Zalamegye, 1887 (6.évfolyam, 27-52. szám)
1887-07-10 / 28. szám
alattvalói hűségét és ragaszkodását hőn szrretett királya irányában minél fényesebben nyilvánítsa. — Hirdétmeny. Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1874. évi 33-ik törvénycikk némely intézkedéseinek módosításáról alkotott 1876. évi XVIIl-ik t. e. 2-ik §-a értelmében közhirré tétetik : miszerint a megyebeli választókerületek összes választóinak 1888-ik évre összeállítfltt ideiglenes névjegyzékei Zala-Egerszegen a központi választmány székhelyén a megyei irodá ban, ezen kivűl az egyes város, nagyközségek és körjeggzőségek saját választóinak ideiglenes névjegyzékei Nagy-Kanizsa és Zala-Egerszeg városok bari, valamint az illető nagyközségekben a községházán, kisközségekre nézve pedig a körjegyzőség székhelyén folyó évi július 1 hó 5-től 25-ig lesznek közszemlére kitéve, hol ís a névjegyzék ezen idő alatt naponként reggel 8 órától déli 12 óráig a községi elöljáróság egy tagjának jelenlétében mindenki által megtekinthető s délutáni 2 órától 6 óráig lemásolható; ezen ideiglenes névjegzzék ellen saját személyét illetőleg bárki felszólalhat, ezenkívül mindenkinek jogában áll azon választó kerületben, melyhez tartozó valamely község néüjegyzékébe felvétetett bármely jogtalan felvétel vagy kihagyás miatt a névjegyzék elleo felszólalni ; a névjegyzék kiigazítása iránti kérvények (felszólalások) írásban é.s pedig a névjegyzék nyilvános kitételét követő 10 nap alatt, vagyis folyó évi július 5-től 15-ig adható be és egy beadványban több egyénre vonatkozó felszólalás is foglalható; a felszólalásokat mindenki megtekintheti és azokra folyó évi julius 16-tól 25 ig bezárólag mindenki — ki a fennebbiek szerint jogosítva van — minden beadványhoz külön Írásban észrevételeket nyújthat be; valamint a felszólalások, úgy az azokra tett észrevételek a megyei központi választmányhoz intézendők és a szükséges okiratokkal felszerelve azon város vagy község elől járó ságánál, melynek névjegyzéke ellen a felszólalás törtétit, kisközségekben pedig az illető körjegyzőnél nyújtandók be. Ezen hirdetmény minden egyes községben a községi elöljáróság — Nagy-Kanizsa és Zala-Egerszeg városokban pedig a T. városi tanács által szokásos módon azonnal közzéteendő. Kell Zaiamegye központi választmányának Zala-Egerszegen) 1887. évi június hó 25-én tartott üléséből. Csertán Károly ni. k, alispán, mint a tuegyei központi választmány elnöke, H uity Károly m. k. a megyei közppnti választmány jegyzője. Köszönetnyilvánítás. Szekeres József urodalmi ispán úr és neje Szekeres Józsefné urhölgv a söjtöri r. kath. népiskolának tanszerekkel való elláthatása végett 60 forintot voltak kegyesek rendelkezésre bocsá- . tani, mely nagylelkű adományért a nyilvánosság utján köszönetét tejezi ki Balaton József kerületi esperes. Megerősítés. A zala-egerszegi községi iskolaszék legutóbb tartott ülésén Horváth Jenövé segédtanítónőt jelen állásában végleg n.e^erősítette. Gyasrhít. Üzv. Molnár Jánosné szül. Nyári Mária, szomorodott szívvel jelenti a maga, úgymint gyermekei István, Kálmán és Irma nevében szeretett leányának illetve nővérüknek Molnár Irénének 18*7. julius hó 7-ik napján reggel 6 órakor hosszú szenvedés és a halotti .szentségek ájtatos felvétele után életének 1* ik évében történt gyászos elhunytát. Az elhunytnak hűlt tetemei szombaton, folyó hó 9 ikén délután li órakor fognak a bagladi sírkertben örök nyugalomra tétetni, az engesztelő szentmise áldozat pedig héttőn, folyó hó 11-én Reszneken log a Mindenhatónak bemutattatni. Áldás béke poraira!! Baglad, 1887. július hó 7-én. Jótékonyság. Dr. Graner Adolf városi orvos úr a zala-egerszegi kisdedóvodn részére 10 trtot volt kegyes adományozni, melyért háiás köszönetét fejezi ki a/, óvoda választmánya. A zala-egerszegi onk. tüzolío-:. ;y; t f. hó 3-án megtartott, teversenynyel egybekötött nyári táneuiulat sága - dacára a délután 3 óráig tar:o:t záporesőnek jól sikerült, látogatott volt é.-. szép ere Imé ívnyel folyt le. Bi'vétel volt: 93 tag jegy után á 2.'> kr., "23 frt 25 kr. 88 nemtag jegy után á 40 kr. 35 frt 50 kr. 501) tekejegy után á 20 kr. 100 frt. Eeliiltizotésekből 23 frt 95 kr. összesen 1*2 frt 40 kr. Kiadások : Zenészeknek 30 Irt, 10 db. nyeremény tárgyért 41 frt, 750 drb. meghívókért 8 Irt, bejelentésre bélyeg 1 frt 15 kr., vidéki meghívóért portó 1 Irt 44 kr., tekebábú állító nak 1 frt, szolgának 1 frt, szegre 10 kr. — 83 frt 69 kr. s így a tiszta jövedelem 98 frt 71 kr. — Felülfizettek: Boschán Gyula 1 frt 75 kr., Skíz, dr. Mángin Károly, Simonffy Jánosné (Bocztöld) 11 frtot, Sipos János, Krosetz István. N. N., Graner Géza. Graner Adolf, Breisach Sámuel, Tomasich Sándor, Krosetz János, Rozeuberg Sándorné, dr. Isóó Jánosné 75—75 krt, Pagát Ultimó, Dobrovits Sándor, Györe János, Kaiser Emil, Hajuiási Imre, Híttaller Ede 60—60 krt, Fángler Mihály, Kuni mer Gyula, Balogh Gyula, Takó Sándor, Rosenberg Zsigmond 50—50 krt, Thassy Miklós 35 kr., Hutter Ferenc, özv. Lakiné 40 -40 krt, Molnár Ferenc 30 krt, Liebscher János, Holczer Ferenc, Farkas Márton, Polczer János, Gráner Béla, Varga Ferenc 25—25 krt, Bencze György, Mentes György, iíj. Heigli János, Simorffy Irén, Vdcskics Ignác (Ságod), Pujer István, Koronya Sándor, Pitterman István, Rehberger Mihály, Szalay Gyula 20—20 kr., Roza Ferenc, N. N,- Gerencsér József 15 -15 krt, Ekler György, N. N., N. N. 5—5 krt. Fogadják a megjelent t. vendégek — különösen pedig a nemes keblű lelültizetők — az egylet hálás köszönetét. Vasúti előmunkálati engedély. Eitner Sándor SÍ gróthi kerül, országgyűlési képviselő három hóra terjedő engedélyt kapott a közmunka- és közlekedésügyi minisztériumtól egy — a magyar nyugoti vasút boba-jánosházai állomástól Jánosházán át Sümegre vezető helyi érdekű vasút előmunkálatainak eszközlésére. Kéjutazok. Az országos tanáregyesület tagjai közül mintegy 150 en utaztak át f. hó 4-én esti 10 órakor Nagy-Kanizsán. Az állomási vendéglőben 35 percet időz>tek, mi alatt igen kedélyesen vacsoráltak. A városból igen sok érdeklődő ment ki az alkalommal az állomáshoz s a kéjutazók ott valóságos ovációban részesültek. Szökevény tolvaj. Varga Pál nevű nagy-kanizsai kocsis, egyik társától több ruhaneműt ellopván, megszökött. A csendőrök azonban elfogták s visszakísérték Nagy Kanizsára, hol átadatott az illetékes hatóságnak. Borzaszto zivatar dühöngött Alsó-Bagodon, melyről vettük a következő tudósítást: „Nálunk Alsó-Bago don e hő 6-án oly borzasztó orkán dühöngött d. e. 10 és 1 1 óra közt, a milyeure ezen község lakóinak legöregebbje sem emlékezik, sőt amiről egyáltalán még fogalmunk sem volt. A községhatárában kezdődött közel a Zala folyónál, a községtől nyugatra, s a falun keresztül vonult, de csak mintegy 15—20 méter szélességben ke resztül kasul vette útját. Az útjába esett erőteljes fákat kitörte és nemcsak a kisebb épületeket szaggatta meg, hanem a legszilárdabbakról is egész könnyűséggel fejtette le a cserépzsindeleket. Szerencse, hogy a községben nem soká időzött, hanem a mezőn folytatta kegyetlen munkáját, a gabona kévéket szerte szzórta úgyhogy egyik másik gazda alig győ; ;e összeszedni s a mások birtokáról visszatakarítani kévéit A mezőn dolgozók rémülve futottak haza, mert az orkán által fölvert port füstnek tekintették s tüzet kiabálva futottak a falu felé. Igazáu borzasztó látvány volt. K. Gy. A t rniir veszedelme. Igen sok pikáns és nem pikáns baleset történt már az annyiszor megénekelt női turnürnek miatta. Ezek között nem utolsó helyet foglal el, ami F. L. nagy-kanizsai úr nején esett meg t. hó 6-án. Tndva levő dolog, hogy a gonosz divatcsinálók — a zsebtolvajok nem ki- örömére — úgy fundálták ki, hogy női ruha zsebje hátul, éppen a turnür tőszomszédságában legyen. Ezt a körülményt valamelyik n.kanizsai zsebtolvaj ki is aknázta olyképen, hogy F. L. úr nejének zsebjébe észrevétlenül (könnyen tehette!) belenyúlt s onnan a 36 forintot tartalmazó erszényt szé pen kicser.te. 0 most inár igazán eldúdolhatja, hogy „oh drága turnür, bűvös ouvertur.!" A kovetvalasztas halottja. Az a bizonyos Gottreieh Izidor nevű egyén, kit Nagy-Kanizsán, a követválasztás alkalmával a fölizgatott tömeg össze visszavert, — í. hó 5-én az ottani kórházban hosszú és kinos szenvedés után meghalt. Ez ideig folytonosan önkívületi ál lapotban volt s kihallgatni nem lehetett. Halálát csont repedés és annak folytán beállott vérömleny okozta; éppen azért bámulatos, hogy a rendkivüli súlyos sérülés után még két hétnél tovább élt. Nagy zsebtolvajlasrol irtunk annak idején lapunkban. Bizonyos Vuscic József nevű utazónak zsebjéből a nagy kanizsai indóháznál ismeretlen zsebtolvaj, midőn a kocsiba fölsegítette, annak 1200 frtot tartalmazó két erszényét kicsente. Azután egyszerre —- megtévedést színlelve, — hogy ő nem jó vonatra ült: a károsulttól elbúcsúzott s eltűnt. A legutóbbi napok egyikén egy napszámos a pályaházhoz közeleső földek egyikén kukoricát kapált s az erszényeket a földben megtalálta. Amint halljuk : a találtakat a megtaláló átadta a rendőrkapitányságnak. Iratokat és 3 frt készpénzt tartalmaztak. Jégeső és víllamciapas. F. hó 3-án Kis-Komárom ban nagy jégeső volt, mely azonban -— szerencsére — csak a város területén vonult át, a gabonaföldeket érintetlenül hagyta s így kárt nem is okozott. Ugyanezen alkalommal a kis-komároini urodalomhoz tartozó puszták egyikén az urodalmi gulyás sertésóljába csapot' a villám s az abban levő sertést agyonütötte. A zala-egerszegi yyamipenztár féléves kimutatása szerint 1886. év végén maradt 7681 frt 20 kr. készpénzben, 20379 frt 47 kr. magán kötelezvényekben, 126,057 tré 20 kr. értékpapírokban, összesen 154,117 frt 87 kr. 18*7. év első felében befolyt 6451 frt 12 kr. készpénzben, 4857 frt kötelezvényekben, 3000 frt értékpapírokban s így összesen 14,308 frt 12 kr. — A/, 18*7. év első felében kiapatott 9800 frt 97 kr. kész péuzben, 559 frt 51 kr. kötelezvényekben, 114 frt 70 kr. értékpapírokban, -összesen 10,475 frt 18 kr. s így maradt 1887. év első felének végén 4331 frt 35 kr. készpénzben, 24676 frt 96 kr. kötelezvényekben, 128,942 frt 50 kr. értékpapírokban, összesen 157,950 frt 81 kr. — Az 1886. év végén kihelyezve volt 141*4 frt 51 kr., 1887. év első felében magán teleknek kölcsön adatott 4857 frt, összesen 19041 írt 51 kr. Ezen tőke pénzekből az 1887. év első felében visszafizettetett 559 frt 51 kr., marad az 1887. év első felének végével 18482 frt. — A magán feleknél elhelyezett tőkepénzek utáni kamat fejében 1886. év végén hátrálékban maradt 388 frt 33 kr., 1887. év első felében befizetendő volt 1182 frt 25 kr., összesen 1570 frt 58 kr., melyből a f. év első feléhen 1060 frt 60 kr. lefizettetvén, az 1887. év első félév végével hátrálékban maradt 509 frt 98 kr. A radainí gyógyhely Európának leggazdagabb szikeny-lavany (lithium) savanyúvize. Közvetlen a magyar és stájer határ szélén fekszik, egy órányira a csinos Regede város — déli vaspálya állomásától (Budapestről 10 óra alatt elérhető)) két órányira a kitűnő borairól ismereses Luttenbergtől, egy és egynegyed órányira Muraszombattól (Vasmegye). Ezen ujonaii berendezett fürdőhely a legfestőibb felvidék és szőlőhegyektől van környezve; fenyves, gesztenye és gyümölcsfa sétányai a különben is nagyon egészséges és kellemes éghajlatú vidék jótékony hatását nagy mérvben fokozzák. A fürdőhely élénk társas életnek örvend s e mellett az árak igen mérsékeltek. Fenállása csekély 3 évének dacára a felszerelése és közkedveltsége nagy haladást tanúsít. Az állandó fürdővendégek száma, mely a menyítási évben csak ö6-ot ki, az 1885-ik idény végén már 176-ra rúgott. Forrásai ásványgazdaságát illetőleg alig találunk más forrást avagy fürdőhelyet, mely Radainnal versenyezhetne. A fürdőhely három forrásai közül a legfontosabb és legásványdúsabb a főforrás, mely 1872. óta „Radaiui sóskút" név alatt ismeretes és nemcsak gyógvhatása miatt, hanem mint kellemes és üdítő asztali ital is, nagy keletnek örvend. Az ivási gyógymód hatásának előmozdítására, különösen a női betegségek tekintetéből, egy kényelmesen berendezett fürdőház lett épitve, melyben a három különböző forrásból tetszés szerinti meleg fürdők kaphatók. Egy állandó, gyakorlott fürdőorvos szakszerű és lelkiismeretes műkiidését sza kadatlanul a t. fürdővendégek jólétének szenteli. Ezen kívül szórakozásokról is van gondoskodva é. p. társas kirándulások, zene, számos magyar és német napi- és heti lapok, szépirodalmi köuyvtár, biliárd, csolnakozá sok által .stb. A konyha és pincéből való szolgáltai ás a divatos igényeknek megfelelően, az ételek elkészítése betegek részén 1, oivosi utasítások mellett eszközöltetik. A lakások és a fürdők árai: 1 szoba I személynek naponta 3(1—80 kr. 1 fürdő édes vagy vasvizből, vagy keverve 35 kr., 1 zuhany 10 kr. Orvosi rendelkezések alapján a -fürdőkhez vegyített savanyúvíz sajtáronként 5 kr. Irodalom. Legújabb kiadasa Rath Mórnak : gróf Benyovszky Móric életrajza. Irta Jókai Mór. Saját emlékiratai és útleírásai. Az 1790-ik évi angol eredeti kiadásból fordította Jókai Mór. Az eredeti kiadás képeinek, térképeinek, tájrajzainak másolataival, az eredeti kiadás és a gróf Bcnyovszky család levéltárának okmányaival, címerrel, gróf Benyovszky levelének és a reá vonatkozó történelmi hírű férfiak — mint Magellan, a hasonnevű tengerszoros felfedezőjének — stb. által irt levelek autographjaival. Díszkiadás: körülbelül 20 tüzet. Egyegv füzet 40 kr. Ezen mű két különös részből fog állani. Az első rész 1. kötetben hozza a hős életrajzát, Jókai Mór által megírva, mely az emlékiratnak is némileg magyarázata és kiegészítése. A második rész 2 kötetben közli az 1790-iki eredeti kiadásnak bevezetését, az ott közlött életrajzot, okmányokat, leveleket és a Benyovszky által irt emlékiratokat és útleírásokat Jókai Mór fordításában. A mellékletek nagyrészét pedig híven az eredeti angol kiadás után másoltatja le a derék k adó, melyek Bcnyovszky saját képvázlatai, térképei, tájképei stb. után készültek, részint a gróf Benyvszky csald árchívuniából boesájtatnak a kiadó rendelkezésére. E derék műre felhívjék olvasó közönségünk figyelmét. Mulattató zsebkönyvtar. Az előnyösen i .mert szépirodalmi vállalat legújabban megjelent füzetei ismét három igen kedves kis könyvvel gyarapítják szépirodalmunkat. A 35 -36-ik füzetek ugyanis Zschockc legkitűnőbb nagyobb elbeszélését, a Holt vendéget közlik erőteljes fordításban; a 37 38-ik kettős füzetek pedig Erdélyi Gyula négy eredeti vidám elbeszélését tartalmazzák. A 39-ik füzetben igen iigycsen összeválogatott 150 adoma van a gyermek- és diákélet tarka világából összeböngészve Győrffy Lajos által, Vig Diák c. alatt. A kis könyvek (kettős füzetek) ára egyenkint csak huszonnégy krajcár, az utóbbi egyes füzeté pedig 12 kr. s így a Mulattató Zsebkönyvtárt a legjutányosabb hazai füzetes szépirodalmi vállalatnak kell tartanunk. A jeles vállalatot első rangú szépiróink közreműködésével dr. Kőrösy László szerkeszti s a Buzárovits Gusztáv könyvkiadó cég adja ki Esztergomban. Az eddigi füzetek immár egy egész ki? könyvtárt képeznek szcbbnélszebb világirodalmi s hazai szépirodalmi művekből, me lyeket uiind becsüknél, majd páratlan jutányosságuknál fogva őszintén ajánlhatunk olvasóinknak. Értéktőzsdei 'istiszemie. A „Magyar Mercur" jelentése. Az értéktőzsde a közelebb mult héten csaknem teljesen üzlettelen volt és úgy látszik, hogy a holt évad már teljes erővel beköszöntött. Oroszország é.s Franciaország tiltakozó jegyzéke az angol török egyezmény ellen, a Németország és Franciaország közti viszonyok ujabbi kedvezőtlen alakulata az elszásziak elítéltetése miatt i's végre legutóbb a német császár egészségi állapotának rosszabbra fordulta lanyha irányzatot keltettek az értéktőzsdén, úgy, hogy az lizlettelenség dacára az értékpapírok árfolyama lassankint lemorzsolódott. Rath Mor budapesti könyvkiadó kiadásában megjelentek : Arany János hátrahagyott iratai és levelezései, második füzet. Tartalma Őszikék. A diszes kiállítású munka egy-egy füzetének ára 40 kr. Shakspere színművei, fordítják többen. Bevezetésekkel és jegyzetekkel ellátta Csiky Gergely. Közel 600 illustratióval. Tizennegyedik füzet. Egy-egy füzet ára 40 kr. Az 186"' T—1886. évi országgyűlési törvénycikkek betüsoros tárgymutatója. Ára 1 frt 40 kr. Felelős szerkesztő s kiadótulajdonos: UDVARDY IGNÁC Főmunkatárs: Szalay Sándor. elmulaszt, az arcról szeplőt, májfoltot, megszünteti az oly kellemetlen persenéseket s anélkül, liogy az arcbőrnek a legkevésbbé is ártana, annak kiváló finom bársonypuliaságot és liófehérséget ad. Egy tégely 50 kr. Dr. HEDER fogpora, csakis növényi alkatrészekből áll s a fogak már egyszeri használat után vakító fehérré lesznek. 50 kr. • |[ fiODlfU!" legkitűnőbb hajfestő„rtLUUnrh szer 2 üveg- 5 frt. Egyedül kapható: RUZS1C3 ISTVÁN gyógyszerésznél Battonyán.