapott át a Dunántúlra. Pedig a Dunántúl hivatása nemzeti feladat. Hivatása egyfelől fentartani a nem magyarajkú lakosságban a magyar szellemet, melyhez a dunántúli nem magyar ajkúak mindig szívesen csatlakoztak, terjeszteni a magyar közművelődést és nemzeti szellemet, — másfelől korlátozni s a mennyiben ez nem lehetséges, helyes irányba terelni a Dunántúlról történő tömeges kivándorlást. E hivatásnak, mint nemzeti feladatnak, sem egyes ember, sem egyes vármegye ereje nem elégséges. Ehhez az egész Dunántúlnak egész i társadalma szükséges, összerejével, össz-lelkese- í désével. Ezért van szükség: a Dunántúl összes j vármegyéinek, törvényhatósági joggal felruhá- j zott városainak, rendezett tanácsú városainak, | ezeknek a hatalmas értelmiségeknek — egyesülésére. Ezért van szükség: a dunántúli közművelődési egyletre. Egyesületünk ha megalakul, s ha a tervbe vett alapszabályt a nov. 20-iki alakuló közgyűlés elfogadja :— már pecsétjében jelzi célját. A pecsét a dunántúli vármegyék és a törvényhatóságok címerpajzsa, tetejében a magyar szt. koronával. Mintha mondaná, hogy tizenegy vármegyéje a hazának, s pedig olyanok, mint Baranya, Fejér, Győr, Komárom, Moson, Somogy, Sopron, Tolna, Vas, Veszprém és Zala; és 5 olyan szab. kir. városa a hazának, mint Győr, Komárom, Pécs, Sopron és Székesfehérvár egyesülnek a magyar szent korona létérdekeiért: a magyar kultúráért és a honpolgárság megtartásáért. Az előbbi cél elérésére a tervbe vett dunántúli közművelődési egyesület segélyezné az állam, vagy a községek által fenntartott kisdedovodákat; felállítana elemi- és felső népiskolákat; létesítene népkönyvtárakat; terjesztene hazatias iratokat a nem magyar ajkúak nyelvén is; szerkesztetne becsületes magyar néplapot, jutalmazná a magyar nyelv terjesztéseben érdemeket szerzett néptanítókat; kisdedovodákat; tankönyvekkel, ruházattal látná el a szegény tanulókat stb. stb. — és a másik cél elérésére ipart fejlesztene, gyárak létesítésére buzdítana s felhasználna minden egyéb törvényes eszközt. Lehet ezeknél szebb célt képzelni'? ! Ez a Dunántúl hivatása, mint nemzeti feladat. De véleményem szerint a központi egyesület, melyet külön kormányzó választmány igazgatna, a távolról sem absorbeálná kizárólag az egyes megyék, városok erejét. Sőt ellenkezőleg a nov. 20-iki közgyűlésnek ki kellene mondania, hogy ő a dunántúli közművelődési egyesületnek megyei és városi szervezetét úgy akarja létesíteni, hogy a Dunántúl minden egyes vármegyéje, szab. kir. városa, vagy rendezett tanácsú városa (oly derék, hazafias városok, mint Szombathely, Kőszeg, Zala-Egerszeg, Szegszárd, NagyKanizsa, Keszthely, Tata, Kaposvár, Veszprém, Pápa, stb. stb.) ha illetőségükhöz tartozó elegendő számú tagokkal bírnak, külön megyei, városi egyesületté alakulnak, egyletük cime saját megyéjük (városuk) nevéről elnevezett „közművelődési egyesület", de pecsétjük a Dunántúli K. E. pecsétje, saját megyei (városi) cimük köriratával. Kimondandó lenne, hogy a tagok közt nincs különbség. Minden tagja a megyei (városi) Közművelődési Egyesületnek, egyúttal tagja a dunántúli közművelődési egyletnek is. A tagság nálunk olyan lenne, mint az állampolgárság jellege. Külön megyében, sőt országban lakhatunk, de egyformán magyar állampolgárok vagyunk. Igy lenne egyesületünk tagságával is. A ki persze nem tartozik valamely megyei (városi) egyletbe, az tagja a központi Egyletnek; de a megyei (városi) egyleteknek külön autonómiájuk lenne, a tagsági díjak mindenütt egyenlő alakban megállapítva, s a megyei (városi) egyletek tisztviselői és a dunántúli orsz. képviselők hivatalból tagjai lennének a központi kormányzó választmánynak. Kimondandó lenne, hogy a megyei (városi) vlctok jövedelmének egy része a központi egyletbe folyik ; továbbá, hogy az évi rendes közgyűlések felváltva tartatnának a dunántúli városokban. Az alakuló közgyűlés most BudaPesten lesz; s már ez a gyűlés határozna a felett: melyik városban tartjuk meg az 1891. évben az első rendes közgyűlést ? Azt hiszem hogry mely városból legtöbben tisztelik meg az alakuló közgyűlést, a közgyűlés többsége azt a várost tiszteli meg viszont a kijelöléssel. Ennyit tartottam szükségesnek ezúttal soraimban felemlíteni. Bizalommal nézünk a november 20-iki alakuló közgyűlés elé. A magyar kultura és a magyar társadalom várja e napra az egyik, szellemben, vagyonban leggazdagabb országrészt: a Dunántúlt. — Es várja rang- és osztálykülönbség nélkül ! „A Dunántúl mindig a legelső sorban állott, mikor a hazát kellett megvédeni. Most sem „Zalamegye" tárcája. Neked igazad volt! Irta: Naglné Karay Mariska. (Folyt,) Endre nyugtalanul járkált szobájában, mialatt gyakran elővette óráját; már kilenc óra, egy óra múlva itt lesz a bérkocsi, mely a találkozóra fogja vinni. Tehát vivni fogunk ! Jenő kivitte, amit akart, és Endrének el kellett fogadni ; pisztolyban állapodtak meg, huszonöt lépésről, egyszeri golyóváltással. Endre nem azért volt nyugtalan, mintha félt volna, hisz nem első párbaja volt ez, de bántotta az ok, amely miatt kiállnia kellett, hisz ő szerette Jenőt, bántani egyáltalán szándéka nem volt, inkább jó akaratból mondta, amit mondott, ha talán kissé nyersen is. Endre talán már tizedszer vette ki zsebóráját és nézte az időt, midőn szobája ajtaja lassan fölnyilt s egy bájos fejecske nézett be rajta. — Magad vagy Endre? — kérdé a leányka és belépett a szobába — miért nem jöttél reggelizni ? azt hittem, vendéged van és azért nem jöhetsz. — Dolgom volt Margitkám, nein értem rá — mond a férfi, nézd, esők levelet kellett irnom. A leányka oda lépett az asztalhoz s kíváncsian vette kezébe a leveleket, de a férfi elkapta előle s enyelegve mondá : — Csak lassan kis hugom ! Endre testvérbátyja volt Margitnak és bár sokkal idősebb, mint az, még is nagyon szerették egymást. Édes anyjuk korán elhalt, az apa egész nap a hivatalban volt* elfoglalva s a két gyermek nagyon egymásra volt utalva. Endre is kis fiu volt még, midőn a haldokló édes anyja gondjaira bízta az alig két éves kis leányt, s amit akkor az a tizenkétesztendős fiúcska fogadott anyjának, hogy mindig gondja lesz Margitkára, liiven mégis tartotta szavát s ugy őrködött mindig a kis leány fölött, mintha nem is kis bátyja, hanem édes anyja lett volna. Most tehát elborult kissé az arca, midőn a leányka gondtalan, vidám arcára nézett s párszor végig menve a szobán, megállt előtte. — Mondd csak Margitkám, bizhatok-e én rád valamit ? Már hogyne bízhatnál, — mond a leányka kissé sértődve. —- De ugy teszesz, amint én mondom? — Hát persze hogy ugy. — No nézz hát ide. Látod ezt a négy levelet, te magadhoz veszed, de nem nézed meg, még a címét sem, hogy kinek szól, érted? Ha én délre megjövök, visszaadod nekem, de ha elmaradnék, úgy add át azoknak, kiknek címezve van. Megértettél ? — Igen. / — Es most csókolj meg Margitkám. A lányka csodálkozva nézett rá, de aztán átkarolta bátyja nyakát és sokszor egymásután megcsókolta. Endrén némi elérzékenyülés vett erőt, midőn kis bugát átölelve tartotta, de hamar lekilzdé fölindultságát ós nyugodt hangon mondá : Most eredj kis hugom, nekem még egy kis dolgom van. De a leányka nem mozdult, csak nézett lassan bátyjára. Endrét kezdte zavarba hozni a gyermek fürkésző tekintete, elfordult és kinézett az ablakon. — Endre — kezdé a leányka halkan — miért mondtad az előbb, hogy csókoljalak meg? — Külöuös kérdés —- nevetett a férfi — hát már csókot sem szabad tőled kérnem ? — Te párbajozni készülsz — suttogá a leányka elhalványolva -- ugy-e eltaláltam? — Ej Margitkám! minő gondolat, eszem ágában sincs. — Mondd becsület szavadra! — vágott szavába hévvel a leány. A kelepcébe került férfi ajkába harapott, kezdett haragudni a kotnyeles kis leányra, azon gondolkodott, mint hazudjon most neki. — Ugy e nem mondod ? — kérdé ismét a leányka szomorúan és szép szemei megteltek könynyel — eltaláltam ugy-e? ezért folyt hát tegnap az a sok értekezlet, összejövetel, most már értem ! — Csekélység az egész — mond a férfi, újra tréfára igyekezvén fordítani a dolgot — nem is érdemes róla beszélni. Egy pár golyót váltunk, keresztül lyukasztjuk a levegőt, aztán kezet fogunk, kibékülünk s minden jól van! — De hátha az a golyó nemcsak a levegőt lyukasztja keresztül — rebegé a kis leány —- hátha eltalál téged .... Oh Endre borzadok, ha rá gondolok. Endre végtelenül haragudott önmagára, hogy ez a kis leány megtudta a dolgot, mennyit tog ez aggódni, szenvedni, míg ő oda lesz, ez igazán kegyetlenség volt tőle, s midőn a könyes kis arcra nézett, az ő szivét is elszorította a fájdalom. Megkönnyebbülve sóhajtott föl, midőn a kocsi megállt a ház előtt, de a leányka összerezzent s bátyja karjaiba veté magát. — Már elméssz ! Aztán lépteket hallva, fölkapta a leveleket és a mellékszobába osont. Ideje volt, Endre két párbaj segéde érkezett 3 zajosan üdvözölték egymást.