Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 1-26. szám)
1889-01-27 / 4. szám
állami tisztviselők nyugdíjaztatásáról szóló 1885. évi 11. t. c. azon tanítók részére, kik állami iskolákban működnek s akik 30 évi szolgálat után beszámítható egész fizetésükkel nyugdíjaztatnak. Ismerjük nagyon is jól — mint adózó polgárok azon terheket, melyek napról napra fokozottabb mérvben nehezednek államháztartásunkra, úgy hogy ujabb terhek elviselésére az ország majdnem képtelen. Bátrak vagyunk azonban kimutatni, hogy nyugdíjtörvényünknek a fent kérelmezett alakban való megváltoztatása államháztartásunkra újabb terheket nem ló, vagy csak nagyon is csekély mértékben igényel újabb áldozatot. Ugyanis az 1875. évi 32. t. c. 9. §-a 1. pontja szerint az elemi iskolai tanítók nyugdíja 300 forintban van megállapítva s mivel a népoktatásról szóló 1868. évi 38. t. c. 142. §-a értelmében az elemi iskolai tanítók évi minimális fizetése 300 forint, s a gyakorlatban azt tapasztaljuk, hogy a legtöbb községben az elemi iskolai tanító fizetése ezen összegnél nem nagyobb s minthogy az ország tanítóinak legnagyobb része az elemi iskolákban működik: az elemi iskolai tanítók ezen nagy többségének nyugdíjaztatása semmi külön kiadást nem igényelne. Uj teherként szerepelne azon elemi iskolai tanítók nyugdíjaztatása, kik a minimális 300 írtnál nagyobb fizetést élveznek, valamint a felső nép- és polgári iskolai tanítóké, kiknek fizetése az 1868. évi 38. t. c. 142. §-a szerint a lakbéren felül 550 frt, illetőleg 800 forint s akik az 1880. évi dec. 15-én 32944. sz a. az ötödéves korpótlék ügyében kiadott szabályrendelet alapján fizetésük 10%-át korpótlék gyanáut kapják s akik részére az 1875. évi nyugdíjtörvény 40 évi szolgálat után 400 frt nyugdíjat biztosít. De a tanítóságnak ép ezen része részesül legmostohább elbánásban. Ezekre nézve nem lesz a nyugdíjazás az állam szolgálatában becsülettel eltöltött hosszas működésnek méltó jutalma, hanem kezdete — agg korban — a legnagyobb nyomornak. Hogy állításunk nem túlzott, elég szomorú bizonyítékot szolgáltat maga az élet! Egy elemi iskolai tanító, aki szakképzettsége folytán oly kedvező helyzetbe jut, hogy 600—700 frtos állást foglalhat el, minő nyugalommal szemlélheti éveinek tünését, ha folyton gyötri annak tudata, hogy nyugdíjaztatásakor felét sem kapja meg az addig élvezett fizetésének. Még szembeszökőbb az aránytalanság a felső népés polgári iskolánál működő tanítók nyugdíjaztatásánál. A polgári iskolai tanító ugyanis 30 évi szolgálat után a 200 frt lakbéren kivül kap 800 trt fizetést, 480 frt korpótlékot, összesen 1480 forintot s midőn nyugdíjba lép, kap 400 irtot, vagyis nyugdíjaztatása előtt élvezett fizetésének 27% át. Hát ha az illető 1875. előtt már alkalmazásban volt s akinek részére az 1875. évi 32. t. c. 41. §-a 2. pontja évi 250 trt nyugdíjat biztosít, aki tehát nyugdíjaztatása előtt élvezett 1480 frt fizetésének 16%-át kapja, vagyis midőn nyugalomba lép, előbb élvezett fizetésének minden 100 forintja helyett kap 16 forintot! Mélyen tisztelt Képviselőház! Lehetetlen, hogy az 1875. évi nyugdíjtörvény alkotásánál e körülmény kellő méltatásban részesült; mert különben elő nem fordulhatott volna ama viszásság, hogy míg az 1885. évi 11. t. c. az állami szolgáknak egész 300 frt évi fizetésüket biztosította, addig oly mostoha lett volna a polgári- és felső népiskolánál működő tanítók iránt, hogy azokat még oly nyugdíjban sem részesíté, mint a hivatal szolgákat. Mennél több éven át tanít ilykép a polg. és felső népiskolai tanító : annál jobban nehezedik reá ónsúlyként ama kétségbeejtő gondolat, hogy közeledik nyugdíjaztatási idejéhez, mikor betöltött hosszú szolgálatainak jutalmául — az 1875. évi 32. t. c. rendelkezéséhez képest kap évi 400, illetve 250 frt nyugdijat, s méltán nézi ekkor irigy szemmel az Írnokot, aki mind szellemi képzettségre, mind fizetésre nézve eddig tőle oly messze állt s mégis nyugdíjaztatásakor megkapja egész fizetését. Azon hitben vagyunk, hogy a magyar törvényhozás bölcsessége ily méltánytalanságot el nem tűrhet, e bajt gyökeresen fogja orvosolni s azon elemi iskolai tanítókról, kiknek fizetése a 300 frtot meghaladja s így a felső nép- és polg. isk. tanítókról szintén atyailag fog gondoskodni s őket is részesít! azon elbánásban, mit saját szolgái részére — teljes fizetésükkel való nyugdíjaztatásukkal — biztosít. Fogja ezt tenni annyival inkább, mert a nagymélt. vallás- és közoktatásügyi miniszteriúmtól az országos tanítói nyugdíjalapról kibocsátott legutolsó jelentés szerint az alap oly tekintélyes összegre emelkedett, hogy ha a hátralékokat pontosan behajtják s a folyó jövedelmeket rendesen beszedik, az 1875. évi nyugdíjtörvénynek a kérvényünkben előterjesztett módon való megváltoztatásával járó kiadás a tanítói nyugdíjalapból teljesen fedezhető. Mélyen tisztelt Képviselőház! Alázatos folyamodványunkban nem jogokat és kiváltságokat kérünk, hanem egyedül méltányosságot! Kérjük azon egyszerű alapon, hogy mikor a tanítói kar az államnak ép oly hasznos szolgálatot tesz, mint többi tisztviselője, úgy nyerjen ezekkel egyenlő jogot is. Terhes hivatásunk teljesítése közben legyen meg legalább ez az egy vigaszunk! Igazságos ügyünket a mélyen tisztelt Képviselőház bölcs elbírálására bi/.va s nyugdíjtörvényünknek a kérvényünkben kifejtett alapon való módositásáért újból esedezve, vagyunk a mélyen tisztelt Képviselőháznak Zala-Egerszegen, 1889. évi január hó 13-án tartott központi választmányi gyűlésünkön. alázatos szolgái: Kiss Lajos, Udvardy Ignác, tantestületi főjegyző. tantestületi elnülí. Közegészségügy. Dr. Manyin Károly megyei főorvos úr a megye területén 1888. év december hóban észlelt közegészségi állapotról és egyéb, a közegészségügyet érdeklőkről következő jelentést terjesztett elő n közigazgatási bizottság január havi ülésén. Az időjárási viszonyok kedvezők voltak, a hónap legnagyobb részében enyhe és derült napokat élveztünk. A közegészségi állapot úgy a felnőttek, mint gyermekeknél általában kielégítő, sőt egyes vidékeken teljesen kedvező volt. Ha néhol szaporodott is a megbetegedések száma, a kóresetek nagyobb részben szelíden folytak le, csakis Zala-Egerszeg város képezett e tekintetben kivételt, hol a halálozási százalék emelkedett anélkül, hogy akár a felnőttek, akár a gyermekek közt járványok uralkodtak volna. Leginkább a légzőszervek hurutos-lobos bántalmai kerültek gyógykezelés alá. Észleltettek ezeken kivül gyomor és bélhurutok, csúzok, nehéz váltóláz. Gyermekek közt a pacsai járásban jóindulatú mirigy lobnak, Káptalanfán pedig egyszerű toroklobnak több esete, továbbá a csáktornyai járásban szórványosan dyphterítísz, hökhurut, valamint Dabroncz és Rigács községekben vörhenynek szórványos esetei, Lendván és Lakosban néhány kanyaró. A hevenyfertőző húrok közül a vörheny 2 községben (Gánicsán és Türjén), a kanyaró szintén 2 községben (Német-Szent-Miklóson és Zalabérben), afomfó'pedig 3 helyen (Örvényesen, Aszófőn és B.-Udvariban) öltött szórványos jelleget, de a hó végéig beérkezett jelentések szerint mindenütt megszűntek, a vörheny és kanyaró járványokról a zár jelentések is beterjesztettek. Vörhenyben megbetegült 26 gyermek; ezek közül meggyógyult 23, meghalt 3. Ka yaróban megbetegült 43 gyermek; meggyógyult 41, meghalt 2. Himlőben megbetegült 28 egyén, kik közül meggyógyult 21, meghalt 7. A Zala-Koppányban felmerült 5 szemcsés köthártyalob eset gyógyulással végződött, az illetők azonban még felügyelet alatt tártatnak. A pusztítás borzasztó volt ! Köröskörül mindenütt, minden össze volt törve; a már fejét hányt szálas kukorica össze-vissza volt hasogatva, a dinnye, tök levelei foszlányos rongyokként lógtak le az indáról. A zab, az árpa a sárba volt verve egészen ; a fákról minden gyümölcs a földön volt. A kerti vetemények összetörve, elmosva, iszapba temetve ; a szőlő venyigéi pusztán, lombtalanul merednek az égnek, itt-ott tün fel rajta egy-egy rongyos levél. — Es a nap mosolyog 1 Sirva, zokogva járják be az emberek a határt, kezeiket tördelve az asszonyok, sötét kétségbeeséssel arcukon a férfiak; minden, minden megsemmisült! A szép remények, a gazdag termés, most már csak álom, oh a való sokkal kétségbeejtőbb, kínosabb; nincs, nincs semmi! * Alice ott áll az ablak előtt és néz ki rajta, a múltkori viharnak alig maradt már nyoma, újra zöldül, éled minden. Mie ő az újra ébredt természetben gyönyörködék, a mellékszobában anyja a falu küldöttségét fogadá. — Méltóságos asszonyom — mond a küldöttség vezetője, egy tisztes öreg ember, a bárónéhoz fordulva, — minket a falu népe küldött ide, méltóztassék minket meghallgatni. Nagyon szerencsétlen nép vagyunk mi, az Isten sokszor meglátogat. Pár napja még mindenünk volt, s ma szegény koldusok vagyunk. Pedig nem érde meltük meg, ő látja lelkünket, hogy nem éltünk vissza jóságával. A borzasztó jég tönkre tett mindent, sír az ember lelke, ha a pusztításon végig néz. Nem lesz a télen kenyerünk méltóságos asszonyom és az ősz ember hangja elfúlt s napbarnította arcán végig csorgott a köuy; — gyermekeink éhezni fognak, éhezni velünk ! Nem tudjuk majd fizetni adónkat és elfogják venni tőlünk utolsó rongyunkat, az utolsó vánkost fejünk alól, oh hova jutunk akkor nyomorúságunkban! Tavai is elverte jég a határunkat, oh de mi volt az, az ideihez képest, egy kevés még is maradt s valahogy szűkecskén még is kiteleltünk, de most nem maradt semmink. Ha látná a méltóságos asszony a tarlón szétdobált kereszteket, melyeket kicsépelt a jég, elhordott a viz ; az összetört szőlőt, kukoricát, ha látná a kétségbeesést lelkünkben, midőn a jövőre gondolunk, oh akkor a méltóságos asszony szive is megindulna rajtunk. Nagyot sóhajtva hallgatott el az öreg, kérges tenyerét végig húzta izzadt homlokán s áhítattal várta a nő válaszát. —- Mit tehetek hát önökért •— mond a nő kényszerített nyájassággal — beszéljenek hát jó emberek, sajnos, ismerem a jég pusztítását magam is, nekem is mindenemet elverte. — Nagy szomorúságunkban eszünkbe jutott a méltóságos asszony — mond az öreg újra neki fohászkodva, — tudjuk, hogy milyen áldott jó lelke van, mely nem fordul el soha a szerencsétlentől. Pedig mi nagyon szerencsétlenek vagyunk! Annyi teher súlyosodik ugy is vállainkra, hogy ma holnap leroskadunk alatta. Es még az Isten is sujt. A nő türelmetlen mozdulatot tett, melyet még az öreg, műveletlen ember is megértett. Igaza van a méltóságos asszonynak — mondá nagyon is sokat beszélek össze, de megkünnyebül az ember lelke, ha kiöntheti keserűségét. Míg a boldogult méltóságos ur élt, az Isten nyugossza meg szegényt, sokkal kevesebb volt a teher, azért a néhány száz hold földért, melyet az uradalomtól birunk bérbe, kevesebb árendát kellett fizetni. . . . — Sokalják talán ? — Hiszen elégnek elég az, méltóságos asszony, de azért megfizetjük, ha máskép nem lehet, megfizettük eddig is pontosan, becsületesen ; de az idén ugy elvert a jég mindent, hogy nem leszünk képesek az árendát kifizetni, még ha a lelkünket adjuk is ki érte. — Leszállítsam talán? Nem azt jöttünk most kérni, azzal az idén Boncolat teljesíttetett összesen 7 esetben és pedig hatszor törvényszéki megbizatás folytán, egyszer pedig rendőri tekintetből. A törvényszéki boncolatoknál a halál okai voltak : 4 agyvérömleny, 1 mérgezési gyomorlob ; a rendőrinél genyvér. Külső hulla szemle rendőri tekintetből 7 esetben ejtetett, súlyos sértés bejelentetett 5. Öngyilkosságot 5 egyén követett el, kik közül 2 lövéssel vetett véget életének, 1 magát felakasztotta, 1 phosphoroldatot ivott, egy galamboki asszony pedig szivén szúrta magát. Véletlen szernncsétlenség általi halálnak szintén 5 egyén lett áldozatává, és pedig: (Bencze Mari Szent Balázson, Kalmár József Keszthelyen) a leomló föld alá temettetett; 1 (Hári Péter Zala-Szent-Györgyön) a ledűlő fa által agyonzuzatott; 1 (Mitter Ferenc Kerecsenyben) terhes szekér által agyon gázoltatott; 1 (Ángyán Sándor Káptalan-Tótibau) vízbe fult. Elmekórnak négy esete lett hivatalos beavatkozás tárgya; 3 beteg, mint csendes őrült, házi gondozás alatt hagyatott; 1 pedig mint közveszélyes, téboldába szállíttatott. Munkarend a zala egerszegi kir. törvényszéknél 1889. évi február hó 1-ső napjától kezdve. I. A tanácsok beosztása. 1. Büntető tanács (a büntető felebbviteli ügyekben is). Elnök : Bognár Geiza törvényszéki elnök. Birák : Mihálovits Károly, Gidró László tvszéki birák. Jegyző : dr. Kéri Miklós tszéki jegyző. 2. Polgári tanács (polgári peres és pereukivüli, úrbéri, kereskedelmi, váltó, csőd ós kisebb polgári perekben felebbviteli ügyek). Elnök : Mihálovits Károly tszéki biró. Birák : Somogy János, Nagy Géza tszéki birák. Kereskedelmi ülnökök : Fischer Miksa, Fangler Mihály, Horváth Miklós bejegyzett kereskedők. Jegyző: Gombás Aladár tszéki aljegyző. 3. Fegyelmi tanács. Elnök : Bognár Geiza tszéki elnök. Rendes birák : Gidró László, Nagy Géza tszéki birák. Pótbiró: Baumgartner Józset tszéki biró. Vizsgálóbíró : llrabovszky Flóris tszéki biró. Jegyző : Gombás Aladár tszéki aljegyző. 4. Telekkönyvi egyes biró: Hrabovszky Flóris tszéki biró. 5. Törvényszéki vizsgáló biró: Baumgartner József tszéki biró. 6. Csődbiztos : Mihálovits Károly tszéki biró. 7. Pertárnok : Nádasdy Aladár tszéki aljegyző. II. Ügybeosztás. a) Büntető tanács. Bognár Geiza tszéki elnök a végtárgyalásuk vezetője és a büntető folyó és felebbviteli ügyeket elintéző tanács elnöke. — Mihálovits Károly tszéki biró a büutető- és a büntető felebbviteli ügyek '/ 3-ad részének előadója. — Gidró László tszéki biró a büutető és büntető felebbviteli ügyeknek 2/a" a t' részében mint előadó működik. b) Polgári tanács. Mihálovits Károly tszéki biró a polgári peres és perenkivüli, kisebb polgári felebbviteli, úrbéri, váltó és kereskedelmi ügyek előadásánál mint elnök, csődügyekben mint előadó működik, mely utóbbi esetben az elnökséget Somogy János tszéki biró veszi át. — Somogy János tszéki biró a polgári peres és perenkivüli, kisebb polgári felebbviteli, úrbéri ós váltó ügyek felerészbeni előadója. — Nagy Géza tszéki biró a polgári peres és perenkivüli, kisebb polgári felebb viteli, úrbéri és váltó ügyek másik fele részbeni, a kereskedelmi ügyek kizárólagos előadója. III. Tanácsok napirendje. A) Büntető tanács. Végtárgyalásokat minden kedden és csütörtökön, a folyó és felebbviteli ügyekben pedig ülést minden szombaton tart. | Folytatás a mellékleten. már nem segítene rajtunk a méltóságos asszony, azért jöttünk könyörögni, hogy engedje el nekünk az idei árendát. Végre hát ki volt mondva a nagy szó, mintha mázsás kő esett volna le szivéről, olyan megkönnyebbülten lélegzett föl. — De hisz ez a bérösszeg ezerekre rug?— mond a nő rövid idő múlva. — Hisz épen azért, mert oly nagy a summa, nem bírjuk azt össze szedni, — mond az öreg, — honnan vegyünk mi szegény nyomorultak négyezcrnyolcszáz forintot. — De én elveszíthetem ugy-e ? — Mi az a méltóságos asszonynak ? semmi, meg sem érzi, míg nekünk kincs, vagyon, melyért örökre hálásak leszünk. — Tévednek jó emberek, négyezernyolcszáz forin tot nem dobhatok csak olyan könnyelműen ki az ablakon. — Nem dobhatja kí az ablakon ! mond az ősz ember keserűen — hát a méltóságos asszony azt hiszi, hogy az ablakon dobja ki, ha nekünk ajándékozza. Nem vagyunk-e elég szerencsétlen, porig sújtott emberek ? nem vagyunk-e méltók az emberek sajnálatára, részvételére ? — Nem tehetem, annyit nem tehetek, — mond a nő az ablakhoz lépve, — valami csekélységet talán engednék belőle, de az egészet nem lehet. Engem is ép ugy sújtott az Isten, mint magukat, az én termésem is tönkre ment, nem veszthetek el ujolag annyit, nélkülözni másért én sem akarok. A küldöttség tagjai össze néztek, a szomorú, sápadt arcokon most először jelent meg az a vad kifejezés, midőn a fényűző kényelmen végig tekintettek. A selyem kárpitok, ékszerek, ezüstök, mind, mind azt hirdették, hogy a benn lakók — nem nélkülöznek. Alice szive kínosan szorult össze a szomszéd szobában; minden szót hallott, oh hogy tud az ő édes, jó anyja ilyen kegyetlen lenni.
