Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 27-52. szám)

1889-07-07 / 27. szám

VIII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1889. juIius 7. 27. NZülll. TT 1, Ki ii n Irrlr i r i es r 11 ,1 neu A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk cl. Kéziratokat nem kiilrírink vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Az új városi kölcsön. A városi képviselőtestület — mint lapunk más helyén olvasható —f. hó 1-én tartott rendkivüli ülésén elhatározta, hogy a laktanya kibővítésére, a pénzügyigazgatóság részére szükségelt palotának, az iskolának s a város tulajdonát képező nagy vendéglőnek kiépítésére újabb s pedig 200.000 frtos kölcsönt vesz fel a pesti magyar kereskedelmi banknál, amennyiben t. i. a fenti célokra ez összeg szükségeltetnék. Ez újabb kölcsönnel városunk a pesti magyar kereskedelmi banknál félmilliót 50.000 frttal meghaladó összeggel lesz érdekelve s minthogy a kölcsön ötven évi törlesztésre szól 5

3 j " o-kal, melyben a tőke törlesztési százalék is benn foglaltatik, városunk évenként 31.625 vagyis félévenként 15.812 frt 50 kr. annuitást tartozik majd fizetni s így némileg kevesebbet, mint amennyi jelenleg a városnak állami egyenes adója. Kétségkivül oly teher fog ezáltal a város vállaira nehezedni, mely a polgárság részéről nagy fokú áldozatot igényel. Nem szabad azonban felednünk, hogy egy városnak, mely a korral haladni akar, ezen szilárd akaratával karöltve a haladhatás feltételeit is meg kell teremtenie. Áldozat nélkül felvirágozáshoz jutni lehetetlen. Elég szembeszökő példát szolgáltatnak e tekintetben hazánk előre haladott városai, melyek nemcsak esetleg kedvező földrajzi fekvésüknek, hanem legfőképen polgáraik áldozatkészségének köszönik haladásukat. A megszavazott ujabb kölcsön részint közvetlen a város bevételi forrásának fokozására, részint a halad hatás egyik tényezőjének előteremtésére, részint kulturális célokra fordíttatik s egyrészt közvetlen, más részről pedig közvetve megtermi gyümölcsét. A laktanya kibővítése elengedhetlenííl szükséges volt; mert csak ezen újabb áldozat árán biztosíthatunk városunk számára éveken keresztül biztos jövödelmi forrást, míg nélküle százezer forintot meghaladó laktanya épületeinkből semmi hasznot sem húzhatnánk A vasút kiépítése folytán a forgalom városunkban kétségkivül élénkülni fog. Ma napság — kis forgalom mellett — sem elegendő a két vendéglő az időközönként városunkat felkereső idegenek elszállásolására. Annál kevésbbé elégíthetjük ki az igényeket később s így a város tulajdonát képező nagy vendéglő kiépítése elől kitérnünk most már nem lehet. Azonban az építkezésbe fektetett tőkénk meghozza majd kamatját azáltal, hogy nagyobb bért fogunk érte évenként kapni, mint jelenleg amennyit kapunk. A pénzügyigazgatóság befogadására szükségelt palotának felépítéséhez a várost a magas kormánynál a képviselőtestületnek egyik előző ülésen hozott azon határozata köti, hogy ha a pénzügyigazgatóság székhelyéül megyénk területére városunk, mint a megye székhelye jelöltetik ki, úgy a város kész a pénzügyigazgatóság hatáskörébe tartozó összes hivatalok számára a szükséges épületet felépíteni, mely után az állam csakis annyi bért fizetne, mint amennyit jelenleg az itt székelő s hatásköréhez tartozó hivatalok után fizet. Mivel pedig a pénzügyigazgatóságnak városunkban való elhelyezése bevégzett ténynek tekinthető, e körülmény önkénytelenül maga után vonja tett igéretünknek beváltását, vagyis a palota felépítését. Végre ott vannak, mit először kellett volna említenünk, iskoláink. Köztudomású dolog, hogy az elemi iskola épületének tetőzete oly állapotban van, hogy azt újjal felcserélni — még pedig mielőbb — elengedhetlenííl szükséges. Ehhez járul ama, figyelmen kivül épen nem hagyható körülmény, hogy ajtó, ablakok, padlózat a legszána idóbb állapotban vannak s ezek is gyökeres átalakítást igényelnek. Emellett a tantermek beosztása olyan, hogy — az egyes osztályok létszámát tekintetbe véve, a fejletlen, zsenge gyermekeket ily kis termekbe, illetve szobákba összezsúfolni — egy részt embertelenség, más részt közegészségellenes dolog. Vegyük még figyelembe, hogy polgári leányiskolánk számára helyiségünk nincs ; mert iskolai célra azon szük, sötét kis szobákat — melyeket ez évben kivételesen és a szükség által kényszerítve használtunk — továbbra is megtartani annyi lenne, mint kitenni magunkat azon világra szóló szégyennek, hogy esetleg a felsőbb tanhatóság közbeléptével azon osztályok egyszerűen bezáratnának. E téren is kell tehát tennünk, még pedig nagyon is gyorsan ! Hisz ha semmi más körülmény nem indítana bennünket erre, úgy meg kellene tennünk saját, édes gyermekeinknek jól felfogott érdekében. Nem hiszszük ugyanis, hogy legyen városunkban egyetlen egy szülő, aki tudatával annak, hogy gyermeke az egyes osztályokban összezsúfolva, egészségének határozott rovására látogatja az iskolát, ne sürgetné az építkezést. Tehát az iskolai építkezésnél is kényszerítő körülménynyel állunk szemben. Felmerül most azon, kétségkivül figyelmen kivül épen nem hagyható kérdés, hogy hova építsük a pénzügyigazgatóság befogadására szolgáló palotát s mikép alakítsuk át iskolánkat? Több tervről hallottunk már. Elmondjuk mi is e részben nézetünket. Csalhatatlannak épen nem tekintjük magunkat, annyit azonban szükségesnek tartunk egész határozottan kijelenteni, hogy jelen soraink megírásában bennünket tisztán az ügy s városunk érdeke vezérelnek s legédesebb jutalmunk lenne, ha sikerülne a közvéleményt tolmácsolnunk. Részünkről azon nézetünknek adunk kifejezést, hogy a pénzügyigazgatósági palota számára legalkalmasabb lenne az elemi iskolai épület, ha az a szükséghez mérten átalakíttatnék. Ez esetben ugyanis a pénzügyigazgatósági palota a legalkalmasabb s a város minden részéről leghozzáférhetőbb helyen lenne s a város főutcáján építtetvén, városunk szépítéséhez nagy mérvben hozzájárulna. Földszinti helyiségeiben boltokat lehetne építeni, melyeket a város leg„Zalamegye" tárcája. Szent Bonifácius. — Németből. — Marltovics Sándor. Zord tavaszi reggel. A tél utolsó fagyos lehelete az utcákat söpri. Ki az előző napokban már a fiatal tavaszi nap kacér mo»olyának hitelt adván, a meleg iuhát letette, most vörös orral és kék ábrázattal lakol érte; mert a három hideg nap utolsója nem érti a tréfát. Fagyos lehelettel kifújja gondolatainkból a tavaszi reményeket ós sok új hajtást pusztított el a mult éjjeli mérges dér. Ha minden meleg forrásának sikeiül a szürke köd leplét áttörni, Szent Bonifácius összeszedi lebegő csuháját és sietve követi elődjeit; s akkor vége a tél uralmának is. De még mindig nehezen csüng az égen é» kit a nagyváros siető mozgalma nem kerget, azt a hideg szél fuvalata készteti a sietésre. Csak azon fiatal hölgy, ki épen most megy keresztül a nagy hidon, halad tétovázó lépéssel. Mintha minden percben szomorú vándorlásának kivánt félbeszakítását remélné, mintha visszahívnák, vagy elébe mennének ezen szavakkal: „Fordulj vissza, ezen út legyen neked elengedve." A városház tornyán kilencet üt az, óra. Még csak percek választják el a végeldöntéstől. E» a könyörtelen Uerekck ott fen nem állnak, szünet nélkül forognak és közeledik a rettenes perc. Ha a borzasztó megtörtént, akkor is folyton tovább forognak szüntelenül, feltarthatatlanul. Az Új-utcában levő törvényszéki épület felé halad. Egy kis szegényes szobában ül ma „a békítő biró", mint a nép szava nevezi. Naponta engeszteltetik itt — óránként maradnak itt az áldozatok. Majdnem minden párnak, mely itt megjelen, hogy visszatartassék az elválástól a bírónak békítési kisérlete által, egyik része vérző szívvel távozik. A törvényszéki órák annyiban hasonlítanak a vasútiakhoz, hogy a rendes időnél valamivel kevesebbet mutatuak. Jól van ez igy; mert az utazásnál, valamint a pörlekedésnél igen szoktunk sietni. Sok utazáshoz még későbben is elég korán érnénk s a mi a birói Ítéleteket illeti, a pörlekedő felek egyikének majdnem kivétel nélkül igen korán jönnek. A várakozó vezeklő nőnek a törvényszéki óra a fél tizet túlkorán mutatja. Jó Isten! mi mindent látott a szegény fiatal asszony, mióta dideregve a várószobában ül. Épmosthivjaa szolga a negyedik párt, három kibókitési kisérlet már megtörtént. Először egy elegánsan öltözött hölgy jelent meg és midőn nevét mondták, türelmetlen határozottsággal ment a birói szoba felé. De mielőtt oda ért, egy sápadt férfi elhanyagolt ruhában elébe lépett és megkísérelte rimáukodó tekintete által visszatartani. Az asszony azonban gondosan fésült fejét határozottsággal elfordítván, előtte lépott át a birói szoba küszöbén. Néhány perc múlva kijöttek. A férj megtörve, magánkívül, az asszony önelégült mosolylyal s egy fiatal piperkőcnek, ki eddig a háttérben állt, karját elfogadta. Következik egy másik pár, nyilván a munkás osztályból. A férj koradélelőtt már félig ittas állapotban, az asszonynak karján egyik gyermek, a másik szoknyájába kapaszkodva; hisz felügyelet nélkül » kicsikéket otthon nem hagyhatja. Itt is minden kételyt kizárólag már előzőleg eldöntetett az ügy. Az asszony korhely iszákos férjével az együttélést még egyszer meg akará kísérelni, hisz valamikor gyermekeinek atyját szerette, de midőn ez ünnepélyes órában is a régi javíthatlau korhelyt látta botorkálva és mámorosan, határozott mozdulattal gyermekeit magához vonta és belépett a biró szobájába. Távozása után a férj még sokáig a folyosó egyik padján hentergett, kialudván — legyőzetését. Itt a harmadik pár. A férj úgynevezett „szép férfi", kifogástalan öltözetben, botjával könnyedén játszva. A nő láthatólag idősebb, mély gyászban, könnyeit csak nehezen tartva vissza. Neveik felhívásával férjének útjába áll és szemébe néz. Ekkor a hitvány erőltetve mosolyog s orrhangon mondja; „Talán csak nem szándékozol színpadi jelenetet rögtönözni." Síinek is, a nőnek vagyona elfogyott, bájai elhervadtak, a mit a napokban elhúnyt anyjától örökölt, szót sem érdemel -— mire való tehát a „színpadi jelenet" ? Irén, ki mind-ezeket látja és hallja, behunyja szemeit és elfordul. Nem! oly roszúl, mint e három párnál, nem állt házasságuk Ugye. Ha már a borzasztónak be kellene következnie ha, a mai kibékítési kisérlet sem sikerülne, mindkettő, ő is, férje is, önbecsülé sének teljes birtokában távozhatnék innen. Kénytelenek lesznek egymást kerülni, egyik nehezebb, másik talán könnyebb szívvel; de egyik sem fog a másikra megve téssel gondolni; mert tulajdonképpen nem is ismerték teljesen egymást. Irén ugyan ismerte férjében a büszke, megközelíthetlen, rideg embert, ki eddig csak egy nő előtt haiolt meg, és csak akkor, midőn örök időkre lemondott az uralomról, midőn csak emlékének adózhatott. Oh ! Az elhúnyt emlékének e felidézése gyilkolta meg szerencséjét. De volt—e neki joga panaszkodni? Hisz megmondotta neki, mennyire ürossé és csendessé vált lelke. Nem következtethette-e ebből is, hogy első házasságának emléke még folyton él lelkében. Annyi bizonyos, hogy egész nyíltan beszélt — a kíméletlenségig. Mai szíimuukhoz féliv melléklet, vau csatolva.