Zalamegye, 1890 (9.évfolyam, 1-26. szám)
1890-06-15 / 24. szám
/ 2242|p. 1890. Hirdetmény. A Nagy-Kutas községben a közbirtokosság által gyakorolt italmérési jogért megállapított kártalanítási összegre vonatkozólag az 1889. évi 45896. számú igazsságügyminiszteri rendelet 9. és 10. §§-aihoz képest az egyezség megkísérlésére s az igények tárgyalására határidőül 1890. évi julius hó 21-én d e 9 Órája a kir. törvényszék elé kitiizetett. Mely határidőre a közbirtokosság tagjai, még pedig azok is, a kiknek az idéző végzés külön nem kézbesittetik, figyelmeztetéssel az elmaradásnak az idézett rendeletben megállapitott következményeire, ezennel idéztetnek. A zala-egerszegi kir. törvényszék. Zala-Egerszegen, 1890. junius 10. Gombás tjegyző. l Bellatinczon l $ $ aagy vmdégIM i A előnyös fizetési feltételek mellett & Y feladó, ^m I Bővebb felvilágosítást alul- T irt tulajdonos ad. » Nagy-Dolinczon (Vasmegye) a Sz-Grothárd mellett ^ V 0 Mentsik Károly § 501/tkvi. 1890. Árvérési hirdetmény. A tapolezai kir. jbiróság mint telekkönyvi hatóság közhirré teszi, hogy a m. kir. kincstár végrehajtatnak kiskorú Kamarás lános és József és Szabó Ernő végrehajtást szenvedő elleni 198 frt 81 kr. tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a tapolezai kir. jbiróság területén lévő, a lesencze-tomaji 393. sz. tjkvben foglalt A f 913. hrsz. ingatlanok kiskorú Kamarás Jánost, Kamarás Józsefet és Szabó I- rnőt illető fele részére az árverést 331 frtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1890. evi julius hó 5-ik napján délelőtt 10 órakor Leseneze-Tomaj község házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapitott kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-át vagyis 33 frt 10 krt készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó l-én 3333. sz. a. kelt igazságügy miniszteri rendelet 8. § ában kijelölt óvadékképes értékpapirban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-c. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséséről kiál lított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Tapolezán, 1890. évi március hó 5 én. A kir. jbiróság tlkvi hatósága. Nádasdy Aladár kir. aljbiró. 2.168 890. Hirdetmény. Az Alsó-Bagod községben gyakorolt ital mérési jogért megállapított kártalanítási összegre vonatkozólag az 1889. 45896. számit igazságiigyministeri rendelet 9. éslO. §§-aihoz képest az egyezség megkísérlésére s az igények határgyalására határidőül 1890. évi JÚliOS hó 21-én d. e. 9 Órája a kir. törvényszék elé kitíízetett. Mely határidőre a közbirtokosság tagjai, még pedig azok is, a kiknek az idéző végzés külön nem kézbesittetik, figyelmeztetéssel az elmaradásnak az idézett rendeletben megállapított következményeire, ezennel idéztetnek. A zala-egerszegi kir. törvényszék. Zala-Egerszegen, 1890. június 10. Gombás tjegyző. L 1293/1890. szám. Árverési hirdetmény. A sümegi kir. járásbiróság mint telekkönyvi hatóság közhirré teszi, hogy a m. kir. államkincstár végrehajtatónak Németh Ferenc udvarnoki lakós végrehajtást szenvedő elleni 78 frt 94 kr. tőke követelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a sümegi kir. járásbiróság területéu levő, Udvarnok község határában fekvő, az udvarnoki 46. számú telek jegyzőkönyvben 1—2. sor 1294. hrsz. alatt Németh Ferenc tulajdonául felvett legelőre 92 frtban, az ugyanezen számú tjkvben f 2. sor 609. hrsz. alatt ugyanannak tulajdonául felvett szőllőre 660 frtban ezmnel megállapitott kikiáltási árban az árverést elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1890. évi julius hó 5-ik napján d. e. 9 Órakor Udvarnokon a község házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapitott kikiáltási áron alul is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10°' 0-át vagyis 9 frt 20 krt illetve 66 frtot készpénzben az 1881. LX. t.-c. 42. § ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó l-én 3333. szám alatt kelt igazságügy miniszteri rendelet 8 ik §-ában kijelölt óvadékképes értékpapirban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. évi LX. t.-c. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhely zéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Sümegen, 1890. évi április hó 18-ik napján. A kir. járásbiróság telekkönyvi hatósága. Rntich kir aljbiró. rptyoooüöööoüoüocoüC) 2233|p. 1890. Hirdetmény. Bonczodföld községben a közbirtokosság által gyakorolt italmérési jogért megállapított kártalanítási öszszegre vonatkozólag az 1889. évi 45896. számú igazságügyminiszteri rendelet 9. és 10. §-aihoz képest az egyezség megkísérlésére s az igények tárgyalására határidőül 1890 évi szeptember hó 13-ik napjának d. e. 9 órája a kir. törvényszék elé kitüzetett. Mely határnapra a közbirtokosság tagjai még pedig azok is, a kiknek az idéző végzés külön nem kézbesittetik, figyelmeztetéssel az elmaradásnak az idézett rendeletben megállapított következményeire, ezennel idéztetnek. Megjegyeztetik, hogy az ismeretlen meg nem jelenő érdekelteknek netaláni igényei figyelembe vétetni nem fognak. A zala-egerszegi kir. törvényszék. Zala-Egerszegen, 1890. május 20-án. Gombás tjegyző. yotzxyaooooov) 2267|p. 1890. Hirdetmény. A Teskánd községben gyakorolt ital mérési jogért megálla pitott kártalani tási összegre vonatkozólag az 1889. évi 45896. számú igazságügyminist.er rendelet 9. és 10. §§ aihoz képest az egyezség megkísérlésére s az igények tárgyalására határidőül 1890. évi julius hó 21-en d. e. 9 Oraja a kir. törvényszék elé kitíízetett. Mely határidőre a közbirtokosság tagjai, még pedig azok is, kiknek az idéző végzés külön nem kézbesittetik, figyelmeztetéssel az elmaradásnak az idézett rendeletben megállapitott következményeire, ezennel idéztetnek. A zala-egerszegi kir. törvényszék. Zala-Egerszegen, 1890. junius 10. Gombás tjegyző. ö 3ÖOOOOOÜOOOOOOÖOOC^ 4668Tkvi 1889. sz^~ Árverési hirdetmény. A tapolezai kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság közhirré teszi, hogy a szombathelyi kir. ügyészség végrt hajtatónak Kecskés József illavai fegyenc végrehajtást szenvedő elleni 662 frt 90 kr. tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a zala-egerszegi kir. törvényszék (a tapolezai kir. jbiróság) területén fekvő, a nyirádi 136. sz. tjkvben 1 1—4. sorsz. 293. 295. 297. és 299. hrsz. a. felvett ingatlanokból Kecskés Józsefet illető '/ 4-ed részbeni jutalékra és minthogy ezen ingatlanok kikiáltási ára egészben sem tesz 500 frtot, az 1881. évi 60. t.-c. 156. § alapján azoknak Takács Miklós és neje Illés Annát 2 4 részben és Kecskés Rozit '/< részben illető jutalékaikra is, tehát a jelzett ingatlanokra egészben 412 írtban, továbbá a nyirádi 574. sz. tjkvben I. 1—5. sor. 1265, 1142/a. 1418 a. 1658 b. 1673/a. hrsz. a. felvett ingatlanokból Kecskés Józsefet illető '/ 4 részbeni jutalékra 177 frtban ezennel megállapított kikiáltási árban az árverést elrendelte, és hogy a tennebb megjelölt ingatlanok az 1890. évi julius ho I. napjan delelött 10 órakor Nyírád község házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10" ,,-át készpénzben vagy az 1881. évi 60. t.-c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó l-én 3333. sz. a. kelt m. kir. igazságügyminiszteri rendelet 8. § ábau kijelölt óvadékképes értékpapirban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. évi 60. t.-c. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a biróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabály szerű elismervényt átszolgáltatni. Tapoicza, 1889. évi december 3l-én. A kir. jbiróság tkvi hatósága. Előadó eltávozásával Nádasdy Aladár kir. aljbiró maz* iVic. "jl-' T* GYÓGYFOR RAS, AGYAR SELTERS" Vegyelemezve a budapesti m. kir. egyetemen. Szerencsés veiryi összetétele, kevés szabad, de gazdag, féli kötött szénsavtartalma kiváló hatásuaak bizonyult, különösen tti<löf»ántí« IiixiIí níil, ahol a szabadszénsav csekélyebb jeleuléte megóvja a beteget a károg, »öt veszedelmes izg tásiól, elle.iben a félig kötött szénsav gazdag sága a gyógyhatású alkatrészeknek a beteg testrészekbe való gyors és biztos felvételé eszközli. Ez>-n tulajdonságának köszönheti a Margit-forrás azon kiváló előnyét is, hogy a h"1 czabadszénsavtart*lum an erOsebb ásványvizek, mint a weItor*i-f£leielieiil>ergpi tUdőbujohban, különösen lUdovér/.éseknél ii ár nem alkalmazhatók, a Margit-forrás itt is a legjobb h .ni* mellett folyton használtatik. A tüdőbetegeit klimátikus gyógyintézeteiben, különösen a h A itosf.itnttai'b Görberadorl •)Hn a Margit-vit otthonossá vált. — Orvosi tekintélyeink Bndapester. : Dr. KorAnyi, Dr. Gebharrtt, Dr. Narratil, Dr. Potfr, Dr. Kétly, Dr. BuriAs; Bé.^,,. Dr. I!aiuberge>, Dr. Dn Kt'liek, stb. a legjobb eredménynyel alkalmazzák a lég-ző-, e»né»astő- és hugySzurvek általa• os hurutos hántalmainál. ¥112 prftservatii-gyrijíj Hzernek bizonyult legközeleMi Trieszt-, Fiiuue- és Imzáukliitii a HOL Kii t megliclegcdés ellen borral használva a legegészségesebb ital! Kizárólagosfőraktár DES es. <*S k. és SKVik. u<lv. rtsvA y Vlz.NBAllitonAI . Budapest Úgyszintén kapható minden gyógyszertárban, füszerkereske ésben és vendégi ben. M Nyomatott özv. Tahy Rozalia gyorssajtojar. Zala-Egerszegen. J