Zalamegye, 1887 (6.évfolyam, 27-52. szám)

1887-10-30 / 44. szám

VI. évfolvam. Zala-Egerszeg, 1887. szeptember 11. 44. szám. _1L_ társadalmi. ii n Irrlr i r sí es A lap .-•zellenii ós anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Kérmentetlcn leveleket esak ismert kezektől fogadunk el. Kéxirntokut nem ktllitnnk vissza. liWMl A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Mementó! Léleken elő dolog- a keresztényvilág' azon kegyeletes szokása, hogy a kimultaknak emlékünnepet szentel. Ugy is nevezik azt: halottak napja. Ez azt teszi, hogy az a nap a megboldogultaknak. a földi létből elköltözetteknek van szentelve. Ezen a napon csendessé, élettelenné, kihalttá lesz a város, a falu: a temetőbe, a halottak birodalmába költözik az élet. Ott a megboldogultuk haló porai felett világot gyújt a kegyeletes szeretet, hogy eloszlassa, széttörje a föléjök borult éjszakát, miként az emlékezet oszlatja a mult idők homályait A temetőbe költözött élet, amint ott a csinos sirok fölött az enyészet szellemével ölelkezik, minden lépten nyomon inti az élőket, hogy m e m e n t o ! A sirok fölött álló gyászba borult emlékezők, amint imáikban istenhez emelkedve, átszellemült kedveseik szellemével beszélnek, ölelkeznek: a legridegebb szivet sem hagyják ihletetlenül. Láttukra megrezzen a sziv s lelkünkben ébred egy intő szó: m emento! Ez ellen a szép, kegyeletes szokás ellen hiába küzd a materialismus ; el nem törölheti, mert alapja, gyökere az emberi szívben van ; onnan táplálkozik és nyilvánul különböző alakban a szerint, ainint a tápláló és fentartó talaj ereje engedi. A materialisták, kik az élettelen emberi testet cadavernek tekintik, amitől csak borzadni lehet, — mosolyogva nézik azokat, akik a hideg sirhaimokra borulva, könyeikkel áztatják méo- azokat a hantokat is. mik a szeretett haló o porai fölött nvug isznak. D • azok, kiknek életökben volt már sújtó veszteségük, kik átszenvedték egy-egv szeretett lénynyel az élet s halál vívódásának örökké kinos emlékű perceit; kik ott állottak a feledhetetlen haldokló ágyánál az átszellemülés végső pillanatában is: azok előtt mindenkor szent kegyelet tárgya fog maradni a mulandó porhüvely is, s azok ápolják, gondozzák. meg-meglátogatják, kegyeletük szentelt tárgyaként tekintik azt a kicsinyke halmot is mely két óriás világot választ el vagv hidal ár, kinek kinek vallásos meggyőződése szerint. Aki hisz egy dicsőbb világban, hisz az örök-egyesülésben, az kétszeres kegyelettel járul kedvesei sirjához, sőt azt mondhatjuk, hogy az járul csak oda igazán szent kegyelettel. Mert a való szent kegyelet tulajdonképen nem abban van, hogy miként ragyog halottak-napján k> dvesünk sirja a lámpák ezereitől s a fényesebbnél fényesebb koszorúk özönétől, hanem abban, hogy minő áhitat tölti be szivünket a nyugvónak szentelt porai fölött. És igy tekintve a kegyeletet: fenségesebben nyilvánulhat az a földhöz tapadt szegénynél ki csak egyetlen vékonyka gyertya mellett végzi áhitatos imáját, mint a gazdagnál, ki fénv-özönben uszó sirszoborral adózik talán inkább a szokásnak, mint a melegen átérzett kegyeletnek. De bármint adózik is valaki, jobb ha lerója kegyelete adóját, mintha sem külsőleg, sem belsőleg nem szentelné meg a holtak emlékét. Azért hát mementó ! Mementó! necsak azokról a halottakról,' akiket kizárólag magatok -irattok meg, hanem azokról is, kiket nemzetünk milliói sirattak meg, mikor jobb létre szenderültek ; emlékezzetek meg azokról is. kik a szabadságért hulltak el. a csatamezőn vagy > hóhér kéz által ; emlékezzetek meg azokról a névtelen hősökről is, kik itt-ott egy-egy közös sirban nyugosznak. mint a szent világszabadság dicső martirjai. Mementó ! Majdnem minden nemzetnek van oka halottak napján az elhunyt dicsők emlékezetének világnt gyújtani, de talán egynek sem olyan nagy, mint nekünk magyaroknak, kiknek hazája minden talpalatnyi téren vértanuk vérevei van megszentelve. Üljük meg hát halottak napját ne csupán egyéni, hanem hazafiúi, nemzeti kegyelettel is. Zarándokoljunk el, ahol csak tehetjük (s hol nem tehetnők ? !) a dicsők sirhalmához, hogy ott kegyeletünk adóját leróva, azok példáján lelkesülni tanuljunk. Tekintsük azokat a szent sirokat örök-emlékeztető, intő jelnek, melynek minden hantja legy n < p-y-egy hangtalan „mementó !" A magyar nőkhöz. — A közművelődési kongre szas kiáltványa. — Bizalommal és várakozással tordul felétek, Magyarország leányai, a közművelődési egyesületek budapesti kongresszusa! S megköszöni nektek első sorban ama zajtalan, de hasznos támogatást, melyben a haza köz művelődésének iigyét a múltban ugy, uiint a jelenben részesítettétek. A jövőre azouban a táiuogatástok mostani mértékét nem tartja többé elegendőnek. A nemzeti erők békés megfeszítésének korában élünk. Szükségünk van minden szellemi és erkölcsi képességre, a mi bennünk lakik. Teljessé és tökéletesé kell tennünk országunkban a hazafias érzést nemzeti irányú művelődés által. Egygyé kell tüzniink társadalmunk minden o-ztályát, csoportját és töredékét az igazi és erős hazaszeretet kötelékei által. Magyar lelket kell adnunk műveltségűnknek. Magyar jelleget kell adnuuk társasélelünknek. Egygyé, erőssé és vonzóvá kell tennünk egész nemzeti életünket mindenki előtt, hogy helyünket De csak az önálló, de a művelt nemzetek kö zött is kellő méltósággal elfoglaljuk. E t'eladat legszebb része reátok néz Magyarország leányai! Az anyákra, a kik a jövőnek adják át legszentebb érzelmeiket és gondolataikat! A nőkre, a kik osztályos társai küzdelmeinknek, szenvedéseinknek és örömeinknek ! A leányokra, a kik derék fiatalságunk sorsát, a legközelebbi jövőt tartják gyöngéd kezeikben. Lelkesüljetek föl a mult idők példáin s mint egykor a hosszas nemzeti önvédelem dicső küzdelmeiben, ugy vegyetek részt ezentúl is ama kitartó, békés törekvésben, melyet a műveltségért szinte történelmi ösztön által sarkalva folytatunk. Sorakozzatok, Magyarország leányai, a magyar közművelődési mozgalom lobogói alá minél nagyobb számmal ! Lépjetek be a hozzátok és sziveitekhez legközelebb álló közművelődési egyesületbe. Követeljétek ott a munkából a magatok részét. S lakjatok akár a fővárosban, akár más városainkban, akár falvainkon, alakítsatok csoportokat, bizottságokat és „Zalamegye" tárcája. A magyar tűzoltók VIII. országos közgyűlése Fiúméban. Vésre Összegezve a benyomásokat, melyeket a közgyűlés lefolyása s a Fiúméban töltött napok alatt nyertünk, főleg két irányban tehetünk reflexiókat. Az egyik az, hogy miau eredménynyel volt a közgyűlés a tűzoltó intézmény javára V — A másik pedig az, hogy megfelelt-e a fiumei fogadtatás az e kiránduláshoz kötött várakozásnak és eredményezett-e javulást a fiumei viszonyokban, illetve járult-e bármi csekélylyel is a Hűmét az anyaországhoz (nehogy Horvátországot tessék gondolni) fűző kapocs megerősítéséhez és a szükségképeni összetartozás érzésének fejlesztéséhez? . . . Sajnos, de az én telfogásoui, a nyert itnpressiókból képződött meggyőződésem szerint: egyik kérdésre sem adható kedvező felelet! . . . Az alapszabályok rendeletének megfelelőleg szerkesztett s a közgyűlést megelőző napon szétosztott választmányt jelentés resignátióval constatálja. hogy : „most is ott vagyunk, a hol három, illetve tiz évvel ez előtt voltunk. Egy lépés nem sok, annyival sem jutottunk előbbre." — Ez a helyzet képe. De szerintem még rosszabb. Mert nemcsak pangás, stagnáczió állott be, hanem — sziute restelem, szégyenlem kimondani — hanyatlás, valóságos visszaesés mutatkozik ! Hol van az előző évek lelkesedése?! ... A pozsonyi, zala egerszegi, selmeczbányai közgyűléseken még hoztunk a tűzoltó intézmény emelését, fejlesztését czélzó, annak javítására, felvirágoztatására szolgáló határozatokat — és a fiumei közgyűlésen? ... A jíumei közgyü lés határozatairól már korábban emlékeztem, hát biz azok között egy sincs, a mely az intézmény virágzására, a haladásra engedne következtetni, hacsak az uein, hogy immár szükségesnek találtatott, a rengetegül felszaporodott tagdij hátralékoknak peres uton leendő behajtása'} ezelőtt önkényt fizettünk! — avagy az, hogy a segély- és nyugdíj alap létesítését czélzó indítványt : csak elvben lehetett eltogadni, a kivitelt azonban tinan eziális okokbol, — én azt hiszem a közönyösség miatt — jobb időkre kellett halaszta'hi ?! . . . vagy az, hogv a mint a választmányi, jelentéi constatálja, a statistikai kimutatás számára a szükséges adatokat 600 tűzoltó egylet közül esak 327 egylet küldte be? De hát mi lehet az oka e hanyatlásnak? —- Igénytelen nézetem szerint az, hogy mindinkább eltérünk az eredeti alak és alaptól. Mert mire alapíttatott a tűzoltó intézmény ? — A felebaráti szeretetnek önkénytes gya korlására, az ónkénytesség eszméjére. Az irányadó férfiak s az orsz. szövetség választmányának többsége pedig; államosítani akarja az intézményt, kötelezővé és az úgyis mindent hatalmi körébe vonni szerető államnak közvetlen alárendeltjévé tenni. Hát ez ig<'n szép dolog, de én bátor vagyok abban a meggyőződésben lenni, hogy az állami, a kötelező, az ujonczozás utján, katonai lábra állított tűzoltó intézmény tagjai sohasem fognak azzal a lelkesedéssel, azzal az önfeláldozással működni, liiint az önkénytesek ; mert hát az ember nem igen szokott azért lelkesedni, a mi: muszáj! . . . Pedig hát láthatnák az intéző körök, hogy a kormány semmit sem akar tudni az államosításról (most még legalább. — Hisz maga a választmány már említett jelentését fogalmazott éiaiemes szövetségi alelnök imigyen takad ki a jelentésben, a midőn a tűzrendészeti és a biztosító intézetek megadóztatása itánti törvényjavaslatok állapotáról referál: „sok huza-vona után ankét lett egybehiva, de azon a magas kormány képviselője tartózkodott belehatol ni a dolog érdemébe. ígéreteket kaptunk, melyek be nem váltattak — egyéb bokros teendőkre való hivatkozással. Utánna jártunk, sürgettük. — de minden fáradozásunk s jóakaratunk hiábavalónak bizonyult. Legutóbb jött tudomáauukra, miszerint „ Tűzrendészeti kormány iéudelet

a czime alatt egy javaslat készült az általunk benyújtott tervezet részbeni felhasználásával ; de mini minden rendeletnek, ugy ennek is — ha ugyan napvilágot lát, —rv.. sorsa az leszeu: „elolvassák s elfelejtik," szóval, hogy törvény erejével birna — csak hypothésis marad. Ausztriában már évek óta fennáll min 1 a kettő, mint törvény ; sőt Bukovina herczegaégbeu épen a mult év elején vált törvénynyé a biztosító társulatok megadóztatása : tűzoltói czélokra. Es a míg az osztrák tűzoltó szövetség közgyűlésén már tiltakozással élt< k a tűzoltók a biztosító intézetek amaz eljárása ellen, hogy a kivetett 2" ., adót nFeuerwehr Betrag

u czimen szedik be a biztosító feleken, addig mi még a kezdetnek a kezdetén vagyunk ! A birodalom két felében történteknek egybehasonlitásából az a tanúság vonható ki, hogy édes hazánkban nem a haza, nem a közjó érdekeit, hanem kizárólag a magánérdekeket és a privát zsebtömési mozdítják elő, — kormányunk pedig ez elvekkel szemben a pirulásig tehetetlen." Nézetein szerint a hanyatlásnak csak egy orvossága van a ez az, hogy vissza kell térni a már már elhagyott egyszerű alapra, az ónkénytesség alapjára. Nem kell a kormánytól várni semmit, hanem : tenni kell magunknak, dolgozni és társodalmi uton odahatni, hogy legyen nemcsak minden városnak, hanem még falunak is, jól szervezett önkénytes tűzoltó-egyesülete. Nem arról kell meddő vitákban elforgácsolní az erőt és elvesztegetni az időt, hogy: milyen legyen a rangjelzés í — Nem az a lényeg, hogy a nyakra alkalmazott rózsa, vagv a zubbony ujjára vart zsinórkaríkák száuia ismertesse meg a főparancsnokot és a tiszteket, de még az sem, hogy zubbony legyen-e, vagy zsinóros atilla, avagy a miben a jó budapestiek legújabban tetszelegnek önmaguknak: \\ affenrock és az igazi tűzoltó fegyver, a balta helyett: gyikleső? ! — hanem az, hogy legyen minden községben tűzoltó csapat, jó vezetéssel, kellően felszerelve. Es az, hogy alapítson minden egyesület magának segélg alapot. > melybűi betegség, munkaképtelenség esetén tagjait se-