Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 27-52. szám)

1889-12-29 / 52. szám

Csak imént mult el a szeretet ünnepe, mely a Mindenható véghetetlen szeretetének kifolyása, midőn az atya egyetlen fiát küldi a földre, hogy megtanítván az emberiséget a szeretetre, a kölcsönös szeretetre, a testvériség édes érzel­meiben egyesíteni kivánja a föld összes népeit. Legyen e múló évnek alkonya egyúttal intelem arra, hogy ha már van egy múlás, a melyben mindnyájunknak egyesülnünk kell, akkor úgy érjünk el e végső határhoz, hogy a ledőlt porhüvelyből elszállt, a semmisüléstől teljesen ment nemesebb részünkön ne maradjon egy szemnyi sem azon gyarló salakból, mely a rögöt a röghöz köti. Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha követ­vén a nagy reformátor nemes példáját, levet­kőzzük magunkról mindazon tulajdonokat, me­lyek válaszfalakként megakadályozzák a tiszta szeretetben való egyesülést s a múlt példáján okulva, az embertársainkba vetett bizalommal felvértezve, mint édes testvérek lépjünk be az új évben. A Zalamegyei gazdasági egyesület hivatalos ÉRTESÍTŐJE. Felhívás. A zalaincgyei gazdasági egyesület az 1890. év tavaszán kiosztandó tenyészbika szükséglet beszerezhe­tése végett azonnali készpénz fizetés mellett tenyész­bikákat- vásárol és pedig tiszta magyar fajuakat (szilaj) 2 évestől 3 évesig, nyugoti fajuakat pedig l' 2 évestől 2 éves korig. Felkéretnek mindazon gazdák és tenyésztők, kik a fent jelzett fajú és korú tenyész apaállatokkal rendel­keznek s azokat eladni hajlandók, hogy a tenyészbika származásának, korának, fajának feltüntetése melletti értesítéseiket az eladási ár jelzésével együtt a zalame­gyei gazdasági egyesület titkárságához Zala-Egerszegre, 1890. január 20-ig bejelenteni sziveskpdjenek. Zala-Egerszeg, 1889. deczember 20. Orosz Pál sk., gazdasági egy. titkár. Felhívás a zalamegyei gazdasági egyesület tisztelt tagjaihoz. A gazdasági egyesület f. évi deezember 15-én tar­tott rendes közgyűlésének 121, sz. alatti végzésével elhatározta, hogy 1890-ben Bécsben tartandó általános gazdasági és erdészeti kiállításban gyűjteményes (collectiv) kiállítással részt óhajt venni. Ennek folytán van szerencsém t. tagtárs urat felkérni, hogy gazdasági terményeivel, jelesen : szarvas­marha, juh, bor, gyümölcs, egyéb kerti terményekkel és gabona félékkel abban részt venni s ismerőseit a részvétre buzdítani szíveskedjék. Ez irányban elhatározását kérem legkésőbb jövő évi január 31-ig a zalai, egyei gazdasági egyesület elnök­ségével, vagy titkárságával tudatni. Megjegyzem, miszerint a kalászos termények a jövő 189U. termésből is kiállíthatók lesznek, — mert a kiállítás valószínűleg októberig fog tartani. Nagyobb uradalmak egyedül is rendezhetnek gyűj­teményes kiállítást, — ez esetben természetesen az uro­daloui összes termelési ágának képviselve kell lenni. Zala-Egerszegen, 1889. december 22 én. Háezky Kálmán sk., Orosz Pál sk., elnök. titkár. Mihály bácsi: járt ő már nyakig érőben is, s akkor j sem hagyta cserben a Sárga, meg a Kozák. Repült is a két jó állat, mint két madár, csak ugy dobálódzott utánuk a könnyű szánkó. Na nem is tellett bele sok idő, ott volt Mihály bácsi az erdőben. Mikor aztán éppen a kellős-közepébe ért az erdőnek, nagyot rikkantott Mihály bácsi: Hóhahó, hóhahó! Ejnye de nagy itt a hó! Vissza is nyerítettek a lovak : Nyihháhá, nyihháhá Igaza van, Mihály bá'! De már most munkához lát. A hol ni, egy nagy odvas fa! Azt vágja le. Azzal hamarabb elkészül, ott legalább, a hol az odva van, nem kell vágni. Rajta hát! Kip-kop! kip-kop! — szól a fejsze s nagyokat döng az odvas fa. De ni ni! ini lelte Mihály bácsit? Egyszerre csak félbe hagyja a vágást. Valami keserves hangot hall : cirip, cirip! Néz Mihály bácsi erre is, arra is : vájjon honnét jöhet ez a keserves hang. Hát uramtía, a fa odvának szélén ott didereg egy ici pici fekete prücsök ! Az ciripel olyan keservesen. S" hogy meglágyítsa a Mihály bácsi siívét, így énekelt: Cirip, cirip, náprtiszki, A házamból ne üzz ki! Cirip, cirip, kegyelem! Hagyd meg bár az életem ! Hiszen egyéb se kellett a jó Mihály bácsinak, csak ilyen keserves nótát halljon. — Ejnye, ejnye, édes kicsi prücsköm, gyere bújj­a kebelembe, majd haza viszlek éu jó meleg szobába. Igy szólt Mihály bácsi s nem is kérdve a kicsi prücsköt: akar-e, nem-e: megfogta s bedugta az inge alá. Aztán hozzá tette nagy tréfásan : legyzökönyve a zalamegyei gazdasági egyesület 1889. évi december hó 15-én Zala-Egerszegen tartott rendes közgyűlésének. Jelenlevők: Koller István 2-od alelnök elnöklete alatt: Auguszt Zsigmond, Hertelendy Ferencz, bro Putheáni Géza, Sümegi Kálmán, Farkas József, Skublics Imre, Svastits i Benó, Szűcs Dezső, ifj. Háezky Kálmán. Soós Károly, i Fabiánics Gyula, Csutor János, Szily Dezső, Skublics Jenő, Königmayer János, Zarka Zsigmond, Dervarics János, Csertán László, Csertán Károly, Baranyay Ödön, Smodics Győző, Orosz Pál egyesületi tagok — ez utóbbi egyszersmind titkár. Elnök üdvözli a szépszámmal megjelent tagokat s az ülést megnyitja — ezen a következő ügydarabok vétettek tárgyalás alá. 98/120. Egyesületi titkár bemutatja az általa szerkesztett népies értekezést a „Peronospora" szőlőlevélpenész betegség elleni védekezésről, s abban egyúttal a beteg­séget röviden ismerteti. Az értekezést a közgyűlés elfogadja s azt a köz­ségek és egyesek közötti kiosztás végett 1000 példány ban kinyomatni határozza. 99/112. Olvastatott azon bizottság jelentése, mely a gazda­sági egyesület f. évi szeptember 30-án tartott közgyűlé­séből 85. sz. a. határozattal azon célra küldetett ki, miszerint javaslatot terjesszen a közgyűlés elé arról, hogy a tagoknak gép, trágya, vagy egyéb gazdasági cikkeknél mi módon nyújtható beszerzési előleg. Ezen küldöttség t. évi novembei hó 6-án meg­tartván ülését, a következő javaslatot terjeszti a köz­gyűlés elé: 1-ör. Minden gazdasági tárgy vagy cikk megrendelése az egyesület utján csak egyleti tag részére eszközölhető. 2-or. A megrendelés csakis az illető tag Írásbeli megkeresésére történik. 3-or. Az egyesület kellő biztosíték mellett 1 egy évi időtartamra nyújthat beszerzési előleget; ezen elő­legezett összeg 5" „ kamatozás mellett nyujtatik és pedig olyképen, hogy az 6—ti havi egyenlő részletben, az esedékes kamattal együtt az egyesület pénztárába vissza fizetendő. 4-er. Az ily előlegről rendes adóslevél állítandó ki, mely megőrzés végett az- egylet pénztárába helyezendő. 5-ör. Ha a kötelezvény a kitűzött határidő alatt be nem váltatnék, — per utján lesz beveendő, a per folyamatba tételét az elnök rendeli el, ki ezzel köz­gyülésileg megbizatik. ti-or. A kivánt előlegezés mindig az elnök által rendelendő el. 7-er. Ezen határozat a jelenleg ily előleget élvező tagokra is kiterjesztendő. A közgyűlés ,ezen javaslatot elfogadja, azt ismer­tetése végett az „Értesítőben" kinyomatni rendeli. 100/105. Tárgyálás alá vétetett ugyan az 1889. évi szept. 30-án tartott közgyűlésből 95 105. szám alatt hozott végzés szerint kiküldött bizottság javaslata: — az 1890. évre beszerzendő szarvasmarha tenyész apaállatok be szerzése- és kihelyezéséről. Ezen bizottság szintén f. évi november 6-án tartván ülését, a következő javaslatot terjeszti a közgyűlés elé: 1-ör. Zalamegye t. törvényhatósága átiratilag fel­kérendő, hogy közigazgatási uton szíveskedjék az ada­tokat beszerezni : hány darab és mily fajú apa állat szükségeltetik a megye területén, s hogy ez célra vezetőn eszközöltethessék, a megyehatóság által kiküldött tenyész apaállat vizsgáló bizottságok mielőbb és teljes szigorral kezdjék meg működésüket. 2-or. A kihelyezés eddigi gyakorlat szerint eszköz­lendő; azaz: vagyonos községeknél teljes árban 1 1 ., évi időre 3 féléves egyenlő részlet visszafizetéssel. Cirip, cirip, náprtiszki, Innét, tudom, nem jösz ki! Mikor ezzel készen volt, megint kézbe vette a fejszét s vágta a fát serényen. Kip-kop, kip kop! S addig kip-kop, a inig egyszer csak — supp! — ledön­dült az odvas fa s Mihály bácsi hamarosan fül is emelte a szánra. Aztán ő is felült a szánra s gyi te Sárga, gyí te Kozák ! — indult hazafelé. Az áin, de mielőtt elindult volna, benézett az inge alá, hadd lássa, mit csinál az az istenadta kicsi prücsök. Ott volt szegényke, szépen meghúzódott s hallgatott. — Na ne búsulj, édes kicsi prücsköm, — szólt be Mihály bácsi, — otthon jó dolgod lesz. Van az én gazdámnak egy jó fia: Laczika, egy jó leánya : Piroska, majd gondot viselik azok. Aztán ha kitavaszodik, csi­nálok neked egy kis szekeret, fogok elébe tizenkét szúnyogot s felmehetsz — Budapestre! Bezzeg erre megszólalt a kis prücsök 1 Cirip, cirip, de jó lesz! Belőlem is tudós lesz! Tudós prücsök, ugyebár, A ki egyetemre jár? . . - Ugy, édes prücsköm, úgy ! — biztatta Mihály bácsi! Még király is lehet belőled a — prücsök országban ! A mig így szépen diskuráltak, haza is értek. Haj, otthon volt csak az igazi öröm 1 Laczika, meg Piroska már messziről elébe szaladtak Mihály bácsinak. - Mit hozott, Mihály bácsi ? Mit hozott ? Mutassa! Mert megszokták, hogy Mihály bácsi mindig hozzon valamit az erdőből. Nyárban madarat, epret; őszszel mogyorót; télben vájjon mit hozhat télben, mikor hó borít erdőt, mezőt, falut, várost? Hanem Mihály bácsi most úgy tett, mintha sem­mit sein hozott volna. Elébb kifogta a lovakat, beve­zette az istállóba, enni adott nekik s azután ment be a Ha azonban a község szerény anyagi viszonyát hatóságilag igazolja, 20°/ 0 engedménynyel és a feimebbi feltételek iiletve részletfizetés mellett. Egész szegény községeknek ingyen is adatik ki tenyész apaállat. Egyes vállalkozóknak csak azon kedvezmény ada­tik, hogy az egylet által előlegezett vételárt 3 fél-fél évi részletben fizethetik vissza 5" 0 kamat mellett. 3-or. Tenyész apaállatoknak nyilvános árverés utján való kihelyezését, — a hogy az némely részről javasoltatott, — a bizottság ez időszeriut még nem tartja célhoz vezetőnek; — mert a köznép erről nem lévén eléggé tájékozva, valószínűleg alig venne abban kellőképen részt; de másrészt az egyesületet is tetemes költséggel terhelné. 4-er. A megye területén található alkalmas apa­állatok első sorban megvásárlandók. 5-ör. A gazdaközönség felhívandó : közigazgatási uton, a vidéki körök elnöksége által, ugy az „Krtesltő­ben", liogy eladó tenyész apaállataikat az egyesületnél bejelentsék. A közgyűlés ezen javaslatot elfogadja s kinyoma­tását elrendeli. 101. Több tagtárs úr által felhozatott, hogy a tenyész apaállatok megvizsgálására kiküldött bizottságok nem mindig járnak el kellő szigorral s ha elreudelik is a tenyésztésre alkalmatlan apaállatok kiselejtezését, csak a legritkább esetben győződnek meg arról, váljon a bizottság rendelete szigorúan teljesíttetett-e ? A közgyűlés tehát elhatározta, hogy a megye alispánjához azon kérést intézi, utasítsa a működő vizs­gáló bizottságokat, hogy nagyobb szigorral járjanak el, mert habár haladás észlelhető is a szarvasmarha tenyész­tésénél, — mégis a községek könnyelműsége folytán ínég sok kivánui való van hátra e téren megyénkben. Minthogy a bizottságok a mostoha időjárás, rósz utak vagy egyéb egyéni elfoglaltság folytán ritkán teljesek ; de hogy többeknek módjában álljon szemmel kísérni, hogy a bizottságok rendeletéi mennyire telje síttetnek, a közgyűlés ezen bizottságok kibővítését cél szerűnek találván, azt elrendeli és egy bizottságot küld ki, hogy az a jelenleg megbízatással biró bíráló tagok névsorát összeállítsa s kibővítse. Ezen bizottság tagjai Háezky Kálmán elnöklete alatt : Skublics Jenő, Szily Dezső, Farkas József, Orosz Pál egyesületi tagok. 102/115. Jelentése a balatonmelléki phylloxera lepte vidé­kek geologiai és égalji megvizsgálására és ezen viszo­nyoknak megfelelő termelési, illetve iparágak ott leendő meghonosítása céljából kiküldött bizottságnak. A kitűnően és beható szakszerűséggel szerkesztett jelentést köztetszéssel veszi tudomásul a közgyűlés s azt a nagyméltóságú földmivelésügyi minisztériumhoz, ugy a megye tek. törvényhatóságához, pártolólag felterjeszteni határozza. Egyszersmind az „Értesítőben" kinyomatni rendeli. 103/116. Skublics Gyula küldöttségi elnök úr beküldi a Tapolczán felállítandó vincellér iskola létesítése ügyé ben szükségessé vált s múlt 1889-ik évi november hó 30-án az országos borászati kormánybiztos úr közben jöttével megtartott tárgyaiái jegyzőkönyvét. A közgyűlés a jegyzőkönyvet a nmltóságú föld­mivelésügyi miniszter úrhoz felküldeni s az ebben fel­vett határozatokat teljes mérvben pártolni határozza. 104 111. Olvastatott a nmltóságú fölmivelésügyi miniszter úr 62330. sz. a. leirata, melyben a gazdasági egyesii let f. évi október hó 20-án 76—78. sz. a. kelt kéréséie a selyem iparnak a balaton melléki phylloxera lepett vidékén való meghonosítása céljából eperfa — (szederfa) csemetéket díjtalanul bocsát rendelkezésére — ha az legalább 10 évi időtartamra akár községektől, akár egyes birtokosoktól egy-egy holdnyi ingyenes al­kalmas faiskola területet kieszközöl. | konyhába. Akkor aztán szépen előhúzta a kicsi prücsköt. Rátette a tenyerére, de nem szólt semmit. Várta, vájjon kitalálják-e a gyerekek ennek a furcsa kis jószágnak a nevét. Persze, hogy kitalálták ! Prücsök! prücsök! ujjongtak a gyerekek. Ó, aranyos Mihály bácsi, milyen jó kigyelmed ! Aztán kezdődött a kérdezősködés! — Ugy-e ez a kis prücsök nem harap ? — kérdé Laczika. — S nem is rug ? kérdé Piroska. Feleié Mihály bácsi : Se' nem harap, se' nem rug, Ez csak énekelni tud ! De most, gyerekek, hagyjátok, hadd melegedjék föl szegényke. Azért hoztam haza az erdőből, hogy otl meg ne fagyjon. S Mihály bácsi mindjárt meg is mutajta a kis prücsöknek, hogy hol lészen ezután a lakása. Ott a kemencze háta mögött, abban a sötét kis lyukban. A kis prücsök pedig úgy tett, a hogy Mihály bácsi mondta. Esténként előjött az ő házacskájából s ciripelt szép altató nótát Lacikának, Piroskának, Cirip, cirip aludjatok, Kis prücsökkel aludjatok! Igy telt el a tél. Aztán kitavaszodott. — Na inost kis prücsök, mehetsz világgá, nem kell félned, hogy megfagysz! Ezt mondá Mihály bácsi s csinált a kis prücsöknek szekeret, elejébe fogott tizen két szúnyogot. — Eredj, kicsi prücsök, Isten hírével. Menj Budapestre, legyen tudós belőled. A kicsi prücsök aztán fel is ült a szekerecskébe s hipp, hopp! meg sem állott Budapestig. Esztendőre, kettőre akkora tudós lett belőle, hogy kikiáltották ki­rálynak — Prücsökországban. Itt a vége, fuss el véle. A ki nem hiszi, kérdezze meg Prücsökországban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom