Zalamegye, 1887 (6.évfolyam, 1-26. szám)

1887-01-09 / 2. szám

VI. évfolyam Zala-Egerszeg, 1887. január 9. 2. szám. Előfizetési díj: Egészévre 4 ft., Félévre 2 ft.. Negyedévre 7 ft. Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr., Bélvegdij 30 kr. Nyilttőr petitsorn 12 kr. i, m n Irrlr i i i ís r j * * t • 1 II k Up szellemi és anyagi részét illető k zlemények a. szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem ktUiMnk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Kisdedóvodűnk ügyében. Aki népnevelésügyünk jelen állapatát az 1868. évi népoktatási törvény életbe lépte előtt létezett állapattal egybehasonlítja: örömmel észlelheti azon óriási lendületet, mely e téren mindenütt tapasztalható, úgy hogy rövid husz év alatt egy század mulasztásait sikerült helyrepótolnunk. Hogy állításunk nem légből kapott, hanem a mindennapi tapasztalás által van beigazolva: ennek kimutatása végett nem szükséges messze mennünk. Hisz elég fényes példa erre maga városunk. Míg ugyanis a népoktatási törvény életbe lépte előtt városunkban a népoktatás ügye egy mester és két segédjének kezében volt központosítva s ugyanily állapat uralkodott az izr. hitközség által fentartott. iskolánál is: addig jelenleg van rendezett községi népiskolánk külön a fiúk- és a leányok számára 9 tanítóval; van két osztályú felső leányiskolánk két tanítóval ; van középkereskedelmi iskolával és műasztalos tanmühelylyel egybekapcsolt polgári fiúiskolánk 11 tanítóval, úgy hogy a zala-egerszegi polgári fiú-, felső leány- és községi népiskolánál működő tanerők száma 22. S ha még ehhez hozzá veszszük alsó fokú ipar- és kereskedelmi iskoláinkat, melyek mindegyike a miniszteri rendeletnek megfelelőleg van szervezve s így a tényleg létező tanügyi állapatainkat az 1868. év előtt létezett állapattal ogy behasonlítjuk: azt hiszszük, oly előrehaladás ez, minőre husz évvel ezelőtt városunk atyái még gondolni sem mertek volna! Városunk a népoktatás terén elért emez eredményre kétségkivül büszke lehet! Csak egy téren nem mutathatunk fel haladást és ez kisded nevelésügyünk, mely téren a régi állapat semmit sam javult. Mintha csak ép ez ártatlan kisiledek. akik a családi életben testvéreik felett oly előnyben részesülnek, városunknak valóságos mostoha gyermekei volnának, akikről gondoskodni szükségesnek nem tartjuk és összefont karokkal tétlenül nézzük évről évre a türhetlen állapatot anélkül, hogy csak eszünkbe is jutna azokon saját javunkra változtatni. — Pedig óvodánk nemesszivü emberbarátok kegyessége folytán régi időben lett alapítva ; egyike volt az ország legrégibb óvodájának, ahol az országos hirii Boer kisdedóvó is működött. Azonban a régi állapat maradt változatlanúl, holott nem szabad elfelednünk, hogy különösen a kisdednevelés terén egészen új rendszer lett életbe léptetve, míg mi teljesen a régi alapon vagyunk, hogy annál szembeszökőbb legyen hátramaradásunk. — A bajon — még pedig gyökeresen — ja vítani elodázhatlan kötelességünk annyival inkább ; mert e célra oly alappal rendelkezünk, hogy egy kis jóakarattal maga a társadalom képes a régi állapatot megszüntetve, óvodánkat | a kor színvonalára emelni. — Részünkről úgy vagyunk meggyőződve, hogy a kisdedóvodák ott virágoznak legjobban: ahol kisdedóvó egyesületek alakultak s azok vették kezükbe a kisdednevek'. ügyét. — Ily kisdedóvó egyesületet kell nekünk is, még pedig mielőbb teremtenünk! Igaz, hogy városunkban sok egyesület van, de azt is elmondhatjuk egész nyiltan és jogosan, hogy alig van város, melyben oly hévvel karolnák fel a humánus egyesületeket. Könnyíti helyzetünket ama körülmény , hogy itt tulajdonkép oly egyesület alakításáról van szó, melynél a kezdet nehézséggel nem is jár. Tudtunkkal ugyanis van az óvodának háza, mely a mai árak mellett 5—6000 irtot képvisel. Ha alkalmas, a célnak megfelelő épületről kell majd gondoskodnunk, mily előnyös leend, ha e célra a régi épülettel 5—6000 frttal rendelkezünk. Emellett az óvodának vagyona készpénzben, értékpapirokban és magán kötvényekben meghaladja a tizezer forintot, melynek 4'Vo-os kamata kitesz 450 frtot, a zala-egerszegi takarékpénztár évenként 100 frt segélyben szokta részesíteni; íigybuzgó tanfelügyelőnk szives közreműködése folytán 100—200 forint államsegélyre is számíthatunk. Igen könnyen lehet, csak évi 2 frttal 2—300 tagot gyűjteni s ehhez hozzávéve a tanulók által fizetendő tandíjat, — könnyű átlátni, hogy egy kis jóakarattal az egyesület létesíthető és némi ügybuzgóság mellett óvodánk a kor színvonalára emelhető, teljesen felszerelhető. A múlt, év elején Kovács Károly polgármester úr ez ügyben a mozgalmat megindította. A tanácskozmányon megjelentek mind át voltak hatva az átalakítás szükségességéről, sőt — ha jól emlékezünk — a teendők előzetes megbeszélése végett egy bizottság is lett kiküldve, hogy azután egy tágabb körű gyűlés hivassék egybe. — Itt van az ideje a tágabb körű gyűlés egybehivásának, amely gyűlésen egy kisdedóvó egyesület megalakítása kimondatnék. Mi ugyanis nem titkolhatjuk el abbeli meggyőződésünket, hogy csak is egy kisdedóvó egyesület lesz képes városunkban virágzó óvodát létesíteni. Városunk kisdedeinek jól felfogott érdeke szempontjából indítsuk meg mielőbb a mozgalmat, melyet rövid idő alatt legszebb siker fog koronázni! — „Zalamegye" tárcája. Szerkesztői nekrolog Tatry : főmunkatársi beköszöntő. (Csevegés ) Képzelni som lehet poetikusabb helyzetet, mint mikor halandó ember maga Írhatja meg a nekrologját. Nekem ezt megadták az istenek. Ahogy a „Zalai Közlöny

u cimű nagykanizsai újság szerkesztéséből négyévi hosszas betegeskedés és súlyos szenvedés után „kiszenvedtem," egyszerre valami kéjes, mámoritó, lelket bódító érzést éreztem végigrezegíii idegeimen (ilyet érezhetnek a delejes álomba merülök) s erőt vett rajtam is az álom. Milyen csodás, milyen bűvös álom! Már kezdete is fél-üdvözülés. Megjelent előttem ezernyi (de talán milliónyi) sajtóhiba: fejtetőn járó betűk, megkuszált szótagok, bőrükből kifordított szavak. Ott volt a „Csép"-é degradált „Pécs", — a „dongóbicská

a-vk lett „borovicska", — az ártatkn „héten" valóságos „tehén" képében, — a „dicsősége magaslatán álló Balha Lujza", — meg a novella hős szivébe repült „gólya.

u De hogy tudnám én azt a díszes és kiirthatatlan, elfogyhatatlan seregnek szine-javát kiválogatni 1 Elég volt őket egyszer is vi szont látni . . . álmomban. Hanem akkor nekik is a satisfactio órája ütött. Láttam: miként nőnek ki rettenetes lábaik, cséphadaró-nagyságú kezeik, iszonyú szarvaik. Fújtak, prüszköltek, fenekedtek, mind megannyi százszorosan megnőtt, megboloudult, megveszett ördög. Ekkor lépett közéjük az én „boldogult" (mert boldogabb lett) laptulajdonosom: a szelid, ábrándos tekintetű, szilfid-termetű Wajdits József. Hóna alatt hozott egy nagy csomó „kétéltű

u számlát. (Azokban nem volt sajtóhiba, hanem annál több tollhiba.) Szegény boldogult laptulajdonosom, te ártatlanul és annyit szenvedett martyr, te a fejkötő-virágzás kor szakában megkalaposodott vitézlő férfiú, — tehát veszedelmes pillanatban kerültél az én kerülni parancsolt körömbe! Hiába minden ügyekezetem; nem menthetlek meg. A valóságos ördögökké óriásult sajtóhibák megrohanták, vállra kapták és prüszkölve, kacagva, rémesen hahotázva vitték . . . Nagyon megköszönhette, ha a pokolba roh&ntak vele és nem a .talonjába. Ugyan abban a pillanatban, mikor boldogult laptulajdonosom bucsu-sohaját felém orkánolta, gyöngéd karok érintését éreztem s engem is vittek láthatatlan szellemek, szállva, repülve velem át a végtelenen. Csak a Holdban állottak meg. Vájjon ez az első stáció? vagy a végső állomás? A végső volt. Egész sereg kiérdemült vagy kiszenvedett szerkesztő rohant hozzám. — Szervusz, brúder! Isten hozott pajtás! — Szervusztok! Hát ti mi ördögöt kerestek ebben a kiégett, lakatlan bolygóban? Székely Emil, a boldogított „Balaton" boldogult szerkesztője állott elém. — Nagyon csalódol le, kedves pajtás, kiszenvedett pályatárs, ha azt hiszed, hogy mi itt valami prózai életet élünk. Van itt dinom-dánom, lakodalom. Rendesen azzal mulatkozunk, hogy csillagászati távcsövünkön a Föld bohóságait nézzük. Mindent látunk mi innen, s aa, a rendeltetésünk, hogy az irodalmi embernek viselt dolgait jegyezzük. A látócsővel kapcsolatban van egy óriási, beláthatatlan nagyságú hallócső, mely hozzánk juttatja a Földön elhangzó, leggyöngébben kiejtett szót is. így jutnak hozzánk a poéták dalai, zengeményei. Meg akarsz győződni ? Jer! Es elvezetett ahhoz a minden földi képzeletet túlszárnyaló óriási látócsőhöz, hogy nézzek, azután — ha úgy tetszik — hallgassam ott nyomban a földi hangok zür-zavarát. Alig lépek oda, hallom: „Fekete föld, fekete ég, Van nálatok feketébb még. Kimondani soh'se félek : Feketébb az ember lélek." Ugyan kitől erednek e pessimistikus igék?! Letekintek. Ott látom a mi bolygónk derengő világánál Hajgató Sanyi barátomat világ-korbácsoló hangulatot tükröző ábrázattal. Egyik kezében a lant, másik kezében a pohár . . . tele ecettel (azaz pardon: szent-györgyvári borral!) A lantot szorítja szivéhez, a poharat emeli Tuboly Viktor ajkaihoz, kinek arcvonásain meglátszik ugyan, hogy e „pörös világ és fagyos légtömeg" halálra szomjasztja; de azért kinos rángással fordul el a feléje nyújtott pohártól: irtózva gondol Socrates sorsára s így dalol: „Savanyú bor, savanyú csók, kinpli köll ? Adjad annak, aki soha nem porOi! Akiben van csak porszemnyi fiskális, Annak bora, csókja nem is fatális " Elhallgatnám, elnézném én ezt a két alakot sokáig, sokáig. Fölajzanák, kimeriilhetetlenné tennék lelkemet a földi emlékek. Minden könnyem, minden kacagásom emléke hozzájuk fűz. De hát a kimúlt kollegák megragadják karomat és vezetnek tovább . . . egy óriási, kivilágított barlangba. Rengeteg nagy asztalon, krisztustalan nagy könyv fekszik. Ebbe vannak bejegyezve minden szerkesztőnek s minden Írónak viselt dolgai. Ott van mindegyiknél a jellemzés is. Felütöm az „Sz

a betűnél; megtalálom nevemet azonnal. Mit mond hát ? Ez legyen a necrologom! „írói működését kellette 1 76-ban a „Zala" cirafl lapnál Nagy-Kanizsán. Cikkjein az al kori szerkesztő mohón kapott, mert jó ... . hosszúra nyulottak. Verseket is irt, de ezt a dolgát maga is ... . megbánta. Később a „Zalai Közlöny

u cimű laphoz küldött be néhány verset, amire Bátorji Lajos, az akkori szerkesztő azt mondta (mert a szerzőt személyesen és közelebbről nem ismerte), hogy lesz belőle jó poéta. Azóta (miután teljesen ismeri) meggyőződhetett, hogy igen sok próféciia csütörtököt mond a világon. — A szerkesztők dicsérték; a közönség unta. A közönségen ezért úgy állott boszút, hogy 1880-bau kiadott egy kötet °rset. A szerkesztők ingyen kaptak belőle egy-egy példányt; meg kellett hálálni őszinteséggel: agyon dorongolták. A közönség kijátszotta; köpönyegc-t fordított: el kezdte fűtől fáig dicsérni, de nem vette meg. — 1882-ben Wajdits József, a „Zalai Közlöny" kiadója s tulajdonosa valamiért nagy haragra gerjedt a mélyen tisztelt publikum ellen s úgy állott azon boszút, hogy szerkesztőnek Jelen szamunkhoz negyed iv melledet van csatolva.