Zalamegye, 1888 (7.évfolyam, 1-26. szám)

1888-04-29 / 18. szám

tanácskozás és véleményadás céljából, a megye alispán­jának elnöklete alatt egy bizottságot alakított, melyben képviselve van a megye összes járása. E vasutügyi bi­zottság Csertán Károly* alispán úr elnöklete alatt 26-án tartott értekezletet, melyen- mint értesülünk - elhatározták, miszerint a törvényhatósági közgyűlésnek javasolni fog­ják, hogy — miután a Boba-Jánosháza- Sümegi vonal­részt Eitner Sándor orsz. képviselő és érdektársaj kié­f ,itik — a sümegh-tapolczai s a Sümegh-Szent-Iván-Alsó­jendva csáktornyai- vonalrész kiépithetésének előmoz­dítására a megye 600,000 forinttal járulna, azonban nem a közmunka alapból a közmunkav'áltság árának feleme lése által, hanem ez összeget 40 évi törlesztéssel vala­mely pénzintézetnél venné fel a megye s pótadó gyanánt vettetnék ki a megye közönségére. Részünkből az Ugy iHetén megoldását nagyon is méltányosnak és igazságos­nak tartjuk. Ha a megyének érdeke- amint hogy nagyon is érdeke — a vasút épités: úgy e cél megvalósítására áldozzon a megye közönségének egyeteme. Az Óvodai egyesület alakuló közgyűlését május 6-án d. u. 3 órakor tartja az „Arany Bárány" kaszi­nói helyiségében. A balatoni halász szövetkezet f. hó 18-án Bog­láron tartott rendkívüli közgyűlésén behatóan foglalko­zott az orv-halászat kérdésével s méltatva azon üdvös intézkedéseket, melyeket az egyes parti vármegyék által alkotott szabályrendeletek az orv-halászat megakadályo­zása tárgyában tartalmaznak, e szabályrendeletek szi­gorú és pontos keresztülvitelének nehézségét abban ta lálták, hogy az egyes örsállomásokon levő csendőrség teljesen elégtelen az ellenőrzés foganatosítására. Az óhaj­tott cél elérése tekintetéből elhatározta, hogy megkeresd haladéktalanúl a fehérváJi csendőrparaucsnokságot, mi szerint utasítsa a parancsnoksága alá tartozó őrsöket, miként annyiszor amennyiszer a közigazgatási hatóság­tól felhívást kap a balatoni orv-halászok üldözése tár­gyában, összes nélkülözhető legénységét a meghatározott órában s a meghatározott pontra küldje s ott vagy a csendőrség, vagy egy közigazgatási tisztviselő rendelke­zésére bocsássa. Megkeresi továbbá a parti főszolgabi rákat, hogy az összpontosításokat 2—3 izben foganato­sítsák saját járásukban s ha csak lehetséges, a vezetést vagy maguk eszközöljék, vagy helyettesük által eszkö­zöltessék a hely színén. A szövetkezet végül jutalmat fog kitűzni azon esendőr részére, aki az orv-halászok üldözése körül legnagyobb buzgalmat fejt ki. A zala-egorszegi tekeegyletnek f. hó 29-én déle lőtt 11 órakor az „Arany Bárány" emeleti helyiségében tartandó évi rendes közgyűlésére felhívjuk az egyesület tagjainak figyelmét. Egyházi hir. Oyóre János veszprémi egyházmegyei áldozár, csurgói segédlelkész hason minőségben Keszt­helyre helyeztetett át. Jegyzői szigorlat tartatik május hó 4- és 5-ik napjain. Erdőtervek jóváhagyasa. A földmívelés-, ipar és kereskedelemügyi miniszter a tihanyi Szent-Benedek rendű apátságnak balaton-füredi és Csukovecz község úrbéresei erdeinek ideiglenes gazdasági terveit jóváhagyta. A Szent-György nap nyolcadi országos vásár városunkban f. hó 30-án tartatik. Tekintve, hogy az idei Bálint napi országos vásárunk az akkor uralkodott zord időjárás, a virágvas. vásár pedig az az napi erős esőzés miatt nagyonis néptelen volt, kilátásunk van rá, hogy eme harmadik vásárunk- kedvező időjárás mellett nagy látogatottságnak fog örvendeui. Kitüntetett könyvkereskedés. A Lampel Róbert­ig, most Wodianer F. és Fiai tulajdonát képező könyv­kereskedő-cégnek a közművelődés körül szerzett érdemei elismeréseül a király a cs. és kir. udvari könyvkereskedői cimet adományozta. Jégbiztositó szövetség. A „magyar gazdák jég­biztosítási szövetsége" f. hó 23-án tartotta közgyűlését az első magyar általános biztosító társaságnál gróf Jan­kovics László elnöklete alatt. A közgyűlésen, mint az első magyar általános biztositó társaság részéről adott jelentés tudatja, bejelentették a társaságnak azt a hatá­rozatát, hogy a szövetség tagjai az egy évi dij összegéig terjedő készfizetés kezességének kötelezettsége alól felmen­tetnek. A közgyűlés a bizottságot megbizta, hogy ezen intézkedésről a gazgaközönséget értesítse. A felügyelő és vizsgáló bizottságnak a mult évben tartott üléseire vonatkozó jegyzőkönyvek tudomásul vétettek, s a köz­gyűlés ugy a bizottságnak, mint az első magyar általá­nos biztosító társaságnak a felmentvényt megadta. Ezután 45 tagu felügyelő- és vizsgáló bizottságot választottak. Megyénk részéről a felügyelő bizottságba az idén is Skublics Jenő földbirtokos ur lett beválasztva. E bi­zottság a szövetségi alapszabályok értelmében három évig fog működni. Viczmándy Ödön indítványára a ke­zelő biztosító társaságnak, az elnöknek és az alelnök­nek, valamint a jegyzőnek jegyzőkönyvileg köszönetet mondott a közgyűlés. Ülés után a felügyelő és szám­vizsgálóbizottság nyomban megalakult és elnökévé Jan­kovich László grófot, alelnökökké pedig Melczer Gyu­lát s 1 hurn-Taxis Egon herceget választotta meg. Színészeti hir. Lapunk mult számában emlitettük, hogy Nagy-Kanizsán Komáromy Mariska, az operaház Ugja ment vendégszerepelisre. Föllépett a „Kisasszony | feleségem", „Boccacio", „Veres hajú" és „Bűvös vadász" című darabokban s gyönyörű hangjával teljesen meghó­dította azt a kevés közönséget, mely még az ottani szín­házat látogatja. Csakis mesterséges eszközökkel birta Sághy színigazgató, az ottani erősen kritikus közönség­gel szembben ennyi ideig kihúzni. Akik az oltárról loptak. Szinte kétségbeejtő az a leírhatatlan romlottság, mely korunkban erős fészket ver magának, még a fejlődő fiatalság szivében is. Nem kiméinek az ily romlott lelkek semmit, senkit; nincs előttük semmi szent. Élveszik az irgalom és könyörület adomány-filléreit; meglopják az oltárt. Ily lopásnak jöt tek nyomára Nagy-Kanizsán, 1. hó 16-án. Már régtől feltűnt, hogy az ottani közkórház egyik pénztgyüjtőjé­ben feltűnően csekély a befolyó könyöradomány. A gya­nú fenállt, de semmit se lehetett észrevenni, ami azt teljesen alapossá tette volna. Végre a fenti napon észre­vették, hogy a perzselyek egyike fel vágva s a vágás egészen friss. Megnézték a másikat is; szintén fel volt vágva. Mindkettő alulról. Azonnal jelentés tétetett a rend­őrségnél, mely Hegedűs József, Czukelter József, Unger Géza és Schreiter Géza rovott előéletű csavargó suhan cokat vette gyanúba. A nyomozás csakugyan rájok sü­tötte a gaztettet. — Egy másik tolvaj meg az ottani Szent-János templom sekrestyébe ment be buzaszentelő nap reggelén s onnan a csengetyűs pénzgyűjtőt, mely­ben úgy 30 kr. körül volt, ellopta. Tanügyi hir. Lapunk egyik előző számában irtuk, hogy a nagy-kanizsai tanitói járáskör máj. 17-én tar­tamija tavaszi közgyűlését, Paliinban. Ebben változás történt, amennyiben a gyűlés nem 17-én, hanem 24-én fog megtartatni. Az első határnap összeesett volna az izr. pünkösddel; az ottani járáskör tagjai között pedig szép számban vannak az izraeliták. Csempészett halak. A nagy-kanizsai rendőrség Weinberger Mór nagykanizsai mészárostól rothadásnak indult halakat foglalt le, miket elakart az ottani piacon árusítani. Foglalás után a rendőrség constatálta, hogy azok a most halászati tilalom alatt álló Balatonból való csukák ; ennél fogva e tényről az illetékes hatóságot értesítette, az ügyet pedig áttette a városi tanácshoz. A tolvaj bádogossegéd. Filák György, Nagy-Ka­nizsán tartózkodó bádogossegéd, ki már lopás miatt több izben büntetve volt, a legutóbbi időben több alka­lommal vitt bizonyos mennyiségű horgonylemozeket Strem Bernát, ottani zsibárushoz eladás végett azt mondván, hogy Szeiler bádogos küldi. Legutóbb egyszerre 17 ki­lónyit vivén, Stremnek feltűnt a dolog és személyesen vitte el a pénzt Szeilerhez. Ekkor kiderült, hogy onnan horgony-lemezek nem küldettek s Filák ott nem is szolgált. A horgony lemezek tehát merőben lopottak vol­tak ; a nyomozás folyamatban van. A nagy-kanizsai kereskedelmi és iparbank rész­vénytársulatnak 1887., mint 20-ik üzletévi kimutatása szerint Vagyon: pénzkészlet 16481 frt 83 kr., váltótárca 179306 frt 62 kr., értékpapírban adott előleg 25196 frt, értékpapírok készlete 8459 frt 44 kr., pénznemek kész­lete 2614 frt 92 kr.. szelvények készlete 333 frt 50 kr., intézeti ház 46000 frt., szelvények 210 frt, kézi zálog által biztosított követelések "l 1369 frt 29 kr., adósok 19237 frt 75 kr., összesen 309219 frt 35 kr. Teher: részvénytőke 200000 frt, tartalékalap 14000 frt, nyugdíjalap 431 frt 42 kr., betétek 31851 frt 50 kr., átmeneti kamatok 4403 frt 45 kr., tel nem vett oszta­lék 88 frt, hitelezők 42679 frt 26 kr., egyéb tartozá­sok 3675 frt 05 kr., nyereményegyenleg 12090 frt 67 kr., összesen 309219 frt 35 kr." A dunántúli megyék erdőségeinek területe a zala egerszegi kir. erdőhivatal kimutatása szerint a következő: 12,982 katasztrális hold véderdő, 12,845 kat. hold futó homokon álló erdő, 647,034 kat. hold feltétlen erdő talajon álló erdő, 746,450 kat. hold nem feltétlen erdő talajon álló erdő. Az erdőségek összege ekkép 1.419,311 kat. hold. Ebből Zalavármegyében van 4300 kat. hold véderdő, 1,538 kat. hold Jutó homokon álló erdő, 93,534 kat. hold feltétlen erdő talajon álló erdő, 162,417 kat. hold nem feltétlen erdő talajon álló erdő s igy megyénk erdőségeinek területe 261,789 kat. hold. Magyar pótkávé. A rövid idő alatt r.agy hirre és nagy elterjedésre szert tett Lenek-kávé már megyénkben is majdnem mindenünnen kiszorította a külföldi pótká­vékat. Örömmel regisztráljuk ezt, mert eddig csak pótkávéért évenként két millió forint magyar pénz vándorolt ki a külföldre. Hazafias gazdaasszonyaink és az üzletvilág figyelmét felhívjuk lapunk mai számának Lenek féle hirdetésére. Az 1887. évi aratás eredménye megyénkben: buza termett 74,943 holdon 559,904 metermázsa (q), átlag egy holdon 7-47 q; rozs 95,965 holdon 563,859 q, átlag egy holdon 5-88 q; árpa 32,852 holdon 283,358 q, egy hol­don átlag 7-10 q; zab és tönköly 20,749 holdon 95,051 q, egy holdon átlag 4.58 q ; repce 1,954 holdon 8115 q, egy holdon átlag 4-15 q; köles és tatárka 2,872 holdon 15,612 q, átlag egy holdon 5-44 q ; szemes tengeri 56,764 holdon 286,692 q, átlag egy holdon 5'05 q ; borsó, lencse, bab és magbükköny 7,911 holdon 30,4139, átlag egy holdon 3-84 q \ dohány 28 holdon 1769 q, egy holdon átlag 6-29 q; len 880 holdon l,813qmagés 1.021 q fonal, átlag egy holdon 2-06 q mag és 1-16 q fonal; kender 2,039 holdon 5,696 q mag és 4,078 q fonal, át­lag egy holdon 2-79 q mag és 2 q fonal; cukorrépa 408 holdon 21,060 q, egy holdon átlag 52 q; burgonya 16,239 holdon 445,660 q, egy holdon átlag 27-44 q ; takarmányrépa 5,383 holdon 517,501 q, egy holdon át­lag 9ö'l4q; lucerna, lóhere, baltacím 15,297 holdon 195,240 q, egy holdon átlag 12-76 q; bükkönykeverék 7,113 holdon 84,087 q, egy holdon átlag 11-82 q; ter­mészetes kaszáló 115,074 holdon termett 062,407 p, átlag egy holdon 8-36 q. — Vasúti menetrend. Szent-Ivánról Nagy-Kanizsa felé indul 12 óra 32 perckor délután, 8 óra 55 perckor este, 2 óra 45 perckor éjjel. Szombathely felé indul 8 óra 28 perckor reggel, 3 óra 32 perckor délután, 1 óra 48 perckor éjjel. Tantalus kínjai. Ezen elnevezés alatt a legnagyobb fájdalmakat és gyötrelmeket szoktuk érteni, minőket egy halandó szen­vedhet. Idült vesebaj okvetlenül a legborzasztóbb kíno­kat szokta okozni, melyeket ember egy ideig csak el­szenvedni képes. — Aggasztó érzés, nehéz lélekzés, gyomorbaj, gyötrő főfájás és láz, nagy fájdalmak a vizeleti szervekben, szúró szaggatás a hátban, egyes fájdalmak, melyeknek a vesebajos ember alá van vetve. Fájdalom, igen sokan nagy hibát követnek el, midőn mindezeket egyes betegségek jeleinek tekintik, ahelyett, hogy e bajok alapokát vagyis a vesék beteges állapatát vennék figyelembe. Itt pedig a Warner-féle Safe-gyógy­mód a nélkülözhetlen eszköz. Ezt igazolja W. Kalkhake ur is Oppendorfban Wehden mellett és irja: „Értesítem Önt, hogy önnek két palack Warner féle Saíe gyógv szere és Önnek Safe labdacsai engem irtóztató ve.io bajomból tökéletesen kigyógyítottak és most a legjobb egészségnek örvendek." Elárusítás és szétküldés csakn gyógyszertárak által. Ara 2 frt 80 kr. Raktárak: Kar­ter Sándor és Unger Domokos gyógyszertáraiban Zala gerszegen. Főraktár Prágában az „Einhorn"-hoz cím­zett gyógyszertárban. Felelős szerkesztő s kiadótulajdonos: UDVARDY IGNÁC Főmunkatárs: Szalay Sándor. Hirdetések. Bo hinti i olcsó áron eladO. Bővebb értesülés nyerhető Ory Pálnál Z -Egerszegea Körmendi utca M 107 házszám alatt. Bármely gazdaságban nélkülözhetlen. — A :e -3 eS — © e­s V) a N :© s: a2 a n -a a •d x s sí fc Carbolíneum Avenariüs a legszebb, legolcsóbb festő- és mázoló, víz hatlanító szer, szép diófa színben fatárgyak bevonására, úgymint félszerek, gazdasági szekerek és egyéb eszközök befestésére, lé­cek, kerítések, ta karók' és minden egyéb, az idő viszontagságainak kitett farészek be­mázolására. Legjobb óvszer a rothadás ellen s a zsindely tetőket elpusztíthatlanná teszi. Árj egyzék és utasítás ingyen. 1 kiló ára 25 kr. o. é. Carbolíneum gyár Amstetten Alsó­Austriában. Egyedüli bizományi raktár Zala-Eger­szegen Hubiuszky Adolf vas-, fűszer- és festék kereskedésében. Bármely gazdaságban nelkülözhetlen. ps N 30 x N V? A. s" 95 cr ít­£ Magyar ijarcitt aránylag rövid idő alatt oly bámulatos mértékben még nem terjedt el, mint a S mely minden tekintetben felülmúlja a kereskedelemben előforduló összes pótkávékat. A ki jó kávét akar inni, ma már nem nélkülözheti a Lenek-kávét, mely kellemes illatot s szint ad a kávénak. A t. elárusító urak rizikó nélkül győződhetnek meg a Lenek kávé kitűnő­ségéről, a mennyiben Lenek S. soproni pótkávégyára levelező-lapon kifejezett kí­vánságra mintákat rögtön ingyen és bér mentve küld. Nagyban való megrende­lések is a soproni gyárhoz intézendők. Nyom. özv. Tahy Rozália gyorssajtóján Zala-Egerszegen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom