Zalamegye, 1888 (7.évfolyam, 27-53. szám)

1888-07-29 / 31. szám

VII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1888. április 29. 17. szám. Előfizetési dij: Egészévre 4 ft., Félévre 2 ft., Negyedévre 1 ft. Hirdetmények: >5 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr., Bélyegdij 30 kr. N'yilttér petltsorii kr. A „Zalam egyei gazdasági egyesüle ii rt ugarain es ff 1 r i i A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Mérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat iiom küldünk vissza. ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. 6gj ^ic iiüv íinden vasárnap. A miigyar gazda. Hazánk termelő ország levén első sorban: nálunk a magyar gazda-osztály igen nagy és tekintélyes szerepet játszik. A termelő, a földmivelő osztály sorsához vau nőve a többi társadalmi osztály sorsa. Ha a földmivelő, a termelő osztály sorsa jó, jó a többi osztályé is; ha rossz, rossz valamennyié. Ha az üzletek panganak, ha az iparososztály kereset hiányról panaszkodik : sohasem kell az okot Isten tudja : minő magasabb helyen keresni; meg lehet találni a termelő oszláty sorsában. Mikor a termés rosszul üt be, akkor a termelő kénytelen igényeit a lehető legszűkebbre szorítani ; viseli tovább a kopott ruhát. Soványan élelmezkedik, hogy teljék neki jövedelméből. igen természetes, hogy az igényeknek ezen megszorítása pangást okoz az üzletekben, az iparban is. Vannak a termelő osztálynak olyan terhei, miket nem lehet elkerülnie. Ezek között első helyet foglal el az állami adó. Ezt fizetnie kell a gazdának, ha azt nem akarja, hogy executiot vigyenek a nyakára. Fizeti is, ahogy csak lehet és arnig lehet. Pedig adója a más társadalmi osztályokéhoz, a más foglalkozású egyénekéhez képest óriási. Határozottan el lehet mondanunk, hogy a gazdaosztály a leglelkiismeretesebben adózó osztály. A gazdától nem kérnek adóbevallási ivet. Ott van a telekkönyv. Abból nem lehet eldugni semmit. A gazda nem rejtheti el az adó-alapot. Amije neki van, azt biztosan megadóztatják. Ezért űzeti a gazda-osztály a legtöbb adót. Más foglalkozású honpolgárnak oda küldik a jövedelmi adóbevallási ivet; rá bizzák honpolgári becsületére, hogy valljon be mindent, ne tagadjon el jövedelméből semmit. Csakhogy manapság igen könnyű szerrel tótágast áll a honpolgári becsület és a jövedelemből beiráskor igen könnyen küszöböli a zenisokat. Az ezerekből százasokat csinál a bűvös kéz. A jövedelmi bevallás e szemfényvesztése beláthatatlan károkat okoz az államnak először az által, hogy nem kapja meg igen igen sok honpolgártól az adót oly mennyiségben, mint aminőre az honpolgári becsületből kötelezve volna; másodszor pedig az által, hogy az igy beállott hiány és szükséglet födözésére oly adónemeket kénytelen behozni, mik a különben is leglelkiismeretesebben adózó földmivelő, termelő osztályt terhelik közvetve vagy közvetlenül. Ebből azután az következik, hogy a magyar gazda anyagilag folytonosan hanyatlik és hanyatlása pangást okoz más társadalmi osztályokban is. Belátja, tudja ezt mindenki; irnak is tömérdek receptet, hogy igy meg amúgy lehet csak a dolgon segíteni. Járjon egyszerüebben a gazdaember! Háztartásában eszközöljön észszerű megszorításokat! A lányait járassa egyszerűbben ! Ne bálozzon! Ne fürdőzzék! Járjon maga a gazdasága után; iizze el azokat a megbizottakat, akik jobbról, balról csalják. Hát ez mind igen szép tanács. El lehet mondani sok jóakarattal és el is lehet fogadni jó szivvel: c*ak az a baj, hogy ezeknek a tanácsoknak betartása nem emel a buza árán és nem csökkenti sem az adót, sem a gazda (valóban elkerülhetlen) terheit. Az elodázhatatlan terheken kellene könnyíteni, és lehetne is könynyiteni óriásit. Semmi kétségünk sincs az iránt, hogy az állam meg ís tenné; de nincs módjában ; mert csak az esetben lehetne meg, ha az állatni bevételnek ily módon való csökkenése más oldalról, törvényes uton pótolható volna. Az állam nem őrizheti ellen ama bizonyos „honpolgári becsületet", mely a jövedelmet bevalló honpolgárok kezében a tollat mozgatja. Neki ez nincs módjában. Ha meg akarná tenni, az administracio elnyelné az ilyként beálló bevétel-szaporulatot. De megtehetnék az ellenőri zést maguk a honpolgárok, kiknek határozott és biztos tudomásuk szokott lenni azon visszaélésekről, melyek a jövedelem bevallása körül fenforognak. Ez az ellenőrizés egyátalán nem volna denunciációnak tekinthető ; mert a jog és méltányosság elve azt követeli, hogy az egyenlő honpolgári jogokat élvező adózók a terheket is egyenlő mértékben viseljék. Ha a jövedelmi bevallások körüli vissaélések megszűnnének, az államnak módjában lenne a termelőkön, a földes gazdákon óriásit könnyíteni s igy azok újból teljesen lábra állhatnának. Ez pedig nemcsak az államnak, nemcsak magtiknak a gazdáknak, hanem a társadalom minden osztályának erős s hogy ugy mondjuk : most már szinte elodázhatlanná vált érdeke. A „Zalaiuegyei gazdasági egyesület" liivatHlos értesítője. Jegyzőkönyv. Felvétetett a Keszthely-vidéki Gazdakör Keszthelyen 1888. junius hó 28-án tartott rendes közgyűlésén. Bogyay Máté elnöklete alatt jelen voltak: gr. Batthyány Ernő, Baán Kálmán, Csanády Gusztáv, Deininger Imre, Forster Ferenc, Hertelendy Józset, Koller Ferenc, Kránitz Kálmán, Malatinczky Ferencz, Nóvák Károly, itj. Rajky Lajos, Riodl Ödön, Töreky Aladár, Bucsy Józset és Hensch Árpád, utóbbi egy szersmiud, mint jegyző. 1. Elnök szívélyesen üdvözölvén a jelenlevőket, bemutatja a mult 1888. évi april hó ltí-án tartott közgyűlés jegyzőkönyvét. Minthogy ezen jegyzőkönyv az trtesitő folyó évi 2 ik számában közzététetett s a Kör összes tagjainak niegkiildeietl, ielolvasottnak s minthogy ellene felszólamlás nem történt, hitelesítettnek tekintetik. 2. Elnök beterjeszti gróf Festetics Tasziló ur ő méltóságának a létesitendő amerikai szőlőtelepre vonatkozó kegyes leiratát. Elnök ennek kapcsán jelenti, hogy gróf Festetics Tasziló ur ő méltóságának a körünknek tett kegyes adományát a kör s a köziigy nevében személyesen megköszönte s felkéri ennélfogva a közgyűlést, hozna határozatot az amerikai telep beszerzése, jövőben való kezelése és a berendezés és kezeléshez szükséges költség megszerzése iránt. „Zalamegye" tárcája. A ritkasággyüjtö. - Életkép. — Alig hogy megtelepedtem K—n, már is figyelmeztettek a vidék egyik exoticus nevezetességére. A szolgabiró már ajánlkozott is, hogy legközelebb bemutat annak a nevezetes uri tudósnak, akiről annyi különcségei hallottam, mikép csak örültem az alkalomnak, hogy a szolgabíró hivatalos célzattal Bogarasdra készült, s engem is magával hívott. Kirándulásunknak szép^ őszi nap kedvezett. Jó hangulatban ültünk kocsira. Én már előre örültem, hogy nem csupán egy jó ismerőssel leszek gazdagabb - - ami K. vidékén szapora növedéssel gyarapítja az összeköttetések kapcsainak számát — hanem, hogy egy igazi műbarátra is találok, akit már előre is szellemi rokonomul üdvözöltem, Útközben elmondta a szolgabíró, hogy Pali bácsi (igy nevezte mindenki) szenvedélyes és szakértő műbarát; nagy vagyonát jobbadán értékes*ritkaságok és régiségek vásárlására fordította, s most már alig is van egyebe, mint amiből napról-napra szerényen megélhet. — Tehát végzett földesúr! — jegyzém meg tréfásan. — Igaz.'Csakhogy a gyűjteménye, az kincseket ér. — Mégis hogy lehet az, kérdém, hogy ezeknek a kincseknek olyan szükecske körre szorul a hirök. — De, messze vidéken emlegetik azokat. Különben majd tessék saját szemeivel meggyőződni. Meg lesz lepetve. — Alig várom, hogy lássam. — Hanem arra kérem, ne mondjon ellen a Pali bácsi véleményének. Azt nem szereti. Műtárgyai egyébként megbizható utakon kerültek birtokába, s ennélfogva alig is férhet kétség azokhoz a magyarázatokhoz, amelyeket Pali bácsi muzeuraában szoktunk hallani. — Nagyon sajnálnám, ha dilettáns passziójában megtalálnám zavarni, vagy pláne elkedvetleníteni. — No, azért mondom. — Hátha egyről-másról tévedésben volna ? — Alig hiszem. Jól megnézi, amit vesz, s azt is, hogy kitől veszi. Es ha ő maga is műértő, akkor örömmel tanulok tőle magam is. — Mondhatom: iskolázott ember. Gyengéje, az igaz, hogy a más véleményét nem osztja. S még nem akadt tudós, aki kétszer látogatta volna meg. Mindig össze akasztja velők a tengelyt. — Amiért más véleményen voltak ? — Csakis azért. — Akkor elfogult ember lehet. Vagy különc. -- Különc ! különc a legnagyobb mértékben. Majd meglássa. Es önfejű! — Akkor bizonyára sok dolog felől lehet tévedésben, ami sehol sem szokott gyakrabban nyilatkozni, mint a régiségek körül. Csudálom, hogy nem publikálja múzeumát. — Azt nem teszi. — No majd megnézzük. — Hanem rogo humillime! ne tessék neki rosz napot csinálni valami ellcnvéleménynyel. — Hm ! — Mert nem látna bennünket szivesen, s megint a biró házánál kellene ebédelnünk kemény tojást, meg fekete retket. . . — Haha! Jó ezt tudni! akkor a világért sem! Dehogy ! — Most kezdtem igazán megérteni a szolgabiró információit. —- No azért mondom! — - Gilt! nem is disputálni megyek én, hanem megnézni azt a hires falusi muzeumot. S ha lenne is megjegyzésem, azt ebédutánra halasztóm. — Bene, bene, amice! helyeselte a szolgabíró, aki maga is régi divatú uri persona volt. Beszélgetésünk rendjén megtudtam még, hogy az a bizonyos Pali bácsi „tekintélyes vagyonának" jó részét a blatton vesztette el, s most inkább csak feltűnési vágyból dilettanskodik. Szeretne valami „megfelelő" állást; nemrég a kultuszminiszter ki is nevezte iskola-látogatónak, de ezt indignációval utasította vissza. Nem is áll szóba tanfelngyelőségen alul. —- Lám! a selma, minő szerény . .. Csakhogy oda nem elég ám az ő műszeretete és hírhedt külöucsége! Dél felé járt az idő, hogy megérkeztünk Bogarasdra. Nem túlozunk, ha azt állitjuk, hogy Bogarasd község katlanban fekszik. Szédületes meredélyen csusztunk le a kerékkötő talpon, s a falu legelső házának udvarában állhattunk csak meg. Epen ide torkollik az ut. De milyen ut! . . . Még jól meg sem álltunk, amint egyszerre négyrettenetes kuvasz jelent meg kocsink körül, fülszaggató csaholással és félelemgerjesztő fogvicsorgatá.-sal tevén lehetetlenné a leszállást. — Didó ! Cerberus ! Tirasz ! Nero !! — ne .. . csiba . . . takarodsz . . . alo ide . . . stb. közé egy-egy éles fütty vegyült a dühös házőrzők erélyes föllépésének elodázására, s mindez a régi szabású földszintes épület oszlopos verandájáról származott, ahonnan most máifelénk tartott egy különös uri ember. De az ő szava sem volt elég sikeres a quartett elcsöndesitésére, mig végre egy béres vasvillával szerzett nyomatékot a vendéglátás szives voltának. Jelen számunkhoz '/

4 >v melléklet van csatolva,