Zalamegye, 1888 (7.évfolyam, 27-53. szám)
1888-07-01 / 27. szám
A mi nézetünk szerint a mindinkább terjedő határidőüzleti tőzsdejátéknak csak ugy lehet határt szabni, ha annak terjesztői, apostolai, a lentemlitett közvetítő cégek ellen méretik halálos csapás. Ez pedig könnyen elérhető az által, ha ezen közvetitő cégek a tőzsdén kivül alló személyek ellen támadó jogigényikkel s követeléseikkel esetleges adósaik illetékes bíróságához utasíttatnak. Mert ez esetben joggyakorlatunknál lógva tőzsdejátékból eredő követeléseiket nem érvényesíthetnék, illetve ez iránti igényeikkel elültetnének, a mi természetesen a/.t vonná maga után, hogy ezen immár haszonnal nem. legfeljebb vesztességgel járó üzérkedésnek hátat fordítanának s utazó ügynökeiket csakhamar kivonnák az általuk jelenleg elárasztott országból. Mindezeket szem előtt tartva, oda terjed tiszteletteljes kérelmünk: méltóztassék a m. kir. igazságügyi minisztériummal és a túlsó államtél cs. és kir. kereskedelmi és igazságügyi minisztériumaival egyetemben olykép intézkedni, hogy csak azon gabona határidőüzletből folyó peres esetek tartozzanak a budapesti áru- és értéktőzsde, illetve a bécsi gabona- és liszttőzsde elé, mely üzletek tényleges és igazolt tőz.sdelátogatók között köttettek ; ellenben mindazon peres esetek, melyekben a tőzsdén kivül álló személyek jelentkeznek érdekeitekül, még az esetben is, ha magukat a tőzsdebiróságnak okmányilag alávetették, utaltassanak a tőzsdén kivül álló peresített tél illetékes bírósága elé. Iveit Sopronban, a kerületi kereskedelmi és ipar kamara 1888. évi május hó IGán tartott rendes közös üléséből. Az alelnök : u Gallauner s. k. A titkár Schindler s. k. Helyi, megyei és vegyes hirek. Lapunk jelen száma ez évnegyedben első levén, tisztelettel felkérjük azon előfizetőinket, kiknek előfizetése juuius végén lejárt, az előfizetés szives megújítására, hátralékos előfizetőinket pedig felkérjük a hátrálékos összeg mielőbbi beküldésére. A |a p |<jadohivata'a. A zala egerszeg-szent-lvani he yi érdekii vasút részvényesei Háczky Kálmán végrehajtó bizottsági elnök úr felhívására szép számmal jelentek meg junius hó 26-án a gazdasági egyesület nagytermében tartott értekezleten, melyen egyhangúlag kimondatott, hogy a szent-iván-egerszeg-csáktornyai vasút érdekeltségi köréhez csatlakoznak s akik ezen vasút részvényeire jegyeznek, ezeknek a szent-iván egerszegi helyi érdekű vasútra aláirt részvényei megseuimisitetteknek mondat tak ki. A zalaegerszegi községi iskolaszék alakuló gyűlését megtartván, elnöknek egyhangúlag Arvay István ügyvéd ürüt, aki az iskolaszéki elnökséget már három cycluson keresztül odaadó buzgósággal s városunk tanügyének felvirágoztatására vezette, választotta meg. Az alakuló gyűlésen bejelentetett, hogy a polgári iskolai tantestület az iskolaszéknél képviselőjéül Udvardy Vincff urat, az elemi iskolai tantestület pedig Páukovich György urat választotta meg. Iskolaszéki jegyzőknek Páukovich György és Udvardy Ignác urak lettek megválasztva. Kinevezés. A földmivelés , ipar- és kereskedelemügyi ni. kir. minisztérium a zala egerszegi erdőhivatal vezetésével, mint helyettes erdőmestert H a n g a y Géza kir. alerdőfolügyelőt bízta meg. A pannonhalmi szentbenedekrentliiek 1888 9. tanévi dispoziciója: Pannonhalmán: Roszmaríth Richárd perjel, Gallik Oszvald, Janda Bernárdin tanárok ; Esztergomban : Szabó Szilveszter, Kózsa Vitái tanárok ; (Jgőrött: YVagenhoffer Titus tanár, Tomasits Ottó szónok ; Sopronban: Liszta Mór ház: lelkiatya (saját kérelmére az igazgatóságtól felmentetett), Horváth Kristóf igazgató, Németh Regináid tanár; Komáromban-. Abdái Asztrik tanár; Pápán-. Hajós Menő tanár ; Zala-Apátiban : Matkovics Adolf alperjel, Németh Rátáéi esztergalyi miséző és hitelemző; Láziban-. Ross Mór lelkész. — Ocsovszkv Kázmér szentszéki tanácsosnak neveztetett ki. Gyászhír. Vettük következő gyászjelentést: Wesel Amália, a maga s gyermekei Mina, férj. Hoffmann; Anna, férj. Herliuger; Fáni, térj. Henrich; Lina, léij. Hochfluss; Jakab, Adolf, Miksa, Manó és Róza, valamint összes rokonai nevében megtört szivvel tudatja felejthetetlen szeretett férje, illetve atyjuk, nagyatyjuk és ipjuk Wesel Simon urnák e hó 27-én délelőtt 9 órakor élete 76-ik évében Perlakon történt gyászos elhunytát. A boldogult hűlt tetemei e hó 28-án délután fognak a letenyei :zr. sirkertueu örök nyugalomra tétetni. Lete nyéi), 1888. június 28-án. Béke hamvaira! Áthelyezés. A m. kir. igazságiigyminiszter K i st a I u d y T i v a d a r tapolczai kir. járásbirósági segédtelekkönyvvezetőt hason minőségben a tabi kir. járásbírósághoz helyezte át. Magas eleikor. Farkas Lina k. a. zala egerszegi lakós junius hó 28 án 108 éves korában elhunyt ZalaEgerszegeu. Béke poraira! Az iparos ifjak szalloja cimtablajának kitűzése mult hó 24-én volt a fehérképi vendéglőnél, mely alkalommal az ipartestüli t igen sikerült társasestélyt rendezett, melyen jelen voltak Kovács Károly polgármester, Németh Elek városi főjegyző, Balaton József esperes plébános urak ; szép számmal volt képviselve a tantestület, a város értelmisége; sokan voltak az ipartestület az iparos itjus. egyesület tagjai közül. A jelen levők száma a lUO-at jóval meghaladta. A társaság késő éjjelig volt együtt a legvidámabb hangulat között és számos lelkes telköszöntőket mondottak. Zala Eyerszeg város I8L9. evi költségelőirányzat* a városi tanács által az 18.H8. évi junius hó 29-én tart itt tanácsülésén tárgyaltatott, mely alkalommal a tervezet következőleg állapíttatott meg: Kiadások: a) Rendes kiadások : 1. Személyi kiadások 1(5159 frt 70 kr. 11. Különfélék 8170 frt 07 kr. III. Laktanya 1208 frt ti2 kr. IV. Elemi iskola 71)62 frt 11 kr. V. Alsó fokú ipariskola 1188 írt lü I r. VI. Regalejogi 3(5(52 frt 41 kr. VII. Töke és kamat 5859 frt. Összes rendes kiadás: 48965 frt 07 kr. b) Rendkivüli kiadás: 720(5 frt 87 kr. Összesen: 56171 frt 94 kr. — Bevételek: a) Rendes bevételek: I. állandó jövedelmek 1.'5014 frt 85 kr. II. Változó jövedelmek 7233 frt 87 kr. III. Laktanya 11778 frt 77", kr. IV. Elemi iskola 4030 fit 65 kr. V. Alsó fokú ipariskola 768 frt. VI. Regalejogi 8662 frt 41 kr. összes rendes bevétel 45488 frt 55", kr. B) Rendkivüli bevételek : 750 frt. Összesen 46238 frt 55' kr. A bevétel összege a kiadásból levonatván, marad fedezetlen 9933 frt 38' , kr. Pótlékköteles állami adó 39733 frt 55' , kr. igy az előirányzott pótlékszázalék 25 kr. egy adó forintra. Megjegyeztetik, hogy az 1889. évben még a regalejog felett a város korlátlanul nem rendelkezhetik s igy a jövedelem a kiadást nem haladja meg, ez okból tehát Óla külváros pótlékszázaléka ugyanoly összegű leend, mint a belvárosé. Véres verekedes. Szerdahelyi József panaszt tett a nagykanizsai kapitányságnál, hogy jun. 25-én késő este Tischlerits György nevü társával ment Kis Kanizsa felé. Az uton Landi Tamás és Horváth György nevü suhancok mentek nagy lármával. Ok figyelmeztették őket, hogy csendesebben viselkedjenek. Erre Landi Szerdahelyit megragadván, földre teperte. Tischlerits társa segélyére sietvén, ennek meg Horváth György késsel a hátába szúrt és súlyosan megsebesítette. A tettesek ellen az eljárás folyamatban van. Hirte ien halai. Acél István alibánfai lakos, 6(5 éves, mult hó 24-én éjjel 10—11 óra közötti időben Alibánfán nejével Púder Rozival hazament az utcán összerogyott és hirtelen meghalt. Az orvosrendőrí vizsgálat szerint tüdőszélhűdés volt oka gyors elhalálozásának. Budapesti Hirlap. A „Budapesti Hirlap"-nak a hazai müveit olvasóközönség vetette meg alapját. A lap eleitől fogva megértette a magyar közönség szellemét; minden pártérdek mellőzésével küzdött nemzetünk- és fajunkért, ez egyetlen jelszóval : magyarság ! Viszont az ország legkiválóbb intelligenciája is azonosította magát a lappal, fölkarolva azt oly módon, mely páratlan a magyar újságírás történetében. A hazai sajtóban máig a legtényesebb eredményt a „Budapesti Hirlap" érte el ! legnépszerűbb, legterjedettebb lapja az országnak. A külső dolgozótársak egész seregén kivül, a szerkesztőségnek annyi belső tagja vau, a mennyivel egy magyar lap sem dolgozik ; minden rovatot külön vezető gondoz, a helyi tudósítókon kivül, a kik a nap történetét írják. Minden fontosabb bel vagy külföldi esemény felől rendes levelezőn kivül saját külön tudósító értesit közvetlenül; a távirat szolgálat immár oly tökéletesen van berendezve, hogy elmondhatjuk : nem történik a világon semmi jelentékeny dolog a nélkül, hogy a „Budapesti Hirlap" arról rögtön ne adjon hű és kimerítő tudósítást. A „Budapesti Hirlap" politikai cikket Kaas Ivor báró, Rákosi Jenő, Balogh Pál írják más kiváló hazai publicistákkal híven a a lap független, magyar, pártérdekeket nem ismerő szelleméhez. Politikai hírei széleskörű összeköttetések alapján a legmegbízhatóbb forrásokból származnak. Az országgyűlési tudósításokat a gyorsírói jegyzetek alapján szerkesztik. Magyarország politikai és közélete felől távirati értesülésekkel látnak el rendes levelzők, minőkkel mindeu városban, sőt nagyobb községben is bir a lap; a „Budapesi Hirlap" távirati tudósításai mailap már teljesen egy tokon állanak a világsajtó legjobban szervezett hírszolgálatával. Európa összes metropolisaiban Londontól Konstantinápolyig saját tudósítók vannak, a kik ugy az ott történő eseményeket, mint az elektromos dróton oda futó hireket rögtön megtáviratozzák. A külföldi rendes tudósítókon kivül minden fontosabb esemény felől a szerkesztőség kiilön kikiildetésü tagjai adnak gyors és bő értesítést. A „Budapesti Hirlap" e célokra havonkint oly összeget fordít, mint a mennyi ezelőtt 10 évvel még egy-egy hirlap egész költségvetése volt; de sikerült is eléruie, hogy ma a legjobban, leg gyorsabban értesülő organuma a sajtónak. A „Budapesti Hirlap" tárcarovata Teleki Sándor gróf, Tóth Béla, Rákosi Viktor (Sipulusz) és több kiváló írók közremű küdése mellett, a lapnak egyik erőssége s mindig gondot fordít rá, hogy megmaradjon előkelő színvonalán. A napirovatokat kitűnő zsurnaliszták szerkesztik s a helyi értesülés ismert legügyesebb tudósítókra vau bízva. Rendőrségi és törvényszéki rovatai külön-külön szerkesztői a főváros sötét eseményeit is mindig oly hangon tárgyalják, hogy a „Budapesti Hirlap" helyet foglalhat minden család asztalán. A közgazdasági rovatban a magyar gazda, birtokos, iparos, kereskedő megtalálja mindazt, ami a tájékozására szükséges. A regény csarnokban csak kiváló írók legújabb müveit közöljük. Az előfizetés föltételei: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Az előfizetések vidékről legcélszerűbben postautalványnyal eszközölhetők következő cim alatt: A „Budapesti Hirlap" kiadó, hivataláuak, IV. kerület, kalap-utca 16 szám. Közgazdaság. Az adriai biztosító társulat mult hó 30-án tartotta Triesztben közgyűlésé* a gyuttal 50 évi fennállásának ünnepélyét, melyben több kitüuős.gén kivül a társulat magvarországi osztálya intézője báró Podinaniczky Frigyes valós, belső titkos ianácsos és országgyűlési képviselő is részi vett — Hazánk lakóssága méltó érdeklődéssel viseltetik ezen társulat iránt, mert azon társaságok egyikéhez tartozik, melyek a nemzetgazdaságilag ol>• felette fontos és üdvös biztosítási intézményt hazánkban meghonosították és terjesztették. Az Adriai biztosító társulat üt évtized óta működik ha zánkban s mikénti működése jellenizéseül elén felhőznünk, hogy kezdettől fogva mindvégig a uagyközöoség meleg rol'onszenvbeu és pártfogásában részesült. Knnek természetes kövei ke/.inéüyeként a társulat mindinkább gyarapodo t, fejlődött, ugy hogy mostanság az osztrák magvar monarchia egyik legnagyobb és legtekintélyesebb in.ézetéhez tartozik. A társulat jelenleg élen alló vezerfértiai pedig biztosítékot nyújtanak arra nézve, hogy a társulat ezentúl is megfogja tartani azon állást, melyet magának pontosság. 1, lelkiismeretessége és igazságossága által kivivni tudott. A társalat 1887. évi zárszámadása és mérlegeiből a következő fontosabb adatokat vess,.ük ki: az életosztályban lfS7. évben kötött töke biztositások összege 9.657,4''6 frt. a kötölt ;áradék biztositások összege pedig 33.087 frtot tett. Az életbiztosítási állomány az év végével 45555,050 írtra rugó tőke és 120.803 frtra rugó járadék biztosi tást mutat fel. Ennélfogva a tőkebiztositásnál 3.750 286 frt, a járadékbiztosításnál pedig 28.717 frt gyarapodás mutatkozik. A díjbevétel ezen osztályban 2.082.231 frtot tett, tehát meghaladta a mult évit 326.274 Írttal. Halál és életesetek után 831.815 frt fizettetett ki s ezenkívül 223.206 frt rezerváltatott. Ezen osztálybeli díjtartalék 9.043,103 frtot ért el, a tavalihoz képest 887.887 frt emelkedést mutat fel. Az elemi biztosításoknál a díjbevétel 8.015.810 frtot tett; vizbiztositásokért kiadatott 3.280 539 frt ka rokért fizettetett 5.939>22 frt, ebből 2.324.105 frt a vizbiztositá sokra esett Ezenkívül függő károk számára rezerválni kelletett 211.290 frtot. A díjtartalék a társulat saját számlájára 1.477.012 frt tett a tűz és 10.829 frtot a szállítási osztályban. A jégbiztosítás 450.000 frtot tevő kiilö díjtartalék változatlanul maradt. Az időbeli díjak tárcaja 18.606.b45 frtra emelkedett. A társulat által fennallása óta Kiűzetett károk összege kerek 141 millió frtot tesz. Az összmérleg 292.391 Irt 08 kr nyereséget matat fel. Ebből a társulat 50-ik évfordulója alkalmából 10.000 frttal a társulati hí vatalnokok takarék és ellátási pénztár részesittetett, a többi pedig részvényeokinti 52 frt osztalékra fordittatik. A társulat tartalékai 18S7 év végével tettek (a 4 millió frt részvénytőkén kivül, melyre 1.600 000 frt beüzettetett) 11 fél millió frtot' Felelős szerkesztő s kiadótulajdonos: IJDVAHDY IGNÁC Főmunkatárs: Szalay Sándor. KÖLCSÖN V\ 2 és 6%-ra Minden önjogu személy, kinek önfentartására állandó jövedelmei vannak, ngy m. háztulajdonos, I gazda, bérlő, iparos, kereskedő, hivatalnok stb. kaphat közbejöttem utján egy budapesti hitelintézettől 200 írttól 3000 Írtig' 3 év alatt postautalvány utján visszafizetendő 6"' 0-o, személy liitelkölcsönt. 4Wos bank-kölcsön közvetittetik 1000 írttól kezdve egy millióig fold birtokra vagy jó anyagból épült városi bérhazakra 25, 32 és 42 évre amortisatio utjáni tőke-törlesztéssel. Házkölcsönnél megállapítandó szemle költség előre leteendő. — Értékpapírokra a bank a tőzsdei árfolyam 4 -,-öd része erejéig 6 u/„-ra kölcsönt ad. — Kölcsön-ügyben válasz csakis 35 kr. levélbélyeg beküldése mellett adatik. POLIÁK JÁNOS bizományi és ügynöki irodája. Budapest, Kerepesi ut 65 szám. Prokop-féle tűzmentes szekrényeket részletfizetésre is adok el. * Hirdetés. | Tisztelettel alulirt a n. é. közönség •> becses ügyelmébe ajánlani bátorkodom. ^ miszerint a m náa szabászatot a budapesti első nőszabászati csarnokban ^ egy teljes évi gyakorlat s tanulmányozás titán elsajátitottam. És elvállalok :t legjobb divaí'ap szerint fdeiösseg terhe mailéit minden nemű nöi ruha készítést. ^ Kivánatra a ruhák készitését. a ház•> nál is teljesitem. i> Tisztelettel jS Steiuer i'áuia T> egerszegi lakós. 176 1888. szám. Árverési hirdetmény. Alulirt kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t c. 102. §-a értelmében ezennel közhirré teszi, hogv az alsó-lendvai kir. járásbíróság 1059 1888. számú végzése által Kratisz és Laclienbacner budapesti lakások javára Ritscher Albert alsó lendvai lakós ellen 521 frt 25 kr. tőke, 37 frt 20 perköltség követelés erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás alkalmával bíróilag felülfoglalt és 1080 frt 50 krra becsült uj téli csizmák, férfi, női és gyermek cipők, bolti felszerelvény, egy varró gép, szo bábeli bútorok, ágyi, asztali, ruhák, edényekből álló ingóságok nyilvános árverés utján eladatnak. M lv ár verésnek a lendvai kir. járásbirósági 14315. sz. kiküldést rendelő végzése folytán a helyszínén, vagyis Alsó-Lendván alp. lakásán leendő eszközlésére 1888 ik ev j Jius hó 12 ik napjának délelö't 9 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéshivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. t. c. 107. §-a értelmében a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is eladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t. c. 108. § ában megállapított feltételek szerint