Zalamegye, 1884 (3.évfolyam, 27-52. szám)

1884-08-24 / 34. szám

A kiállítás 1884-ik évi október hó 5-én d. e. 10 órakor a helyszínén ünnepélyesen megnyittatik s napon­kint d. e. 9 órától d. u. 4 óráig nyitva áll. A kiállítás egyszeri megtekintéseért 20 kr. belépti díj fizetendő, de a kiállítás egész tartamára névre szóló, másra át nem ruházható 40 kros jegyek is válthatók. A bírálat az egyesület kebeléből kiküldött — eset­leg az egyesület jelenlevő tagjaiból, — szükség esetében a közönség köréből kiegészítendő bizottság által, mely a kiállítási csoportok szerint szakosztályokra oszolva teljesíti a bírálatot, — ejtetik ineg: a bírálat eredmé­nye az 1884. évi október hó 7-én d. e. 10 órakor nyil­vánosan kihirdettetik, ezzel kapcsolatban a jutalom- és díjak kiosztatnak. A kiállított tárgyak a kiállítás befejeztével elár­vereztetnek s a nyerendő összeg a kiállítási költségek pótlására fordíttatik. A kiállítás eredménye a „Zalamegye" című lapban, a,gazdasági egyesület s a Keszthely vidéki gazdakör „Értesítőjében" közzététetik. A bíráló bizottság tagjaiul választattak. I. Mezőgazdasági terményekre: Bálás Árpád, Bara­nyay Ödön, Becker Antal, Csertán László, Farkas Jó­zsef, Hensch Árpád, Karczag Béla, Kollár János, Kol­ler István, N. Modrovits Gergely apát, Skublits Jenő, Szekeres József, Szilv Dezső, Sziits István urak. II. Kerti terményekre: N. Ambrus Mihály apát, Bessenyey György, Koller Ferenc, Korchmáros Nep. Já­nos, Königmayer János, Skublits Zsigmond urak. III. Gyümölcsre: Csertán Károly, Fabjanits Gyula, Skublits Sándor, Talabér Zsigmond, Villási Pál urak. IV. Szőlő és bor bírálatra: Bogyay Máté, Csanády Gusztáv, Dervarits Ákos, Isoó Alajos, Nedeczky Jenő, br. Putheány Géza, Sövegjártó Lajos, Skublits Gyula, Svastits Gyula, 'Parányi Ferenc, Trsztyánszky Lajos urak, oly kijelentéssel, hogy a kiállításra megjele nendő vidéki vendégeket, kik a birálatbani szíves részt­vételre ezennel félkéretnek, a bizottságokba meghívni szíveskedjenek. A rendező bizottságba választattak Háczky Kál­mán elnöklete alatt Becker Antal, Bessenyey György, Csertán Károly, Csertán László, dr. Czinder István, Er­dős Géza, Farkas József, Hajik István, Isoó Alajos Kö­nigmayer János, Skublits István, Skublits Jenő, Szily Dezső egyesületi tag urak. Az egyesület minden tagja, minden ügybarát és érdeklődő szíves részvételre felkéretik; a tekintetes me­gyei szolgabiró, a megyebeli tisztelendő plébános és lel­kész urak, a községi és körjegyző úgy a néptanító urak, s mindazok, kik ezen értesítés és felhívásról tudomást nyernek, félkéretnek, hogy ezt minél tágasb körben is­mertetni és a kiállítás sikerének előmozdítására buzdi­tólag hatni és lehetőleg azon maguk is részt venni, a tek. szolgabiró, községi előljáró, körjegyző és néptanító urak jelen hirdetményt nyilvános helyen is kifüggesz­teni szíveskedjenek. Nem csak a hazai, de főkép a megyei bortermelő közönség érdeke igényli, hogy ugy mennyiség, mint minőség tekintetében egyik első rangú megyénknek ter­ményei az 1885-ik évi országos kiállításon méltóan kép­viselve legyenek : a zalamegyei gazdasági egyesület egy együttes (eollectiv) borkiállítmányt mutat be ez esetben, ha a kellő mennyiség és minőség a t. bortermelő kö zönség részéről felajánltatni fog, — miért is a megyei bortermelő közönség felkéretik, hogy nemcsak saját ér­deke; szempontjából, hanem az országos kiállításon ha- 1 zai bortermelésünk minél fényesb állásának bemutatása végett, hazafiságból is a gazdasági egyesületet támogat­ni, s azon együttes kiállításra, melyet a gazdasági egye­sület a bor anyagon kivül egyéb tekintetben saját költ­ségén rendezni szándékozik, becses borterményének ki­állításra méltónak vélt mindegyik fajából három, 071. literes palacknvi mennyiséget felajánlani s ezen készsé­gét f. lM84-ik évi szeptember hó 30-ig az egyesületnek tudomására hozni szíveskedjék; minthogy az ajánlatok számától fog függni, hogy az egyesület egy érdemes ki­állítmányt összeállíthasson és bemutathasson. A/, egyesület ez által nem szándékozik az n ter­melőket, kik egyénileg kívánnak a kiállításon tényleg részt venni, ezen dicséretes működésükben akadályozni, sőt a kiállítás hazafias és közgazdasági nagy horderejű célja tekintetéből ismételve felkéri őket. hogy szándo­kukat érvényesíteni s bejelentéseiket továbbítás végett minél előbb beküldeni szíveskedjenek. Kelt Zala-Egerszegen. 1884-ik évi julius hó 8-án. Háczky Kálmán in. k. Szigethy Antal m. k. egyesületi elnök. egyesületi titkár 99 330. -1883. A zalamegyei gazdasági egyesület jelentkező tag jai részére kívánt mennyiségű s kitűnőbb minőségű vető mag gabona neniüeknek beszerzésében közvetítő kép minden díj fizetés nélkül készséggel eljárni ajánl­kozik : a t. tagok tehát, kik ezen közvetítést igénybe venni akarják, szíveskedjenek ez iránti kivánatukat tudatni. — Zala-Egerszegen. 1884. augusztus 10. Háczky Kálmán m. k. elnök. Helyi, megyei és vegyes liirek. Király Ö felsege születese napjan f. hó 18-án délelőtt a róni. kath. plébánia templomban ünnepélyes hálaadó isteni tisztelet tartatott, melyen a megye, tör­vényszék, a helyben állomásozó katonaság tisztikara, valamint a városunkban székelő egyes hivatalok, úgy a városi elöljáróság szép számmal voltak képviselve. Mise alatt a templom előtt felállított dízszázad sortűzet adott: az isteni tisztelet befejeztével a térparancsnok előtt a vezénylő százados a díszszázadot elléptette. Á csáktornyai magyar nyelvi pottanfolyam f. hó 23-ikán eszközlendő ünnepélyes bezárása végett dr. Ru­zsicska Kálmán kir. tanfelügyelő úr f. hó 22-én utazott le Csáktornyára, honnan néhány muraközi helységbe fog menni, hogy az ott létesítendő állami népiskolák életbe léptetésére nézve a még szükséges intézkedéseket foganatosítsa s igy a fenforgó akadályok elhárítása ál­tal a küszöbön levő tanév elején az oktatás az új tan­intézetekben megkezdhető legyen. — A „Zalamegyei ellenzéki kör-'szervezése tárgyában f. hó 28-án d. e. 10 órakor városunkban tartandó érte­kezletre nézve a következő meghívás lett kibocsájtva : Tisztelt polgártárs! A kormánypárt s közegeinek a megyei tisztújítás s a közelmúlt képviselő-választások alkalmával tanúsított eljárása, — továbbá megyei közi­gazgatásunk s kormányzatunk legtöbb ága irányában tapasztalt kóros állapot s végre megyénk 8 kerüle­tét meghódított s uraló ellenzéki szellem, — mindinkább meggyőztek arról, hogy egy megyei ellenzéki kör alapítása nem csak jogosult, de kötelességszerű törekvést is képez. Óhajtásunk az, hogy e megyében az országos függetlenségi s mérsékelt ellenzéki párthoz tartozók együttesen „Zalamegye ellenzéki körét" alakítsák meg. Ezen és egyéb foutos okok arra indítanak hogy a „Zalamegyei ellenzéki kör" szervezése s az ezzel össze­függő egyéb kérdések megoldása végett Zala-Egerszegre 1884. augusztus 28-án csütörtökön délelőtt 10 órára értekezletet hívjunk össze, melyre megjelenni szívesked­jék. Tisztelettel: Baán Kálmán, Baboss László, Balaton József, Baranyay Béla, Baranyay Ödön, Clement Lipót. Dervarics Ákos, Dervarics Imre, Farkas György Hajós Mihály, Inkey László, Isóó Alajos, Isóó Ferenc, Koller István, Lénk Ödön, Nyéki Pál, Pálffy Elek, Polgár Ignác, Remete Géza, Sélley László, Somsich Lőrinc, Talabér Zsigmond, Talabér Kálmán, Tuboly Viktor. Iskolai értesítés. A zalaegerszegi polgári fiú- és felső leányiskolánál az 188 4/ 5. tanévre szóló beiratások augusztus hó 31-én és szeptember hó 1., 2. és 3. nap­jain eszközöltetnek d. e. 9— 12. órakor a polgári isko­lai épületben az igazgatói irodában. A felvételi és javító vizsgálatok ugyanazon napok délutánjain történnek 2. órakor a rajzteremben. A növendékek beiratása a szü­lők vagy azok helyettesének jelenlétében történik. A tandíj a polgári iskolánál 0 frt-, a felső leány iskolánál 4 frt. s ezenfelül mindkét intézet növendékei 50 kr. könyvtár illetéket fizetnek. Tandíj alóli felmentés csak is szegénysénységi bizonyítvány alapján eszközölhető. Szegény sorsú, szorgalmas tanulók a szükséges tan­könyvekkel elláttatnak. A kereskedelmi szaktanfo­lyamba, valamint a műasztalossági tanműhelybe felvé­tetnek azon növendékek, akik a polgári iskola, vagy a középtanoda három osztályát elvégezték, vagy akik fel­vételi vizsgálat alapján igazolják, hogy oly előkésziilt­séggel bírnak, melynek alapján elméleti tanulmányaikat folytathatják. - Zala-Egerszegen, 1884. augusztus 22-én. A polgári fiú- és felső leányiskola igazg a tósága. A városi képviselő testületnek f. hó 16-án tar­tott ülésén városbíró úr jelenti, hogy a kórház számára a fehérkép végén a szükséges telek megvétetett s a szerződés ideiglenesen megköttetett. A képviselő testület a vétellel megbízott bizottságot a városi tanácscsal egyetértőleg felhatalmazta a végleges szerződés meg­kötésére, továbbá ennek foganatosítása után a régi teleknek árverés utján való eladatására határnap kitű­zésére. — A számvizsgáló bizottság a számadások úgy a pénztár megvizsgálására a képviselő testületi határo­zattal félkéretik. — Mivel a vágóhíd kikövezéséhez a vállalkozó 8 cm. vastag kehlheinii köveket nem kapott, a megyei építészeti hivatal javaslatára a képviselő tes­tület elhatározta, hogy 8 cin. vastag keramit köveket használ, minőkkel a budapesti közvágóhíd ki van kö­vezve. A csatorna mikénti levezetésére nézve az egész­ségügyi bizottság javaslata elfogadtatván, a szolgabirói hivatal megkerestetik, hogy annak értelmében szíves­kedjék megadni a hatósági jóváhagyást a vágóhidnál a csatorna kiépítésére nézve. — Felkérettünk a következő sorok közlésére : „Zala­megye azon ellenzéki polgárai, a kik tévedésből az 1884. augusztus hó 28-án délelőtt 10 órakor Zala-Egerszegen tartandó értekezletre külön meghívót nem kaptak volna fölkéretnek alulírott által, miszerint jelen értesítést meghívónak tekinteni s azon megjelenni szíveskedjenek" N.-Kanizsa 1884. augusztus 18. Baboss László szervező bizottsági jegyző. Kinevezes. A vallás- és közoktatásügyi miniszté­rium Grezló János csáktornyai állami tanítóképző inté­zeti gyakorló iskolai helyettes tanítót ugyanoda gya­korló iskoiaí tanítóvá nevezte ki s egyúttal a képző intézetnél a tornatanítással is megbízta. Hymen hir. Zrínyi Károly csáktornyai népiskolai tanító Szent-István napján esküdött örök hűséget Csák­tornyán Bencsák Fáni kisasszonynak. Bencsák Ferenc volt csáktornyai postamester kedves leányának. Áthelyezés. A magyar kir. igazságügyminiszter Farkas Sándor nagy-kanizsai kir. törvényszéki és Éveli István moori kir. járásbirósági aljegyzőket kölcsönösen áthelyezte. — Beküldetett.) Furcsa vadász. A mult napokban egy előkelő társaság kedélyes és szép eredményű vízi vadászatot tartott a Zalavári apátság Balatonán ; fel­tűnő volt, hogy az egyik vadásznak lancasterje folyvást némán maradt. Célzott, célzott az illető, de nem lőtt. Egyetlen egy tölténye sem akart elsülni, végre vizsgá­lat alá vétettek a töltények s az tűnt ki, hogy azokban puskapor helyett porzó volt. A töltényeket az illető úr saját kezűleg készítette, de oly képen, hogy Keszthely­ről egyszerre hozatván félkilo puskaport, s ugyanannyi fekete porzót, az egyenlő két csomag közül a porzósat nyitotta fel, s töltényeit ennek tartalmából készítette, a puskaport pedig tintatartójába töltötte. Eddig esak az bizonyos, miszerint a kacsáknak jól esett a porzónak hűvessége, a mennyiben a puffogatás hallásától megme­nekültek, de azon kérdés még oldatlan, váljon a meg­puskaporozott conceptnsok nyertek-e tűzben és hord erőben'? — A budapesti állami kj^áp ipa: ianodaban (VIII ker. Bodzafa utca 28. sz. a.) a beiratások f. évi szept. hó 1-én kezdődnek s 15-ig tartanak. Az új iskolai év­ben az intézetnek hat szakosztálya nyílik meg, úgymint: az építészeti, gépészeti, két vegyészéti. fém-vasipari és a faipari szakosztály nyílik meg, a melyekben építő-meste­rek. pallérok, a különféle gyáriparágak számára műve­zetők és oly iparosok képeztetnek, a kik műhelyeket, kisebb gyárakat alapítani és önállóan vezetni tudnak. Az intézetbe rendes tanulókul felvétetnek azok : a) kik az iparos tanulók számára szervezett iskola három évi tanfolyamát bevégezték s legalább is „jó" osztályzatú bizonyítványuk van; b) a kik a gymnasium-, polgári­vagy reáliskola négy alsó-osztályát jó sikerrel elvégezték; e iparos-segédek és mindazok, a kik kellő készültségü­ket felvételi vizsgálat utján bizonyítják. A felvételi vizsgálatok szeptember hó 13-ik és 14-ik napján lesznek. Mehészeti vándortanitás. Dömötör László úr, a minisztérium által a dunántúli kerületre kinevezett mé­hészeti vándortanár, méhészeti előadásait megyénkben a következő idő- és sorrendben tartja: augusztus 30-án Kis-Komáromban, 31-én Zalavárott, szptember 1-én Csány­ban, 2-án Ivoppányban, 3-án Kapornakon. 4-én Zala­Szent-Mihályon, 5-én Zala-Szent-Ivánon, 6-án Zala-Szt.­Gróthon, 7. és 8-án Mihály fán, 9-én Káptalanfán, 10 én Somlyó- Vásárhelyen. Élőadásait rendes körülmények között délelőtt 9 1', órakor az iskolai helyiségben vagy valamely alkalmas méhesben, ünnep és vasárnapokon pedig a délutáni isteni tisztelet után fogja tartani. A csáktornyai állami tanítóképző intezetnél a beiratások augusztus hó 27—31. napjain tartatnak. Felvétetnek azon éptestű, egészséges növendékek, kik 15-ik életévöket betöltötték és 4 polgári- vagy közép­tanodai osztályt végeztek, vagy pedig felvételi vizsgála­tot tesznek, mely szeptember 1-én tartatik. Lapunk mult szamaban jeleztük, hogy Aradi Gerő jól szervezett színtársulata e hó 23-án városunkban megkezdi szinielőadásait s innen szeptember közepén Szombathelyre fog menni. A színigazgató úrtól vett ujabb értesülésünk szerint a felmerült körülményeknél fogva e szándék változást szenvedett; mivel Szombat­helyen a társulatot októberre vagyis ép azon időre óhajtanák, mikor az Pécsett hat hóra terjedő téli mű­ködösét megkezdi. Kilátásunk van azomban, hogy jövő tavaszszal, húsvétkor rendes saisonra városunkba fognak jönni. Ez annyival is inkább kívánatos volna, mert váró sunk és vidékének közönsége úgy is ritkán részesül azon szerencsében, hogy jól szervezett társulat felkeresné. Felakasztotta magat. Özvegy Tibák Istvánné szü­letett Tóth Anna hernyéki lakós, hosszas gyógyíthatlan I betegsége által előidézett életuntság következtében, mi­után 4 izben öngyilkossági szándékból különbüző tókák ba ugrott, azomban mindannyiszor kimentetett, folyó hó 18-—19-ik közötti éjjel hernyérei lakásán, szobájának mestergerendájára felakasztotta magát, s mig a házbeli­ek észrevették, meghalt. — Megyénk mezőgazdasági allapota a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium állandó gazda­sági tudósítóitól f. hó 10-től 17-ig beérkezett jelentések szerint: az egerszegi járásban a cséplés jó idő mellett halad, szőlő alig középtermést ígér, a korai burgonyát szedik ; a letenyeiben a repcevetés és az őszi vetések alá a szántás folyamatban, tengeri és késői burgonya kedvezően állanak ; az alsó-lendvaiban buza közép, rozs nem kielégítő, zab középtermést adott, tengeri helyen­kint szép; a novaiban a buza közép, helyenkint azon­ban a rozsda nagyon leapasztotta, árpa középen aluli, zab igen jó termést adott; a kanizsaiban a rozsda és és üszög helyenkint nagyobb károkat okozott, a búzá­ban a termést átlag középnek lehet mondhatni, rozs középen alóli, zab jó: a pacsaiban a buza közép, rozs középen alóli, minősége jó, árpa középen felüli termést adott, szeme szép; a tapolczaiban a termés búzából és rozsból nem felelt meg a várakozásnak, szőlők is sár­gulnak, a bogyók aprók, rosz szüretre van kilátás. Vörösmarty összes munkainak 9. és 10. füzete jelent meg Mehner Vilmos kiadásában. E két füzetben befejezve vannak az 1. kötetben (1—8 füzet.) foglalt lvrai költeményekre vonatkozó, gazdag tartalmú jegyzi; tek, továbbá folytatólag küzülve van bennük Zalán futása, Vörösmarty legnagyobb és legjelesebb epikai költeménye. É nagyszabású vállalat felöleli Vörösmarty összes eddig megjelent műveit, sőt pótkötetben küzzé­tétetik a nagy költőnek sok, eddig kéziratban maradt verse is. Az egész mű nyolc vaskos kötetből s minden kötet körülbelül 8 füzetből áll. Ára egy-egy díszes kiállítású füzetnek 35 kr. Ajánljuk e ritka becsű iro­dalmi vállalatot a t. olvasó közönség becses figyelmébe. A ..Pesti Hirlap"-ot. mely ez idő szerint a legtar­talmasabb magyar napilap s mely a legkiválóbb publi­cistikai és szépirodalmi erőket egyesíti maga körül, melegen ajálnjuk a magyar olvasó közönség pártfogásába, mint oly demokratikus lapot, mely nem szolgál egy pártot sem, csak a magyar állam és nemzet ügyét s e szerint mindenki pártkiilünbség nélkül élvezheti. A Pesti Hírlap, tekintve nagy terjedelmét—mindennap 14—16, vasár- és ünnepnapokon husz-huszonnégy s hétfőn és ünnepek után is tizenkét oldalon jelenik meg — ma a legolcsóbb lap is. Negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr.; tehát csak 20 krral drágább mint a legolcsóbb néplapoké, melyeket terjedelemre négyszere­sen múl felül. Gazdag napi rovatain kivül folyton két regényt közöl, naponkint két három tárcát hoz; szin­liázi, távirati és napihir rovata bővebb, mint a legna gyobb lapoké, melyekkel jó értesültség dolgában is kiállja a versenyt. Benne a komoly politikus ép ugy megleli a neki való olvasmányt, mint a szépirodalmat kedvelő nők, kiknek divattudósításokkal és hetenkint zene-melléklettel is kedveskedik. Vezércikkeit Beksics Gusztáv, Eötvös Károly, Pesti Frigyes, Pulszky Ferenc, Törzs Kálmán; tárcáit, karcolatait: Mikszáth Kálmán, Tóth Béla, Váradv Antal, Jakab Elek, Győry Vilmos, Könvves Tóth Kálmán, Hindy Árpád, Radó Antal, Kürthy Emil, Sziklay János, Milkó Izidor, Csáktornyai Lajos s általán az öregebb és ifjabb írók közül a ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom