Zalamegye, 1888 (7.évfolyam, 1-26. szám)

1888-04-29 / 18. szám

vagyis mult évi október hó 1 -tői ezeu évi március hó végéig terjedő időszakot foglalja magában, — követke­zőkben van szerencsém tisztelettel előterjeszteni: A közegészségi állapot a lefolyt félév első három havában ugy a felnőttek-, mint gyermekeknél általában kielégítő — sőt részben teljesen kedvező volt, csakis egyes helyeken, nevezetesen a csáktornyai járásban sza­porodott októberben némileg a megbetegedések száma, a halálozási arány azonban az előfordult kórnemek sze­lídebb természeténél fogva nem emelkedett; december hónapban a változó időjárás, különösen a hosszan ki­tartó rendkívüli hideg a közegészségi állapotra is káios hatást gyakorolván, ez egyes vidékeken nem volt tel­jesen kielégítő, különösen a szt.-gróthi, letenyei és per­laki járásokban, hol az előző hónapokhoz arányosítva megszaporodott a beteg forgalom; ugyan ezen állapot következett be január hónapban Nagy-Kanizsa és Zala­Egerszeg városban, e hónapban a súlyosabb kór esetek is nagyobb mennyiségben észleltettek ; februárban a köz egészségi állapot már annyiban kielégítőbb volt, ameny­nyiben dacára a megbetegedések meglehetős magas szá mának, a halálozási arány csökkent, március hónapban, különösen ennek második felében az időjárás szelídebb alakot öltvén, a közegészségi állapot ismét teljesen ki­elégítővé lett. A gyógykezelés tárgyát képezett szórva nyos betegségek közt a lefolyt időszak egész tartama alatt a légzőszervek hurutos és lobos bántalmai adtak legnagyobb százalékot, nevezetesen a tüdőhurutok és a téli hónapokban a tüdőlobok, ez utóbbiaknak nem rit kán súlyos esetei. Ezeu felemiitett kórnemeken kivül gyógykezelés alá kerültek még izületi és izomcsuzok, továbbá orbánczuak és váltóláznak, valamint hasi hagy máznak egyes esetei; ez utóbb nevezett kór, mely egyes­ként majdnem minden hónapban felmerült itt ott, legu­tóbb Botfán egyszerre öt egyént támadott meg az uro­dalmi majorban; minhogy a baj fertőző természetű, jár vánnyá fajulása és tovaterjedése ellen a kellő intézte dések megtétettek. Gyermekeknél a szórványos beleg ségek közül észleltettek még a höghurut, bélhurut, és itt ott roncsoló-toroklobnak — torobgyikuak, vörheny uek, lültő mirigy lobnak egyes esetei. A perlaki járás területén uralkodó szemcsés köt­hártyalob- trachoma járványt illetőleg a mult év iná sodik felében a járás összes lakosságán egész lelkiisine retességgel és pontossággal teljesített vizsgálat alkalma val — a mihez az iskolás gyermekek ismételt megvisz gálása is járult —találtatott 567 tökéletes, 703 kis fokú trachoma eset. Ezen betegek gyógykezelésére kirendel­tetett a perlaki járási orvos, a kottorii körorvos és al kalmaztatott egy járvány orvos, kik a községek célszerű csoportosítása folytán 12 községben az e célra felszerelt rendelő szobákban teljesitik a gyógykezelést, s dacára azon körülménynek, miszerint a hosszú tartamú tél alatt uralkodott zord időjárás a gyógykezelés rendes folyamát többször megszakította ugyan, a mennyiben a távolabb eső községek betegei a rendelési helyekre mindenkor megnem jelenhettek, mégis 46 tökéletes, 102 kisfokú trachoma beteg meggyógyult, mely eredmény, tekintettel a kórnak e leggondosabb gyógykezelés ellen is tanúsító makacsságára, minden esetre kedvezőnek mondható. A heveny fertőző kóroknak különféle nemei 31 községben öltöttek járványos jelleget, s mint az alább következő részletes kimutatás igazolja, 29 községben megszűntek és március végén 2 községben maradt csak további gyógykezelés alatt 7 kanyaróban szenvedő be­teg ; a járványokat egyenkint említve: A vérhas Szepetken uralkodott járványosán, meg betegült 18 egyén vagyis 640 főnyi lakósságnak 2.81 u ,,-a, az elégtétel, de a férj félre magyarázta hallgatását, egy gondolat cikázott át agyán, mint a villám, hát ha még is? — És te? kérdé végre tompán. — Nem akarok válni, én téged szeretlek! * * * Egy rövid év mult el a történtek óta. Gyönyörű tavaszi nap volt, a fák már kezdtek zöldülni. Azok a gyöngéd, halavány zöld lombok oly kedvesek tavasz szal, s köztük az almafák rózsaszín virágai; a kis iné hek már zümmögnek közöttük, hiszen itt a tavasz! A fák alatt, puha karos székben vánkosok között ült egy fiatal nő, megtörve, kimerülve. Milyen halovány az a keskeny arc, milyen sovány, kiszáradt az a kis fehér kéz s a puha, barna fürtök között meg-meg csillámlik egy-egy ezüstszál, nem a boldogság szokta azt idő előtt elővarázsolni. Egy kis leányka futkosott a kert utain és a hal­vány, beteg asszony fáradtan hajtotta fejét a vánkosra és szemeivel követte gyermeke lépteit, míg szemeiből kigördült a köny. Hiába, ha a fát egyszer fejszével megvagdalták, nem fog az soká zöldülni. Igy volt Vilma is. Hasztalan akart feledni, sokkal jobban meg volt rendülve, hogy sem a lelki egyensúly helyre állt volna. Magába zárkozott és epesztette lelkét, életerejét, napról napra fogyott és egy rövid év mivé tette! Ha az Isten oly mindenható — susogá — miért engedi, hogy az ártatlan szenvedjen mindig? — Már megint gyötrőd magad Vilma, — mond gyöngéden egy fiatal leány és betakarta a heteget, ­az idő hűvös kezd lenni, — folytatá — menjünk talán be, neked megárt. — Hagyj még Idám — susogá a beteg — oly jó itt kint, hisz ugy sem soká láthatom már a szép természetet, engedj itt meghalni! . . . — Vilma! — szólt feddő hangon a leány — miért búsítasz minket? — Oh édesem ne búsítson az, hisz jól tudod te azt, hogy nekem a halál csak megváltás. Megmérgez­ték az én életemet, nem öröm az már nekem! A beteg egy kínosat sohajtott, Ida félre fordult, hogy ne lássa nővére előtörő könnyeit. — Hozd ide Ilonkámat — rebegé néhány pillanat múlva — hadd csókoljam meg még egyszer; én ugy érzem Idám, hogy a megváltás már nincs messze. Ida ölébe emelé a gyermeket, ki át fonta nyaká* puha, gömbölyű karjaival, a szegény asszony pedig lázasan ölelte szivéhez és elhalmozta kinos csókjaival, könnyeivel - Apa gyün — szólt a kis leány és hirtelen lecsúszott anyja öléből, aztán végig futott a kert kavi­csos utján, megállt apja előtt: — mit hoztál? Es be sem várva a választ, sorra kutatta zsebeit. Hogy vagy Vilmám? — kérdé gyöngéden a nőt és megcsókolta kezét, homlokát, — megint sirtál folytatá szomorúan — hiszen megölöd azzal magad! A nő bánatosan ingatta fejét. — Nem az öl meg engem! Aztán néhány pillanatig maga elé nézve, hirtelen megragadta férje kezét. Jó hogy jösz édesem, nem akartam meghalni addig, csókoljatok hát meg utoljára és mondjátok hogy szerettek, hogy nem haragusztok rám, hogy megbocsá­totok nekem Ki tudna rád haragudni szegény kis szenvedő angyalom, — suttogá a férj fájdalomtól elfojtott hangon és oda szorítá magához azt a keskeny kis fejet. Az Isten! — suttogá a nő — ő haragszik én rám! Hogy mit vétettem, azt nem tudom, de sújt ke­gyetlenül! Hiszen, ha ő szeretne, nem kellene még meghalnom, élhetnék boldogul, de ő nem szeret engem! De hogy nem szeret édesem, az Isten jó, ő meg fog gyógyítani téged. Ne hidd! En nem_ámítom magam, ne ámíts te se. Megnyugszom benne. Én nem félek a haláltól. Csak az fél, aki nem mer megállni Isten ítélő széke előtt, de én megmerek. Kérni fogom őt, tegyen titeket bol doggá, olyan boldoggá, a minő ember csak lehet e földön Csend lőn néhány percre, csak a beteg nehéz lélegzete és az elfojtott zokogás hallatszott ; végre Vilma törte meg újra a csendet, balkan, szaggatottan tördelé: — Igen, legyetek boldogok .... kis Ilonkámat Idám reád bizom .... szeresd helyettem is, légy neki anyja .... én itt hagylak édesem Gyöngéden megszorította férje kezét és lehunyta szemeit, hogy többé soha fölne nyissa. Szegény asszony kiszenvedett! (Vége.) a megbetegítitekből gyógyult 16 (88.89° 0) meghalt 2. (11.11° 0). Himlőben Tihanyban 840 lakós közül megbetegült 48 (a lakósság 5.71° ,,-a), ezekből gyógyult 42. (87.50°,,) meghalt 6. (12.50%.) A vörheny Talián-Dorögdön, Kékkúton, Tördemi­czen, Gyulakeszin és Les.-Tomajon öltött járványos jel leget, ezen 5 községben 4270 lélek szám közül megbe­tegiilt 2 férfi, 2 nő, 91 gyermek = 95. (a lakósságnak 2. 22" ,,-a), ezekből gyógyult 2 férfi, 2 nő, 76 gyermek 80. (84.21° ,,-a), meghalt 15. (15.79° ,,-a.) Kanyaróban Alsó-Domberu, Kottori, Botfa, Gardi­novecz, Kallós, Bak, Sárhida, Boczföld, Tót-Szt.-Mártou, Bcssenyő, Söjtör, Nova, Lenti, Sormás, Pórszombat, Kerka-Kutas, Resznek, Kédics, Baksa, Goricsán, Nová­kovecz, Dekánovecz, Domasinecz községek és Zala-Eger­szeg városnak együttesen 31566 főnyi lakósságából meg­betegült 4 férfi, 5 nő, 1191 gyermek =• 1200. (3.80° „) a megbetegít!tekből gyógyult 4 férfi, 5 nő, 1161 gyer­mek ' 1170. (97.50° ,,.), meghalt 2.3 gyermek (1.92%.) a hónap végén további ápolás alatt maradt 2 községben 7 gyermek (0.58%.) Az 1887. évi védhimlő oltás 40 oltási körben 35 oltó orvos által teljesíttetett; beoltatott összesen 15351 gyermek, kik közül jó sikere lett az oltásnak 15308-nál. Összehasonlítva ez eredményt az 1886. évben beoltotta­kéval, a midőn oltatott 16124, jó sikerrel 16077, a kü­lönbség 1887. évben 773 beoltottál kevesebb számot mutat, a jó sikerrel oltottaknál pedig 369-et. — Vi­szontojtatott a mult évben 7951, jósikerrel 7381. 1886­ban 10932. jó sikerrel 10370, és igy 1887. évben 2981 illetőleg 2989 el kevesebb. Bonczvizsgálat teljesittetett összesen 63 esetben harmincszor törvényszéki megbízás folytán, 33-szor pedig rendőri tekintetből; a halál legközelebbi okai voltak a törvényszéki bonczolatoknál: agy vérömleny 7, agyrázó dás 1, agy hártyalob 1, elvérzés 8, fuladás 5, sorvadás 2, dermedet 1, tüdőhüdés 1, béllob 1, mérgezési gyo­morlol) 1, tüdővizenyő 2; — a rendőrieknél tuladás 11, elvérzés 4, vizszélhiidés 7, agyguta 4, mérgezési gyo­morlob 3, agy vérömleny 1, tüdőhüdés 2, végelgyengülés 1. Külső hullaszemle rendőri tekintetből teljesittetett 42 esetben, súlyos ssrtés bejelentetett 45. <öngyilkosságot 28 egyén követett el, kik közül magát felakasztá 11, phosphor oldatot ivott 4, kutba ug­rott 4, lövés által vetett véget életének 8, egy pedig hasát felmetszve elvérzett. Öngyilkossági kísérlet volt 2, az illetők azonban megmentettek. Véletlen szerencsétlenség általi halálnak 62 egyén esett áldozatává, és pedig: vizbefult 16, a hosszan tar­tott zord és hideg időjárás alatt megfagyott 16, kocsi által elgázoltatott 4, leomló fold alá temettetett 3, vé­letlenül agyonlövetett 2, vasuti kocsik közt összezúzatott 1, tűzvész alkalmával elégett 4, magasróli leeséskor agy­rázódást szenvedett 3, malomkerék lapátjai közé jutva összetöretett 1, ledíilő fa által agyon üttetett 7, pálika főzéskor részeg állapotban a széngó'zbe fult 4, letorráz­tatott 1. Elmekórnak 8 esete, lett hivatalos beavatkozás tár­gya, a betegek közül 3 mint csendes őrült házi gondo­zás alatt hagyatott, 1 kórházi megfigyelés alatt áll, 4 pedig mint közveszélyes, tébolydába szállíttatott. Veszett macska által egy nő megmaratván, viz­iszony tünetei közt meghalt. Jelentésemnek a közegészségügyet tárgyazó része kiegészítéséül van szerencsém a vármegyei népesedési mozgalom adatait mult évi október hó l-től f. é. már­cius hó végéig terjedő időszakra nézve a lelkészi kimu­tatások alapján következőkben előterjeszteni: Nagy­Kanizsán született 352, meghalt 279, szaporodás 73; Zala Egerszegen szül. 112, megh. 112; tapolczai járás ban sz. 1042, megh. 761, szap. 281 ; szt.-gróthi járás­ban sz. 558, megh. 348, szap. 210; sümegi járásban sz. 586, megh. 439, szap. 147; keszthelyi járásban sz. 618, megh. 366, szap. 252; kanizsai járásban sz. 824, megh. 475, szap. 349; pacsai járásban sz. 493, megh. 300 szap. 193; zala-egerszegi járásban sz. 624, megh. 423, szap. 201; novai járásban sz. 478, megh. 297, szap 181; alsó lendvai járásban sz. 867, megh. 453, szap. 414; letenyei járásban sz. 651, megh. 395, szap. 256; perlaki járásban sz. 790, megh. 640, szap. 150; csák tornyai járásban sz. 846, megh. 632, szap. 214; össze­sen született 8841, meghalt 5920, s igy a szaporodás 2921. A hasznos háziállatok egészségi állapota a lefolyt időszak alatt kedvező volt, semmiféle járvány nem ural­kodott, szórványosan a kérődzőknek lépfenében elhullási eset.: tordult elő, a beérkezett szolgabirói jelentések sze­rint a szabályszerű eljárás foganatosíttatott. A tenyész apaállatok megvizsgáltatván, a szarvas marháknál tapasztaltatott, hogy a szabály rendelet él­teimében a megye területén hiányzik 13 magyar, 177 nyugoti fajú bika, a községek által ez ideig egy darab magyar és 29 darab nyugoti fajú bika kéretett, mely kérvények a nagyméltóságú földmivelés-, ipar- és keres­kedelmi m. kir minisztérium rendeletéhez képest véle­ményes jelentés tétel végett az áll ann állatorvoshoz át­tétettek, a többi községek pedig utasíttattak, hogy a hiányzó apaállatokat magán uton beszerezni mielőbb igyekezzenek. A szarvasmarha járlati és kereskedelmi forgal mát illetőleg tisztelettel jelentem, hogy mult évi októ­ber hó l-től f. é. március hó végéig a központból a megyebeli kör- és községi jegyzők részére kiadatott 9953 drb 5 kros, 3711 drb 3 kros lólevét, — 49302 drb 5 kros, 16058 drb 3 kros és 15800 drb. bélyegte len marhajárlati űrlap, melyekért 3713 Irt 82 kr. bé­lyeg illeték szolgáltatott át a ui. kir. adóhivatalba. A megye területén 28 fedeztetési állomás van, melyekben 76 állami mén van elhelyezve. Az 1888. évi fedezésre bejelentett magánmének bizottságilag megvizsgáltatván, 73 tenyésztésre alkalmas­nak találtatott s tenyésztési igazolványnyal láttatott el, a főszolgabiró urak pedig felhívattak, hogy járásuk köz ségi elöljáróságait felelősség terhe alatt utasítsák, misze­rint a lótenyésztés érdekében hivatalos kötelességüknek ismerjék a hatóságilag igazolványnyal el nem látott mé­nekkeli fedeztetést ellenőrizni s a netán előforduló visz­szaéléseket bejelenteni. Az 1887. évi XLVI1I. tezkben az ezen évi had­jutalék országgyűlésileg megajánltatván, a f. évi fősoro­zás az arra türvényszerint f. é. március hó l-től április hó végéig kitűzött határidő alatt megyénk 13 sorozó járásaiban akadálytalanul és toívényszabta renddel to ganatosittatott, mely alkalommal a megyére kivetett évi hadjutalék fedezetére — a pacsait kivéve — összesen besoroztatott 646 újonc, 65 póttartalékos, és ezeken ki­vül a honvédséghez besoroztatott 233; a sorozó bizott­ságilag kétségesnek talált hadképesség tekintetéből pe­dig felülvizsgálatra rendeltetett összesen 135. A lefolyt hat havi időszak alatt a megye területén előfordult tüzesetek száma 85 volt, melyfckcél összesen 61670 frt 16 krra becsült érték hamvasztatott el, ebből biztosítva volt 25856 frt., s igy a biztosítás nélkül szen­vedett kár 35814 frt 16 krt tett ki. Az összes tüzesetek közül a szabályszerüleg telje­sitett vizsgálatok által 75 esetnél a tűz keletkezésének oka kíderithetlen volt, — 4 esetnél gondatlanságból tá modottnak tűnt ki, a többieknél pedig szándékos gyúj­tás gyanúja forogván fenn, mindezekre nézve a tör­vényszabta intézkedések megtétettek. A népoktatás ügy állapotát a lefolyt időszakra vo­natkozólag van szerencsém a következőkben előterjesz­teni : Zalavármegyében a tankötelesek összes száma 66272, és pedig: 6—12 éves fiu 23359, 6—12 éves leány 23848, 13—15 éves fiu 10052, 13—15 éves leány 9013. A tankötelesek közt vallás szerint volt: rom kath. 60012, görög kath. 71, helv. hitv. 1989, ág. hitv. 1328, móz. hitv. 2872. A tankötelesek nyelv szerinti viszonya következő: magyar 50292, német 698, horvát 11857, vend 3425. A tankötelesek összeírásának törvényben gyöke­rező s külön utasítással megállapított szigorú keresztül vitelére s igy a rendetleu iskolázás egyik legveszélye­sebb, mert a tankötelesek hiányos összeírása miatt nem is ellenőrizhető alkalmának megszüntetésére a közig, bi zottság november havi üléséből a vármegye ' összes köz ségi elöljáróságait a járási főszolgabirák utján felhívta s az össszeirás idejét és módját végzésileg ismételten megállapította. Iskolába járt Zalavármegyében 53254 tanköteles a) elemi iskolába járt fiu 21763, b) elemi iskolába járt leány 20401, c) ismétlő iskolába járt fiu 5082, d) isin iskolába járt leány 4928, e) felső népiskolába járt fiu 61, t) felső népiskolába járt leány 145, g) polgári iskolába járt fiu 488, h) magán intézetbe 41, i) közép tanodá­ba 345, összesen 53254. Az iskolázó tankötelesek közt van: romai hath. 47786, görög kath. 6, helvét hitv. 1685, ágost. hitv. 115, mózes hitv. 2662. Ugyanezek közt nyelvre nézve van : magyar 412811, német 651, horvát 8614, vend 2700. Iskolába nem járt fiu 5672, leány 7346. A tanév rendetlen megkezdéséből származott mu­lasztások miatt a közig, bizottság f. é. 1596. szánni végzésével a megye összes járásainak főszolgabiráit lelhivta, hogy a törvényes szorgalmi hónapok betartása, s az igazolatlan mulasztások ellenőrzése érdemében ho-

Next

/
Oldalképek
Tartalom