Zalamegye, 1890 (9.évfolyam, 1-26. szám)

1890-01-26 / 4. szám

IX. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1890. január 26. 4. szám. Előfizetési di<: Kgészévre 4 t't., Félévre 2 t't., Negyedévre 7 t't. Hirdetmények : ."> hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirde tésnél 7 kr., Hélyegdij 30 kr. Myilltor |M'litsora IS kr. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Kereskedelmi egyletek jelene és jövője. (A kereskedelmi kamara b. ügyeimébe). Ha egy pillantást vetünk a közel mult tíz esztendőben keletkezett sokféle egyesületre, örömmel tapasztalhatjuk, miszerint a kereskedők is törekedtek a szétforgácsolt erők tömörülésére és sok helyütt különböző címek alatt egyesületeket létesítettek. Alig találunk kedves hazánkban ma már valamirevaló várost, hol az önálló kereskedők, vagy a kereskedő itjuság egy, érdeküket szolgáló és társadalmi állásuk emelését célozó egyletté ne sorakoztak volna. Es ez helyesen van így ; mivel a polgárosultság meghiggadt országában, hol a műveltség és szellemi előrehaladottság hévmérője az egyént társulásnak és annak, bogy e társulás egyáltalában érvényesülhet: ott a kereskedő osztálynak is szakítani kell a tétlenséggel és önmagának kell megtennie mindazt, mi kereskedelmünk önállósítását és passiv jellegéből való kivetkőzését lehetségessé teszi. Meg kell ismerkednie azon O o politikai és közgazdászati okokkal, melyek kereskedelmünk felvirágzását elősegítik és a melyek segélyével minden idegen áramlattal szemben helyünket derakasan megállhatjuk. A tudomány és míívelödés óriási haladása mellett mindinkább előtérbe lép a legerősebb egyénnél is gyarló gyengesége és a tehetetlen egyéni erők összműködésének a közjólétre gyakorolt áldást hozó hatása. Vannak sokan, kik a mindenfelé alakuló egyletek nagy számában a kasztszeriiséget látják és a gyakorlati életből merített rideg érvek támogatása mellett azon következetésre jutnak, hogy az egyletek nagy száma rontólag hat a jobb érzületre, megbénítja a legtökéletesebb isteni teremtmény erkölcsi valóját, gátat vet a szabadelvtiség annvira keresett utja elé Ás csak egyesek hiúságának kedvez. Viszont vannak olyanok, kik az egyletek | nagy számában rohamos haladást, növekvő köz- i szellemet, értelmi fejlettséget, megtestesült jóté- | kouyságot stb. látnak. Mi a kereskedelmi egyletek folytonos terjedésében nem látunk semmi előnyösei, gyakorlatit, mivel ezek mai alakjukban és hatáskörükben nem alkalmasak a kereskedelmi érdekek szolgálatára és inkább csak közönséges társas kaszinók, hol a kereskedő a létért való küzdelem ezer baja között pihenőt, és szórakozást keres. A kereskedőtől senki sem veheti zokon, ha becsületes munkája után lelki pihenőt keres, csakhogy a kereskedelmi egyleteknek volna ezenkivül még egyéb feladatuk is, melyre a ügyeimet ezúttal felhivjuk. Nagy érdeklődéssel néztünk azon értekezlet elé, melyet buzgó kereskedelemügyi miniszterünk tárcájának átvételekor a kereskedelmi kamarák és szakférfiak közreműködése mellett tartott. Ez értekezlet kiterjesztő figyelmét: a kereskedelmi* és iparkamarák reformjára, az ipar- és kereskedelmi szakoktatásra, az ipar fejlesztésére, az ipar pártolás előmozdítására, gyárak létesítésére, a külkereskedelemre, a pénz- és hitelügyre és a közlekedési tarifa előnyökre. 82 pontot fogadott el az értekezlet beható tanácskozás után, a melyek vázlatát képezendik a miniszter reform törekvéseinek és a melyeknek gyakorlati megvalósulása egész közgazdasági életünknek új lendületet fog adni. Az ipar- és kereskedelmi kamarák reformjára vonatkozó pontozatok között szerettük volna látni a kereskedelmi testületeket, melyek egységes működéssel a kamaráknak mindenkép előnyére és kereskedelmi osztályunknak hasznára válnának. Valamint az új ipartörvény kimondotta az ipartestületek létesítését és ezáltal az iparosok kényszerültek saját ügyükért tömörülni és rendszeresen dolgozni: úgy törvényes intézkedés ! által oda kellene hatni, bogy minden városban melyben 40 kereskedő tartózkodik — alakíttassák kereskedelmi testület avagy egylet. Minden kereskedő köteleztetnék e testületbe belépni. Oly községek kereskedői, hol az említett létszám nincs meg, kötelesek volnának a legközelebb eső testülethez csatlakozni. A testület feladata lenne: A kereskedő tanulókat szerződtetni és felügyelni arra, hogy a szerződés pontozatai betartassanak. A tanulókat minden tanév elején nyilvántartás végett összeirni és a névjegyzéket az elsőfokú iparhatósághoz, nemkülönben a királyi ta n fel ügy előséghez áttenn i. Felügyeletet gyakorolni az alsófoku kereskedelmi iskolára, nemkülönben arra is, bogy kisebb helyeken a tanonc az ismétlő iskolázásban részt vegyen. A tanulók felszabadítását eszközölni, ami azonban csakis akkor volna teljesíthető, ha a tanuló n

z alsófoku kereskedelmi iskoláról, illetve a három évi ismétlő iskolázásról bizonyítványt mutat fel. A kereskedő segédeket nyilvántartani, ezeknek a főnökeikkel felmerülő vitás ügyeit elintézni és minden távozó segéd számára bizonyítványt kiállítani, mely az illető erkölcsi viseletét, használhatóságát igazolná. Segély-pénztárakat létesíteni; ezeknek a segéd is kötelező tagja lenne. E segély-pénztárak feladata: a beteg tagokat orvosi, gyógyszertári és kórházi segélyben részesíteni, a munkaképtelen és segélyre szoruló tagokat üdülési díjban és esetleg nagyobb pénzbeli segélyben is részesíteni. A segély-pénztárakat ki lehetne terjeszteni a kereskedő tanulókra is. Erkölcsi felügyeletet gyakorolni a konkurrentiára. Minden eszközt megragadni, mi a versenyt a becsületesség és tisztesség korlátai közt megtartja és minden lehetőt elkövetni arra nézve, hogy az önérdektől sokszor a végletekig ösztökélt versenyből eredő szédelgések, — mint a kereskedelmi osztály reputátióját mélyen sértő „Zalamegye" tárcája. A kolerafogó rátótiak. — A „Zalamegye" eredeti tárcája. — Méltóztattak liallani a ratóti koleráról ? Arról, amiről én akarok most mesét mondani, nehezen. Ha nem csalódom, 1856 ban pusztított oly iszo nyuan, hazánkban a kolera. És ha már Magyaroszágot szerencséltette, hogyan, is kerülhette volna el Rátótot, ezt a nem annyira geográfiái, mint etnográfiái nevezetességű, veszprémvármegyei helységet! Azaz talán valahogy csak elkerülte volna; de hát kérem: a rátótiakon fene nehéz dolog' kifogni. Megfogták azok, kérem maguk. Minden istenáldotta napon dorongokkal fölfegyverkezett, tizenkét községi nemzet .... akarom mondani : choleraőr állott a helység határának azon részén, hol a Székesfehérvárt és Veszprémet összekötő országút szalagja fut. Hát csak jöjjön az a kolera ! Ha Veszprémből jő, akkor is agyonütik, ha Várpalotáról jön, akkor éppenséggel agyon>'::ik, már csak azért is, hogy akkor ők mentik meg tőle Veszprémet, a vármegye székhelyét. Nagy dicsőség lesz az roppantul! Minden rátóti embernek fájt arra a 32 foga. A tizenkét őr minden napon változott. De csak ne lett volna éppen aratás derekán a dolog, őrt állott volna az egész község. Még a napi kenyeret is ott ették volna ineg álló helyben mindannyi»n. Mert nagy dicsőség ám az, könyörgöm, megmenteni a vármegyét. Hisz, ha egy rátóti emberről föltehető, hogy álmodni >

s -zokott hát akkor nála ez lehet az álmák álma. Várták, várták nagy türelemmel, hősi gondolatokkal a kolerát. Elmúlt egy hét, el kettő, három ; a nagy úr csak nem jött. A rátóti atyafiak kezdtek kifogyni a türelemből. Úgyis csak szészó az egész. Megint valami átkozott kádártai ember elméjébe érett meg az ő bolo ídításukra Mert tudni kell, kérem, hogy mióta Kádárta és Rátót, ez a két szomszédos helység áll, örök ellenségeskedésben élnek lakóik. Már a két helység neve is onnan eredt, hogy egy rátóti atyafi a kádat rátolta (rátóta-)-egy kádártai emberre, akinek e miatt halála esvén, nékie a kád árta. Most is gyanupörrel éltek a rátótiak s fölkerekedtek, hogy beszélnek a község birájával : mért nem volt több esze? mért szedődött rá községestül olyan könnyű szerrel? A bíró céalt ámult, bámu t. — Megbolondultak keetek, atyámfiai? Iszen imitten vagyon nálaut az hivatalos írás, amely is imigyen szólna : — Rátót kősiség érdi m s birájának. Minekutánna a fekete rém: a kolera, már hazánkban is felütötte fejét, sőt hiteles kimutatás szerint éppen felénk tart: en léi fogva elrendeleiái Es a többi. Az már nen: a keetek gondja. A biró összehajtogatta a nagy tiszteletben tartott irást, liogy most már megnyugtatta legyen vele érd mes községét. Csakhogy nem azért öreg-esküdt Rátóton Csörömpő Márton uram, hogy a biró emigyen könnyű szerrel kimpsakodhassék. 1 látratette ő a két nap-aszalt kezét, tölveté csuvon verejtékes bajuszát és imigyen szól vala: — Nem addig a, édes komám! M.-.r csak hadd nizziik azt a kurrenst. Van-e rajta röndös pöcsét? Meg hát hogy mit mond aztég egyre-másra? A biró átadta esküdt komájának fiz irást; ki h, hogy bebizonyítsa: memtyire^^g^az ilyen törvényes r irás megértésében, — a hivatalos pöcsétet szimetria okáért fejtül fordítá s azután belenyugodott bölcs képpel, hogy abban bizony minden akképpen vagyon megírva, amiképpen érdemes bíró-komája előbb olvasta. Tehát mégis csak jön a kolera; csak várni kell tovább türelmesen, hogy valahogy más el ne halászsza a a dicsőséget. — Többet azután ne nyugtalankodjanak, keetek — szólott távozóban Csörömpő uram, az öreg-esküdt. — Most már azt is tudjuk, hogy az az istentelen iószág fekete. Csak arra kell hát vigyázni, hogy valami fekete szörnyeteg át ne szökjék a határon. Persze, ez azután mind jól ment volna a rátótiak üdvösségére, csak a kádártai mezőszősz: Pikula Jancsi, ez a gonosz csont, végtől-végig ne hallotta volna'a dolgot Amit egyszer az a fülén bevett, ott tapadt a lelkén s addig maradt, addig érett ott, míg valami gonosz tréfa nem kelt ki bi lőle. Pedig hát őt még a rátótiak megkülönböztették a többi ebcsontu kádártaitól, minthogy igen jó pásztori hirben állott. Csalogatták is már több ízben, de az ellenséges indulatú Kádárta, ahogy megtudta azt, nyomban megduplázta a konvencióját. Ez a tisztes megkülönböztetés magyarázza meg, hogy ha be-betért a rátótiakhoz, sima bőrrel jutott vissza Kádártára. Hejh pedig, ha tudták volna: mit főz ravasz elméjében Pikula Jancsi, aligha lépegetne olyan nyugal inasan a kádártai határ felé. Pikula! Hozzá még: Jancsi! Mi több: csó'sz! Es ami legfőbb': Kádártán! Sok körülmény ez arra, hogy a rátótiak feje fájjon a hiszikenységtől. Másnap Pikula, mielőtt hajnalodott volna, betért a faluba. Kezében egy bögrét cipelt. Jól ismert a faluban minden zeget, zugot; a bakter se jobban. Felvégen lakott a falu csordása. Volt ennek egy ír natlanul éhségkinzott, égért sohasem látott, bordás kandúrja.