Zalamegye, 1888 (7.évfolyam, 1-26. szám)

1888-05-13 / 20. szám

VII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1888. május 13. 20. szám. i, M ri IrMr ' t i es i iim A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmeutetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat, nem kttlililnk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Az ipartestület figyelmébe. Leendő iparosaink szellemi látkörének, társadalmi állásának emelésére, a magyar köz%:zületnek és erkölcsiségnek fejlesztése- és terjesztésére hazánk legtöbb városában iparos ifjúsági önképző egyesületek alakultak. Városunkban már 6 éve létesült ily irányú egyesület, mely az önképzés mellett még a jótékonyság terén is számbavehető munkásságot fejt ki : beteg tagjait a szükséges gyógykezelésben. a nyomorral küzdőket anyagi segélyben és az elhunytakat a végkegyeletnek megfelelő eltakarításban részesíti. Ez egyesület az új ipartörvény életbe lépte óta az ipartestülettel szoros kapcsolatba lépett. Alapszabályait gyökeresen megváltóztatta; a törvény által említett segély pénztárt az önképzés- és betegsegélyezéssel egybekapcsolá és minden lehetőséget megtett arra nézve, hogy jól felfogott érdekében az ipartestülettel a legjobb viszonyban, egyetértésben legyen. Előnyére vagy hátrányára volt-e ez egyesületnek azon körülmény, hogy az ipartestület védnöksége alá helyezte magát? — e kérdést kivánom az ellentétes szempontok figyelembe vételével tárgyilagos bírálat alá venni. Valamint az orvos a gyógyítandó betegségnek minden phasisát, alakulását, közvetlen és közvetett okait vizsgálata tárgyává teszi a helyes diagnosis — a gyógykezelés mikéntjének megállapítása előtt: úgy a bírálónak is számolnia kell a közvéleményben tárgya mellett vagy ellen nyilvánuló tényezőkkel és csakis ezeknek szembesítése, összeegyeztetése után állapíthatja meg amaz egységet, összhangot, melyet a közvélemény, mint egyedül helyeset és gyakorlatit elfogad. Akkor, midőn az ipartestülettel való egyesülés a napirend tárgya vala, az iparos osztály két csoportra oszlott; az egyik határozottan az egyesülés ellen nyilatkozott, míg a másik csoport (melyhez cikk iró is tartozott) minden áron az összekapcsolás mellett küzdött. Azok, kik az ipartestülettel való egyesülést nem akarták, következőleg érveltek : 1) az iparos ifjak egyesülete hivatásának tökéletesen csak úgy felelhet meg, ha önállóan, minden külbefolyástól menten halad kitűzött céljai felé ; 2) az ipartestület minden alkalommal az egyesület felett álló hatóságnak képzelendi magát ; 3) az ipartestület csakis a mesterek érdekeit tartamija szemelőtt; 4) az ipartestület alárendeltséget fog követelni az ifjúsági egyesület tisztviselőitől, választmányától és közgyűlésétől, miből oly súrlódások és meghasonlások fejlődhetnek, melyek az egészséges haladásnak útját állhatják ; 5) és végre az ifjúság szabad gondolkodásában és akarat elhatározásában mindenkor gátként tekinti a vele szemben álló ipartestületet. Azok pedig, kik minden áron az egyesülést óhajtották, így okoskodtak : 1) az ipartestület az iparügy fejlesztésére, az iparos osztály társadalmi állásának emelésére, az ipar érdekek gyakorlati érvényestilhetésére törekszik E törekvés mindenkép összevág egyesületünk céljaival és így az egy cél felé törekvő erők egyesítése csak emelheti a kifejtett munka sikerét; 2) az ipartestület a liátrálékos tagsági dijakat az 1884. évi XVII. t. c. 138. §-ban meghatározott módon eszközlendi, mi rendkívül megkönnyíti a közgyűlés által megállapított költségvetési tételek keresztülvitelét; 3) minthogy az egyesület úgy tekintetik, mint az 1884. évi XVII. t. c. 142. §-ban megállapított segélypénztár: az egyesülés által a törvény rendelkezésének is eleget teszünk és egyesületünk egyéb céljainak is; 4) és végre az ipartestület higgadt, tapasztalt elemekből állván, az ezekkel való érintkezés csak jótékonyan hathat egyesületünk szellemi életére, tagjaink társadalmi viselkedésére és erkölcsiségére. (j^öztek az egyesülés liivei. Már két éve körülbelül, hogy az egyesülés megtörtént; ez idő elég rövid ugyan, de még is elég arra nézve, hogy a tapasztalatokból a tárgyilagos következtetéseket levonhassuk. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy a segély pénztáraknak az ifjúsági egyesületekkel való egybekapcsolása nem egészen célszerű. — Neui pedig azért, mivel az ipartestület nem tud, vagy nem akar beleszokni az alapszabályok által részükre megszabott helyzetbe és továbbá azért, mivel az ipartestület holmi versenygést lát az ifjúsági egyesület törvényes keretben mozgó működésének kifejtésében. Az ipartestület a segélypénztárt saját intézményének hajlandó tekinteni, holott annak létestilése sohasem az ipartestülettől, hanem a. törvény 142. §-ának második bekezdése szerint a békéltető bizottság segédtagjainak többségétől függ. E többség a segélypénztár felállítását, határozatilag kimondhatja, de meg is tagadhatja. Az ipartestület továbbá bizonyos felebbvalói jogokat követel magának azért, mivel az ifjúsági egyesület pénztárába minden önálló iparos segédje után heti 2 krajcárt befizet — megfeledkezve arról, hogy az ifjúsági egyesület az önálló iparosok hozzájárulási díjait nem tekintheti és nem is fogja tekinteni az ipartestület kényétől függő adománynak, hanem a törvény 143. §-ában foglalt azon utasításnak, mely szerint minden iparos segédje után a segélypénztárhoz hozzájárulni tartozik. Az ipartestület az ifjúsági egyesület tagjait alapszabályaik keretében mozgó cselekményeikben nemcsak hogy nem akadályozhatja, hanem őket támogatni köteles. (1. 151. §.) Az ipartestületnek az ifjúsági egyesülettel szemben csakis kétféle joga van. Először: számvizsgáló bizottságával az ifjúsági egyesület évi kiadásait és bevételeit felülvizsgáltatja, e vizs„Zalamegye" tárcája. Az a fatalis hablorta. Irta: Németh Elek. (Folytatás.) — — Asszonyom adjunk hálát a jó Isteunek, hogy a szerencsétlenségtől ma már másodszor megmentett bennünket, legyen ez nekünk intés, óvó intés, hogy mint szülők, önnön örömeinkért gyermekeinket teliigyelet nélkül soha ne hagyjuk. Kegyeskedjék felmenni s nőmet ez esetre előkészíteni, én itt maradok gyermekeinknél — •— Hát ne léltse mellettem. — — A biróné nagy sietséggel távozott, hogy a szörnyű rémületet elbeszélhesse s a gyermekekről hírt adjon, s a lélekzetből úgy kifogyott, hogy a vadászlak ablaka alatti lócán kénytelen volt megpihenni. -— Az ablak nyitva volt, s nem csak a tányér, poharak csengése hangzott ki, de még a halkabb hangú társalgás is jól kihallható volt. . . . Már azon körülmény, hogy a bíró soha sem szokott suttogni, s most egész halkau társalog, íölötte gyanússá vált -a biróné tehát hallgatódzott — Oh minő végtelen boldoggá tett Nagysád! — — Igen örülök kedves Kemény ur, azouban az Istenért el ne áruljon ám nejének. — •— Hová gondol — én és kegyedet elárulni? főleg a feleségemnek! Dehogy tenném én azt. Kegyed engem igazán megmentett s ez által örökre le vagyok kötelezve. — — Kérem, kérem ne tessék annyira túlbecsülni — nekem az a legnagyobb Jurnöm, ha önt boldogé i tehettem. — — — Valóban Nagysádnak elhatározott szándéka az? Oly önzetlen tudna lenni, saját büszkeségét feláldozni én miattam. — — — Igen, igen, hanem elég ebből ennyi — —- a többi a mi kedves titkunk marad — — ugy-e édes Kemény ur! A lelkében megkeserített biróné tövisekeu iilt a hallott szavak bele égtek szive közesközepébe . . . szenvedett! — Mit kell hallanom !! Ez szerelmi vallomás!! Oh gyalázatos árulás! — — ezt én meg nem érdem lettem. Igaz, hogy a tiszteletes — akkor még káplán — egykor udvarlóm volt, meg is kért, de én mégis az akkor már városbirót választottam ! Boldoggá is óhajtottam tenni, ha nem lett azzá —- az egyedül saját hibája!! — Könnyei záporában és keserűségében meg is fulladt volna a megcsalt nő — ha harag — szigorú és rettenetes haraggá nem változott volna minden érzelme, midőn még ezeket is hallá — Minő szerencsés véletlen, hogy Nagysád velem maradt — — minő nyomorultnak érezném én most magamat kegyed nélkül, óh engedje meg, hogy boldogító kezeit megcsókolhassam!! . . . — Kérem bíró ur ne hozzon zavarba —- biztosíthatom, hogy legnagyobb örömömre szolgált — — ! — — Oh, oh a boszorkány!! sziszegő Keményné az ablak alatt — s kezei ökölbe szorultak -- —. A szemeit szeretném kiásni!! ... és ... és az a vén farizeus! minő édesen tud másnak dorombolni! Otthon hallgat mint a csuka ! No de megállj, megállj csak, tudom Uram s én Istenem, hogy majd megtanítalak én keztyüben dudálni!! — A csálfa, az áruló!! Ez alatt Békési a gyermekek kíséretében szintén fölérkezett s Keményné asszony alig tudta rettenetes felindulását mérsékelni — — — szemei villámlottak s ajka görcsösen vonaglott. — — A gyermekek asszonyom épségben itt vannak, tudják már ottbent? — Nem, még nem voltam bent! — s ti a megmentőjére rá sem nézett. — Tán nem jól van Kegyed — bizonynyára ez a rettenetes ijedelem gyönge idegeit megviselhette — s fiához fordulva íolytatá Békési — Frigyes menj be anyádhoz s beszélj el mindent. Frigyes besietett, elmondott édes anyjának mindent, de azt nem, hogy mindenben a Ferkó volt a kontató s igy végzé : — Anyám — édes jó anyám bocsáss meg rosz riadnak — bizony-bizony Ígérem, hogy engedélyiek nélkül többé én fegyverhez nem nyúlok s csónakba nem ülök — ugy e ezen szép napon inegbocsájtasz — nem haragszol reám. Az édes, jó anyai sziv nein lehet kemény gyermeke iránt, különösen olyan iránt, ki ha bár csintalan is, de becsületes, egyenes, őszinte szivii. A jó lelkészné keblére öleié fiát s örömkönnyes szemekkel adá meg a bocsánatot. A lelkész - ki e közben szinte belépett — elégedett szívvel szemléié ezen kedves jelenetet s midőn ismételten hálát adott a Gondviselésnek, lelkébe a béke és nyugalom malasztja szállott. Majd a birónéhoz fordult. — — Most pedig átadom kegyednek e fiút — a tulajdonképeni fó'biinöst — büntesse Őt. En nem tudom a veszedelemtől megmentettet büntetni, mert azt hiszem, a mai nap lesz a legjobb példa életében arra, hogy ne kapjon soha semmibe, a mihez nem ért, s ne játszék ott, a hol a halál is ólálkodik, s megjegyezheti, a ki a veszedelmet keresi, könnyen bele bukhatik. Keményné boszus pillantásokkal méregeté a fiút, kedve lett volna vele éreztetni az anyja iránt érezett lángoló haragot, gyűlöletet egész mértékben — Menj, takarodjál előlem te csúnya, gonosz fiu — atyád iránti elnézésből elfelejtem tettedet, de mától fogva megszűntél kedvencem s Ferkó barátja lenni! . . On is uram nem sokára meg fogja érteni mostani vise letemet. —- — — Ezzel a szoba felé indult. Kemény éppen eléje jött . . . — Végre, valahára! Minő későn jöttök! Már rég Jelen számunkhoz '/

2 iv melléklet van csatolva.