Zalamegye, 1887 (6.évfolyam, 1-26. szám)
1887-01-02 / 1. szám
szíveskedjék kieszközölni, hogy a székesfehérvári méntelep egyik teleposztálya városunkban helyeztessék el ; a város ' kérvéuyét hason felirattal a megyei gazdasági egyesület is pártolta. A decemberi közgyűlés pártoló felterjesztést intézett ez érdemben a földmivelés-, ipar és kereskedelemügyi minisztériumhoz, honnan a város tanácsához a következő leirat érkezett : „Zalavármegye közönségének 20876. sz. a. kelt feliratából arról értesültem, hogy Zala Egerszeg város tanácsának óhaját képezi, hojíy a székesfehérvári méntelep egyik teleposztálya, vagy ilyennek egy része állandóan Zala-Egerszeg városában helyeztessék el. Jóllehet Zala-Egerszeg városának a megyei feliratban jelzett ez irányú felteijesztése ez ideig hozzám nem érkezett, mindazonáltal, mivel a felvetett kérdés a minisztériumot is közelebbről érdekli, már most értesítem a város hatóságát, miszerint hajlandó lennék a város hatóságával tárgyalásokat kez deni, ha oly irányú feliratot intézne hozzám, mely a jelenlegi pénzügyi viszonyokat figyelembe véve, m nden befektetést részemről mellőzne s egyedül méltányos bér fizetésre szorítkoznék." — E leirat szerint a méntelep egyik teleposztályának városunkban való állandó elhelyezése biztosra vehető. A felirat késését az okozta ; mert városunk addig, míg a regale-jog megvételére vonatkozó törvényhatósági határozat a magas minisztérium által helyben nem hagyatik, a kérelmezést nem tehette; azonban a miniszteri jóváhagyás — mint értesülünk — megérkezvén, a város részéről a felirat azonnal e'kül detett. Ilykóp a regale épületek egy része igen célszerűen felhasználható a méntelep elhelyezésére. A kövágo-örsi önkénytes tüzoíto egyesület tisztikarát az 1887. évre következőleg választotta meg: Mar ton László elnök, Czuppon Sándor alelnök, Szollár István főparancsnok, Ancrbach Miklós alparancsnok, Kovács Lajos, Nagy Ignác, és Mórocz Péter szakaszvezetők. Papp Lajos titkár, Ullmann Adolf pénztárnok, Göndöcs József szertáruok. Választmányi tagok: Czigány Károly, Nagy Vince, Mórocz Imre és Nagy Sándor. A Hubay „Eleonora" naszajaiidék alapítvány 1886. évi 100 frtos kamatának kiosztása végett a bizottság december hó 26-án d. n. 3 órakor tartott ülést a város ház tanácstermében. Az öt folyamodó közül a bizottság titkos szavazás uíj'in egyhangúlag a 100 forintot Németh Erzsébet férjezeti Bertalan Pálnénak itélte oda. — Eljegyzes. Hutter Ferenc Zala-Egerszegről, eljegyezte Boezföldön Simonffy János kedves leányát Gizellát. — A perlaki önkénytes tüzoíto egylet módosított alapszabályai szentesítést nyervén, az új alapszabályok értelmében a választás következőleg ejtetett meg: Götz Ferenc elnök, Grész Alajos alelnök, Csizmasía János titkár, Glavina András pénztárnok, Tóth Sándor főparancsnok, Hajdinyák .János alparancsnok, Ujlaky Boldizsár, Málék János, Glavina György osztály parancsnokok, ifj. Goricsánecz József segédtiszt, Hajdinyák Elek szertárnok, dr. Böhm Szidney orvos. Választmányi tagok : Kostyál Ferenc, Szebényi Lajos, Sortarits Pál, Mlinárits György, Nóvák György, Meszariis István, Bai-anasits Ferenc, Bánelly Sándor; póttagok: Glavina György, Málék János. -Kottori fiatalsága január hó 8 áti az alsó-douiborúi tüzkárosultak javára az ottani nagyvendégíő termében tréfás tombola játékkal egybekötött zártkörű táncestélyt rendez. Belépti líj: személvjegv I frt, családjegy 2 frt 50 kr. — A zala-ege szegi muiúasok betensegélyezö egylete Arvay István úr elnöklete alatt december hó 26 án tartotta évi rendes közgyűlését. Elnök úr alőadja, hogy az alapszabályok legfelsőbb helyen szentesítést nyervén, az ideiglenes tisztikar működése véget ér, s itt az ideje, hogy az egylet nz alapszabályok szerint végleg megalakuljon. Ezt megelőzőleg szükségesnek tartja előterjeszteni az évi számadást, valamint boldog emlékű Farkas Dávid úr és áldott lelkű neje által az egyesület tagjainak segélyezése végett tett 1000 frtos alapítványról szóló kimutatást. — Az előterjesztett évi számadás szerint az egylet kiadásai voltak : segélyezésekre 36 frt 4:) kr., temetési költségekre 108 frt 77 kr., orvos- és gyóííy szerekre 235 frt 25 kr., vegyes kiadásokra 71 frt 70 kr., összes kiadások 452 frt 12 kr., melyet a 4S6 frt 60 kr. összes bevételből levonva, a pénzmaradvánv tesz 34 frt 48 krt, melyhez az 1885. évi december 31-iki 524 frt 24 kr. péntármaradványt hozzáadva, az egyesület 1886. december 26-iki vagyonállapota 558 frt 72 kr., mely összeg egészen a takarékpénztárban van elhelyezve. — Kedvezőtlenebb helyzetet tüntet fel a kölcsönökröt előterjesztett kimutatás, mely szerint az 1886. év folytán tőke- és kamatokban visszafizettetett 289 frt 74 kr., hátrálék tőkében 461 frt 64 kr., kamatokban 19 trt 46 kr. A közgyűlés az új választmányt megbízta, hogy azok ellenében, akik 1885. évről vannak hátrálékban, azonnal a legszigorúbban intézkedjék, mig akik 1886. évben vettek kölcsönt, ezek tartoznak az esetleges kamatokat azonnal, a tőkét pedig áprilistól kezdve törleszteni. — A számadások megvizsgálására Udvardy Ignác elnöklete alatt Graner Géza és Sanits Sándor urakból álló bizottság küldetett ki. — A munkaközvetítő intézet létesítése tárgyában tett indítvány elvben elfogadtatott s a közgyűlés megbizta a választmányt, hogy azt lehetőleg az egyesület megterheltetése nélkül létesítse. — ü tisztikar következőleg lett megválasztva: Arvay István elnök, Udvardy Ignác alelnök, Mendly Károly jegyző, Rigó Ferenc' orvos, Őry István pénztárnok, Gondy Ferenc ellenőr. — Választmányi tagok: Fischer László, Graner Géza, Isóó Alajos, Sanits Sándor, Bedő Józset, Kulcsár Sándor, Nagy' Sándor, Varga Márton; póttagok: Soos Orbán, 'Vertelits Lajos. — Végül elnök úr az £g áldását kívánva ezen, a szegény néposztály javára alakult egyesületre, a gyűlést bezárta. Agyonlotte a CSŐSZ." Hagymásy János helybeli mészáros mester és birtokos György fia napokban egyik társával a csácsi hegyre ment. Este 6—7 óra között visszajővén, egy harmadik is csatlakozott hozzájuk. Csáeson alúl a rendes útról a nagy sár miatt a csácsi urodalom által fölsáncolt gyalogúira térvén, a c sg s z — mint az előnvomozás adatai utján értesülünk — figyelmezteti őket, hogy ott tilos a járás, azonban tovább folytatván utjokat, szóváltás, majd dúlakodás támadt közöttük, mi közben a csősz kezében volt puska állítólag véletlenül elsülvén, az egész töltés Hagymásy fiának hasába fúródott. A lőseb arra enged következtetni, hogy a lövés közvetlen közelről történt: a további vizsgálat fogja kideríteni, hogy a lövés szándékos volt-e vagy véletlenségből történt. A csősz elfogatott és to vábbí intézkedés végett az illetékes hatóságnak átadatott. Itt fog majd kiderülni, hogy a nagyon is eltérő liirek közül melyik igaz. A mi közleményünk az elővizsgálat adataira van fektetve. A szerencsétlen fiatal ember több napon keresztül iszonyú kínokat szenvedett a lövés okozta seb folytán, úgy hogy jótétemény volt reá nézve a halál, mely december hó 30 áu a nagy szenvedésektől megszabadítá. — Bünügyi végtárgyalas volt Nagy-Kanizsán, december hó 28 és 29-én. — 1885. év tavaszán Veizer ottani nagykereskedő palotájának építése alkalmával történt ugyanis, hogy a mostani palota helyén álló régi épület szétbontása alkalmával a pinceboltozat beomlott s két kőmives a romok között lelte halálát. Ebből az esetből folyólag a kir. ügyészség vádat emelt Veizer építtető elíen is. A most megtartott végtárgyalás alkalmával azonban az ügyészség a Veizer ellen emelt vádat viszszavonta. Véglegesites. ^ vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter Csiszár József hodosáni állami iskolai segédta nítót jelen állásában végleg megerősítette. — A nagy-kanizsai vasuti katasztrófa ügye decem ber hó 21 és 22-én tárgyaltatott a nagy-kanizsai kir. törvényszék előtt. Vád alá helyeztetett: Kanitz Lajos forgalmi tiszt, ki 1886. január 24-én (a katasztrófa alkalmával) térszolgálatot teljesitett, továbbá Krizmanics József zárkalauz a 260-as számú tehervonaton és Szeitz Ferenc, a 210 1. számú gyorsított személyvonat mozdonyvezetője. A biróság következőleg alakult meg : elnök : Cseresnyés Sándor, törvényszéki elnök, előadó bíró.' Malcay Dezső, szavazó biró: Tottó'ssy Be!a. Az ügyszséget Boyyay Ödön kir. ügyész képviselte. Kanitz Lajos védője Eötvös Károly budapesti ügyvéd, Krizmanics és Szeitz Ferencé: Oroszváry Gyula kanizsai ügyvéd volt. Az Ítéletet december hó 23-án délután 3 órakor hirdet ték ki, mely szerint Kanitz Lajos I. r. vádlott a büntető törv. 434 és 437. §-aiba ütköző gondatlanság vétségében bűnösnek kimondatván, a 438. §. alkalmazásával 3 havi fogházra 50 frt pénzbirságra ítéltetett s a költségekben is elmarasztaltatott. Krizmanics József II. r. és Szeitz Ferenc III. r. vádlottak fölmentettek. Kanitz és az ügyész felebbezést jelentettek be. Szülői gondatlanság áldozata lett Nagy-Kanizsán özv. Mák Györgyné 6 éves leánykája, ki felügyelet nélkül honn maradván a takaréktűzhely tüzét bolygatta. Egy szikra ruhájára ugrott, s így tüzet fogva, égni kezdett. Ijedtében az udvarra futott sikoltozva. Anyja utána rohant, de mire elolthatta rajt a tüzet, oly nagy égési sebeket szenvedett, hogv másnap, december 27-én iszonyú kinok között meghalt. Ugyanez a szegény öz vegy-asszony vesztette el mait év tavaszán egyetlen gvámolyát: legidősebb fiát, ki a Vezérféle ház építése alkalmával a leomló kövek közé temettetett. Reflexiók. Irta Rosenberg Heinriette. — Ily című, díszes kiállítású művel tisztelte meg a szerzőnő lapunk szerkesztőjét. A mű aphorismákat tartalmaz a hit- és vallás, barátság, szerelem, remény és vegyes ciminel. — Aki egy-egy könyvet ész- és szívnemesítésül szokott használni, gondolatokba merülve annak tartalma felett s igyekezve az egyes, nemes eszméket szivébe vésve, azokat sz életben értékesíteni: az nagv élvezettel fogja olvasni e művet, melynek minden sora fen költ szellemről, finom Ízlésről s az élet különböző viszonyainak élénk megfigyeléséről tanúskodik. Minden sora egy-egy aranymondást tartalmaz. Vajha minél többen megszívlelnék s a műben foglalt aranyszabályokat az életben elvül alkalmaznák. — A mű díszkiadása 5 frt, fűzve 3 frt s a tiszta jövedelem jótékony célra van szentelve. Melegen ajánljuk olvasó közönségünknek! A „képes Családi Lapok" nak hozzánk beküldött 14-ik száma, mint karácsony ünnepi szám, igen érdekes tartalommal jelent meg. E társadalmi, szépirodalmi s ismeretterjesztő hetilap, jelen számával ismét bebizonyította azt, hogy a gondoS szerkesztés a százszor megénekelt thémákról is, érdekes és tanulságos olvasmányt képes adni. A „Képes Családi Lapok" úgy béltartalmánál, mint csinos képeinél t'ogva az összes szépirodalmi lapok között a legértékesebb karácsonyi számmal kedveskedett olvasóinak s mi örömmel figyelmeztetjük az eszme, érzelem- és izlés-nemesítő olvasmányt kedvelő olvasóközönséget: a „Képes Családi Lapok"-nak lapunk mai számában közzétett hirdetésére. Korunk valódi szülötte, a melv kevés pénzért sokat nyújt, s így egy nagy bajon könnyű szerrel segít. Néhány krajcár napi kiadással testünknek gyökeres kitisztítását eszközölhetjük, s ez fltal egész sereg betegségnek elejét vehetjük, a melyek az emésztési s táplálkozási zavarokból erednek (p. o. székrekedés, gyomor-, máj-, epebajok, aranyeres bántalmak, vértorlódás, étvágyhiány stb.) Brandt R. gyógyszerész svájezi labdacsainak használatát értjük itt, a mely labdacsokból egy dobozzal 70 krért vehetni a gyógyszertárakban. Vigyázni kell a doboz védőjegyére: egy fehér keresztre vörös mezőben s Brandt R. névaláírására. Nyilttér.*) A dús reményben, nagy garral s goro mbasággal indított pert azonban K. L. ügyvéd mind a zala egerszegi kir. törvényszéknél, mind a kir. itélő-táblánál elvesztette. Mit tesz most a reményében csalódott ügyvéd? A kir. táblának már oktober 8-án 7576. 1886. sz. a. hivatalos uton az illető járásbírósághoz küldött, s onnan kétségkivtil az ügyvédhez is azonnal eljuttatott Ítéletét zsebre dugva, s ott tartogatva, mind e mai napig hall gat; így akarván a meg nem nyerhető ügyet, függőben tartva s lefolyását akadályozva, megbőszülni. Nem tudom, tagja-e az illető, az ügyvédi kamarának? ha igen, nem nagy diszére válik. Egyébiránt a kir törvényszék feladata lesz a be dugult hangos torkot megnyitni ! Zala-Egerszegen, dec. 31-eu. 1886. Közli az alperes. Felelős szerkesztő s kiadótulajdonos: UDVARDY IGNÁC. Főmunkatárs: Szalay Sándor '22669. Zalamegye alispánjától, ni. 1886. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. Az 1887. évi január hó 1-én tényleg felállítandó szl.-gróthi szolgabirói járásra nézve a járási orvosi áiiomásnak — melylyel évi 250 frt fizetés és 150 frt utiátalány jár — az 1886. évi XXI. t, c. 80. §-a értelinébeni betölthetése végett ezennel pályázat hirdettetik. Pályázni kivánók felhivatnak, miszerint pályázati folyamodványukat, az 1883. évi I-ső t. e. 9-ik §-ában előirt képesség és képzettség igazolása mellett, jövő 1887. évi január ho 20 ig alulirotthoz annál inkább bekiildjék, mert a később érkezendő folyamodványok figyelembe nem vétetnek. Zala-Egerszeg, 1886. december 30-án. Csertán s. k. alispáu. Üzletmegnyitási h i r d e t m é n y. Van szerencsém a nagyérdemű gazdaközönség becses tudomására hozni, hogy ZalaEíierszegen (Zöld utca 275. sz. alatt) egy, a helyi viszonyoknak mindenekben megfelelő gazdasági gépjavító műhelyt állítottam fel, mely lehetővé teszi, hogy a nagyérdemű gazdaközönség igényeit e részben tökéletesen kielégíthessem ; nevezetesen: elvállalok mindennemű gazdasagi gépeknek pontos es jutányos ároni kijavitasat u. m. gőz, lo- és kézierőrtí alkalmazott cséplőgépek, gőzkazanok. vető, szecska, répa és daralo stb. gépek, valamint kutak, tüzifecskendők javítását; mindennemű vas-eszíergájyozás és fém-öntést, házi berendezésre villanyos cseugetyük, telefonok (távbeszélő) újbóli felállítását, — szóval minden itt fel nem sorolt s a gépészati szakmába vágó javításoknak eszközlését. — Igyekezetem oda fog irányulni, hogy a nagyérdemű gazdaközönség kívánalmainak e részben tökéletesen megfelelhessek. A nagyérdemű gazdaközönség szives pártfogását kérve alázatos szolgája NYILATKOZAT. Tekintetes Szerkesztő úr! Minjhogy a .,Zalamegye u keretébe mostantól NagyKanizsa is befoglal tátik, ennél togva helye lesz abban a következő ügyet nyilvánosságra hozni : ' K. L. Nagy Kanizsán lakó ügyvéd elvállalt egy ügyet, melyet a zala egerszegi nevesebb ügyvéd úrak elfogadni, hir-nevökhez méltatlannak találták. *) K rovat alatt közlöttekért i ein vállal felelősséget a szerk. Juhász Lajos oki. gépész. Hirdetmény. Felső-Szemenye község határában a lapon levő, — lendvai útvonaltól öt percnyire, Csáktornya és Alsó-Králjevecz vasút állomástól 2 órányira fekvő, — legelőjén található 606 (jrb fennálló tölgyfa együttesen 1887 januar ho 31-én d e. 10 órakor a jegyzői irodában, — hol a feltételek is megtekinthetők, — nyilvános árverésen eladatnak. F.-Szemenye, 1886. december 30. Hajtató Lajos Császár Ferenc jegyző. biró. iP** A ki kétségben van a felett, hogy a hírlapokban feldicsért gyógyszerek közül melyiket használja betegsége ellen, az irjon egy levelezőlapot Richter kiadó - intézetenek Lipcsébe s kélje a „Betegbarát" czimü röpiratot. E könyvecskében nemcsak a legjobbaknak bizonyult háziszerek vannak részletesen ismertetve, hanem betegségekről szóló Jelentések is olvashatók. E jelentések mutatják, hogy igen sok esetben egy egyszerű házi«zer is elegendő arra, hogy még a látszólag gyógyíthat an beteség is szerencsésen elhárít tassók. Ha a betegnek a megfelelő gyógyszer rendelkezi mTe áll, akkor még súlyos baj esetén is gyógyulás válható, s ez okból egyik betegnek sem kellene a „Betegliai'út" megrendeleset elmulasztani. E figyelemreméltó könyvecske segélyével sokkal könnyebben választhatja meg a szükséges gyógyszert. A rovirat megküldése a megrendelői. költségébe nom kerül.