Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 1-26. szám)

1889-02-17 / 7. szám

VIII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1889. február 17. ZALAMEGYE i, ki i r i es r 11 \ l' 1 7. szám. 4A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem ktlldNuk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. „Sans géner!" Abban a sokat emlegetett és bizony már sokszor és sokak által visszasóliajtott patriarchalis világban, mikor még a társadalmi érintkezés szűkebb, de nagy mértékben bizalmasabb körökre volt szorítva: az együttlét fesztelenségére. tartózkodás nélküliségére úgy biztatták, úgy bátorították az embert, hogy: „csak úgy, mint ottl)on /" Ezzel azután ki volt mondva, hogy nem kell semmiféle cerimoniát csinálni. — Tegyen, vegyen, járjon, keljen, egyék, igyék, beszéljen kiki úgy, ahogy saját otthonában tenne. Arra se igen vigyázzon, hogy a szivarja hamuja hova pottyan. Csak úgy, mint otthon ! Ma-napság, a tágabb körre ereszkedett társadalmi érintkezésnek szintén van jelszava. Nem az, hogy csak úgy, mint otthon, hanem az, hogy : „sans géner" (szan zsén!) tartózkodás nélkül ! Ez a jelszó ugy

Tanazt látszik mondani, mint a „csak úgy, mint otthon" ; pedig a kettő között lényeges különbség van. Legalább az eredmény lényeges különbséget mutat. A „sans géner" nem azt jelenti, hogy az etiquette jármát sutba lehet dobni, hogy nem kell szertartásoskodni. Azt meg éppenséggel nem, hogy a szivar hamut a parkettre is szabad hullatni. Szóval ez nem azt jelenti, hogy otthoniasan viselkedhetik, járhat, kelhet, ehetik, ihatik, beszélhet az ember, a mint a szája ízének tetszik ; nem azt jelenti, hogy csak úgy, mint otthon ; hanem, hogy (igazi nevén nevezzük a gyereket!) „szabad a vásár !" A salonkabát, a divatos törzstartás, a kifogástalan pukkedlizés, a sürii „kiszti hand," az etiquette sok apró-cseprő követelése éppenséggel nincs kizárva ezzel a mottóval, hogy „sans géner." A külsőségekben nem enged meg semmit ez a jelszó. De annál többet a társalgás szellemét illetőleg. Mikor aféle nagyreményű „dandy flor" egyogy mulatság után blazirt-ásítással azt mondja, hogy „sans géner" ment minden, az azt jelenti, hogy szabad volt a vásár a beszédben és modorban a hölgyvilággal szemben ; hogy volt pompás „pikantéria," volt hatalmas „kaviár." A sok „sans géner" azután — a mint a tapasztalat bizonyítja — azt eredményezte, hogy a nő-világgal szemben megkövetelhető s társadalmi és erkölcsi szempontból egyaránt igazolt tisztelet nagyon meglazult. Azért halljuk úton, útfélen, hogy aféle szakái és bajusz nélkül való (de már kopaszodó !) s az iskolaporátől még fakó „dandy fior"-ok náluknál idősebb és minden esetre sokkal tiszteletre méltóbb nőkkel csak per „maya" beszélnek. — E mellett azután van a társalgási modorban is valami szokatlan nyegleség, amiből az tűnik ki, hogy nekik joguk van azzal a nővel, kivel beszélnek, bizalmaskodni a megkövetelhető tisztelet határán túl is. Es miért ? Mert talán egy-két franczia-négyest végig lejtettek és végig „csevegtek." Nem akarjuk elemezni, fejtegetni, hogy emez, az érett s komoly férfiak illemérzékét minden esetre bántó és fölháborító „sans géner" viselkedés lábrakapásához mily mértékben járult, vagy egyáltalán járult-e a nővilág ; de hogy ennyi ideig fentartja magát, hogy egyre nagyobb és bosszantóbb mérveket ölt, az már egyenesen a nővilág rovására esik. Nem tartozunk azok köeé, kik a mai kor társadalmi életének minden nyilvánulásában csak az árnyat keressük és födözziik fel. Nem vagyunk azokkal egy véleményen, kik a mult idők erkölcsi állapotában mind csupa erényt, mind merő égi fényt látnak. Meg volt minden kornak a maga árnyoldala, kisebb, nagyobb mértékben. De az tagadhatatlan, hogy

r a társadalmi érintkezésben a nők iránt sohasem lehetett akkora blazirtságot, olyan nyeglén bizalmaskodó modort tapasztalni, mint napjainkban. Régebben a külső formaságok tnkintetében sokkal kisebb mértékű volt a követelés, de annál nagyobb volt a benső tisztelet, mely a nőben mindenkor első helyre tette a nőt. Most meg van a táncziskolai formaság, a sok nevetséges hókusz-pókusz ; de az együttlétből fejlődni szokott tiszteletteljes bizalom helyett bizonyos arcátlan pajtáskodás kapott lábra. Ez nyilvánul (csak tessék figyelemmel kisérni !) a sétatereken, a salonokban, a báli termekben s mindenütt, ahol fiatal emberek és nők vannak együtt. Bái •mennyire boszantsa is ez a komolyabb férfiakat; akármint ostorozzák is e kiállhatatlan „sans géner" viseletet ; bármily mértékben teszi is gúnytárgygyá a sajtó : eme (különösen erkölcsi következményeiben) elitélendő modor fenmarad. Csak a nők szüntethetik meg erős visszautasítással és határozottan több és tiszteletet parancsolóbb komolysággal. A „Zalamegyei Gazdasági Egyesület" HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE. i Jegyzökönyve a „Zalamegyei gazdasági egyesület" Zala-Egerszegen, 1889. évi január hó 27-én tartott rendes közgyűlésének. (Folytatás.) 2/25. Ügyvezető elnök úr szóval jelenti, hogy az egyesület jelenlegi pénztárnoka (Jsutor János úr részére az egyesületi pénztárnok által rendszeresen élvezett 200 frt évi javadalmazás tiszteletdíj címén folyósíttassék; mert nevezett pénztárnok ur, mint cs. és kii-, nyugalmazott katonatiszt, rendszeres javadalmazással egybekapcsolt állást el nem foglalhatna. Ügyvezető elnök ur indítványát a közgyűlés egyhangúlag elfogadja, a kétszáz forint évi javadalmazást tiszteletdíj címén folyósítja s erről pénztáros urat végzésileg értesíteni rendeli. 3/26. A gazdasági egyesület 1889. évi munkaterve iránt. A bizottság javaslata elfogadtatván, az egyesület a szarvasmarha tenyésztés emelése érdekében, és a hű, szorgalmas s hosszabb ideig egy helyen szolgáló gazdasági cselédek jutalmazása céljából a javaslatba hozott tenyész marha díjazással kapcsolatos cselédjutalmazás megtartását^ Zala Egerszeg, Sümeg és Alsó-Lendván elhatározta. Es pedig Zala-Egerszegen: a zala-egerszegi, novai járásokra és Z.-Egerszeg r. t. városra; „Zalamegye" tárcája. A halálra itélt fináncz. (1861) Mutatvány szerzőnek sajtó alatt levő' költeményéiből. — Solferino harcza után Megjött a diploma ; 1 A német és cseh Vorstandnak El kell most futnia ! 2 De azért a zsandár s fináncé Nyakunkon itt marad ! S alkot megye s kormány között Egy chinai falat. Alkotmányos birák előtt Fináncz remegve áll! Nyalkán, kivont karddal őrzi Két megyei huszár. Aljas boszu s ok nélkül egy Dohány csempészt lelőtt, Ezért áll gyilkosság miatt A törvényszék előtt; S mert a tetten rajta kapták ; lllettélc a váddal; S elitélik kivégzésre Hóhérpallos által! 3 i Az 1860-iki október 20-án kelt császári diploma •Í Megyei főnökök 1850 — 1861-ig az absolut korszakban. Szerző mint Zalamegye akkori aljegyzője, s egyszersmind A mint érti; eláll szava . . . Váltva halotti szint, S hogy felebbez : szólni nem tud Csupán kezével int! S aztán hamar elkísérik — Mély tömlöczbe zárják, S másnap ezért megyeházát Zsandárok megszállják!! Zsandárvezér követelve Szól az alispánnak : „Tessék adni szabadságot Rögtön a fináncznak /" „Nem adhatok. Törvény ellen Én nem fogok tenni! A finánczot erőszakkal Lehet csak kivenni!" 4 S ki is vették. Az erőszak A börtönig hatolt; Szuronyok bősz hatalmával Kimenték a rabot. S velük vitték ; ugy hogy máig Sem lehet őt látni! A megyékkel hatvanegyben Igy szoktak elbánni! a megye lövői és muraközi járásaira kirendelt ambulans törvényszékének rendes jegyzője, hirdette ki a fiatal, alig 22 éves pénz llgyőr előtt a halálos Ítéletet Alsó-Lendván 1861-ben. 4 Koppányi Ferencz Zalaniegye 1861-iki első alispánjának szó szerinti nyilatkozata a Zala-Egerszegen akkor eoncentrált öszszes megyés csendőrség parancsnokának felhívására. Vármegyénél hatalmasabb Volt a fináncz, zsandár! Dictált a ^Helytartótanács," S a bécsi „ Cancellár /" Nem is kellett felebbezni lm az elitéltnek ! Mégis hamar végeszakadt Rémes bünperének! De ilyen volt hatvanegyben Az igazság módja ; S ez az eset azon kornak Egy hős episódja ! Tuboly Viktor. Miért tette ? írta : Naglné Karay Mariska. Olyan csend van a szobában, hogy a pamlagou szunyadó férfi halk, egyenletes lélegzetét tisztán meg lehet hallani, mintha az alvón kivül nem volna élő lény a házban. De van. Fiatal, szép nő ül az asztal mellett, szoborszerű merevséggel bámul a lámpa világába, nagy szemeiben lángol mind ama tűz, melyet keblébe akar visszafojtani. Oh pedig mily kín volt az neki ; ónsulylyal nehezedett lelkére a hallgatás s mint a pokol tüze égette. Kis kezével görcsösen szorítá ruhája fodrait; nem, nem fog sirni, azért sem fog ! De az érzelme erősebb volt akaratánál s görcsös vonaglással borult az asztalra, és sirt azzal a néma, kínos zokogással, midőn a szív megrepedni készül. Mai számunkhoz fél i? melléklet vau csatolva.