Zalamegye, 1887 (6.évfolyam, 1-26. szám)

1887-01-23 / 4. szám

VI. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1887. január 23 szám. Előfizetési dij: Egészévre 4 ft., Félévre 2 ft., Negyedévre 1 ft. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr., Bélvegdij 30 kr. Nyilttér pctitsora 12 kr. iL i, Melóiéi és A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket esak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem kUldtlnk vissza. • l A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A hazai ipar érdekében. Sajátságos nép vagyunk, mi magyarok. Szidjuk a németet , mintha csak pi-ofessiónk volna; de iszszuk a sörét, viseljük a posztóját, •endeljiik a gyolcsát, pipere-ruháit, játéktárgyait. Imintlia csak pénzzel akarnók agyonhajigálni. Es mig pénzünk ilyképpen külföldre özönik, ittbenn meg pang az ipar, a kereskedelem •t jó tan vára talál a nyomorúság. Hanem hát azért mi mégis lelkes hazafiak vagyunk, mert szidjuk a németet, mert nem engedünk a negyvennyolcból. Igaz, tagadhatatlan, hogy lelkes hazafiak vagyunk; nem azért, mert a németet szidjuk, azért sem éppen, mert jó részben ragaszkodunk, szeretettel, kitéphetetien odaadással ragaszkodunk a negy vennyolcadiki eszmékhez: szabadságunkhoz ; hanem mert szent, magasztos hűséggel, szenvedést, nyomort, Ínséget, láncokat békén tűrő ragaszkodással öleljük ezt a vértanuk vérével szentelt földet, ezt az édes, ezt a pótolhatatlan drága hazát. Azt el kell ismernie még az ellenségünknek is, hogy jó, lelkes, áldozatkész hazafiak vagvunk, csak nem okosak is egyúttal, A nemzeti okosság úgy hozná magával, hogy minden szükségletünket itthonn szereznek be, hogy pártolnék a hazai ipart, kereskedelmet; mert csak ilyképpen volna elérhető, hogy hazánkban a gyáripar fölvirágoznék s a nálunk bőviben levő nyers-termények magában a hazában lennének értékesíthetők. Mily óriási lendületet adna ez a földmivelésnek is! Mert mi történik ez idő szerint? Az, hogy nyers terményeink legnagyobb részét elnveli olcsó pénzért a külföldi gyáripar s azután feldolgozott állapotban visszahozatjuk drága pénzért. Nekünk alig van egy két gyárunk (azok is csak tengődnek) s a terményekből igen-igen keveset vesznek igénybe; mert persze nagyon kis mértékben kapják a megrendelést. Bizony szomorú állapat! Nevetséges formákban nyilvánuló dolgokat erdményező állapat. Hazai iparosaink és kerekedőink ismerve abbeli gyöngénket, hogy midenben és mindenütt a külföldit keressük —portékáikat külföldi gyanánt árulják, kinálgatik. Az egerszegi, kanizsai vagy keszthelyi kalaps a sajátkezüleg készített kalapokba ékesen cirdált aranyos betűkkel illeszti, hogy „loiidoi ipar", „mode de Paris." Es a vevé legalább is egy pengővel többet ad érv«. met londoni, mert párisi produktum gyanán ves meg. A szövetvagy ruha-kereskedő a po'tékajósága, erőssége, tartós volta iránt kétkedő vevő azzal nyugtatja meg, hogy „az valódi ingd, dupla-szövet, 1 e z t m o d e r n." A ehérnemíí mind / Rumburgból — Csehországból aló. Es tényleg úgy is van, hogy kerekedmk, iparosaink (már t. i. a pénzesebbel) tóbnyire külföldi árúcikkeket tartanak. A kalaposok, cipészekkülildről rendelnek nagyobb mennyiségben áúciket. A virágzó gyáripar, a nagy kereslet itt íesés olcsóságot enged meg, különösen nagyib) megrendeléseknél. Így azután azt az illeií iaros is sokkal olcsóbban árúsíthatja el, min ; saját készítményét, melynél az anyagon ki ij még a munkát is meg kell fizettetnie. Ezért V í«rután olvan kapós a külföldi olcsó porték s ezért kell a mi szegény iparosainknak teríiniök. Mennyire másként lenn ha nálunk is gyárak létesülhetnének ! Pedlétesiilhetnének. csak egy kis jóakarat, egy kisizgóság kellene ahhoz, no meg hát főképpeiemzeti okosság! Első sorban sokat tehetie tekintetben a közép-osztály. Már önben is megszoktuk. hogy ha lelkesedni,izogni kell valami hazafias ügy mellett: bg, lelkesedik a közép-osztály ; ha valami liaas teherviselésről van szó: tartja vállait a ko-osztály. Ennek kellene tehát e tekintetben nozgalmat indítani. tömörülni s kimondani'gv mindennemű igényét a hazai ipar produnaiból fogja födözni. Mihelyt eként az igftté válna: mindjárt óriási lendületet venne nálunk az ipar, mindjárt létesülnének gyárak, melyek egyfeliil a külföldivel versenyző olcsóságot eredményeznének. másfelül pedig lehetővé tennék nyersterménveinknek ittbenn való értékesítését és feldolgozását. Feldolgozásra alkalmas nyersterményeink bősége azután minden valósziniiséggel azt eredményezné, hogy még a külföldet is elláthatnák gyáraink áru-cikkekkel. Ha jól tudjuk: a hazai iparcikkek terjesztése és felkarolása iránt már megyénkben is keletkezett mozgalom s éppen a közép-osztály körében Kanizsai laptársaink újságolták csak nemrégiben, bogy dr. Szekeres József, nagy-kanizsai orvos indította meg a mozgalmat; de ez még eddig nagyobb mérvben nem nyilvánult. Pedig nagyon helyén való volna az ily egészséges, üdvös, hazafias törekvést a sajtó utján is pártolni, mentül többször hangoztatni, hogy megyénk minden részében visszhangra találjon. Beláthatatlan, óriási eredményeket szülne az ily törekvésnek országszerte való felkarolása. Átalakulási korszakot képezne ez hazánk kulturtörténelmében. A jó példa pedig magasabb helyről is osztja már világosságát. Trefort, kultuszminiszter úr őn agy méltósága legutóbb a hazai ipar érdekében a következő rendeletet bocsátotta ki: „Legfontosabb kulturális érdekeink előmozdítása vagyontalanságunkon szenved hajótörést. Első feladataink egyike tehát az, hogy a vagyonosodás minden lehető utón előmozdításával közgazdasági viszonyainkat javítsuk s minthogy a világ jelenlegi kereskedelmi konjunktúrái között nyers termeléssel ezt többé alig érhetjük el, mivel abban a tengeren túli államok annyira túlszárnyalnak, hogy a kivitelünkbe helyezett bizalomra építeni többé nem lehet, oda kell törekedni, hatni, munkálni teljes erélylyel, hogy az itthon termelt anyagokat itthon necsak feldolgozzuk, hanem itthon fel is használjuk és általa a vagyonosodás egy hatalmas emeltyűjét, az ipart megteremtsük. Nem az első eset, hogy ez irányban a közszellemre hatni törekszem. Es hogy most újra reá mutatok e tényezőre, teszem ezt azon meggyőződéstől vezérel. „Zalamegye" tárcája. A halál és a honvéd. Miért ápolgatod elaggott testedet? Az enyészet új ja hivólag integet; Nem látod arcodon a mély barázdákat, Melyeket az idő évről évre szántott. Fogaid kihulltak, hallásod eltompult, Ivét szemed világa ködtátyolba borult ; Hajadból alig leng itt-ott még egy két szál. Az is őszbe borult, kihulló télben áll. Így szólt egy elaggott honvédhez a halál, Remélvén, hogy ennél kész prédára talál; Azért a sikerre biztosan számítva, Megkezdett beszédét ilyképen folytatja : Jöjj hát karjaimba, hagyd itt e világot. Számodra nem terem e föld már virágot, Méltó elismerést e nemzedék nem ad. Ki előbb sürgette, most a torkán akad. Még tovább szólt volna, de a honvéd felállt. Dörgő mérges hangon a halálra kiált: Mit rágalmazod itt ezen nemzedéket ? Nem pártol-e minden hasznost, jót és szépet! Hogy az elismerést, melyet követeltek, Ott hol egy nemzet szól, eddig is mellőztek : A rágalmazásra okul nem szolgálhat, Joggal egyedül a történet birálhat. Mert kik azok, akik legjobban lármáznak? Nemde azok, akik csatát nem is láttak; Azok, kik vitézül harcoltak s csatáztak, Elismerést csak a történettől várnak. Ezzel parókáját felcsapta tejére, Műfogsort nyomott be szája üregébe, S így szólt, hol van itt a kopj s foghiány ? Ilii hát állításod tréfának lány. Hord el hát magadat, megküzdök veled. Biztosítalak is, hogy bezifejed; Harminchárom csatát kiizm keresztül, Láttad, hogy megálltain met emberül. Most rézbuzogányát a ke kapta, S a tölgyfa asztalra oly I csapa, Hogy megrendült a házpedezett a fal, Elsáppadt a halál s eltüifzavakkal: Jól van konok hadfi, legnint akarod, De nem lesz ám mindigerős a karod, S ha majd elfog jönni, jönnie kell, Engem hiába vársz, maiem jövök el. Küldöm segédimet a pes cholerát, Vagy petroleurt s néháisz nihilistát; Aztán értesíteni az egeljirát, Miként bitorolják a tenjogát. II. Erősen zörgették a met kapuját. De Péter csak meg segítette ujját; S tel sem kelt helyéről;athatsz mondá. Minduntalan engem seijek bolonddá. Nem rég is volt itt eg nagy hatalom, E szót hangoztatva: n;, parancsolom : Nem kellett kérdeznengyen, mi neve ? Már hangjáról tudtam, ft nincsen helye. De nézzük meg még is,smét ki zörget ? Talán nem hoz mindeiat egy szörnyet, Úgy is berozsdásult niapu zárja, Az igazak útját kevéí járja. Nos ki az, talán egy ki nem tudja, llogy az alvilágnak ív az utja, Jelen számunkhoz fél íiklet van csatolva. Vagy talán valóban méltó, hogy bejöjjön, Mert nem hivalkodott s csak jót tett a földön. fin a halál vagyok ; de nyissa fel gyorsan, Az egek uránál nekem sok dolgom van, Még az a szerencse, hogy éjjel és nappal Folytathatom munkám egész nyugalommal. Péter nem habozva, azonnal feleié : Nem bocsáthatlak be az ur színe elé; Halál nem lépte át soha e küszöböt, Szót se váltsunk tehát ezen kérdés fölött. Mondd csak el itt, amit akarsz elmondani, Meghallja azt az ur s választ is fog adni ; Es habár mindent tud a mennyei Atya, Mégis ám csak mondd el. szivednek mi baja ? Így szólt hát a halál: Uram! bármi jöjjöu, Nem hallgathatom el, nagy baj van a földön; Előbb az emberek csak egy intésemre, Nagy odaadá.vsal dőltek kebelemre. Most senki sem hajol intésre s szép szóra, Azt mondják, nem jött el még a végső óra; Készítenek hajat, szemet, műfogakat S más egyéb hiányzó emberi tagokat; F.a így a teremtés legszentebb ős jogát Ravasz inűfogással folyton bitorolják ; Aztán azt akarják elhitetni velem, Hogy még nem öregek s iiamís minden jelem. Elég! minek ez az alaptalan panasz, Bizony van a földön sok gonosz és ravasz; De különben minden a maga rendén toly,Hog^ ha virágzik is némelykor a konkoly. Az embernek, ki az égből tüzet lopott adtam értelmet, észt és akaratot ; Eszével él tehát, aki segít magán, Mért ne enyhítene, ha lehet a baján.