Zalamegye, 1888 (7.évfolyam, 27-53. szám)

1888-09-16 / 38. szám

VII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1888. szeptember 16. 38. szám Megjelenik minden vasárnap. A tűzoltósági ügy érdekében. \ alamely üdvösnek remélt és hirdetett intézmény a maga lényegében, a maga üdvös voltában csak akkor tűnik föl igazán, mikor a körülmények azt a gyakorlati térre szólítják. K( ílségtelenül ilyen intézmény a tűzoltóság is. A mi öregeink, akik szokva voltak a régi pat.riarchalis tűzoltási módhoz, mosolyogtak, mikor vidéki városaink egyikében, másikában, lelkes hazafiak, kitűnő emberbarátok iniciati vájára megteremtették, létesítették a tűzoltó-egyesülete­ket. Azt mondták rá, hogy megint egy új ko­média. Cifra ködmen, cifra csákó, cifra sallang. Bankettezés, parádézás, sok hűhó. Nem lesz annak praktikus haszna de soha ! Igy gondol­koztak öregeink, igy gondolkoztak a sceptikus fiatalok is, mikor — az alakulás, a szervezkedés stadiumában — a tűzoltóság csakugyan nem birt rendeltetési erejével a közönség elé állani; mikor még egyebet csakugyan nem tudott bemutatni, mint a parádét. Hanem azután bezzeg nagyot változtak a nézetek, mikor az emésztő tüz megállíthatatlan­nak látszó dühvel nyaldosta az épületeket s a parádésnak gúnyolt és komédiának tekinteti tűzoltóság hihet.lennek látszó gyorsasággal vetett véget a pusztító elemnek. Ekkor tiint ki azután az intézmény üdvös volta. Ekkor látta be min­denki azt a roppant előnyt, melylyel a rend­szeres tűzoltás a régi rendszertelen kapkodás fölött áll. A tűzoltóság által bemutatott praktikus eredménynek lehet minden esetre köszönni, hogy m;t már hazánknak majdnem minden nevezete­sebb nagy- és kisvárosában szervezett tűzoltó­ság van. Azok a szomorú példák, mik a tűzoltóság­gal nem rendelkezett helységek pusztulásával elénk állottak : hivták föl minden bizonynyal a belügyminisztérium figyelmét is, hogy a tűz­oltósági intézmény érdekében egy valóban szép „Zalamegye" tárcája. ! Évek múlva Irta: Kaglné Karay Mariska. A kertre nyiló ablak mindkét szárnya nyitva van ; üde, illatos levegő tódul a szobába. A lenyugvó nap utolsó sugarai áttörnek a fák lombjain és egy kis bálvány fénysugár röppen az ablak előtt ülő fiatal ember fekete, hullámos hajára. Táncolva szökik ide-oda, amint a fák lombjait j ingatja a szellő, majd leröppen a kezében tartott arc­képre s kíváncsian nézi azt a szép fehérruhás alakot, kinek szelid, szende arcához olyan jól illik a meny asszonyi ko&zoru. — Tehát elvesztettem ! — suttogá — és fájó. nehéz sóhaj tört ki kebléből; és a kis fénysugár meg­lepetve nézte a férfi arcán alágördülő fénylő könycsep pekket. — Nézzétek, ő sir! — kacagott a pajkos szeli, és megrázta a fák lombjait, a kis fénysugár vidán, láncra perdült a heves hullámzásra. Hiszen olyan nevet­séges is az, hogy most bánkódik azon, ami még az övé volt, nem kellett neki. Csak a karcsú virágok kinn a kertben, azok nem nevettek, résztvevőén bólintgattak fejecskéikkel gazdájuk felé, hisz az ő kis szivöknak is fáj, ha elvesztik azt. akit szeretnek. A férfi pedig nézte egyre azt a szende szép arcot, mely az ő menyországa volt egykor, aki őt olyan határ talanul szerette és akit oly könnyelműen el tudott hagyni. De nem, hisz még most is szereti, hasztalan akarta feledni, hogy anyja óhajának eleget tegyen ; hiába utazta körül a félvilágot, azt a kedves gyermeket, első szerel mét nem birta szivéből kitépni. és minden izében nagy horderejű rendeletet bocsátott legyen közzé. Ez a rendelet egy uj korszakot fog teremteni a tűzoltósági intézmény fejlődésében, egy örvendetes korszakot, melyet bátran nevezhet majdan a kultur-történet-iró a tűzoltósági intézmény meggyökereztetése- és általánossá tételének hazánkban. Ez az eléggé nem dicsérhető s üdvös voltá­hoz képest kellőleg nem méltatható miniszteri rendelet kimondja, hogy minden községben kell lenni, minden községben kell szervezni tűz­oltóságot s azt fenn is kell tartani. E rende­letben tehát eltér a minisztérium az ily huma­nitárius intézményekkel szemben alkalmazni, használni szokott stílusától, hogy „ó h ajtó in, jónak látná m." Most határozottan ki­mondja, hogy „kell." Szépen megmagyarázza a rendelet a községeknek, hogy háromféle tűz­oltóság lehet ; t. i. d i j a z o 11, önkéntes és községi (köteles) tűzoltóság. Tessék vá­lasztani ! Szervezhetik úgy, ahogy akarják ; de szer­vezni mindenütt kell. Mivel a dijazott tűzoltóság fentartása tete­mesebb költséggel jár, azt inkább csak az önálló törvény hatóságii és rendezett tanácsú városok szervezhetik és tarthatják fenn. Azért a minisz­teri rendelet is első sorban az önkéntes egye­sületi alapon való szervezkedést ajánlja. De e mellett azután határozottan megszabja, hogy mind azon községekben, melyekben sem dijazott, sem önkéntes tűzoltóság fel nem állitható, a rendelet közhirré tételétől számitott legkésőbb egy év alatt, a község 20—40 éves férfi-lakói sorából községi (köteles) tűzoltóság szervezendő és életbelép­tetendő. Kimondja egyúttal a rendelet, hogy szol­gálatban levő tűzoltó köz hatósági sze­mélynek tekintendő. A rendelet körvonalozza a szervezkedés módozatait s egyúttal gondoskodik a tűzvész alkal mával munkaképtelenné váló vagy áldoza­tul eső tűzoltók családjáról is. Anyja ellenezte a viszonyt, talán önzésből, talán nagyravágyásból, ki egyetlen fiának egy mesebeli király lányt szánt. Es ő elég gyenge volt hallgatni anyja rábeszélésére, minden ok nélkül félbeszakitá a viszonyt egy szó, egy sor magyarázat nélkül. Hasztalan volt aztán a leány minden esdeklése, melyben kérte, hogy mondja meg, miért hagyja el ilyen kegyetlenül ? leveleire nem kapott választ. A szegény Ilonka megtört lelkében végre fölébredt a büszkeség, nem kért, nem könyörgött többé, hanem igyekezett elfeled ni azt, a ki őt ilyen kegyetlenül, minden ok nélkül vérig sértette. — Oh anyám! — sóhajta a férfi — miért hall gattam én rád'? Azt hitted, nem leszek boldog az ő oldalán, azt hitted, nem fog boldogítani, mert az ő esaládja olyan szerencsétlen volt. Tehetett-e az én Ilon­kám arról ? Tudom, hogy szeretsz anyám, és mégis te tettél boldogtalanná. Azt hiszed, az ürt szivemben, melyet o hagyott, be fogja valaha valaki tölteni ? Soha, soha ! Csak most érzem, hogy mennyire szerettem, most mikor má r örökre elvesztettem. És ezek a levelek, melyeket távollétemben irt; olvasd anyám, olvasd és verd bűn­bánóan melledet, ilyen határtalan, ilyen önzetlen szere­lemmel nem fogja többé senki a te fiadat szeretni ! A férfi kezében reszketett a levél, apró fekete betűi őrült táncot jártak, szemét elhomályosította a köny, szivét elszoritá a fájdalom; mennyit szenvedhetett az a szegény leány, mikor ezeket az esdő, könyörgő sorokat irta hozzá : „miéi t nem irsz édes Ivánom, haragszol rám ? megbántottalak ? oh, ha tudnám mivel ! ()lyat irtam talán, mi neked fájt, bántott ? mondd meg édesem, meglásd én olyan szépen megkérlek, olyan nagyon szépen, hogy ne neheztelj rám és te tudom, meg fogsz bocsátani. Vagy mondd édesem, elbírnád feledni a te Ilonkádat? hát nem tudod, hogy az téged mennyire szeret ? Ugy-e nem teszed édes Ivánom, nem lógsz engem elfeledni. írni fogsz és szeretni, mint eddig, ílisz az én egyetlen boldogságom a te édes, drága szí Jelen számunkhoz y 4 iv melléklet van csatolva. Szóval : a tűzoltóságnak országossá, általá­nossá tétele most már csak rövid idő kérdése. A községeknek szervezni kell a tűzoltó­ságot, ha akarják, ha nem. Az pedig bizonyos és előre láthatói hogy a sok intő példa dacára is tömérdek oly község lesz, hol a nép nemcsak hogy meg nem fogja érteni a belügyminiszter nemes intencióját, hanem föl is fog az ellen zudulni. Épen azért a miniszteri rendelet szellemét első sorban a községek intelligenciájának kell magáévá tenni s a szép törekvést egész oda­adással fölkarolni. Ha a nép jó példát, lelkesedést lát, egészen más lélekkel fogadja a rendelet keresztülvitelét. A pap a szószékről, a tanitó a tanszékről, a jegyző íróasztala mellől hirdesse és csöpögtesse a nép szivébe a tűzoltósági intézmény el vitat­hatlan nagy fontosságát és szükséges voltát. Es a nép vezérei legyenek az elsők, kik a tűzoltói zászló alá sietnek. Igy megértve és fogadva azután csakhamar megérjük, hogy minden köz­ségben lesz önkéntes tűzoltóság és sehol sem lesz szükség köteles tűzoltóság szervezetére, mely különben is aligha adna az ügynek igazán számbavehető bajnokokat. A köteles tűzoltóság kimondásával a minisztérium sem célozhatott mást, mint hogy az önkéntes szervezkedést elkerülhetetlenné tegye. És e cél bizonyosan el is lesz érve. Megyei elet. A megyei közigazgatási bizottság szeptember havi ülését Svastits Benő főispán úr őméltóságának elnöklete alatt f. hó 12-én tartotta a nagymegyeház ggiiléstermében. Az alispáni havi jelentés fololvasása és tudomásúl vétele után folyó ügyek tárgyaltattak. A Keszthely-Balaton-szent-györgyi helyi érdekű vasútnál az eredeti tervezettől eltérőleg más nyom kö vettetvén, újabb közigazgatási bejárás vált szükségessé, mely szeptember hó 4-én elnökileg elrendeltetvén, az foganatosíttatott s a módositott tervre az engedély ki­nyerése végett a helyi érdekű vasút érdekeltsége köz­vetlen folyamodik a magas minisztériumhoz. ved, oh ne vedd el tőlem, hisz akkor szegényebb leszek az útszélen kolduló koldusnál ! Te nem lehetsz olyan kegyetlen, hisz én nem vétettem ellened semmit, ha csak a határtalan szerelem, melylyel szeretlek, nem vétek ! . . . Iván karja csüg­gedten hanyatlott le, és szemét mereven szegezte arra a pár sorra, mely az arckép mellé volt mellékelve. Az nem volt Ilonka írása, rövid pár sorból állt csak. — Legyen meggyőződve uram, hogy barátnőm mit sem tud arról, hogy arcképe ily méltatlan kezekbe; került, én akartam önt ily módon büutetni, hogy lássa, miszerint Ilonka elfeledte önt ; mely ha fájni nem is, de büszkeségét mindenesetre sérteni fogja. Hogy az ön eljárása vele szemben, — enyhén szólva — gyöngéd­telen volt, azt hiszem, nem kell részleteznem, és ő okosan tette, hogy egy olyan embernek nyújtotta kezét, ki azt jobban meg fogja becsülni tudni, mint ön / Hosszú utazásából visszatérve Iván, íróasztalán találta e leveleket, s kétszeresen fájt neki, mivel Ilon kát még jobban szerette, mint az előtt. Mennyit gondolt rá az egész uton ; tudta, hogy az meg fog neki bocsá­tani, ismerte ragaszkodását; de arra, hogy az alatt férjhez menjen, nem volt elkészülve. Az est is beállt már régen, az ég sötétjén a csil lagok milliárdja ragyogott, a nagy éjjeli-lepék lomhán himbálóztak a harmatos virágokon, a sápadt hold egy felhő mögé bújva, lopva nézett be az ablakon. Iván még akkor is ott ült és nézte, nézte azt a szép mennyaszzonyt, az ö elvesztett boldogságát. Balaton-Füred enyhe, árnyas parkjában hullámzik a fürdőző közönség; mint egy fényes bálteremben oly ragyogók, szépek a sétáló hölgyek, a természet szép­sége, párosulva a jó Ízléssel ellenállhatlanná teszi, s ők ismerve hatalmukat, elégedetten kacagnak. Repül a 1 sok szalag, csipke, finom illat tölti be a levegőt, a legye­zők lázas gyorsasággal hajtják az enyhe szellőt a ki­i pirult arcokra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom