Zalamegye, 1887 (6.évfolyam, 1-26. szám)

1887-05-08 / 19. szám

Beckker Antal földbirtokos úr szenieló'tt tartva, hogy a zalaegerszegi választó kerületben a jelenlegi viszonyok között csak is ellenzéki jelelt megválasztása vihető ki s mivel Skublics Jenő úr oly nagy népszerű­ség- és közbecsülésnek örvend, hogy egy évvel ezelőtt, midőn Szeinueez Emil ellen csak két nappal a válasz tást megelőzőleg lépett fel, megválasztása majdnem ke­resztül vitetett, ő tehát Skublics Jenő földbirtokos urat ajánlja képviselő jeleknek. — Az értekezleten jelen volt Skublics Jeuő úr re­Hectálva arra, hogy az antisemita jelelt ellenében csak is a pártok teljes tömörülése és összetartása által lehet­séges győzelmet aratni s mivel a polgármester által fel­hozottakat, hogy t. i. a város érdeke kormánypárti kép­viselő megválasztását kivánja, úgy is mint egerszegi lakós, méltányolja, az egységes működést megzavarni nem akarja s igy a bizalmat megköszönve, a jeleltséget nem fogadja el, mely nyilatkozata sajnálattal vétetett tudomásúl. — Miután más jelelt neve nem említtetett, elnök ha­tározatilag kiinondá, hogy az értekezlet a kerület ország­gyűlési képviselő jeleitjévé dr. Apáiliy István egyetemi tanárt kiáltotta ki. — Egyúttal egy 25 tagú végrehajtó bizottság alakít­tatott, melynek tagjaivá megválasztattak : Arvay István, Balaton József, Beeker Antal, dr. Czinder István, Deák Mihály, Fábiánics Gyula, Fangler Mihály, Farkas Jó­zsef, Goldtinger János, dr. Graner Mihály, Gresz Károly, Horváth József, Isóó Alajos, Kovács Károly, König­mayer János, Kummer Gyula, Páslek József, Sipos Já­nos, Skublics István, Skublics Jenő, Sövegjártó Lajos, Stráusz Sándor, Sturm György, Szily Dezső, Udvardy Ignác. — A sümeghi választó kerület jelenlegi képviselője Eit ner Sándor f. hó 1-én tartotta Sümeghen nagyszámú választók jelenlétében beszámoló beszédét, mely álta­lános helyesléssel fogadtatott s a választói előtt közbi­zalomnak örvendő férfiú újból képviselő jeleltuek ki­kiáltatott. — A nagy-kanizsai függetlenségi és 48 párt szintén f. hó-I-én tartott népes értekezletet az „Oroszlán" szállóban. Ez értekezleten a párt magát megalakultnak nyilvání­totta, a végrehajtó bizottságot Tuboly Viktor elnöklete alatt megválasztotta; egyúttal elhatározták, hogy a mér­sékelt ellenzékiekkel egy közös értekezletet tartanak, melyen Inkey László felléptetése iránt a függetlenségi és 48. pártnak feltéleleit elő togják terjeszteni. — Városi közegészségügyi ii'es. A városi közegészségügyi bizottság Kovács Károly polgármester úr elnöki-te alatt április hó 30-án tartotta ülését a városház tanácstermében. Az ülés lefolyását a következőkben adjuk : Elnöklő polgármester úr az egybegyűlt bizottsági tagokat üdvözölvén, előadta, hogy a meleg időszak kö­zeledtével szükségesnek tartotta a bizottságot az oly nagy fontosságú közegészségügy körüli intézkedések megtétele végett anuál is inkább egybehívni, hogy a mull évi járvány bizottság által már akkor javaslatba hozott több oly intézkedés foganatosíttassék, melyek akkor a város szűk anyagi viszonyai miatt nem foga natosittaihatván, függőben maradtak. T< kintve, hogy a város utcáinak tisztántartására a jelenleg alkalmazásban levő két utcaseprő teljesen elégtelen, a bizottság megkeresi a képviselő testületet az iránt, hogy május 1-től szeptember hó 1 ig terjedő időre mkét utcaseprő felfogadását rendelje el. Mi el továbbá a bizottság azon meggyőződésben van, ho;-y főleg nyári időben a városban egybegyűlő szemét kihordására, valamint az utcák kellő felöntözé séhez és egyéb, előforduló dolgok véghezvitelére a város­nak jelenleg rendelkezésére álló egy fogat nem elégséges s e bajon csakis egy pár ló, egy lajt és ehhez való kocsinak beszerzése által lehetne segiteni: tehát a bi­zottság átiratilag megkeresi a képviselő testületet egy pár ló és egy lajtos kocsi beszerzése iránt. Hasonlóan megkeresi a bizottság a képviselő tes­tületet, hogy a már égetően szükségessé és elodázhat­lanná vált csatornázás ügyét rendezze. Hogy pedig ez a városnak csekélyebb mérvű megterheltetésével tör­ténjék, a bizottság a nyilt csatornák építését hozza ja­vaslatba, ami — a közmunka nagy részének felhasz nálásával — a város kiadását tetemesen csökkentené. Javaslatában indítványozza a bizottság, hogy a képvi­selő testület ezen nyilt csatornázási ügyben lépjen érint­kezésbe bizonyos Caromie csatorna készítővel és ennek már beiidotl tervrajza alapján a csatornázást mielőbb foganatosítsa. — Miután a vágóhidról kiépített és a Zala folyóba vezető csatorna nem egyenes irányban, hanem megtörve vezettetett a folyóhoz, amely körülmény a rendes le­folyást akadályozza s a visszamaradt rothadó anyag a levegőt nagy mértékben fertőzteti: a bizottság a kép­viselő testületet megkeresi az iránt, hogy a kérdéses csatornának egyenes irányba való vezetése, valamint egy bőrszárító építése iránt intézkedjék. Ugyancsak megkeresi a bizottság a városi kapi­tányi hivatalt atekintetben. hogy saját hatáskörében intézkedjék a házak előtti öntöztetés foganatosítása iránt s egyúttal a templom alatt levő kútnál eddig szokásos mosás beszüntetését eszközölje. ­Értesülvén a bizottság a város főutcáin lakó ke­reskedők azon jóindulata felől, hogy ok hajlandók vol­nának a kereskedésük előtti tér öntöztetéseért bizonyos meghatározott összeget fizetni: evégből az elnöklő pol­gármester megbízatott, hogy az érdekeltekkel magát érintkezésbe téve, ezen öntözésre vonatkozó teendőket eszközölje. — Rumpt Frigyes úr, a 6-ik huszárszázad parancs­nokának előterjesztésére a bizottság elhatározta, hogy a kaszárnya épületben szükséges fertőtlenítő szerekről kellő időben gondoskodni fog. — Végül a köztisztaság, úgy a fertőtlenítés ügyében hozott hatósági intézkedések foganatosításának kellő ellen­őrzése végett a város — mint a mult évben — 10 ke­rületre lett felosztva, mindegyik kerületre felügyelő bi­zottságot jelelt ki ; e bizottság tagjainak kötelessége hetenként három izben a kerületűkben levő lakházakat, udvarokat, utcákat megvizsgálni s minden tapasztalt közegészségügy-ellenes dolgot további eljárás végett a közegészségügyi bizottságnak bejelenteni. A 10 kerület beosztása s azokban a felügyelők kijelelése következőleg eszközöltetett: I. kerület (fehérkép és telek utca). Felügyelők: Háczky Kálmán, Horváth Béla, Simon Ferenc. II. kerület. (Kis- és . nagy temető utca). Felügye­lők : dr. Czinder István, Szedmák Zsigmond, Baján József. — III. kerület. (Újváros utca a gyepmester lakkal). Felügyelők : Kovács Károly, Nagy János, Riedelmayer ,, János. IV. kerület. (Uri utca, fazekas tér, régi pósta utca, zöld utca, szállásház utca). Felügyelők: Unger Domon­kos, Pirity Lajos, Schlemmer Károly. V. kerület. (Kazinczy tér, körmendi utca). Fel­j ügyelők : Kaszter Sándor, Preszler Gyula, Part Sándor. VI. kerület. (Cigány utca, major utca és kert utca). Felügyelők: Graner Géza, Kovács József, Nagy Károly. VII. kerület. (Kis, nagy csapó utca, váralja, Deák­tér). Felügyelők : Fangler Mihály, Kovács László, Pa­ezónay Sándor. — VIII. kerület. (Kaszaházi utca, templom alja utca). Felügyelők : Dr. Graner Adolf, Kummer Gyula, Pámer János. — IX. kerület. (Kórház utca, rózsa utca, bozót utca). Felügyelők: Ruzsics Károly, Fischer László, Zsilinszky Sándor. — X. kerület. (Csácsi utca, pap utca). Felügyelők: id. Czinder István, Sipos János, Varga Mihály. — * * * Midőn a bizottsági ülés lefolyását a fentebbiekben megismertettük olvasó közönségünkkel: lehetetleu ré­szünkről is a képviselő testület bölcs figyelmét fel nem hivnunk azon, városunk Közegészségügye érdekében el­engedhetlenül szükséges intézkedések foganatosítására, melyekre nézve a közegészségügyi bizottság ülésén ki­fejezést adott. Ha a korral némileg is haladni, ha legdrágább kincsünket: egészségünket kellőkép megvédeni akarjuk: úgy az utcák rendes öntözése, azok pontos tisztogatása — elengedhetleniil szükségesek. Ezeket pedig a jelen­leg rendelkezésre álló eszközökkel megtenni teljes le­hetetlenség, szükséges tehát az utcaseprők számát sza­porítani s egy új fogatot beszerezni. — Ép ily égető kérdés a város csatornázása is. A jelenlegi eljárás az árkok tisztogatását illetőleg ugyanis minden kritikán alóli. Menjen csak valaki végig egy oly utcán, melynek árkait kitisztogatták s azt tapasz­talja, hogy a kitisztítás után az állapot türhetlenebb, a közegészségre nézve vészthozóbb, mint volt a tiszto­gatás előtt. Az egyéves, miazmákkal telt, undort gerjesztő anyagot az árokból kihányják, az utcán szétterítik, ami a levegőt dögleletessé, az utcát piszkossá teszi, mig lassanként megszárad, egy része pedig az árok széléről vissza foly az árokba. Mi természetesebb, hogy az ár­kok ilyetén tisztogatására fordított közmunka valóság­gal sárba dobott pénz. E bajon pedig gyökeresen csak is a rendszeres csatornázással lesz segítve. Hiszszük is, hogy a képviselő testület ezen baj orvoslás t végett tőle telhetőleg mindent elkövet! CSARNOK. Roboz István 40 éves irói jubileumára. Irta: Tuboly Viktor. 1887. május 1 én Kaposvárott elszavalta: Iíátorfl Lujos. Szép multadra visszanézve Áldjad velem e napot, Múltnak és jelennek im ma Bő termését aratod . . . Ritkaság, mely Téged ér : Negyuen éues pályabér! Ritkaság mit ma elértél; A dicsőség ily foka — Vidéki irodalmunknak Felkent régi bajnoka ! Udvözlek hü pályatárs, Erdemteljes jubiláns! Zala és Somogynak Te vagy Első hirlapirója ; Irántad e két megye is Ma háláját lerójja, S kebléből az kinem fogy Mig él Zala és Somogy. A hon nehéz éveiben Elméd s vasakaratod, Megalkotá küzdelemmel Itt az első hírlapot ; S terjeszted azt ami szép Hogy eljöjjön a jobblét ! Országszerte elterjedt már Humorod és satyrád, — De ha szükség tudományod Komolyan is irányt ád, — S tollad által az irály Uralg mint egy bölcs király ! S ha bár ugy mint politikus Nem jársz egy utón velem, Előtted kalapom mégis Mindenkor leemelem ; Me, 't hisz egész életed Hogy hazádat, szereted. lfju korod óta nálunk hangoztatják dalaid . . . A Balaton 4 Füred tája Sok jót köszön N eh ed itt ! Szépen ha szólt dal, s koboz Tudták, hogy zeng a — Roboz! Zengj, dalolj még számos évig, Éltessenek a múzsák ! S fejedre ha még föl tesszük Az érdem koszon ját, Így szóljon majd az irás: Nyolcuan éues jubiláns! Hivatal OH rovat. Zala-Egerszeg rend. tan. város rendőr-kapilányi hivatala által közhírré tétetik, miszerint Stojka Barizs állítólag pozvai illetőségű vándor cigánytól, szabálytalan járlat folytán f. évi. ápril hó 7-én egy világos pej kan­ca mint egy 15 éves körüli 151 centinieter nagyságú há­mos ló bitangságba vétetett, mi is ha igaz tulajdonosa f. év junins hó 3-ig uem jelentkeznék, az a jelzett na­pon délelőtt 9 órakor nyilvános árverésen becsáron alól is a város rendőr-kapitányi hivatalnál el fog adatni. Zala-Egerszeg, 1887. május hó 4-én. NAÜY vkapitány. Helyi, megyei és vegyes hirek. A zala-megyei alapitvanyi valasztmany f. é. april 15. tartott ülésén a néptanítók országos árvaházánál a zala-megyei néptanítók árvái részére leteendő alaptőké­nek gyarapítására 50 frtot utalványozott. A jótékony­ságáról annyira ismeretes netneskcblü választuiáuyuak kegyes adományáért hálás köszönetét fejezi ki a gyüj­tőbizottság nevében Bődy József. Tanfelügyelői latoyatas. Dr. Ruzsicska Kálmán, megyénk kir. tanfelügyelője máj. 3—4. és 5-én Nagy­Kanizsán időzött s meglátogatta az általa még nem lá­tott osztályokat a községi és izraelita iskolánál. Láto­gatásának tapasztalatait a megyei közigazgatási bizott­sági ülésén fogja előadni. Meglátogatta ez alkalommal az Arany-János-utcai ovodát is s távoztakor az ovó ve­zetőjének : K e m é n y n é, Miletz Maria úrnőnek elis­merését fejezte ki a tapasztaltak fölött. Roboz István jubileuma oly fényes volt, hogy a vidéki hírlapirodalom hasonló ünnepet keveset látott. A megyeház nagyterme zsúfolásig volt megtelve. Az ünnepély a megállapított programúi szerint folyt le. Az ünnepély legfényesebb része volt, midőn Kaposvár város polgármestere Németh Ignác átnyújtotta a koszo­rús Írónak az arany tollat, melyért az meghatott sza­vakban mondott köszönetet. Egész halmaza érkezett az üdvözlő táviratoknak és leveleknek. Hazánk koszo­rús költője Jókai is levélben üdvözölte a jubiláló szer­kesztőt. Az ünnepélyen személyesen jelen volt Tallián főispán, Csépán alispán. Az akadémiát Zichy Antal képviselte. Hasonlóan képviselve voltak a Kisfaludy és II Petőfi társaság, úgy a fővárosi napilapok, valamint sok vidéki lap szerkesztősége. Az író tiszteletére rendezett banketten 200-au voltak jelen, köztük Jankovich gróf titkos tanácsos, a fő- és alispán, a megye nagy- és kis birtokosai, az összes közhivatalok főnökei, kereskedők, iparosok, szóval a társadalom minden 'osztálya képvi selve volt eme lélekemelő ünnepélyen, melyen számos lelkes felköszöntőt mondottak. A banketteu Roboz szü­lőföldjének, Köttsének lakói nagy eziist serleget nyúj­tottak át az ünnepeltnek. — t Dr. Thassy Janosnak, a szivszélhűdés folytán Podturenben oly hirtelen és egész váratlanul elhalt alsó­lendvai járásbirósági aljegyzőnek temetése f. hó 1-én nagy részvét közt volt Ságodon. Városunkból és a vi­dékről a legelőkelőbb közönség gyűlt egybe a korán elhunytat örök nyughelyére kiférni. A koporsót szebb­nél szebb koszorúk diszesítették. Koszorút tettek a ra­vatalra: Thassy Lajos és neje Vizy Gizella. (Felejt hetlen öcsémnek. A legjobb sógornak), Mayer István és családja (Felejthetlen barátjának), Unoka nővérei (A szeretett unoka fivérnek), a zala egerszegi kir. törvény­szék és járásbíróság jegyzői (Felejthetlen kartársuknak), Ferenc, Kristóf, Lajos (Szeretett testvérünknek), Szino­dies Győző (Legjobb barátnak), Mariska és Gizella (Szeretett sógornak), Vizy Gyula (Thassy János szere­tett rokonának), Hajós (Jó Mukijának), zala egerszegi fiatalság (Szeretett barátjának), Fitos Bernátné (Kereszt­fiának), Édes anyja (Kedves gyermekének), Karabélyos Elek kir. járásbiró, Deusch Mór Alsó Lendváról. — Szeszélyes játéka a sorsnak, hogy ép az nap helyezték örök nyugalomra, mely napon a hivatalos lap Zala Egei-szegre való áthelyezését hozta. — Örök álma le­gyen zavartalan! — (Népfelkelői tiszti tanfolyam). Folyó hó 3-án fejez­tetett be Nagy-Kanizsán az első népfelkelői tiszti tan­folyam. E napon reggel tí órakor gyűltek 1 'tóiján össze a népfelkelői tiszt jelöltek a honvéd laktanyában, a honnét kiindulva egy 6 óráig tartó, különféle harcászati gyakorlatokkal egybekötött menetgyakorlattal végezték be a tanfolyamot. Bevonulás után legelőször is leszerelt a vidáin csapat és ezután Rózsa Bertalan ezredes úr ő méltósága az oktató tisztek jelenlétében meleg szavak­kal megdicsérte a népfelkelői tiszt jelöltek bézgóságát és szorgalmát, és örömét fejezte ki, hogy a néhány nap ezelőtt Pakszi tábornok úr ő nagyméltósága jelenlétében 2 napon át megtartott vizsga oly szép eredménynyel és a tábornok úr legnagyobb megelégedésével végződött. Majd felolvasta a qualificatio lajstromokat, melyek alap­ján a következő hallgatók qualificáltattak népfelkelői tisztekké: Hajmásy Gyula z.-egerszegi, Garay Lajos keszthelyi. Lövenstein Emil pogány szent-péteri, Ráth Károly keszthelyi, Hainer János tapsonyi, Rechnitz Samu z-egerszegi, Skublics Antal z.-egerszegi, Szmodits Gvőző mura-szerdahelyi, Szentpálv Gyula keszthelyi, Thassy Ferenc ságodi és Tomka György czáktorliyai lakósok. A népfelkelői tisztjelöltek ápril hó 30-án tartották bu csúestélyüket, melyen Rózsa ezredes, Franyeczky főhad­nagy és Vágó haduagy urak — ez utóbbiák mint a

Next

/
Oldalképek
Tartalom