Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 27-52. szám)
1889-12-15 / 50. szám
luis/iiAlt, azonban e célra feleslegessé vált épületeknek iskolai célokra megszerzése ügyében. A miniszter nagy fontosságú intentiójához képest felhivatnak a járások összes főszolgabirái, hogy a járásukban levő azon hitközségeket és községeket, melyeknek iskolája a törvény követelményének meg nem felel, vagy a tanköteles gyermekek befogadására elégtelen, ily épületek megvál tására és kellő átalakítására buzdítsák s eljárásukban leghathatósabban támogassák. Az árvaszéki elnök előterjesztése szerint a fogalmazói karnál október végén hátralék volt 1981, november hóban beérkezett 2482 s igy elintézés alá került 2763 Ugydarab, melyből november hóban elintéztek 2*1 I ügydarabot s így november végén maradt hátralék 1952. Az irodánál október végén hátralék volt 763, november hóban leirás végett kiadatott 2821 s így elintézés alá került 3.584 iigydarab, melyből november hóban leirtak és expediáltak 2540 darabot s így hátralékban maradt november hó végén 1.044 ügydarab. Végül elnöklő főispán őméltósága » bizottság tagjainak egész évi ügybuzgó tevékenységükért köszönetét kifejezvén s nekik boldog új évet kívántán, az ülést bezárta. A községi pénzkezelesröl és számvitelről szóló szabályrendelet tervezete. (Folyt.) A utalványozási jog, mely a törvényhatóságikig jóváhagyott költségvetésen alapul — tulajdonkép a község képviselőtestületét; a költségvetés végrehajtásával való megbízás folytán azonban annak keretén belül és korlátai között a tanácsot, illetve a községi elöljáróságot illeti meg, mely a községi törvény 127. §-a értelmében a költségvetés szoros megtartásáért felelős. Kisebb kiadásokra és sürgősség esetében a polgár mester 50 trt, a biró ;> frt összeg erejéig saját felelősségükre is utalványozhatnak. Ez utalványozások azonban a tanácsnak, illetve községi elöljáróságnak a legközelebbi ülésen bejelenteudők. Az utalványozásnak, mely különben magára a számadási okmányra vezetett záradékból is állhat, rendszerint írásbelinek kell lenni. Oly esetekben azonban, midőn valamely pénztárnokkal is biró kisközségben az elöljárósági tagok s a biró írástudatlanok, a körjegyző pedig nincs jelen, az utalványozás két megbizható tanú jelenlétében szóbelileg is történhetik. Az utalváuyban világosau és határozottan kiteje zendők : a) az utalványozó hatóság címe; b) a péuztár neve, melynek szól; c) a költségvetési év, osztály, rovat, melyre az utalványozás vonatkozik, vagy a költségvetés keretén kivül azon alap, melynek javára vagy terhére az utalványozás történik; d) a bevételi VHgy kiadási jogciin; e) a fizető vagy felvevő tél neve; f) a fizetendő összeg szavakban és számokban ; g) a netaláni feltételek ; h) a folyó ügyszám és kelte. Az utalványok kibocsátását azon esetben, ha az utánszáinitást, helyesbítést, vagy általában a korábbi számadásokou alapuló előzetes vizsgálatot követelne, közigazgatási számfejtés előzi meg, melyet rendezett tauácsu városokban a számvevőség, más községekben a körjegyző teljesít. A pénztár által csakis az illetékes hatóságtól vett utalványok foganatosítandók, a telek állal hozottak visszautasítandók. A §-ban érintett szóbeli utalványozások teljesítését igazoló számadási okmányokra utólagosan, midőn a körjegyző a községbeu megjelenik, a jóváhagyási záradék ráveretendő. Időszakonkint ismétlődő fizetések u. m. állandó járandóságok, nyugdíjak, általányok stb. az egész kia dási időszakot magában foglaló vagy határozatlan időre szóló rendelettel utalványoztatnak, mely mindaddig fedezetül szolgál, inig a fizetési időszak íe nem járt, vagy a határozatlan időre szóló utalvány érvényessége az illetékes hatóság által meg nem szüntettetik. A költségvetésben szabatosan kitett, hatósági vagy szabályrendelettel megállapított összegek a meghatározott időben minden utalványozás nélkül csupán nyugta ellenében is kifizethetők. Minden utalványozott összeg, mely egy év leforgása alatt a pénztárnál fel nem vétetik, elévültnek tekinthető és új utalvány nélkül ezen időn túl ki nem fizi-thető. Az utalványozásokról azon célból, hogv a költségvetésileg megállapított összegeknek mily mérvbeni igénybe vélole és illetőleg a még rendelkezésre álló részletek mindenkor megállapíthatók legyenek, nyilvántartás vezetendő és pedig rendezett tanácsú városokban a városi számvevőség, nagy és kis községekben a községi, illetve körjegyző által. A hivatalos uton érkezett s rendezett tanácsú városokban szabályszerűen beiktatott utalványok folytán teljesítendő kiadások és bevételek igazolásául szol gáló pénztári okmányok (nyugták, ellenuyugták, meghatalmazások) különösen valódiság ós hamisítatlanság, jogérvényesség én bélyeg kötelezettség tekintetében előzetesen íuegvizsgálandók, vagyis pénztári számfejtés alá veendők. Valódiság és hamisítatlanság tekintetében megkívántatik, hogy ai okmány az aláiró által kiállítva legyen és a? okmányhoz hamisítás gyanúja so férjen. Jogérvényesség tekintetében megkivántatik, hogy a kiállító a kiállításra jogosítva legyen. Bélyegkötelezettség tekintetében arra kell ügyelni, hogy a b élyegköteles okmányok szabályszerűen vannak-e bélyeggel ellátva. A számfejtés kiterjed ugy a bevételekre, mint a kiadásokra. Melléklet a „ZALAMEQYE " 1889. évi 50-lk számához. Rendezett tanácsú városokban a számfejtést telje sítő ellenőr rendes számfejtő könyvet vezet. A számfejtés ugy az esetenkint előforduló, mint az ismétlődő vagy állandó bevételeknél ós kiadásoknál, a fő- vagy számfejtő-könyvek alapján eszközöltetik, melyekbe az egyes tételek a költségvetés vagy pénztári utalványok alapján előirandók. Kifizetés és bevétel csakis szabályszerű nyugta, illetve ellennyugta ellenében teljesíthető. Ellennyugta nem szükséges: a) olyan költségekről, melyek a feleknek a kezüknél lévő egyezkedésre vagy bérletre vonatkozó iveken nyugtáztatnak; b) melyek a kiadási illetményekből eszköz.ilt levonásokból állanak ; c) olyan községi rovataiokról, melyek fizetési iveken vagy adókönyveeskékben nyugtáztatnak. A kiadásra utalványozott Összegekből bírói letiltás folytán visszatartott összegek csak a pénztárhoz érkezett birói végzésben megnevezett végrehajtó részére adhatók ki. Mindennemű követelések, melyekhez a községi pénztárnak a községi hivatalnokok vagy szolgák szolgálati viszonyából igénye vau, a lefoglalható összegből mindenek előtt levonandók ós a letiltó fél kielégítésért; csak azon összeg fordítható, mely azoknak levonása után fenmarad. (Folyt kfiv,) Helyi, megyei és vegyes liirek. Grof Szapary Gyula földmivelési magyar királyi miniszter f. hó 12-én ' .,2 órakor Keszthelyre érkezett. A b.-szt.-györgyi vasúti állomáson Svastits Benő megyei főispán és Takách Imre keszthelyi járási tőszolgabiró várták a minisztert, ki Torinay Béla miniszteri tanácsossal jött Budapestről. Benn a Keszthely városi vasúti államáson gróf Festetiss Tassiló, Keszthely város képviselő-testülete, a gazd. tanintézet tanári kara és a gazd. intézet hallgatósága s nagyszámú közönség fogadta a magas vendéget. Dr. Danszt Ferencz apát-plébános a keszthelyi közönség nevében üdvözlő beszédet intézett a miniszterhez, ki köszönetet mondott a fogadtatásért. A minisztert gróf Festetics Tassiló a város fellobogózott főutcáján pompás palotájába szállította. Délután 4 órakor fogadta a miniszter a tisztelgő küldöttségeket. Az első küldöttséguek, melyben képviselve volt a város hatósága, papsága, intézetei stb. Svastics Benó főispán volt a szónoka. A miniszter a tisztelgőket kegyesen fogadta s biztosította jóakaratáról. 6 órakor Festetics gróf palotájában a miniszter tiszteletére nagy ebéd volt, melyre a város vezérfértiai is hivatalosak voltak. Deczember 13-án a miniszter meglátogatta a ressortjába tartozó gazdasági tanintézetet s annak majorját. Deczember 14-én a magas ven lég Keszthelyről Budapestre tért vissza. A látogatásról részletesebben jövőre. Képviselőtestületi ülés. A városi képviselőtestület f. hó 14-én Kovács Károly polgármester elnöklete alatt ülést tartott, melyen 23 szóval 8 ellenében elhatároztatatt, hogy az elemi iskola nem a polgári iskola udvarába fog építtetni, egyúttal a polgármester a már ajánlatba hozott helyek mellett még esetleg felajánlandó helyek iránt | szerezzen tájékozást, amely helyek t. i. az iskola épületére alkalmasak lennének s eljárásának eredményéről tegyen jelentést. — Előterjesztetett a laktanya bizottság jelentése a laktanyánál történt pótépítkezések átvételé ről. A jelentés tudomásúl vétetett s mivel az átvétel a hitelesített tervek alapjáu történt, a végleges leszámolás vállalkozókkal akkor történik, ha az eredeti tervek a minisztériumtól visszaérkeznek. Egyúttal a minisztérium feliratilag megkerestetik, hogy a leszámolás minél gyorsabb foganatosithatása végett az eredeti terveket mielőbb visszaküldeni kegyeskedjék. —- Elhatároztatott, hogy az úgynevezett „Sörház" vendéglőnél egy katonai raktár házilag építtetik, mely RoZenberg Zsigmondnak boter jesztett ajánlatára tiz évre évi 160 frtért bérbe adatik. — Előterjesztetett és tudomásúl vétetett az italmérési illetékek kivetése s az engedélyek kiadására kiküldött bizottság jidentése, mely szerint a kiadott 25 engedélyezettől összesen 2346 frt folyt be a városi pénztárba. — Előterjesztetett Somody Sándor zalaegerszegi lakós fellebbezése a képviselőtestület által az italmérési illeté kek kivetése és az engedélyek kiadására kiküldött bizottságnak azon határozata ellen, melyben tőle az italmérhetés saját fehérképi utcai házában megtagadta tott Hosszas és élénk vita után fellebbező kérelmének 17 szóval 9 szavazat ellenében hely adatott. Meghivo. Zala-Egerszeg s vidéke ti ttalságának több tagja Z.-Egerszegen, az „Arany Bárány" vendéglő nagytermében 1889. évi december hó 31-én a városi szegé nyek javára zártkörű táncmulatságot ren l<;z, melyre a kívül címzett urat (és családját) tisztelettel meghívják: Berzeviczy Emil, Botka Ferenc, Fábiánic; Károly, Farkas Gábor, dr. Fischer Miksa, Gaál László, Gere Kálmán, Gidró László, Gombás Aladár, Horváth István, 1 dr. Kéri Miklós, Kosztics János, Königmayer Zsigmond, Marton László, Málits József, Mayer Géza, Pataki Gyula, Scheiner Gyula, Skublics Károly, ifj. Svastits Benó, Eöri Szabó Jenő, Sztokosza Gyula, Szupics Antal, Vass Lajos, Viosz Ferenc, dr. Vizlendvay József, Vizlendvay Sándor, V zy Géza. Kezdete este 8 órakor. Belépti-díj : személyenkint 1 frt. A balatoni gőzhajózás fejlesztése. Somogy-, Zalaés Veszprém-vármegyék országgyűlési képviselői f. hó 10-én Bezerédj Viktor képviselőházi háznagy öszszehivására értekezleteit tartottak a balaton-tavi gőzhajóközlekedés fejlesztése, illetve egy második és harmadik gőzhajó járatának létesíthetése érdekében. Az érkezlet, melyben Beksics Gusztáv, Fakh Károly, Fenyvessy Ferenc, Hertelendy Béla, Radocza János, gr. Széchenyi Aladár és Vadnay Andor országgyűlési képviselők s a balatoni gőzhajó-társaság képviseletében gr. Nádasdy Ferenc és Szarvassy Sándor igazgatósági tagok vettek részt, abban állapodott meg, hogy memorandumot dolgoztat ki, melyet a kereskedelemügyi miniszternek s az érdekelt három törvényhatóságnak azon kéréssel fog átnyújtani, hogy a miniszter a vállalatot postaszállítás címén évi 6000 írttal, Somogy-, és Zalamegyék évi 3000 írttal, Veszprémmegye évi 2000 frttal segélyezze. Ez alapon lehetővé válik, hogy a balatoni gőzhajózás szélesebb alapokra fektettetik, a közlekedésbe a vasúttól távol eső kies zalai part is bevonatik s a révfülöpi, zánkai, badacsonyi, keszthelyi, fonyódi, boglári, balatonfüredi, almádii, kenesei és siófoki helyek naponként kétszer érintetnek. A kaszarnyanál eszközölt pótépitkezéseket a katonai és városi vegyes bizottsága a kéznél volt hitelesített tervek alapján részletesen megvizsgálván, azokat a képviselő-testületnek átvételre ajánlotta. Az átvételről szóló jegyzőkönyv tanúsága szerint a katona bizottság elnöke, Hubert ezredes elismerését fejezte ki úgy a raktár helyiség, valamint a fedett lovardának kitűnő anyagból, gyors s a terv szerint való elkészítéseért Pick Henriek és Gráner Géza vállalkozóknak. Ugyanakkor a bizottság megtekintette a gazdag, csinosan berendezett raktárt, mely úgy az itt állomásozó honvédhuszár szakasznak, valamint a keretébe tartozó néptelkelőknek összes felszerelését és béke, úgy háburú ideién való mindennemű szükségleteit tartalmazza. A jelen voltak mindegyikét meglepte a gazdag raktár, mely valóban érdemes a megtekintésre. Gyertyánffy Kálmán kapitánynak, a helybeu állomásozó T-ik honvéd huszár ezred 2-ik szakasza parancsnokának előzékenysége folytán a raktár naponként d. e. 11 — 12 óra között megtekinthető. Részvenyes bal. Január hó 11-éu lesz Sümegheu Sümegh és vidékének fiatalsága által rendezendő részvényes elite bál. A bizottság legközelebb alakult meg. A bál sikere előre látható, tekintettel a nagy érdeklődésre, melylyel e hírt megyénk bálozó közönsége fogadta. A meghivókat legközelebb küldik szét. Addig is az érdeklődőknek kellő felvilágosítással szívesen szolgál Darnay Kálmán Sümeghen. Meghívás. A zalaegerszegi korcsolya egyesület évi rendes közgyűlését f. Í889. évi december hó 22-én délelőtt 11 órakor tartja a zala egerszegi kaszinó társalgó termében, mely gyűlésre a tagokat tisztelettel meghívja Háczky Kálmáu egyesületi eluök. Jotekunysay. A sümegi nőegylet által november hó 30-án tartott hangverseny alkalmával a bevétel 134 frt 45 kr., a kiadás 58 frt 33 kr. s így a tiszta jövedelem 76 frt 12 kr. volt; ezen összeget az egyesület szegény iskolás gyermekek felruházására fordítja. Adományt küldtek, részben felülfizettek : Lichtenstein Jenő (Rendek) 4 frt, Raile Józsefné 3 frt, Mild Mihály 2 frt, Takács Zsigtnondné 2 frt; egy-egy forintot adtak: Rácz Béla, dr. Lukonich Gábor, Talabér Károly, Kreilca (Szegvér), Orbáu Lajos, Reiziuger Mihály, Szűcs Béla, Gzapári Boldizsárné, Tóth Józsefné, Sprenicz Júlia, Rulics Sándor, (Js'gó Mari, Fűzik Gyula, Surgóth Miksa, dr. Palotai Antal (Veszprém), Saára Róza (Veszprém), Kovács Irma (Sélye), Velinez János (Zarándfalva); Somogyi Lajos 95 kr., Rensz Istváu 80 kr., Hetyei Károly 60 kr; 50-50 krt adott: Baka István, Eles Károly, Kocsis Károiy, Horváth Rezső, Lövenstein Jakab, Major Imre, Tomka Ákos (Szántó), Mádi Kovács Katalin, Pataki János urak és úrnők, mely szives adakozóknak, valamint, a pénztári tisztséget teljesített Fűzik Gyuláné úrnő és Mojser Mariska kisasszonynak, a közreműködő tagokuak mély köszönetét fejezi ki a nőegyleti választmánya nevében: Székely Gusztávné elnök. Kínevezes. O felsége a király, az igazságügy miniszter előterjesztésére clr. Kéry Miklós zala egerszegi törvényszéki jegyzőt a szabadkai ügyészséghez aliigyészszé nevezte ki. A szegény izr. gyermekek felruházása. Van szerencsém a helybeli „Chanuka-egyesület" f. hó 18-án (szerda) d. u. 5 1 , órakor a polgári iskola rajztermében tartandó felruházási ünnepélyére az egylet tagjait és az érdeklődő u. é. közönséget tisztelettel meghívni. Egyúttal az egyesület nevében e helyütt ismerem el a következő beérkezett adományokat: Kohn Sarauné 6 drb. shawl, dr. Isoó Jánosné 12 drb. shawl, dr. Hajós Ignácné 12 pár harisnya, Ragendorfer Samuné 12 pár harisnya, Rosenberg Sándorné 30 drb. zsebkendő. Egyesületünk jótékony céljaira midőn a szives figyelmet felhívom, bátor vagyok az egyesület tisztelt tagjaihoz a szegény fázó gyermekek nevében azon kéréssel járulni: szíveskedjenek mint eddig, most is jó indulatú adományaikkal az ünnepély jótékony hatását és az ártatlan szegény gyermekek örömét fokozni. Zala-Egerszeg, 1889. évi deczember hó 13 án. Rosenberg Henriette, a „Chanukaegyesület" elnöke. Alapitvany szegény iparosok részére. Unterberger Ferencz keszthelyi lakós, városi tanácsos egy nagyszerű alapítványnyal örökítette meg nevét. Ugyanis körül belül 20.0tt0 frtos alapítványt tett, melynek kamatai önhibájukon kivül elszegényedett iparosok fölsegélyezésére fognak fordíttatni. Az alapítólevél a mult héten állíttatott ki s terjesztetett föl a minisztériumhoz. A keszthelyi iparos polgárság kebelében e hir élénk örömérzetet keltett s legközelebb fáklyás zenével tisztelik meg a derék alapítót. A sümegh—boba-jánosházi vasúti részvény társaság Eitner Sándor igazgató s országgyűlési képviselő elnöklete alatt f. hó 8-án Sümegben közgyűlést tartott. A magyar nyugoti vasút igazgatóságát Fakk Károiy oszággyüíési képviselő képviselte. A zárszámadás a jövő év első felében terjesztetik be. Ez időben a kiadások levonása után a tiszta havi bevét maradvány átlaga 2000 trt. Egyéb folyó ügyeken kívül igazgatósági tagokul választattak : Szájbely Gyula, Szüts István, Gyömörey János. A felügyelő bizottságba Darnay Kajetán, Epstein Vilmos, Mojzer József, Hladny János rendes tagokul, Jandó Ferenc és Scheiber Józset póttagokul választattak. Rilhakiosztás. A nagy kanizsai iskolaszék megbízásából Knausz Boldizsár iskolaszéki gondnok és Niisecz József iskolaszéki alelnök a legutóbbi napokban osztot-