Zalamegye, 1888 (7.évfolyam, 27-53. szám)

1888-12-30 / 53. szám

VII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1888. deczember 30 53. szám. tá 1, rn ii n I ff I r i i i es i iieu A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem ktilillink vissza. i r A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Felhívás előfizetésre. Lapunk hét éves pályafutása alatt mindenkor széniünk előtt tartottuk a lap megindítása alkalmával kitűzött vezérelvünket: megyénk és városunk eseményeinek hü, részletes es gyors közlését s nyugodt lélekkel elmondhatjuk, hogy eme kettős feladatunknak közmegelégedésre eleget tennünk sikerült. Lapunk ugyanis híí tükre volt mindenkor a megyei eseményeknek, úgy a városunkat, mint a megye székhelyét érdeklő ügyeknek. E kettős cél fog szemünk előtt lebegni a jövőben is és munkatársaink szíves és önzetlen közreműködése mellett bizonnyára sikeriilend e nemes feladatunkat ezután ís megvalósítani. Lapunk a „Zalamegyei Gazdasági Egyesület" hivatalos lapja levén, ezen, gazdaközönségünket oly közelről érdeklő tekintélyes testület működéséről az olvasó közönség lapunk utján alapos értesülést nyer. Kiváló gondot fordítunk ezután is tárcarovatunkra s igyekezni fogunk olvasó közönségünk e részbeni igényeinek a jövőben is megfelelni, amit annyival könnyebben és biztosabban tehetünk ; mert már is több, érdekes, eredeti tárca vár közlésre. Összeköttetéseinknél fogva ama kedvező helyzetben vagyunk, hogy hírrovatunkban a megyében előforduló minden egyes fontos liirt első forrásból és gyorsan közölhetünk. Éber szemmel kisérjük megyénk tanügyi fejlődését s megyéi tanügyi állapatunkról a jövőben is mindenkor híí képet nyer olvasó közönségünk. Működésünkben ezután is higgadt, férfias komolyság, szigorú részrehajlatlanság vezérelnek. Elismeréssel adózunk az érdemnek, méltányoljuk egyesek, testületek, városok komoly irányú törekvéseit s azok elérésében közreműködni hirlapiröi tisztünkből kifolyó kedves kötelessegünknek ismerjük. Gondunk lesz reá. hogy amikor az időhöz kötött események úgy kívánják, a jövőben is mindenkor mellékletet adjunk s ne kényteleníttessünk az események közlésével hetekig viszszamaradni. Lapunk előfizetési ára, dacára hogy alig van provinciális lap, mely annyiszor adna mellékletet, marad a régi t. i. egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Lapunk tehát a legolcsóbb megyei lap. Hogy a községi es körjegyzők, valamint a néptanítók részére lapunk járathatását meg könnyithessiik, számukra lapunkat egész évre két forint kedvezményes áron adjuk. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel felkérjük, hogy hátralékaikat mielőbb megküldeni, egyúttal az előfizetést megújítani szíveskedjenek. A „Zaluniegye" kiadóhivatala. Az év végen. Itt van az esztendei leszámolás napja. Meg lehet tenni és jó is megtenni ilyenkor a visszapillantást az elmúlt esztendőre. Haladtunk-e vagy visszaestünk? Haladtunk-e minden irányban vagy csak részben? A mi az állami, a hazvii, az általános nemzeti szempontokat illeti, mindenkinek be kell ismernie, hogy tekintélyünk a külföld előtt mind anyagi, mind erkölcsi tekintetben emelkedett ; belerőnk is nőtt. Elégedetlenek, a fenálló viszonyokkal egyszerűen megalkudni nem tudók mindig voltak, most is vannak és mindig lesznek. Csak — habár a haladást, a helyzet kedvezőbbé fordultát elismerik is — folyton azt hangoztatják, hogy más uton, más módon sokkal többet lehetett volna elérni. Igen, csakhogy elfeledik azt, hogy az az ut, melyet a nemzeti boldogulás végső célja felé ez idő szerint (a fenforgó politikai helyzet mérlegbe vetésével) állami életünk irányadó körei, férfiai követnek, ismeretes, jónak bizonyult: mig ellenben ki az a próféta, aki biztosíthatná egy — bár jobbnak Ígérkező — de gyakorlatilag meg nem kísérlett, útnak üdvösségre vezetőbb voltát? A mi nemzeti létünk folyamán nagy és szent hazafias célok, törekvések mindenkor támadtak : ez idő szerint is élnek ily nagy és messzeható nemzeti vágyak minden hazájáért lelkesen verő magyar szívben; de régi tén az, hogy nagy célok eléréséhez nagy idő is kell. Nagyon ritka az olyan tünemény, mikor egy nemzet lelkében forrongó, érő nagy eszmék egyszerre, váratlanul, meteorként jelennek meg, törnek ki. Legjobb tehát politikai okossággal, diplomacziai számítással tekinteni a helyzetet és a szerint mérlegelni haladásunkat. Ma már a a politikának is van egy bizonyos egyszeregye, melyet — ha politikusaink kellőleg nem respectálnának, minden politikai számításuk halomba dőlhetne. Éppen a józan számításnak, a lépésről lépésre való lassú, de biztosra vett, nagy igényeket semmiben sem formáló, az akadályokkal szemben okosan engedő, de az alkotmányosság sarkalatos elveihez erősen ragaszkodó haladásnak köszönhető, hogy állami életünkben a mostani álláspontra vergődhettünk. E téren, ez irányban tehát kedvező helyzetet, haladást constatálhatunk. Nézzük a társadalmi életet! A társadalom most olyan, hogy ha így nézem: jó, ha amúgy nézem: rossz Itt-ott még van pezsgő társadalmi élet; az érintkezésben van barátias bizalom, van bensőség; de legtöbb helyen a társadalmi összetartozandóság érzete nagyon lelohadt; a bensőség, a bizalom melege nagyon lelohadt. Nagyon sok oka van ennak az állapotnak. Ezek között nagy szerepet játszik — tagadhatatlan ! — az az óriási kenyér-verseny, mely ez idő szerint a társadalom minden rétegében fenáll s mely szükségszerűvé teszi, hogy egyik „Zalamegye" tárcája. A fog á s. — A „Zalamegye eredeti tárcája. — Iszonyú decemberi zivatar dühöngött. A szél kísértetiesen süvöltött. A siirün hulló hóból egész torlaszokat hordott már össze. Kályhámban vígan pattogott a tűz. Hanyagul dőltem karos székembe s pipaszó mellett hallgattam az irgalmatlan zivatar üvöltését. Már sötétedni kezdett. Kandalló világánál ez a legpoetikusabb időpont az elmerengésre. Elgondolkoztam sorsom fölött. Elnéztem végig szobáimon, mik — dacára, hogy gazdagon, fényesen voltak bútorozva — mindig oly üreseknek, oly ridegeknek tetszettek előttem. Hiányzott belőlük az a kedves melegség, mely a legegyszerűbb lakot is palotává varázsolja. A bútorok rendezésén, az egyes holmikon meglátszott a kéz hiánya. Olyan hidegen, olyan ásítozva állottak szerteszét, mintha nekik is unalmas volna az élet, az egyhangúság. Mennyire másként hat az emberre olyan szoba, hol gyöngéd kezek nyoma látszik mindenen. 'Jtt minden bútordarab olyan mosolygó, olyan beszédes, mintha mindegyik hivná, marasztaná az embert édes pihenésre, boldog együttlétre! Mindezt elgondoltam én ott a kandalló mellett s végigfutottam emlékezetemben azok során, kikhez kisebb nagyobb mértékű viszony emléke fűzött. Arra gondoltam, hogy most már nekem is jó volna házaséletre gondolni. Kik velem egykorúak voltak, jóbarátaim, már mind házas, családos emberek voltak ; csupán én magam voltam rideg ember. Hiába, nekem is meg kell nősülnöm. De kit vegyek el ? Kinél frissítsem föl az ismeretséget, most már komoly szándékkal ? Ujjamon kezdettem számlálni. Ilka? — Nagyon komor. Erzsike ? — Borzasztó fecsegő. Málcsika ? — Szeszélyes. Boriska ? — -Érzelgős. Stefania ? — Kacér. Melania ? — Divatbáb. Ida ? — Bolondul táncol. Etelka ? — — Na ! ez még legtöbbet ígérő. Nem szép ugyan, de jó ; nem gazdag ugyan, de takarékos. Mélyen érez. Nem kacér. Hűnek Ígérkezik. Ez jó lesz. Etelkánál megresztáltam. De hogy kezdjem az ismeretséget? Hóhó ! Hisz Pataky Feri barátom egy városban lakik vele. Ha jól emlékezem, Feri barátom feleségével jóbarátnők. Ez pompás alkalom. Ott fogok vele újból találkozni. Azonnal Íróasztalomhoz ültem s lámpát gyújtva tollat fogtam, hogy barátommal tudatom szándékomat s kérem szives közbenjárását. Alig ültem azonban levéliráshoz, az ajtó föltárult s előttem állott egy irgalmatlanul behavazott egyén ; erősen rázta magáról a havat, ami nehezen ment neki, mert a mozgásban erősen akadályozta valami nagyobb fajta csomag, amit az ölében tartott. I gy darabig merőn néztem a íültövig gombolkozott embert, hogy ki Isten csodája ? E közben megszólalt. — Tyüh, beh kutyakergető idő ez ! Szervusz Béla. A hang teljesen ismerős volt; de az alakot nem vehettem ki, mig csak be nem lépett s a kezében tartott csomagot nagy óvatossággal egy karosszékbe téve, öltönyéből ki nem bontakozott. Pataky Feri állott előttem. — Mi ménkű kerget téged, Feri ? Ilyen cudor időben s csak igy kutyaforsponton nem szoktál te kirándulásokat tenni. — Pühlia ! Iszonyúan ki vagyok fáradva — szólt s egy székbe vetette magát. Várj csak édes komám, hadd fújjak egyet, kettőt, azután mindent megtudsz tőlem. Pompás fogást csináltam. Igazán hatalmas fogás volt. Nem minden ember fejében fogamzik meg ilyen zseniális gondolat. Hahaha ! Igazán hatalmas fogás. — Hallod e komám, te engem véghetetlen kíváncsivá teszesz. Beszélj hát! Egész érdeklődéssel hallgat lak. Szóltam én s hogy egészen közelében legyek, a karosszékre tett csomagot felkaptam, hogy más székre dobjam s oda ülhessek Feri mellé. — Jézus te Béla ! — kiáltott az ón Feri barátom s mohón kapott a csomag után s a legnagyobb gyön gédséggel vette ölébe s bontogatni kezdette, mire a csomagból lassú nyöszörgés hallatszott. A kendő lehullván, egy gyönyörű szőkefürtü lányka mosolygott felénk. Egy éves lehetett. Mosolygott az aranyos kis pofácskája, mint az érett paradicsomalma. — Feri ! te kópé ! mi módon tettél szert erre az aranyos kis jószágra ? — Loptam. — Loptad? Hogyan? Kitől? — A feleségemtől. — Ugyan ne bolondozz. Te úgy látszik farsangi tréfát akarsz velem űzni. A feleségedtől csak nem loptad ? — Lelkemre mondom: tőle loptam el ez előtt negyedórával. Légy türelemmel, elmondom. Feri barátom ölébe vette a kis angyalfejü ártatlant s kissé ringatta karjain, mire megint elszenderült. Azután felém fordulva, beszélni kezdte a vele történt dolgot. -— Nőmet jól ismered. Tudod, hogy jóságos teremtés ; szeretjük egymást. Boldogok voltunk. Családi békénket nem zavarta semmi. Csak a színészeket városunkba ne hozta volna az ördög. A napokban egyik este dicsértem az operette-primadonnát, hogy szépen játszik, szépen énekel s igen szépen nő. Hát a két első érdeméhez ő is csatlakozott, de a harmadikat, hogy szép, sehogysem ismerte el. Szóra szó következett. Jelen számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.