Zalamegye, 1887 (6.évfolyam, 1-26. szám)
1887-01-30 / 5. szám
Küchee nővérek, Martincsevics Teréz sat. kisasszonyok. — A jótékony célra adakoztak Zechmeister Viktor 3 írt, Dervaries János 3 frt, Vértessy Béla 3 frt, N. N. 2 frt, Grész Károly, Keiser Vilmos, Marton Pál, Horváth József, Horváth János, Király Gyula N. N., N. N., N. N., Németh József, Deák József, ?ui. E. Gábor, Kocsis József, Martincsevics Ferenc, Nemes György, Duzár István. Kovács Dénes, Verhás Gusztáv, Bori József, Tóth Péter, .fj. Sipos József, Lévay Istvánné, Mészáros Ferenc, P^.dy N. ifj. Zechmeister V. 1 — 1 forintot, kik is fogadják a rendezőség köszönetét. A megyebeli összes néptanítókat értesítjük, mi szarint a községi faiskolák számára biztos forrásból beszerzett oltó ágakkal ingyen szolgálhatunk. Felhívjuk tehát őket, e részbeni kivánataikat február hó végéig e lapok szerkesztőségével tudassák, határozattan megjelelve, minő fajú, és mily szánni oltó ágat óhajtanak. Wíeber Ferenc pallini erdőmester f. hó 20 án jobblétre szenderült, életének 57. évében. Temetése Zö-kn ment végbe óriási részvét mellett. Az elhunyt özvegyet és 3 leányt hagyott hátra, kik azonban már mind férjnél vannak. A vadász sportot kedvelő körökben nagy népszerűségnek örvendett férfiú halála széles körben s nagy részétet keltett. Nyugodjék békében! A csáktornyai jótékony nö-egylst f. hó 12-én tartotta rendes évi közgyűlését, melynek főbb tárgyai voltak: 1) Titkári jelentés. 2) Pála Mihályné pénztáros jelentése, melyből kitűnt, hogy az egylet évi bevétele volt 429 frt 93 kr., kiadása pedig 380 frt 18 kr., a maradék 49 frt 75 kr., mely összeg a múlt évi zárszámadás alkalmával találtatott 1497 frt 35 kr. alaptőkéhez csatoltatott s így jelenleg tesz 1547 frt 10 krt. Rendes havi segélyben részesült 15 és rendkivüliben 29 szegény; kiházasítási segélyben 1; szegény tanulók felruházására 40 frt fordíttatott. A tagok száma 84 volt. 3) Margitay Józsefné lemondása folytán jegyzőnek megválasztatott Kollarics Mihályné és ügyvédnek Grész Alajos elköltözése folytán Sárosy László. Deák Ferenc halála évfordulóját minden évben kegyelettel szokta megünnepelni a nagy-kanizsai polgári iskola. Ez évben is (f. hó 28-án) kegyeletes iskolai ünnepélyt rendezett a tantestület, mely alkalommal Hoffmann Mór tanár úr remek beszédben emlékezett meg az elhunyt nagy állambölcsről, a tanulók sorából pedig alkalmi szavalat tartatott. Pályazati eredmény. Annak idején közöltük lapunkban, hogy a nagy-kanizsai „Magyar irodalom- és művészetpártoló egyesület" irodalmi szakosztálya által kitűzött pályázatra két munka (ballada) érkezett be. Ezeket a Dr. Neumann Ede, Hoffmann Mór és Dr. Csempesz Kálmán urakból álló biráló-bizottság megbírálván, a szakosztály által f. hó 27 én tartott ülésén kihirdettetett a pályázati eredmény, mely szerint az 1 arany pályadíjat a két mű közül „A hületlen" cimű, „Az asszony ingatag" jeligés balladának Ítélték oda. A jeligés levélke felbontatván, szerzőjeül: Hajgató Sándor tűnt ki. Bátorti Lajos szakosztályi elnök a pályadíjat meleg szavak kíséretében s a szakosztályi tagok lelkes éljenei közt nyújtotta át a jelenvolt szerzőnek. A deak-koncert Nagy-Kanizsan. F. hó 26 án tar tották meg Nagy-Kanizsán a deák-koncertet, melyet tánc követett. Ez a mulatság minden évben igen szépen szokott sikerülni s az erkölcsi siker mellett szép anyagi eredményt is szokott biztosítani a nagy kanizsai gym. ifjúságának, mely az ifjúság kebelében alakult s évek óta fenálló önképzőkör („Gyakorló iskola") és segélyegylet javára fordittatik. Az idei deák-koncert teljes joggal, sőt bizonyos tekintetben méltósággal sorakozik a legsikerültebbek közé. Igen díszes közönsége volt; az eladott jegyek összege: 270. Mondanom sem kell talán, hogy a felülfizetésekből is gyönyörű summa folyt be, mit azonban összegeznünk az idő rövidsége miatt nem lehetett. A rendezés kitűnő; a rend példás volt mind végig. E tekintetben örömmel és készséggel adjuk meg az elismerélt ft. Cserei József tanár urnák, ki fáradságot nem ismerő buzgalommal és éberséggel fáradozott a rendezés körül s őt illeti a koncert síkerének oroszlánrésze. Vele osztoztak a siker babérán: Vörös Mátyás és Venczel Rezső tanár urak. Vörös úr az ének-, Venczel úr pedig a zenekar vezetésében excellált s példás ügybuzgóságuknak tudható be, hogy az ének- és zenedarabok előadása oly pompásan sikerült. Általában el lehet mondani, hogy a műsor tételei egytől egyig gyönyörrel töltötték el a jelenvolt igen díszes és előkelő közönséget, csak a hegedü-szóló volt egy kissé hosszura nyúló. Kiválóan zajos tapsokat aratott Sipos Antal 8. oszt. tanuló szép zongora-játéka az 5. tételben és a főgym. ének- és zenekar által előadott induló (az „Eleven ördög" cimű dalműből) az utolsó tételben. Gaal József és Dugovich Titusz 8. oszt. tanulók is tetszésben részesültek csinos szavalataikért. — A koncerti műsor befejeztével kezdetét vette a tánc, mely igen példás rendben és jó kedvvel folyt reggeli 6 óráig. Ekkor járták el az utolsó csárdást. — Gyászjelentés. Özvegy Léránt Lászlóné szül, Krizmanits Amália, gyermekei Léránt György és Gábor ugy a kiterjedt rokonság nevében is elkeseredett szívvel jelenti felejthetlen leányának illetőleg nővérüknek Léránt Josephanak folyó január hó 24-éu reggeli ^2 órakor életének 14-ik évében súlyos szenvedés következtében történt gyászos elhúnytát. Az elszenderültnek hűlt tetemei folyó január hó 25-én délntán 4 órakor fognak a zala-egerszegi kálvária sirkertben örök nyugalomra tétetni, az engesztelő szent-mise áldozat folvó január hó 26 -án reggeli 8 órakor fog érte a zala-egorszegi plébánia templomban a Mindenhatónak bemutattatni. Béke hamvaira ! A perlaki társaskór f. hó irtotta meg zártkörű táncvigalmát. A láncvigalom ren kívüli sikerrel folyt le. A mulatságon részt vett a vidék értelmisége, szép számh <n volt képviselve Csáktornya is. Ily előkelő közönség, • égen lehetett együtt látni. A jókedv általános vok s egész reggelig tartott, ehez járult a családias otthonosság és fesztelenség, ami a perlak. mulatságokat már egyáltalán jellemzi. A négyeseket mintegy 30 pár táncolta. Az estély, dacára hogy oly látogatott s fényes sikerű volt, nagy kiadásai miatt a Rongvos Egylet"-nck csak 5 frt 50 krt jövödelmezett. A zala-szent-groti kórház és jótékony nö-egylet f. hó 23-án felerészben a kórház alaptőkéjének gyarapítására, felerészben pedig a helybeli összes szegények javára, tombolával egybekötött táncestélyt rendezett. A nagy számban megjelent helybeli és vidéki vendégek zsúfolásig megtöltötték az Ízléssel és csínnal díszített nagy tánctermet és a szomszédos helyiségeket. — Hogv a tombolajegyek után oly szép összeg folyt be, könnyen érthető, inert azokat a jelen volt hölgyek legszebbjei árulták. - A négyesekot — miket ügyesen rendeztek — 28 pár táncolta. A táneestély tiszta jövedeleme 162 frt 3U kr. volt A villam-villágitá8 behozatala iránt már Nagy-Kanizsáu is történt előmunkálat, nem ám az egész városuak, hanem csak a „Szarvas" vendéglőnek világítására. Knorczer úr a szálló tulajdonosa megegyezett ez iránt Vucskics úrral, Nagy-Kanizsának egyik igen derék, vál lalkozó kereskedőjével, kinek e vállalatban már 6800 írtja fekszik. Mikor engedélyért folyamodott, hogy e célra jelenleg működő 8 lóerejü gőzgépjét 13 lóerejiivel fölcserélhesse, a kiküldött szakbizottság egyik orvostagjának azon nézete alapján, hogy Vucskics úrnak jelenleg működő gépje is sok mellbajt és egyptusi szembetegséget okoz, az engedély megtagadását véleményezte s meg is tagadtatott. Az első-fokú határozatattal egybehangzólag hozatott másodfokú határozat is. Az ügy most a harmadik foruiuon : a minisztérium előtt van. Kíváncsian várjuk a végzést s annak idején érdemileg hozzászólunk. Vasúti menetrend Szeut-Ivánról indul Kanizsa felé 6 óra 35 perckor reggel [tehervonat], 12 óra 36 perckor délután, 8 óra 55 perckor este, 2 óra 43 perckor éjjel. Szombathely felé indul 8 óra 8 p. reggel, 3 óra 32 p. délután, 1 óra 48 perc éjjel. Kanizsa felől SzentIvánra érkezik a teher vonat 7 óra 31 perckor este. Nem mindenki van abban a helyzetben, hogy sok pénzt adhasson ki, ezért jó kellő időben való óvatosság. Mindazoknak, kik sürü vérüek, s ennek folytán bőrkiütésekben, vértolulásokban a fejre és mellre, aranyeres bajokban stb. szenvednek, szükséges a tisztitó kúra, mely naponkint csak néhány krajcárba kerül, de a mely által egész testünk friss eró'beu s egészségben föntartható. Erre nézve a legjobb szer a Brandt R. gyógy szerész svájczi labdacsa, melyből egy dobozzal 70 kr. lehet venni a gyógyszertárakban, — gondosan megfigyelendő Brandt R. névaláírása. Nyilttér. ) Nyilatkozat Tisztelt szerkesztő úr! Becses lapjának folyó évi 1-ső számában a nyilttér rovatában „közli az alperes" aláirá'ssal egy közlemény jelent meg, melynek éle egy még folyamatban lévő ügyben ellenem, mint felperesi ügyvéd ellen intéztetvén, ha már alperes érdekében állónak találta ezen ügyet a nyilvánosság terén meghurcolni, s velem szemben azon modort használni, melynek végcélja a személy sértés : helyén valónak tartom, mint provokált fél a fenforgó ügynek tényállását a következőkben megismertetni. A cikk iró „alperes" Sz. K. egy nyugalmazott pap Zala-Egerszegen, kinél az általam képviselt felperes 12 éven át volt gazdaasszony. — Ezen minőségben — mint alperes beismeri, kifogástalan viseletet tanúsított, s jövőjéről gondoskodni óhajtván, a gazdaasszony részére földeket vett, azokat annak nevére Íratta, majd ismét a földeket eladván, azok vételárából egy házat vett, mely a gazdasszony nevére telekkönyvileg szinte bekebleztetett; a maradék összeget, úgy a háznak hat évi jövedelmét, melyet alperes kezelt, a takarékpénztárba felperes nevére s javaira helyezte el, szóval az iránt, hogy ugy a háznak jövödelmei, mint a takarékpénztári betétek kizárólag felperest illetik, s annak nevében és sajátja képen kezeltetnek, felperest teljesen megnyugtatta. Felperes, kinek 12 évi gazdaasszonykodása alatt alperesnél valamely meghatározott díjjazása vagy fizetése nem volt, időközben férjhez ment, s ennek folytán kiadatni kérte házának hat évi jövedelmét, valamint a javára alperes által elhelyezett takarékpénztári betéteket. Alperes azonban azoknak kiadását álürügyek alatt megtagadta, söt a m több, a felperes nevére elhelyezett takarékpénztári betéteket is fölvévén, és saját hasznára fordítván, felperest jogainak érvényesítése végett nemcsak perutra, hanem arra is kényszerítette, hogy az alperes ténykedésében felismerhető büntetendő cselekmények megtorlása végett — az illető kir. törvényszéknél a büntető eljárás megindítását is kérelmezze. Ez az ügynek ogi tényállása, s ebből az elfogulatlan közönség megb.rálhatja, váljon ügyvédi hírnevemhez méltatlan cselekményt követtem-e el, — midőn alperes fondarlatai, és rósz hiszemüsége által törvényes jogaiból kiforgatott, cs megsértett felperesnek ügyét elfogadtam, s annak orvoslása iránt birói segélyt vettem igénybe ? Megbírálhatja, hogy egyáltalán méltatlan-e az iigy védi karnak bármelyik „nevesebb" tagjára nézve is hasonló ügyet elfogadd, habár oly mérvű ellenféllel kell is szembe szálnia, mint alperes? kinek azon állítása, hogy ezen ügyet a „zala-egerszegi nevesebb ügyvédek elfogadni hirneviikhez méltatlannak találták", egyszerű koholmány, mert tudomásommal felperes azon ügyvédek közül senkit sem kért fel ügyének vitelére. Azon előadása pedig alperesnek, hogy a „dusreniényben, nagy garrtl s gorombasággal indított pert — az első és másod bíróságnál elvesztettem" csak annyiban igaz, hogy ügyfelem az eijilitett két forumon csak ugyan ügy vesztes lett; szerintem s jogi meggyőződésem szerint azonban aligha nem korán jubilál alperes a győzelemnek, a mennyiben a legfelsőbb bíróság ezen ügyben még csak ezután fog itélni, s én — tetszik bár, vagy nem tetszik alperesnek, azon reményben és meggyőző désben vagyok, hogy ott ügyfelemnek fognak igazat adni. Gorombaságnak pedig mást nem nevezhet alperes a perben felhozott tényekből, ha csak nem azt, mit ügyfelem megrövidítésére irányuló ravasz cselekményei s fondarlatai megvilágítására a tényálláshoz hiven a perben előadtam, s főbb vonásokban a fentebbiekben közöltem. A mi végre alperes közleményének többi részét illeti, azt hiszem, helyesebben cselekedett volna - ha magánál okosabb, illetve a törvényben járatosabb valakivel fogalmaztatta volna a nyilvánosságnak szánt cikket, mert: bármelyik törvénytudó bizonyára megmagyarázta volna neki, hogy a másodbiróságnak részemre, mint ügyfelem képviselője részére kiadmányozott Ítéletet — ha már az tényleg kézbesítve van, jogosítva vagyok anuélkül zsebre dugni, hogy e miatt ellenfelemnek aprehendálni lenne joga, s hogy továbbá a bírói kiacvá nyokat mindaddig nem lehet zsebre dugni, míg azok az átvételre jogosult félnek, vagy ügyvédének kézbesítve nem lettek ; megmagyarázta volna továbbá alperesnek, hogv a zsebre dugott ítélet az ügyet függőben nem tarthatja, s lefolyását nem akadályozhatja, s különösen; eloszlottá volna alperesnek az iránti kételyeit, hogv én tagja vagyok-e az ügyvédi kamarának vagy sem V mert megmagyarázta volna alperesnek, hogyha tagja nem volnék, nzon esetben nem perelhettem volna al perest, s ügy felemet a biróság előtt képviselni jogosítva sem lennék; és bizonyára azt is tudomására adta volna alperesnek, hogy éppen nem illetékes annak meg bírálására, hogy az ügyvédi kamarának melyik tagja válik, vagy nem válik annak díszére, mert annyi bizonyos, és az előadattokból kétség sem férhet hoxzá : hogy az ügyvédi kamarának bármelyik tagja — válik oly díszére azon testületnek, mint a minő díszére alperes válhatott, vagy válik a Clerusnak ! Egyéb iránt, hogy alperes szavaival éljek, most már a kir. Curiának illetve a büntető biróságuak „fel adata leend alperes hangos torkát" betömetni. N.-Kanizsán, 1887. évi január hó 22-én. Kovács Lajos ügyvéd. Felelős szerkes/tö s kiadótulajdonos: UDVARDY IGNÁC. Főm unkatár s: Szalay Sándor i^Fi^ki^FiniilEáFi^i t % Kárpitos üzlet. J • • bt ^ n szíves Bátor vagyok a n. é. közönség tudomására juttatni, hogy ZalaEgerszegeil (vár-aljai utca Hárich féle ház) üzletet s m t m % nyitottam. Elvállalok minden, kizárólag- a kárpitos üzlet körébe vágó munkát, nem különben szoba-falaknak bevonását. Kívánatra kárpitos munkálatokat a házaknál vagy vidéken is vegezek. Főtörekvésem mindenkor oda irányul, hogy jó és tartós munka, gyors szolgálat által a n. é. közönség szives támogatását kiérdemelhessem s azt megtarthassam. Szives megrendelésüket kérve, vagyok alázatos szolgájuk : Szabó Lajos kárpitos és díszítő. •) E rovat alatt kütlüttekért nem vállal felelősséget a szeri;. Nyomatott özv. Tafcy Rozáliánál Zala-Egerszege» köszvé ny é s csiiz ellen ajánlott számos háziszerek között iné}: is .-sak a valódi Uorgony-Pain-l'xpelter a leghatasosa'jb és jegjnl fc. Hz nem r i . - - . vr, hanem eg.v teljesen megbízható, orvos ag kipróbált készítmény, mely mindenbetegnek tejes megnyugvással ajánlható. Hogy a Pain-Expeller te>jrs bizalmat érdemel, legjobban kitűnik abból, hogy sok beteg, a ki nagy garral feldicsért más gyógyszereket próbált meg, megint csak a reg jónak bizonyult Pain-ExpeHerhe z && tért vissza. Épen az összehasonlítás által győződtek meg arról, hogy úgy a csúzos fajrialmak, tagszíÁgaiüSok stb., mint a fő-, fog- es hatfájás, oltiainyilalasok stb. a Pain - Expellerrel eszközölt bedörzsölések által leggyorsabban szüntethetők meg. A 40 kros, 70 kros es 1.20 olcsó ár a szegényebbeknek is hozzáférhetővé teszi, mig másrészt a számos siker a felől kezeskedik, hogy a pénz nincs kidobva. A káros utánzatok tói, azonban óvakodni kell. s csak a „horgony"-jellel e latntt Pain-Expellert fogadjuk el mint valódit. Központi-raktár: Gyógyszertár az arany oroszlánhoz Prágában, Niklasplatz 7. Kapható a legtöbb gyógyszertárban/) e a; — í! -s -8 cc ~ t ® NJ Zz" T X x ^z K* 2. y.> NJ -c