Zalamegye, 1888 (7.évfolyam, 27-53. szám)

1888-09-16 / 38. szám

1 (Tóth E rzse Hegymagason) phosphoroldatot ivott, 4 pedig (Pisti Komán Izidor Kanizsán, Hoffmann Józsel Tóth-Szerdahelyen, Pető István Lendván és Kovácsevies Ferenc Hodosánban) lövéssel vetett véget életének. Véletlen szerencsétlenség általi halálnak 13 egyén esett áldozatává és pedig: 10 (Lajki Márton Szent Gróthon, Popper József Kallóson, Lukács Rozi Laszto nyán, Csonka János Kollátszegen, Kovács János Eger­szegen, Tornyát Gyula Milejben, Nagy Ferenc András­hidán, Háry Ádám Káváson, Császár Anna Szemenyér és egy ismeretlen egyén Perlakon) vizbe t'ult, 1 (Torinr Józset T.-Dörögdün) a leomló part által eltemettetett, 1 (Sbiil István Zsitkóczon) a szénás szekérről ledobot; nyomórud által tejbe találtatván, agyrázódást szenvedett. 1 (Tárecz Róza a rátkai hegyen) véletlenül elégett. Elmekórnak egy esete lett hivatalos beavatkozás tárgya. Az illető, mint még nem közveszélyes, hanem csendes őrült, házi felügyelet alatt hagyatott. A tapolczai járásban julius hóban veszettt eb által megmartak közül Zánkai Kovács Lajos 12 éves fiú, kit Budapestre szállítottak, állítólag Pasteur-féle oltás végett, olt a inegmaratás utáni 23-ad napon víz­iszony tünetei közt meghalt. Meg valami a jegszövetkezetröl. A „Zalamegye" szeptember 2-ikán megjelent szá­mában közzétett botrányos eljárásáról : hogy miért vette fel a jég által okozott árpakárt cat. holdankint fél bécsi mérőre, midőn az teljesen 1 u-át képezte a termésnek; továbbá a 6 frttal biztosított árpát, a mi cséplés után tényleg ti írtért lett eladva Fiseher László és Pál zala­egerszegi kereskedő cégnek — miért is szállította le 3 Irt 60 krra a nagy-kanizsai főügynökség jónak látja bölcsen hallgatni, azonban mint ily alkalom­kor mindig, úgy most, is a §-sok védelme alá helyez­kedik, — és méltán — mert a publikum azokat ma már ép úgy respectálja, mint a csótán a „Zacherl" port. Semmi elmondani valóm nincs több, mint hogy a közönség iránt is teljesítek kötelességet, minden bizto­sítási idény alkalmával előre fogom figyelmeztetni a szövetkezet tagjait a megtörtént dolgokra, úgy az eshe­tőségekre, hogy mindenki saját jól felfogott érdekében biztosítsa jég ellen terményeit. Zechmeistcr Viktor. Hivatalos rovat. Zala-Egerszeg rendezett tanácsú város tanácsa részéről ezennel közhirré tétetik, hogy Zalá-Egerszeg r. t. város által 1888. évi szeptember hó 6-án tartott rendkívüli' közgyűlés 2285 1888-ik VII. szám alatti határozata folytán a/. 1886. évi XXII. t. c. 27. §-a értelmében, a Zala-Egerszeg rendezett tanácsú városnak „Köztisztasági szálátyrendelete' 1, a szabad közlekedés biz­tosítására vonatkozó szabály rendelete, a városi vágóhídon történendő eljárásról alkotott szabályrendelete, 1888. évi szeptember hó 6-tól egész 1888. évi oktober hó 6-áig naponként cl. e. 8 tói 12-ig, délután 2 órától 5 óráig a városháza tanács termében betekintés és esetleges fel­szólalások megtehetése végett közszemlére kitétetett. Zala Egerszegen 1888. szeptember 6-án Németh Klek sk. Kovács Károly sk. V főjegyző polgármester. Helyi, megyei és vegyes hirek. A kepviselötest.ilet rendkívüli ülést tart f. hó 22-én d. e. í) órakor, melyre felhívjuk a képviselő­testület tagjainak figyelmét, mivel az előforduló, fontos ügyek csak úgy tárgyalhatók, ha a képviselők a tör­vény által eőirt számban lesznek jelen. S ha a 22-iki ülésen a 110 ezer forintos vasúti kölcsön nem tárgyal tatnék, ugy ezen, városunkra nézve oly fontos ügy az októberi megyegyulésre nem volna felterjeszthető, aiui által ez ügy legalább egy félévvel elodáztatnék. Trefort requimet tartottak Balaton Füreden f. hó 6-án. A gyászisteni tiszteleten, melyet Szkladányi József palaznaki plébános szeretetházi hittanár végzett, jelen voltak : a helybeli tanítói kar teljes számban, a szere­tetház igazgató tanácsa az intézet növendékeivel s ne velőszemélyzetével együtt, a kir. járásbíróság, a szolga bírói hivatal, fürdőigazgatóság és nagy számú fürdő­közönség. Az alsó-lendvai polgári iskolaszék és polgári iskolai tantestület pedig f. hó 11-én tartott Trefort requiemet, melyen a polgári iskolaszék, a polgári és r. elemi iskolai tantestület tagjain kivül képviselve voltak még a kir. járásbíróság, adóhivatal, az elöljáróság, to vábbá jelen voltak a polgári s elemi iskolai tanulók is Gyászhír. Vettük a következő gyászjelentést : Keresztessy József fájdalomtól megtört szívvel jelent elfelejthetlen kedves nejének szül. Melczer Jozefa asszony­nak példás erélyű életének 84 ik, boldog házasságánál 64 ik évében, a halotti szentségek ájtatos felvétele után folyó évi szeptember hó 14-én déli 12 és fél órakor örök nyugalomra történt átszenderültét. A boldogultnak hüli tetemei f. évi szeptember hó 15-én délután 5 órako fognak Zala Egerszegen a róm. kath. sírkertben Sanits é Kovács temetkezési vállalata által eltemettetni. A szent mise áldozat f. évi szeptember hó 15-én reggel 7 és fé órakor fog a Mindenhatónak bemutattatni. Zala-Eger szegen, 1888. szeptember hó 14-én. Áldás és béke a-/ elhunytnak hamvaira! A Lourtli Szűz Maria szobor és oltár felszente lését Balaton József esperes-plebános úr f. hó 8-án nag\ fénynyel és ünnepélyességgel végezte. A plébániáim' tartozó fiók községekből a hivők processióval jelentel meg. A templom egészen zsúfolva volt Mária tisztelőivel. Eljegyzés. Dr. ITaitser János nagykanizsai ügyvéd jegyet váltott Eperjessy Jolán kisasszonynyal, Eperjessy Sándor nagykanizsai ügyvéd s délzalai takarékpénztári elnök kedves leányával. Az angol trónörökös, a valezi herceg f. hó 17-én Keszthelyre érkezik, hogy Festetics T. gróf vendég­szeretetét igénybe vegye. IJgy halljuk, hogy Festetics T. gróf keszthelyi pompás palotája ez alkalommal lesz installálva. Keszthely város 1889. évi költségvetését f. hó 11-én állapitá meg a város képviselő testülete. Előirá­nyoztatott 1889-re bevétekből 19,966 frt 15 kr., ki adásokban 29,661 frt 75 kr.; fedezetlen hiány mutat­kozik 9695 frt 60 kr., mely községi pótlék utján fedezendő, 28 krt számítva adó forint után. Községi pótlék alapot képez 24,809 frt állami adó. Keszthely város pénzügyi viszonyai ujabb időben örvendetesen javultak, azt igazolja azon körülmény is, hogy középii letek emelésére már is képes évről-évre költségvetésébe felvenni 2150 frtot, a honvédkaszárnyához pedig rak­tárakat épitnek közköltségen s ugyan igy csatornázzák a város utcáit. A lelkészi jövödelmek összeírásának elrendelése. Korunkban a minden oldalról felmerülő követelmények­kel szemben a szegényebb javadalmakat élvező lelké­szeknek rendelkezésükre álló jövödelmeikből állásukhoz mérten életmódjukat berendezni mindinkább nehezebbé válik. A magyarországi nmélt. püspöki kar lelkészkedő papságát az anyagiak miatt reá nehezedő terhes gon­doktól megszabadítani akarván, elhatározta, hogy a silányabb javadalmazásé lelkészi állomásokat megjavítja, azokat a lelkészeket állomásuknak megfelelő, de min­den túlcsigázott igényektől ment ellátásban részesíti, hogy annál buzgóbban és szabadabban szentelhessék munkálkodásukat magasztos papi hivatásukkal járó nagy horderejű kötelességeik teljesítésének. A püspöki kar azon elvből indulván ki. hogy addig, amíg a plé­bánia javadalmak mostani anyagi értéke kiderítve és megállapítva nem lesz, sem a javításra szükséges segély­összeget, sem az egyes állomásoknak nyújtandó congrua kiegészítő összegnek nagyságát meghatározni nem lehet: f. évi április hó 25. és 26-án Budapesten a bibornok hercegprímás főmagasságának elnöklete alatt tartott tanácskozmányában oly megállapodásra jutott, mely szerint mindenekelőtt a javadalmak hiteles összeírását eszközlendi; elhatározta továbbá, hogy az összeírást saját hatáskörében fogja keresztülvinni. A nmélt. püs­pöki karnak határozatát Hidasy Kornél szombathelyi egyházmegyei püspök úr őméltósága székesegyházi káp­talanéval közölvén, ez szíves készséggel jelentette ki a határozat megvalósításában való közreműködését. Ennek alapján megyés püspök úr őméltósága a lelkészi állo­mások jövödelmeinek összeírását elrendelte s az össze­írás eredménye a kerületi esperesek utján f. évi október hó 15-ig terjesztendő be. Vasút. A keszthely-b.-szent-györgyi vasút meg­nyitását f. hó 20-ára tervezik, s valószínű, hogy tény­nyé válik, mert a munkálatok már jól előre haladtak. Iskolaszékek figyelmébe ajánljuk a vallás- és : közoktatásügyi minisztériumnak f. évi 30882. sz. a. kelt következő rendeletét: „Az államilag segélyezett községi iskolák számadásaiból arról győződtem meg, hogy ezen iskolák költségvetései az iskolaszékek részé­ről úgy állíttatnak össze, hogy azokba számvevőségem előtt sok esetben ismeretlen alapítványi kamatok eltit­koltatnak, a tan- és felvételi dijak a legcsekélyebb összegekre állíttatnak be, a cselekvő hátralékok és a lefolyt évről mutatkozó pénzmaradványok elhallgattat­nak, egyéb rendkívüli jövödelmek pedig épen fel sem vétetnek azért, hogy ekként a bevételeknek lehető csökkentése és a szükségleti tételek lehető emelése által az iskolák számára nagyobb államsegélyt eszközölhes­senek ki. — Felelősség terhe mellett felhívom tehát a kir. tanfelügyelőséget, hogy az iskolák költségvetéseit jövőben beható és szigorú vizsgálat tárgyává tegye és pedig a fedezetre nézve, váljon fel vannak e véve abban az iskolának összes jövödehnei, az egyes címeken elő­irányzott, az azon címeken előre láthatólag befolyó, avagy épen le sem szállítható összegek, mint p. o. a község által készpénzben vagy természetben fizetendő járulékok egyszer s mindenkorra megállapított pénz egyenértékeiben foglaltatnak-e és ahol az 1868. évi 38. t. c. 38. 39. §§-ai érdemében létesített iskolai alapva­gyon van, előirányoztatott-e teljes összegben az abból befolyó jövödelem is? — A szükségletet illetőleg pedig váljon az egyes tételek nem túlcsigázottak s a valósá­gos szükségletnek megfelelők-e, figyelembe vétettek e a lefolyt tanévről fenmaradt cselekvő hátrálékok és pénzmaradványok s váljon nincsenek-e az iskola pénz­tárát épen nem illető s a népoktatási törvény végre­hajtása tárgyában a polgári községek számára kiadott utasítás 22 §-a értelmében egyenesen a községet terhelő szükségletek, minők az iskolának taneszközökkel, pa­dokkal, táblákkal, asztalokkal stb. ellátására szolgáló összegek felvéve ? mely tételek, az iskolai épület javí­tására és tűzkár elleni biztosításra felvett összegekkel együtt egyszerűen törlendők, minthogy a népoktatási törvények értelmében az iskolai épület jókarban tar­tásáról és javításáról szintén a község tartozik gondos­kodni. Az új kantori állás rendszeresítése targyában kiküldött bizottság f. hó 15-én tartotta ülését a városház anácstermében. Á tanácskozás eredményeként felemlít lietjiik, hogy a bizottság a képviselőtestületnek javasolni fogja, miszerint a kántor fizetése a természetben való lakáson kivül 800 frt legyen és a stoláris jövödelem, amely szintén rendszeresittetett s az új díjtételek alap­ján legkevesebb 2—300 írtra tehető. A kántor küte lessége lenne az elemi iskolánál a helyettesítés, ha egyik-másik tanító megbetegednék. Tartoznék továbbá a tanuló ifjúságot a templom énekekre oktatni. Tanito valasztas. A keszthelyi küzs. iskolaszék a lemondás folytán üresedésbe jött elemi isk. segédtanitói állásra Rathbauer Zsigmond oki. tanítót hívta meg. A keszthelyi gymnasium I. osztályába az 1888 9. tanévre 42 tanuló iratkozott be, jóval több, mint tavai. A közönség ezzel akar tüntetni, hogy gymnasíumot óhajt a város és vidéke. Tüz volt i. hó 14-én délelőtt '/ 210 órakor váro­sunkban a temető utcában ; a tüz két házat elhamvasz­tott. Az elég erős szél dacára derék tűzoltóinknak sifce­rült a tüzet lokálizálni s nagyobb szerencsétlenségnek útját venni. Egyik ház utcai szobájában, melynek mái­padlása is kezdett égni, egy beteg'nő feküdt. Az égő zsarátnokok közt hatolt be az ablakon keresztül a szo­bába Mórocz József tűzoltó. A közellevőknek kínos volt az a néhány perc, mig Mórocz az ablakon a nőt ki hozta. Alig jöttek ki a szobából, a szoba padlása iszo­nyú robajjal szakadt le, elárasztva tűzzel az egész szo bát. A jelen volt közönség megéljenezte a derék tüz oltót, aki pár percig majdnem eszméletén kivül volt a nagy füst és melegség miatt. Mórocz tüzesetek alkal mával már több ízben kitüntette magát. Ily tűzoltó méltán megprdemlené, hogy a hatóság anyagi segélye zésben részesítené. Szegény emberre nagyobb áldás lenne és buzdítás néhány forintnyi segély, mint az eset leges kitüntetés. Kovács Kálmán nyugalmazott minisz­teri tanácsos úr őméltósága a tüz színhelyén polgár­mester urnák 10 frtot adott át Mórocz József tűzoltó megjutalmazására. Elismeréssel kell megemlékeznünk a helybeli huszár század kapitányáról, Haüsohka úrról, aki az egész huszár századot kirendelte a tüz szín­helyére, ahol a katonaság nemcsak a megmentett tár­gyakat őrizte, hanem egyúttal a tárgyak megmentése, a tüz oltása körül is uagyban közreműködött. Elgázolta a vonat. F. hó 13-án Kottori közelében Saller Sándor nagykanizsai vasúti kalauzt elgázolta a tehervonat. A szerencsétlen ember reggel 7 órakor indult el Nagy-Kanizsáról. Ut közben valószínűleg mé­lyen elaludt s leesett a kalauz ülésről. Ismerősei állít­ják, hogy nagyon szerette a pálinkát s igy mély alvá­sának (melyből szerencsétlen lebukása következett) szintén a pálinka volt okozója. A szerencsétlenül járt ember 7 kiskorú gyermeket és özvegyet hagyott hátra. Keszthely vidékén silány szüretre, van kilátás. A szőlő már erős rothadásnak indult, pedig még csak félig érett, aztán meg kevés is a fürt a tőkéken. Ludtolvajlas. Fityeházán Rosenthál Mihály korcs­márosnak ludólát a legutóbbi éjek egyikén ismeretlen tettesek feltörték s abból 16 darab ludat elvittek. A lopott ludakat nyomozták, de sikertelenül, mig végre azokból kettő a nagykanizsai piacra került. Ezeket a tulajdonos fölismerte s értesítette a rendőrséget. A nyo­mozás Bajcsán foly, mivel az eddigi nyomok ott vég­ződnek. Itt is valami ludtolvaj bandát fog napfény elé állítani valószínűleg a csendőrség nyomozása. Fegyveres tolvajok. Néhány nap előtt Sormáson két tolvaj bement Peti Józsefné udvarába s annak disznóit az ólból elhajtották. A tetteseket észrevette Petiné szomszédja s többed magával üldözte őket, mire azok többször visszalőttek; de mikor látták, hogy az üldözők nem tágítanak, a sertéseket hátra hagyva, el­menekültek. Ugyanekkor a rigyáczi kanász tálkájából is elhajtottak 5 darab sertést. A tettesek ugyanazok lehettek, kiket most erélyesen nyomoz a csendőrség. Hulla a hálóban. Fenéknél, a balatoni vasúti híd közelében f. hó 10-én a halászok hálójába egy emberi hulla került. A hullát Keszthelyre szállitván orvosrend­őrileg megvizsgálták, de rajta külerőszak nyomai nem észleltettek. Már el akarták temetni az ismeretlen hullát, a mikor Kéthelyről Mikulkáné és sógora megjelent s a hullában Miku'.ka János kéthelyi urod. magtárosra ismertek. Elfogott tolvajbanda. Kís-Kamzsán a professionalis tolvajok és betörők száma oly szépen felszaporodottt, liogy valóságos betörő bandává szervezkedtek. A nagy­kanizsai rendőrségnek nem egy kellemetlen órát csinált ez a banda, hanem a rendőrség oly szigorú figyelemmel kisérte minden léptüket, hogy ott teret veszítettek és kénytelenek voltak működési terüket Somogyba áttenni, hol mindjárt a határszélén, Pogány Szt.-Péten megkezd­ték működésűket; de rajt veszítettek, mert midőn a ragadmánynyal hazafelé mentek, a csurgói csendőrök utjokat állottak és elfogták őket. Most azután a mult, ban elkövetett betörések is valószínűleg napfényre jőnek mert a csendőrség már több lopott tárgyat talált a „jeles" bandánál. Öngyilkosság. Keszthelyhez közel, Vindornyafokon Farkas Juliánná, férj. Horváth Józsefné f. hó 5-én jiísztolylyal szíven lőtte magát, minek következtében rögtön meghalt. Az öngyilkosság okát nem tudhatni. Rendőri hirek Nagy Kanizsáról. Egy becsehelyi urodalmi kocsis a legutóbbi napok egyikén lassú lépés­ben haladt a városház előtt a Deák-tér felé. E közben egy somogyi asszony az utcán át akart haladni s nem vette észre a haladó kocsit. Egyik ló az asszwnyt el­taszította s az a lovak közé került; de oly szerencsésen esett, hogy az ijedelmen kivül egyéb baja nem történt. A kocsis azonban azt gondolva, hogy az asszonyt tel jesen elgázolta, lovai közé vagdalt s el akart menekülni. De a sebes nyargalás közben egyik kocsi-kerék kiesett s igy kénytelen volt megállani. A rendőrök elfogták. Kihallgattatván, bűntelennek találtatott és szabadon bocsátották. — Vékásy Zsófi nevü napszámosnő f. hó 1 1-én szobát takarított Fábián, birósági végrehajtónál, mi közben hirtelen összerogyott s meghalt. Az orvos­rendőri boncolás szivszélhüdést constatált. Egy tolvaj f. hó 12-éről 13-ára menő éjjelen bement egy Petőfi utcai asszony nyitva hagyott szobájába és onnan egy pár új csizmát s egy adókönyvet, (a nélkül, hogy a szobában alvók fölébredtek volna) ellopott. Az adókönyv lapjai közé egyik helyre 7 frt, másik helyre 25 forint volt téve. A tolvaj csak a 7 frtot találta meg, azután az adókönyvet a 25 frttal együtt az udvaron eldobta, hol azt reggel megtalálták. A tolvajt nyomozzák. Magan elökeszitö tanfolyam katona jelöltek szá mára nyílik meg f. évi október hó 1-én Pozsonyban. A tanfolyam 4 osztályból áll u. m. I. osztály egy évi

Next

/
Oldalképek
Tartalom