Zalamegye, 1884 (3.évfolyam, 27-52. szám)
1884-10-05 / 40. szám
A t. c. magyar olvasó közönséghez T Tisztelettel értesítjük a t. c. magyar olvasó közönséget, hogy „G 0 n d ü Z Ö" cimen uj szépirodalmi heti lap jelent meg kiadásunkban", melyre vonatkozva megismertetjük következő programmunkat: Távol tartva magunkat minden pártoskodástól, azt a föladatot tiiztük magunk elé, hogy lapunkat a legszigorúbb erkölcsi elvek szerint szerkesztjük, úgy hogy azt minden anya bátran adhatja serdülő leánya kezébe; a magyar irodalmat tehetségünk szerint fogjuk ápolni és nemzetünk kedvelt íróinak legjobb munkáit közöljük, különös súlyt fektetve a regényirodalomra; adni fogunk beszély eket. költeményeket, vidámító humoreszkeket, a közmirelést előmozdító természetrajzi-, földrajzi-, ország és népismereti vázlatokat, a kertészetet és háztartást érdeklő tanulságos közleményeket, azonkívül tekintettel leszünk a jelesebb külföldi regényekre is. Támogatva legkiválóbb Íróink által, minden törekvésünket oda irányozzuk, hogy lapunkat folyvást tökélyetesítstik és emeljük, hogy oly családi lapot nyújthassunk a hazai olvasó közönségnek, minő, tekintve a legnagyobb gonddal választott, dús tartalmat, a pompás kiállítást és a fölöttébb olcsó árt, hazánkban mostanig még nem jelent meg és — joggal mondhatjuk mely a hézagot kitölteni lesz hivatva. Első számunkat következő munkatársakkal kezdjük: P. Szathmáry Karoly. Mikszáth Kalman. Kazar Emil, Margitay Dezső. stb. A második számbau érdekfeszítő, nagyobb szabású történeti regényt kezdünk meg P Szathmáry Károlytól e cimen: , , „SZEKELY TAMAD. SZEKELY B A N J A." A negyedik számban Mikszáth Kalmám. fiatal iróink e matadorja szokott kedélyes és megragadó mo dórával kisebb regényt fog közölni a fővárosi életből. A hatodik számban nagyobb társadalmi regényt kezdünk meg Dr. Sziklay Jánostól. Szigorúan és lelkiismeretesen tartva szem előtt programmunkat, az a biztos remény kecsegtet minket, hogy a „Gondűző" kedvelt olvasmánynyá válik minden müveit családi körben és érdemes lesz arra, hogy valóságos gondűzővé legyen és valódi házi kincset képezzen arra nézve, ki szünóráiban érdekes olvasmánynyal akar foglalkozni. Előfizetési föltételek: A „Gondűző"' szépirodalmi heti lap megjelen minden vasárnap 3 ívnyi tartalommal, azonkívül a képes címlappal ellátott borítékon két oldalnyi hasznos tudnivalókkal és talányokkal, a következő előfizetési árak mellett: Egy évre 6 frt., félévre 8 frt., negyed évre 1 frt 50 kr. Egyes szára ára 15 kr. A jutalmakat illetve is arra törekedtünk, hogy előnyt nyújthassunk t. előfizetőinknek. Tetemes áldozatok árán azon kellemes helyzetben vagyunk, hogy kizárólag előfizetőink számára olajnyomatu, eredeti magyar festményeket sokszorosíttattunk, minek következtében minden féléves előfizetőnknek egy, az egész éveseknek pedig két képet adhatunk. E képek jól és tartósan készített, mosható arany keretben, 84 cent. magasak és 70 cent. szélesek, egészen készen a fölfüggesztéshez, és egy db. ára csak is 2 frt. — E képek a következők : Szent István király. — Kossuth Lajos. — Deák Ferenc. — Petőfi Sándor. — Vörösmarty Mihály. Továbbá a következő életképek: Vasárnapi mulatság falun. — Cigány tanya az erdőben. — Csikós élet. —- A puszták tia. Mutatvány számokkal szivesen szolgálunk díjtalanul és bérmentesen, gyűjtőknek 10 előfizető után egy tisztelet példányt adunk. A t. c. hazai olvasó közönség részéről élénk részvételre számítva, reméljük, hogy vállalatunkat a tökély legmagasabb fokáig emelhetjük és tisztelettel kérjük hazai irodalmunk becses pártfogóit, hogy minket hazafias vállalatunk előmozdításában tehetségük szerint pártfogolni kegyeskedjenek. Tisztelettel a „Gondűző" szerkesztősége és kiadóhivatala 186. 2— 2 Budapesten, belső dol)ntc a lé. Csillag-féle HAJNÖVÉSIILLATKENÖCS. Az orvosi tekintélyek által megvizsgált és egészen ártalmatlannak talált, a haj és Szakáinövést előmozdító és a fejidegeket erősítő Csil 1 ag-f éle hajnövési kenőcs, mely Csillag Annánál rövid használat után 185 cm. hosszú hajnüvést idézett elő, mai naptól kezdve Csillag és Tsa Budapesti cég által szállíttatik. Hamisításoknak elejét veendő a cégnek sehol sincs raktára, hanem küldi maga készpénz beküldése vagy utánvét meilett. Egy doboz ára használati utasítással 2 frt. o. é. i £ —r a Az erre vállalkozni szándékozók ezennel cö .a S <7Í <D a SD NJ 02 30 o •cö tD a a> NJ —<• 72 c3 ctí o> 30 Í3 <X> i; O n £ a .is örr Sí >> tlD <U © © 5 § a fc ,o "0> ^ O 02 CD .53 ^ á J tA 0> SJ • H -i M í zc o H 3 1(5 dó, — folyó évi oktober hó 12-ig délelőtt II Óráig a nyavaládi m. kir. közalapítványi ker. erdőhivatalnál beadni szíveskedjenek; később beérkező ajánlatok figyelembe nem vétetnek. Az építési feltételek, úgy mint a költségvetés alulírott erdőhivatalnál a hivatalos órákban bármikor betekinthetők. Nyavalád (u. p. Jánosháza) 1884. okt. l-én. A m. kir. közalapítványi ker. erdőhivatal. 196. 1 — 1. Alapítta tott 1847-ben és Budapesten 1861. óta. Az első, valódi, nyálkoldó Hotf János-fele mell mal át a cukor k ek papírban van. Keményt kelt a szenvedőnél a számos gyógyjelentés olvasása, mely gyógyjelentések a Hoíf János-féle maláta készítményeknek az egész szervezetre gyakorolt hathatós és jótékony befolyását hirdetik. ' 192.5—1. Hoff János Egészség- söre egy palack ára 60 kr. Hoff János Malátakivonata egy palack 1 frt 12 kr. kis palackban 70 kr. 1 I Egy millió köszönőlevél. a mell-, és tüdőbajoknak, sorvadás, gyomor bajok, emésztési gyengeség, vérszegénység és idegbajoknak a Hoff János-féle gyártmányok által eszközölt meggyógyításáról. Ugyanaz bevezettetett 400 kórház- és gyógyintézetbe; a legtöbb európai hatalmasságoknak udvari szállítója, a világ minden részében 27000 elárusító hely. mindezek a legfényesebb bizonyítékai azon bizalomnak, hogy azt be tegek és gyengék használják. Hoff János maláta cukorkája a 60 kr . 30, 15 és 10 kr. Valódiak csak kék dobozban. Hoff János maláta-egészség csokoládéja fél kilo I 2 40 kr. II 1 60 kr. ' 4 kilo I. 1.30 kr. II. 90 kr. ANNA CSILLAG 541. 1884. szara. Áriejiési hirdetmény. A nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium folyó évi 31808 szánni rendelete folytán, a barátszigeti korcsma épület tatarozására 702 frt 32 kr. erejéig helyesbített költségvetés alapján, — zárt ajánlati verseny hirdettetik. Hoff Jánosnak, a maláta-gyártmányok feltalálója és készítőjének, a legtöbb európai uralkodó udvari szállítójának Bécs, Graben, Bráuner utca 8 sz. Eger, 18-0. november 29. Nümnek mell- és gymorbaja az ön Hoff János maláta-egészségi sörének használata által nagy mértékben megjavult, miért is kérek ismét ugvanabból 11 palackkal postai utánvét mellett. Tisztelettel Némethy Elemér s. k. törvényszéki telekkönvvvezető Eger. Kis-Tálya, 1883. február 15. A már elhasznált 33 palack Iluft' János-féle malátaegészségsörnek kitűnő hatása volt. Kérek folytatölag póstai utánvétellel még 11 palackkal. Tisztelettel Dr. Marán János plébános Kis-Tályán Eger mellett. Hivatalos gyógyjelentes. Cs. kir. tábjri kórház igazgatójától Schlezwigbol. A Hoff-féle Maláta-egészségsör mii den megfigyelt esetbeu igen szivesen fogadott, tápláló és erősítő hatású italnak bizonyult, főleg aliesti szervek gyengeségénél, időszaki hurutokban, nagy nedvveszteségeknél és elsoványodásnal. Pirz őrnagy. Dr. Mayer ezredorvos. Kaphatók : Hubinszky A. és tt'eisz J. unoka öescse kereskedésében. Zala-Egerszegen. FÜRST IZIDORt GYÁRI RAKTÁRA V fekete eaehmir és ternókbol ZALAEGERSZEGEN. (Kazinczy-ter.) \ an szerencsém a n. é. közönségnek becses tudomására hozni, miszerint sikerült a rajnavidéki fekete cachniir gyárak egyik legliiruevesbikét azon célra megnyernem, hogy kizárólag kitűnőnek elismert készítményeiből nálam egy, minden igényeknek megfelelő és ki: GYÁRI RAKTÁRT állítson; ugyanazért azon szerencsés helyzetben vagyok, mikép a n. é. vevő közönséget e tekintetben előnyösebi) kedvezményekben részesíthetem, mint a nagy és fővárosok. Midőn a n. é. közönség becses figyelmét erre felhívnám, kérem, hogy felmerülő ebbeli szükségleteinek kielégítése végett üzletemet meglátogatni méltóztassék. Póstai megrendeléseknél a t. rendelők legnagyobb megelégedésére pontosan kivánok eleget tenni. — Egyúttal bátorkodom a n. é. közönséget még arról értesíteni, miszerint tév szűke miatt kényteleu vagyok néhány cikket ti. m. FESTŐKÉK ( KETON, SZŐNYEGEK és PAPLANOKAT végkép ,, eladni, melyek nálam jóval leszállított áron kapy hal ók. Tisztelettel §) 183.26—3. Fiirst Izidor. A közeledő szüret alkalmából bátor vagyok a t. szőlőtulajdonosok figyelmébe ajánlani a rajna vidéki borsajtókat, melyek vas- vagy fatányérral vannak ellátva. E borsajtók igen célszerűek, erős szerkezetűek és a legjobb anyagból vanuak készítve. Kezelésük a legegyszerűbb és kis helyet foglalnak el. E sajtóknál nem szükséges körül menni, mivel a kereplő szerkezet által egy helyből lehet hajtani. Szám Kosár magassága Kosár szélessége Csavar átmérője 'l'örköltartalom Ál2 3 50 c in 58 „ 45 c in 52 „ Széles Hosszá 45"> ml l00m m 52 „ 1180 „ 1-12 Hektl. 2-23 60 80 Kaphatók: Boschán Emil vaskereskedésében Zala-Egerszegen. 195.3—1. i GO magas kitüntetés. a g 4> S) 'Qj «3| - ^ a u ío tjQ a ° 2 O M ;0 ic i <* 43 ís 2 2" «« o ^r » - S 10 leghirnevesebb orvosa Európának, kiknek bizonyitvánva már közre lettek bocsájtva, rendeli a dr. POPP-féle fogszert, mint a fogak és száj részére létezők legjobbikát. Számos bizonyítvány Érdemérmek a legelső különböző orvosi tekintélyektől. kiállításokról. Harminc éven át jónak bizonyult Anatherin szájvíz dr. POPP J. Gr.-től cs. kir. udv, fogorvos Bécs, Stadt, Bognergasse 2. Megszünteti a fogfájdalmat, gyógyít beteg foghust, tisztítja a tógákat, eltávolítja a rosz szagot, könyiti a fogak növését kis gyermekeknél, jó szolgála tokát tesz diphterinsnél és az ásványvizek használatánál nélkülözhetlen. — 1 nagy palack 1 frt 40 kr., 1 közép 1 frt és I kicsi .'0 kr. Növényi fogpora rövid használat után a fogakat vakító fehérré teszi anélkül, hogy ártalmára volna — Ara dobozonkint 63 kr 68. 3—3. Anatherin fogpastája üvegszelencékbe i 1 frt 22 krval jónak bizonyult fogtisztitó szer Illatos fogpastája, a száj, üreg és fogak ápolása és fentartására a legkitűnőbb szer, — darabja 35 kr. Fogóliua, igen gyakori s a legbiztosabb szer a lyukas fogaknak önólmozására. - Ara dobozonkint 2 frt 10 kr, Dr. Popp növényszappana. Határozottan egyike a legkedveltebb és legkedvesebb pipereszappanoknak, egy szép bársonyfinom és fehér arcbőr einyerhetésére ezen szappan igen alkalmas, az arcerősség tisz títására. .bőrkiütés, bőrviszketeg, sömör és daganatok eloszlatására. Ara 30 kr A t. c. közönség fekérétik világosan POPP es. kir. udv. fogorvos-féle készítményeket kérni, s csak az olyanokat fogadni el, melyek saját védjegyemmel vannak ellátva. Raktárak : Zala-egerszegen Hollósv J. és Hubinszky A Keszthelyen Braun Pál. Sümegen Stamborszky L., Tapelczáu : (ilázer S . Nagy-Kanizsán : Práger B., Belus J., Szombathelyen : Simon A. és Rudolf A., Alsó-fcendván : Kiss 13.. Körmenden : Sonnenveud M. gyógyszerészeknél .Nyomatott Taliy 11. gyorssajtóján Zala-Egerszegen.