Zalamegye, 1888 (7.évfolyam, 27-53. szám)

1888-07-22 / 30. szám

Igaz, hogy ezáltal talán 1—2 krajcárral pótlékunk emelkednék, azonban elérnők vele azt, hogy városi pénztárunk a folyó kiadások fedezésében fennakadást nem szenvedne, ami városunk jó hirnevének emelésére szolgálna. A „Znlamegyei gazdasági egyesület" hivatalos értesítője. Jegyzökönyve a zalamegyei gazdasági egyesület Keszthelyen 1888. évi julius hó 1-én tartott rendes közgyűlésén eh. 7 '85. Szegvári Lázár Bernát az egyesülethői való kilé­pését bejelenti. Határoztatott : Minthogy az alapszabályok 7. szerint a rendes tagok tí egymást követő évre kötelezik magukat ax egyesületi tagságra, Szegvári Lázár Bernát ur pedig az 1882. évben lépett az egyesületi tagok sorába, a hat évi kötelezett­ség letelte előtt kdépése el nem fogadható — miről jelen végzéssel értesíttetni rendeltetik. 8/90. A „kender termelés és kikészítés" eirnii munkára előfizetési felhívás. Tudomásul vétetik. 9/91. Rumpf Ágoston káiuánházi lakós az egyesület kebeléből való kilépését bejelenti. A kilépés el nem fogadható az alapszabályok 7. § a értelmében, mely szeriut a rendes tagság ti egymást követő évre kötelező, kérelmező pedig az 1884. évben lépett az egyesületi tagok sorába, s igy kötelezettsége csak az 1889-ik végén telik le, miről ezen végzés köz­lésével értesíttetni határoztatott. 10/93. Ambrus Mihály keszthelyi apát plébános ur az egyesületbőli kilépését bejelenti. A kilépés elfogadtatik s erről az egyesületi péna tárnok ur végzésileg értesittetui rendeltetik. 11/98. Stern Ignác jelenleg nagy-szalóki (Veszprémmegye), előbb 1885. aug. 31-ig nyavaládi lakós értesítésére, melyben a reá rótt 15 frt tagsági dijnak felét 7 frt 50 krt kéri lefizethetni, határoztatott: A kérelem elutasítandó volt, mert az alapszb. 7. §-a értelmében a rendes tagság 6 évre szolgál, ké­relmező 1884. évben lépvén be, kötelezettsége 1889. évben telik le; azon körülmény pedig, hogv jelenleg nem Zalamegye területén lakik, tagsági kötelezettségét megnem szünteti s figyelembe nem vehető; miről jelen végzés közlésével értesíttetni határoztatott. 12. Következett Bogyay Máté egyesületi tag ur felszó­lása, melyben Gutmann Vilmos nagy-kanizsai lakosnak, édes atyja Gutmann S. H. nagy-kanizsai lakós helyett rendes egyesületi taggá történt megválasztatását alap­szabály ellenesnek nyilvánítja; és habár ezen egy eset­ben a közgyűlés ez érdemben hozott határozatát elfo­gadja is, — ne hogy ez praecedenst alkosson, a jövőre hasonló eljárás ellen tiltakozik, s ezt jegyzőkönyvileg feljegyezni kéri. Ezen felszólalás intentióját a közgyűlés elfogadja. 13/107. A nagymélt. földmivelés-, ipar-, és ker. minisztérium leirata, melyben a külföldre élő növények vagy facse­metékkel kereskedő egyesületek, egyének név, lakás és forgalmi kimutatásának felterjesztését kívánja. Minthogy a megye területén ez idő szerint ily üzlettel foglalkozó egyletek vagy magánosok nincsenek, erről a nagymélt. minisztérium értesittetui határoztatott. Ekkor már bemutathatod magagat, s ajánlkozzál tár­sául ! Értetted ? A többi már magától következik. Nos, hát csak ehhez tartsd magad! En most elutazom a délutáni vonattal a vasútépítési vállalaton! vezetésére s csak két vagy három hónap múlva térek vissza. Meg­látom, hogy addig mire tnészsz ! Szervus! Isten veled! Jó szerencsét! Megcsókolták egymást s elváltak. * * * Körülbelül harmadfél hónap eltelte után Bogáty Pista ezüstgombos sétapálcáját gyors ütemben forgatva, vigan fütyörészgetve sietett végig a váci-utcán. Hullája a legdrágábbak, legelegánsabbak közöl való volt. Mel­lénye gomblyukában vastag aranylánc, két kezén csil­logó drágaköves aranygyűrűk ékeskedtek. Siettében gyenge ütést kapott vállára. — Servus Pista ! — Servus Ede. A két barát újra ölelkezett. Hajnal Ede egész gyönyörrel nézte barátjának eleg;.ns külsejét. — Nos ? Szót fogadtál ugy-e ? Ugy-e használt a tanácsom ? — Minden a lehető legpompásabban sikerült ked­ves barátom. Siromig lekötelezetted vagyok. Örök há­lámra vagy érdemes. Teljesen gondtalan életem van. Beiratkoztam az egyetemre is. Pompán szállást tartok. Gyöngy-napokat élek. Tudod : a kicsike valóságos angyal. Eszbontó szépség és egyetemi műnyelven „splen­dirt." Jó, hogy találkoztam veled. Epen hozzá megyek. Velem kell jönnöd! — De mit gondolsz Pista ? Az lehetetlen. Meg­sértenéd, roppantul megsértenéd. 14/103. Rezi község a gazdasági egyesület által — bika szállítási költségek megtérítése fejében utalványozott 5 frt 90 krról szóló nyugtáját bemutatja. Tudomásul vétetik. 15 104. Szalay József nemes-apátii tanitó beterjeszti a ke­zelése alatt levő faiskola állapotát feltüntető kimutatását. A közgyűlés ezen szép eredményt feltüntető, s elismerést érdemlő szorgalmat taousitó kimutatást öröm­mel veszi tudomásul s elhatározta, hogy a jövőben a tanitók felszólitandók lesznek, miszerint a kezelésük alatt lévő faiskolákról évenkiut egyszer a gazdasági egyesületnek jelentést tegyenek; és pedig a faiskola területi nagyságáról, a csemeték számáról, az évi neme sités arányáról s hogy mennyit tudnak évenkint a ne­mesítésekből értékesiteni; elhatározta egyúttal a köz­gyűlés azon tanítókat az egyesület részéről jutalomban részesíteni, a kik ezen nem csak a nép gyarapulását, de egyszersmínt az erkölcsöket is nemesitő, sőt a jó gyümölcs termelés által még az egészségi viszonyokat is előmozdító foglalkozást legsikeresebben teljesitik. 16/105. A nagy kőrösi kiállitást rendező bizottságnak érte­sítése, hogy kedvezményes vasúti jegyek csakis az oszt. államvasuttól voltak kieszközölhetők, szabadjegyek azon­ban ez alkalommal egyátalán ki nem adattak. Tudomásul vétetik. 17'106. A nagymélt. földmivelés-, ipar-, és kereskedelem­ügyi minisztérium leirata, melyben az „országos gazda­sági egyesület" kebelében 1884-ik évben alakult könyv kiadó vállalat által 3 éves cyclusokban már kiadott és kiadandó gazdasági szakmunkákra hívja fél a gazda közönség figyelmét. lí leirat folytán az ajánlott szakmunkák cime és ára az „Ertesitőben" közzé tétetni határoztatott. 1/8113. A nmlt. földmivelés- ipar-, és kereskedelemügyi minisztérium az állategészségügyi administratio felülvizs gálására kiküldött országos bizottságnak jelentését 1 példányban megküldi. Irattárba helyeztetni rendeltetik. 19 114. Meghivó az „erdélyrészi" hatodik tenyészállat ki­állításra. Tudomásul szolgál. 20,115. Olvastatott a veszprémmegyei gazdasági egyesület átirata, miszerint a „Devecser vidéki" gazdakör közre­működésével 1888-ik évi szeptember 27—28-ik napján, termény és tenyészállat kiállitást rendez Deveeseren. Az erre vonatkozó felhívást azon óhajának kifejezésével küldi meg: hogy a zalamegyei gazdasági egyesület ab­ban résztvenni s az egyesületet képviseltetni szíveskedjék. A társ egyesület szives meghívását köszönettel fogadja a közgyűlés s az egyesület képviselésére kiil­döttségi tagokul felkéri, — Bogyay Máté ur elnöklete alatt Skublics Gyula, Csigó Pál, Barcza László, Gyö­mörey Gáspár, ifj. Rajky Lajos, Bogyay János és Orosz Pál egyesületi tag urakat; uiiről végzésileg értesíttetnek. 21/117. Tárgyalás alá vétetett a pozsonyi V-ik hadtest élelmezési biztosságának (Intendatura) értesitése, mely­ben tudatja, hogy a katonaság s a lóállomány szükség­leteinek fedezésére szállítandó termények, nevezetesen : rozs vagy kétszeres (rozs búza), kenyér, zab, széna, alom és ágyszalma, ugy a tűzifa szállitásánál az egyes termelők vagy községek részesittetnek vállalkozás esetén előnyben. A közgyűlés tekintve ezen ügy nagyfontosságát, ennek tüzetes megvilágítása s gyakorlati eredmény elérhetése céljából azt egy bizottságnak adja ki, a mely­nek elnökéül Háczky Kálmán ügyvezető elnök ur, tag­— Ne félj ! Te végre is egyetlen barátom, a leg­nagyobb jótevőm vagy; téged okvetlenül ismernie kell. -- Ám legyen menjünk hát! A két jóbarát karon fogva ment végig a váci­utcán s annak végén egy emeletes ház kapuja előtt megállottak. Bogáty igy szólt: — Itt lakik ő, kedves barátom. Hajnal Ede megütődve nézett Bogátyra. — En is itt lakom. — Annál jobb kedves barátom, legalább te is bemutathatsz engem kedves nődnek. — Igazad van. Talán épen szomszédságban lakik ! Hol van lakosztálya ? — I. emelet 1. ajtó. Hajnal Ede hátratántorodott. Arca halotthalvány­nyá lett. — Szerencsétlen ! — nyögte reszketeg ajkakkal. Azután dúlt arccal, őrületes rohanással futott föl a lép­csőn, hátra sem nézve. Bogáty megrettenve és mély részvéttel nézett barátja után. Azután elsietett. Sejtette fölindulása okát. Másnap az egyetemi portás egy levelet adott át Bogátynak, melyben 100 forint volt a következő sorok kíséretében : „Kedves Barátom ! Rettentően megjártam, iszo nyuan bűnhődtem a tanácsért, mit más rovására adtam neked. Egyetlen baráti óhajom, hogy rögtön hagyd el Budapestet és menj Kolozsvárra. Az útiköltséget mel­lékelem. Barátod : Hajnal Ede. —y. jaiul Szily Dezső, Skublics Jenő, Csertán Károly, Szi­gethy Antal és Orosz Pál egyesületi tag urak kérettek fel. A bizottság javaslatát a társegyesületeknek is megküldeni határozta a közgyűlés. Ezen végzés a küldöttség tagjainak közlés végett kiadatni határoztatott. 22/118. Dr. Vaály — kulai bácsmegyei lakós kaszakala páló gépének leírását és rajzát beküldi s felhívja az egyesületet találmánya pártolására. A közgyűlés 3 drb kaszakalapáló gép beszerzését elhatározta (ára 2 frt 50 kr. darabonkint); a beszer­zendő gépecskékből 1 drb az anyaegyesület, a másik 2 a keszthelyi és sümegi gazdaköröknek kísérlet tétel s megbirálás végett fog kiadatni ; s ha gyakorlatisága kiderül, szívesen fogja az egyesület a gép minél széle­sebb körben leendő elterjedését előmozdítani. 23,128. Szmodis Viktor volt egyesületi titkár bemutatja azou rendes tagok névjegyzékét, a kiknek az egyesület kebelébe való belépési ideje nem állapitható meg. Ezen jegyzékben felsorolt rendes tagok felszóli­tandók, hogy az egyesületbe lépésük idejét, amennyire lehet pontosan jelentsék be; de egyúttal felhivandók nyilatkozatra is, kivánnak-e az egyesületnek továbbra is tagjai maradni? 24/124. Szmodis Vkitor volt egyesületi titkár jelentése a pénztár átadása, illetve átvételéről. A jelentés szerint a pénztár és számadások meg­vizsgáltatván, teljes rendben találtattak ; ezeket a meg­választott egyesületi péuztárnok Csutor János ur hiány nélkül át is vette. Ennek alapján Hanty Károly volt egyesületi pénz tárnok urnák az 1888. január 1-től 1888. april 30-ig bezárólag vezetett számadásaira a felmentés kiadatni rendeltetik. Egyúttal az egyesület részéről számos éve ken át lelkiismeretes pontossággal s buzgósággal telje­sített működéséért őszinte köszönet szavaztatván, az jegyzőkönyvbe vétetni határoztatott. Hanty Károly volt egyesületi pénztárnok urnák ezen végzés kiadatni rendeltetik. 25 126. Nagy János n. vitai lakós saját kezűleg irt nyi­latkozatbao, Takács Jenő kir. közjegyző tapolczai lakós — megbízottja ifj. Rajky Lajos tagtárs, Goldon Károly sármelléki plébános Hensch Árpád tagtárs utján 'az egyesület rendes tagjaiul felvételre jelentkeznek. Ennek folytán az 1888. január 1-től az egyesület rendes tag­jaiul felvétetnek s részükre a felvételi okmány kiadatni, az alapszabályok, a biztosítási dij leengedési kedvez mény jegyzék, a szőlőszeti pályamunka inegküldetni ren­deltetik. Az uj tagok belépéséről az első m. ált. biztositó társaság főügynöksége N. Kanizsán, a „Zalamegye" cimű lap és „Értesítő" kiadótulajdonosa, ugy az egyesületi pénztárnok értesitendők. Egyszersmind Takács Jenő és Goldon Károly urak a sajátkezűig aláírandó nyilatko­zat beküldésére felkéretnek; s erről jelen végzés közlé­sével értesittetnek. 26 125. Szmodis Viktor volt egyesületi titkár a körösi kiállítás megtekintése alkalmából felmerült utazási költ ség jegyzékét kiutalás végett beterjeszti. A közgyűlés a költségjegyzékben kitüntetett 21 frt 36 kr. összeget kiutalja s annak rendszeres nyugta átvétele mellett leendő kifizetésével egyesületi pénztár­nok urat megbízza. 27 127. Okolicsányi Dénes urai-ujlalusi, Csigó István gyu lakeszi és Hoflíuan Soma keszthelyi lakósok, tagsági kötelezettségök letelte után, a gazdasági egylet tagjai­nak sorából kilépni óhajtanak. Tndomásul vétetik s az egyesület pénztárnoka erről értesíttetni rendeltetik. 28. Erős Rezső Zalamegye gazdasági egyesületi tag, előbb kis-komáromi lakos, máshová költözött, lakása azonban nem tudatván, a hozzá címzett felhívás nem volt kézbesíthető, ez a titkársághoz vissza érkezett. Tudomásul vétetik. 29. Felolvastatott a „Keszthely vidéki" gazdakör 1888. julius 28-án tartott közgyűlésének jegyzőkönyve. Örömmel értesült a megyei gazdasági egyesület közgyűlése ez alkalommal Festetics Tassilló gróf ur ő méltósága nagylelkű és kegyes adományáról, a melylyel a „Keszthely vidéki" gazdakört megajándékozni kegyes­kedett, őméltósága ugyanis az „amerikai szőlőtelep" céljaira meszes-györki birtokából 2 holdnyi területet adott át haszonélvezetre díjtalanul mindazon időig, a meddig ezen terület amerikai szőlőtelepként fog hasz­náltatni. A nemes gróf e nagylelkű adományáért az egye­sület köszönő felirat szerkesztését határozta. 30. Ugyan a „Keszthely vidéki gazdakör" a közgyűlés elé terjeszti a meszes-györöki határban alakítandó ame­rikai szőlőtelep berendezésére szükséges költség tervezetét. A tervezetben kitüntetett 777 frt 70 kr. költség a közgyűlés által megszavaztatik. 31. A keszthelyi gazdakör bemutatja az anyaegyesület közgyűlésére alapszabályai megváltoztatására vonatkozó javaslatát. A közgyűlés ezen javaslatot megbirálás végett a már ezen gyűlés folyamán 3 107 sz. a. kiküldött bizott sághoz teszi át, ennek tagjai: Háczky Kálmán elnök, Koller István, Szabó Imre, Baán Kálmán, Csertán Ká­roly, Isoó Alajos, Skublics Jenő, Szmodics Victor és Orosz Pál egyesületi tagok, utóbbi úgyis mint jegyző.

Next

/
Oldalképek
Tartalom