Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 1-26. szám)

1889-02-24 / 8. szám

VIII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1889. február 24. 8. szám. _IL Előfizetési dij: Egészévre 4 ft., Félévre 2 ft., Negyedévre 1 ft. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr., Bélyegdij 30 kr. NyiltWr petitsora 12 kr. !, ki ii n IrMr i r I ES ' i

1 1 i

1 ,1 A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. i Kisdedóvodánk iigye. Hála egyesek nemesen törekvő ügybuzgalmának, a közel jövőben városunk egy rég érzett nagy hiányán lesz gyökeresen segítve, amenynyiben gyermekeink a mai kor követelményei szerint felállítandó óvodában az igényeknek teljesen megfelelő szakszerű oktatást fognak nyerni. E magasztos célt tűzte ki ugyanis feladatává a városunkban legközelebb létesült kisdedóvodai egyesület, uiely — mint lapunk más helyén olvasható — szentesített alapszabályainak alapján megalakult s a mindnyájunk által várva várt működését legközelebb megkezdendi. o o Most. áll az egyesület a legnehezebb s egyúttal a legnagyobb körültekintést igénylő feladat: az intézet szervezése előtt. Legégetőbb kérdés: az óvoda épületének felállítása és felszerelése. Ennek sikeres elintézése előtt a többi személyi és dologi ügy háttérbe szorul. Az egyesület állandó jövödelmi forrásáról: a tagsági díjakról e pillanatban biztos tájékozást nem nyerhetünk. Nem akarjuk ugyanis fe'tenni, hogy ne akadjon városunkban 120—140 egyénnél több, aki ez eszme megtestesítését ne óhajtaná s e célra filléreivel az áldozatot ne hozná meg. Ellenkezőleg azon hitben vagyunk, hogy ha az új tisztikar a választmánynyal karöltve kezébe veszi ezen ügyet, a közgyűlésig alá irt tagok száma igen könnyen megkétszereződik s annyi tagja lesz az egyesületnek, hogy az általuk fizetendő tagsági díjak a személyi és dologi folyó kiadásokat teljesen fedezendik, vagy ha évenként némi hiány mutatkoznék is, azt a város évi segélykép megadná. Ezt okvetlenül fel kell tételeznünk már csak azért is; mert ha — nem véve távolról a példát — akad megyénknek kisebb városa, melyben a közlelkesedés képes ily óvodát évenként fentartani s azt felvirágoztatni: úgy a sokkal több lakossal biró székváros is meg fogja tudni hozni a kivánt anyagi áldozatot. Az óvoda számára a jelenleg létező épület hogy nem alkalmas, kik a viszonyokkal ismerősek, azok előtt ezt felesleges bizonyítanunk s így okvetlenül új épületet kell állítanunk más, alkalmasabb helyen s a mostani kisdedóvodai épületet el kellene adni. A közvélemény már ki is jelelte a helyet, mely adott viszonyaink mellett e célra legalkalmasabb lenne t. i. a jelenlegi ipartanműhelyi épületet, mely egyébként is oly elhagyatott, rozzant állapotban van, hogy teljes lebontása s újból való felépítése e nélkül is idő kérdése. Ha emeletre építtetnék az óvoda, lent az óvoda számára szükséges helyiségekkel, az emeletben pedig az óvoda személyzete részére szükséges lakrészekkel : úgy még elég hely maradna udvarnak s a hátul levő épületet csekély költséggel át lehetne alakítani oly helylyé, hol a növendékek nyáron a nap heve és az eső ellen védve lennének. Jól tudjuk, hogy a város e helyet, hol jelenleg a tanműhely, sőt a folyó tanévben ideiglenesen a polgári leányiskola két felső osztálya van elhelyezve, nem nélkülözheti; mert az itt levő osztályok s a tanműhely elhelyezéséről máshol kell gondoskodnia. Azonban semmi sem állja útját annak, hogy e helyet a város azon összegért, melybe neki került, átadja s ez öszszeg fedeztetnék az óvoda jelenlegi épületének eladási árából s az ennek levonása után fenmaradó összeg az óvoda céljaira lenne fordítandó. Ily kép lenne az óvoda számára telkünk s még ezen felül egy bizonyos összeggel is rendelkeznénk s csak is az építkezés és felszerelés költségeiről kellene gondoskodnunk. e >5 Aki az egerszegi építkezési viszonyokat ismeri, igazat fog nekünk adni. midőn azt állítjuk, hogy az óvoda számára szükséges emeletes ház 8—10,000 forinton könnyen felépíthető, főkép ha tekintetbe vesszük, hogy a város bizonnyára meghozná azt a nagyon is méltányos és talán ez úttal tőle jogosan is megvárható áldozatot, hogy az épülethez szükséges téglát és zsindelyt ha nem is egészen ingyen, de legalább is oly árban adja, melybe neki kerül. Az építkezéshez szükséges költségre lehetne felhasználni azon alapot, melylyel a jelenlegi óvoda rendelkezik, mely a 10—12,000 forintot meghaladja s amely alapnak kamatja ez ideig az óvoda fentartási költségeire fordíttatott, de mely — tekintve a csekélyebb mérvű kiadást — egészen nem volt szükséges úgy, bog)- az évi kamatok egy része, valamint az esetseges évi adományok évről-évre tőkésíttettek s így az alap lassan bár, de évről évre gyarapodott. Nézetünk szerint ez alapítványt azóvoda épületéig be lehetne építeni Évtizedekkel ezelőtt ugyanis Zalavármegye rendei azért tették e gyűjtést, hogy a megye székhelyén legyen egy óvoda; a hely lett csak szorosan kikötve s ez okból nem lehetett a szomorú emlél tezetű német világban városunktól azt elvenni. Ha tehát az óvoda céljaira lett az első alap letéve s e célra lett évről évre a kamatok, adományok, mulatságok utján az alap gyarapítva: úgy csak is az adományozók intentiójának felelünk meg, ha most ez alapot az épület előállítására fordítanék, nagyon természetes, azzal a kikötéssel, hogy az épület az óvoda tulajdonát képezné s az más célra nem volna használható s ha mégis eredeti rendeltetésétől elvonatnék, úgy az alapból az építkezésre fordított összeg vissza lenne térítendő Ha az óvoda folyó szükségleteire ez ideig az óvoda alap kamatait minden fennakadás nélkül fel lehetett használni: ép úgy lehet talán egyszer és mindenkorra felhasználni az alapot, mivel annak eddigi kamatait most az egyesület tagjai fogják tagsági díjaikkal fizetni az óvoda céljaira. Ez uton véljük mi egyedül megoldhatónak az építkezés ügyét s megvagyunk győződve, hogy ennek keresztülvitele nehézségekbe nem fog ütközni. Ez irányban kell az egyesületnek mielőbb a mozgalmat megindítani s akkor biztosra vehető, hogy a jövő őszre a kor követelményeinek megfelelő kisdedóvoda épülete meglesz s át lesz adható magasztos rendeltetésének. „Zalamegye" tárcája. „Mi az papa?" — A „Zalamegye eredeti tárcája. — -— Igazán boldog szülők vagyunk mi, édes Zoltánom ! Mariettánk valóságos kis eleven ördög. Még csak 10 éves s már is olyan kérdéseket intéz hozzám, hogy zavarba jövök. Igazán valóságos zseni ! Képzeld csak, édesem, a napokban, mikor te valami biiniigyi végtárgyaláson egy szerető gyilkost védelmeztél, ő hozzám jött s a nálad volt s általa átböngészett pöriratok alapján anatómiai alakokkal lepett meg, hiven lerajzolva a megölt legény organumait s egyes testrészeit ahogy a boncjegyzőkönyvben leirva találta. Ugy beszélt, úgy magyarázott a kis gonosz, mint valami tudós professor az egyetemen. Igazán nem tudom : mi lesz ebből a leányból mire 18 éves lesz? Akkorra kifog magán az ördögön is." — „Valóban én is attól félek, édes Ellám, hogy Marietta nagyon is korán és egészen ferde irányban fejlődik. Esze már is nagyon éles és érett oly dolgok felfogására is, mik csak a teljesen érett és felnőtt embereknek valók. „De a sziv, az meglehetős parlagon maradt. Az meg talán épen nem fogékony a szép iránt. -— Ah, tévedsz édes Zoltánom ! Csak láttad volna a minap! Ellenkezőt mondanál. Nagyon is fogékony szive van a kis hamisnak. Egy csinos huszártiszt lovagolt el ablakunk alatt. Azt gondoltam, hogy menten kitöri az ablaktáblát, olyan sebten rohant ablakot nyitani a csinos tiszt után. Ne félj ! fogékony ennek a szive is, mint az esze. Ez a tanulságos párbeszéd Romváry Zoltán ügyvéd és neje Diószegy Ella között folyt s talán még tovább is folytatták volna, ha aranyos kicsikéjük: a kis Marietta be nem lépett volna. A meglehetős hóbortosán öltöztetett tarka-barka szalon baba, amint a szobába lépett, előbb anyja felé, azután apja felé teljesen kifogástalan eleganciával bókolt s a szaloni nyegleség ismert izetlenségével „jónapot" mondott. A mama el volt ragadtatva. Milyen tökéletesség! Mennyi elegancia! Minden mozdulatán, egész tartásán, járásán, beszédjén meglátszik a szalonok levegője. Milyen hódító alakja lesz ez egykor (csak pár év múlva is) az clite-báloknak. Ilogy fog majd könnyedén bánni a köréje sereglett fiatalemberekkel. Gyönyörűség lesz azt nézni majd! Milyen pompás partik igyekeznek közelébe jutni, kezét elnyerni a ragyogó szépségű, az elegáns, a szikrázó szellemű Romváry Máriettának ! Az apa is elnézte leányát, a tarka-barka szalonbábút és lelkében szomorú gondolatok ébredtek. Mi lesz ebből a szerencsétlen leányból '? Eleinte majd ünnepelni fogják. Mondanak neki üres, ostoba bókokat, amiktől teljesen megszédül. Megtanulja becsülni a nyegleséget, az üres szivtelenséget, s nem fogja megismerni, hogy kiben van az igazi lelki nemesség, a valódi férfias jellem, becsületesség. Milyen szerencsétlen tévedésekbe ragadhatja még ezt a leányt az élet, ha nem lesz, aki őrködjék fölötte, aki védje? Az anya? aki maga is tele van ferde felfogással? Aki abban látja leánva szive fogékonyságát, hogy az ablakot kész törni egy huszártiszt látásáért. Ki fog ennek a szegény lánynak nemesebb irányt adni? Mit tanulhatott, mit hallhatott szegény eddig is? Az apa, kinek homlokára nehezült az aggódás borúja, fölkelt s odament Mariettához, ki szórakozottan játszott az ablakfüggöny csipkéjével, s valami operett couplét dúdolgatott. — Mondd csak édes Mariettáin; mivel töltötted a mai reggelt? — Ah igen pompásan töltöttem apuskám Zola egyik legújabb s nagyon is érdekes regényét olvastam. Jó, jó, édes Mariettám. De egyebet nem szoktál reggelenkint tenni, csak olvasni? Nem szoktál imád kőzni? A kedves mama nem tanított imádkozni? A szellemes Mariettának tátva maradt a szája. Imádkozni? Mi az papa : * — Multak az évek. Nőttek a bájak. A szép Mariettát, a dicsőt, a ragyogó szelleműt, az istenit, köriilrajozták az udvarlók. Ügyvédjelölt, tisztjelölt, hadnagy, örök-jogász volt elég. Marietta volt a bálok királynője. Bájaival, szikrázó szellemével megbűvölte még a riportét- urakat is. Minden újság az ő diadalát zengette. A mama el volt ragadtatva. A papa el volt keseredve. A mama álmodott fényes partikról. A papa aggódva gondolt az öreg templomra. Multak az évek. Multak a diadalok. Fogyott a báj. Mi lett e folytonos múlásnak, folytonos fogyásnak a vége ? Hát az lett a vége, a mi minden ily esetben szokott lenni, hogy az általános napfogyatkozás beálltával a már szintén kopaszodni indult gavallér urak szétrebbentek. A szép Mariettának kezdett unalmassá lenni az élet. A szikrázó szellem most már nem a szalonok parkettjén érvényesült, hanem a mamával szemben. — Jaj mama, te iszonyú szellemtelen, iszonyú unalmas vagy. Olvasd, kérlek, gyakrabban Zolát vagy ifj. Dumast. Igyekezzél szellemesebb lenni, mert biz Isten megszököm mellőled . . . Na most meg, hogyan