Zalamegye, 1884 (3.évfolyam, 27-52. szám)

1884-12-21 / 51. szám

Melléklet a „Zalamegye" 1884. 51. számához. Ily vétel és szállítás azonban a jelentkező kocká­zatára történik, s a jelentkezett tag a bevásárlóit tehe­neket a teljes vételár s összes költségek megfizetése mellett átvenni s erről oly tartalmú megismervényt ki állítani tartozik, hogy a terhére esett összeget és az átvétel napjától járó 5" „. kamatjait egy és fél év alatt három egyenlő féléves részletben Zala Egerszegen az egyesület pénztárába befizetni fogja. A tehenek bevásárlásával Skublies István úr bí­zatván meg, a jelentkezések akár közvetlenül hozzá, akár az egyesülethez intézett levélben történhetnek. III. Ezzel kapcsolatban értesíttetik a t. közönség, mi szerint a nagyméltóságú földmivelés-, ipar- és kereske­delmi kir. minisztérium az évenkint megejtetni szokott bikavásárlást az eddig követett rendszer szerint az 1885 ik évben is és pedig Zalamegye területén a nagy­kanizsai állatni állatorvos mint megbízottja által eszkö­zölteti, de csakis magyar, berni, siementhali, kuhlandi, pinzgaui, möllthali, allgaui (és egyéb borzderes) fajta bikák fognak megvásároltatni és pedig a magyar fajta bikákból csakis 2' --'.'< és a nyugati fajtákból l 1 t—2 évesek. A tenyésztési célra felajánlandó bikák 1885-ik évi január hó 20-ig, a bikaszükséglet pedig 1885-ik évi február hó végéig Arvay István közgazdasági előadó úr által a kir. minisztériumhoz felterjesztendők lévén, köz­ségek és magánosok, kik bikákat azon kir. minisztéri­umnak akár eladásra felajánlanak, akár pedig attól átvenni kívánnak, jelentkezéseiket Arvay István köz­gazdasági előadó úrhoz Zala-Egerszegen kellő időben küldjék be. Magán tenyésztők ily bikák vételárát a kir. kor­mánynak rendszerint az átvételkor tartoznak lefizetni, figyelembe vehető körülmények esetében azonban három féléves részletben törleszthetik; községek a becsárból 20° ,,-nak (hu*z százalék) elengedésében részesülhetnek, s a fennmaradó vételárt három féléves részletben tar­toznak törleszteni. IV. A Zalamegyei gazdasági egyesület azon meggyő­ződéstől indíttatva, hogy e megyében a lótenyésztésnek főkép a népnél helyesb irányban, tágasb mérvben s ál landó jövedelmi forrást biztosító fejlődésére a szövetke­zés vagy társulás alakjában létesítendő csikólcgelő intéz­mény leghathatósb tényezőt képezne, ennek elérésére törekedni ismételten is feladatául s működése tárgyául tlizte ki annál is inkább, mert a nmlgú földmivelés-, ipar és kereskedelmi kir. minisztérium 36752 1884. sz. leiratában ismételten kijelenté, miszerint teljes készség­gel segélyezne egy szövetkezés vagy társulás utján kel­lően berendezett csikólegelőt, mely mint közös jellegű intézmény több évi állandósággal kecsegtetne: ugyan azért a gazdasági egyesület egy csikólegelőül alkalmas s megfelelő kiterjedésű területnek 5 -6 évre haszonbérbe vételét oly célból elhatározta, hogy azon a fentebb jel­zett jellegű állandó csikólegelőnek berendezését észkü zölje s a körülmények szerint társulás vagy szövetkezés utján a csikóleg'dő intézményt több évre létesítse. Felkéretnek a megyei földbirtokos s jószágbérlő urak és községek, hogy csikólegelőre alkalmas területe­ket a/, egyesületnek 5 -6 évre haszonbérbe felajánlani s átengedni — a t. közönség pedig felkéretik, hogy ily alkalmas haszonbérbe kapható területeket az egyesület tudomására hozni szíveskedjenek. A tekintetes megyei szolgabiró urak, a „Keszthely vidéki" és „Nagy-Lengyeli" gazdakörök, a községi- és körjegyző úgy az egyesület közreműködő tagjaiul belépett néptanító urak, az egyesület és a tek. megyei törvényhatósági bizottság t. tagjai s mindazok, kik ezen értesítés és felhívásról tudomást nyernek, félkéretnek, hogy az ebben foglaltakat minél tágasb körben ismer­tetni s a közlött előnyök használatára a közönséget buzdítani szíveskedjenek. Kelt a Zalamegyei gazdasági egyesületnek Zala­Egerszegen 1884-ik évi november hó 23-án tartott rend­kiviili ülésében. Szigethy Antal m. k. Háczky Kálmán m. k. titkár. elnök. 306 1884. A zalamegyei gazdasági egyesület zala-egerszegi gyümölcsfa kertjéből az 1884-ik évi őszszel és 1885-ik tavaszon 11(14 az az egyezer egyszáz négy darab jeles fajú gyümölcsfa s 5000 drb gyepű csemete eladatik. A gyümölcsfa darabja egyesületi tagoknak husz krajcár, — nem tagoknak harminc krajcár, a gyepű csemetéké 1 krajcár. Z.-Egerszegen, 1884. dec. 6. SZIGETHY ANTAL m. k. titkár. 515 1884. — A zalauiegyei gazdasági egyesület I88ö-ik évi január hét 14-én délelőtti 10 órakor Zala-Egerszegen az egyesület saját háza termében rendes közgyűlést tart, melyre a t. tagok minél nagyobb számban megjelenni kéretnek. A közgyűlés főbb tárgyai: 1. Elnöki jelentés az egyesület 1884-ik évi évi mű­ködéséről és vagyoni állapatáról. 2. Az egyesületi pénztárnok — úgy a „Keszthely­vidéki" és „Nagy-Lengyeli" gazdakörök 1884-ik évi számadásai megvizsgálására kiküldött bizottság jelentése. 3. Az 1885-ik évi munkaterv és költségvetés meg állapítása. 4. A néptanítók díjazása iránt véleményezésre ki­küldött bizottság előterjesztése. 5. Szövetségbe lépett gazdasági egyesületek 1885-ik évi V-ik nagy gyűlésén az egyesület képviselésére kül­döttek vánsztása. 6. Folyó ügyek. Zala-tíer^zegen, 1884. dec. hó 6. HÁCZKY KÁLMÁN m. k. elnök. A zalamegyei gazdasági egyesület igazgató választ­mányának tagjai az 1885 ik évi január hó 14-én dél­előtti 8 órakor Zala-Egerszegen az egyesület saját háza termében tartandó igazgató választmányi ülésre, melven az ugyanaz nap délelőtti 10 órakor Zala-Egerszegen tartandó rendes közgyűlésen elintézendő ügyek előkészi­tőleg tárgyaltatni fognak. — ezennel tisztelettel meg hivatnak. Zala-Egerszegen, l**4-ik évi december hó 6-án. HÁCZKY KÁLMÁN m. k. elnök. Helyi, megyei és vegyes hirek. Hátrálékos előfizetőinket tisztelettel felkér­jük. szíveskedjenek hátralékaikat meg e hó folytán kiegyenlíteni, hogy kötelezettségeinknek a ke!lö időben mi is megfelelhessünk. A lap kiadó hivatala. Kérelem és meghívás a zalaegerszegi karácsonyfa egylet tagjaihoz és Zala-Egerszeg város nagyérdemű közönségéhez. Alulírott választmány bátorkodik tiszte­lettel felkérni a karácsonyfa egylet tagjait, ugy a város nagyérdemű közönségét, hogy folyó hó 24-én a szegény­gyermekek részére felállítandó karácsonyfa díszítéséhez gyümölcs- és sűteménybeli adományokkal járulni, s ezeket ugyanazon nap reggeli 8 órájától délutáni 4 óráig alulírott választmányhoz a polgári iskola rajzter­mébe küldeni kegyeskedjék. Egyszersmind délutáni 5 órakor ugyanott megtartandó karácsonyfa ünnepélyre az egylet tagjait és a nagyérdemű közönséget tisztelettel meghívja. Zala-Egerszegen 1884. évi december hó 19-én A zalaegerszegi karácsonyfa egylet választmánya. Az alakulandó zala-egerszegi Cassinó ügyében a f. évi november hó 22-én tartott értekezlet által az előintézkedések megtételére kiküldött bizottság feladatá­ban eljárván, annak nevében Svastits Benó alispán úr f. hó 21-én azaz vasárnap délután 3 1'., órára a polgári iskola rajztermében tartandó alakuló közgyűlést hív egybe, melynek tárgyait fogják képezni: Í. A bi zottság jelentése az eddig jelentkezett rendes és külta­gok számáról, továbbá a cassinó-helyiség kibérlése iránt tett intézkedéséről. 2, Az alapszabályok magalkotása a bizottság által előterjesztett tervezet alapján. 3. A cassi­nó tisztviselőinek u. m. elnök, 2 jegyző, 1 háznagy, 1 pénztárnok, 1 ügyésznek és 12 választmányi tagnak megválasztása titkos szavazás utján. 4. Az 1885. évi költségvetés megállapítása. Perlak város képviselő testülete f. évi november hó 30-án tartott rendkívüli ülésén köszönetét fejezte ki di-. Ruzsicska Kálmán kir. tanfelügyelő urnák a perlaki állami iskola fejlesztésében tanúsított ügy buzgalmáért s ezt egy igen lelkes és hazafias szellemben irt jegyző könyvi kivonatban hozta tudomására. A zala-egerszegi kereskedelmi kör által f. hó 13-án tartott hangversenyen szép számú és diszes kö­zönség vett részt s a hangversenyen közreműködött úrhölgyek és urak a jelenvoltak teljes elismerését vív­ták ki, amit a minden egyes darab után felhangzott és szűnni nem akaró tapsvihar legfényesebben bizonyított. Nem hagyhatjuk említés nélkül Weinmann Antoinette úrhölgy énekét, aki dacára, hogy magyarul egy szót sem tud, egy magyar dalt oly érzéssel s oly tiszta ma­gyar kiejtéssel énekelt, mintha édes hazai nyelvünket tökélyetesen birná. A hangverseny után megkezdett tánc kitartó tűzzel folyt reggelig. A nagy-kanizsai fögymnásiumi ifjúság segély- és zene-egylete javára 1885. január 21 én Nagy-Kanizsán a „Szarvas" cimű vendéglő nagy termében táncvigalom­mal egybekötött zártkörű hangversenyt rendez a követ­kező műsorozattal: 1. „Szép örömköny ragyogása", Erkel „Bánk-bán" cimű dalművéből. Előadja a főgymn. dalárda. 2. „Egyveleg", Verdi „Trovatuor" cimű dal­művéből. Előadja a főgymn. zenekar. 3. Egyveleg ma­gyar népdalokból. Előadja a főgymn. dalárda. 4. Son­nambula, (phantaisie) Leybachtól, zongorán előadja Hertelendy József 8. oszt. tanuló. 5. Zizim, Zalártól. Szavalja Mátéfy János 8. oszt. tanuló. 6. Les Hugue­nots, Mayerbeertől. Hegedűn és zongorán előadják Do­náth Lajos és Welisch Iguác 8. oszt. tanulók. 7. Cigány nők kardala, Verdi „Traviata" cimű dalművéből. Elő­adja a főgymn. dalárda. 8. Ária, Meyerbeer „Ördög Róbert" cimű dalművéből. Előadja a főgymn. zenekar. 9. Nászkar, Wagner „Lohengrin" cimű dalművéből. Előadja a főgymn. ének- és zenekar. A Pápa-keszthelyi vasútra megyénkből eddig a következő aláírások történtek: Lesencze Tomajon 98, Lesencze-Istvándon 7, Németfalun és Irsán 3, Köves Kállán 17, Edericsen 35, Puszta-Dörögdön 10, Sziglige­ten 50, Töreken 10, Gulácson 20, Tapolczán 379, Ba­dacsonyban 5, Gyulakeszin 4, Hegyesden 5, Monostor­Apátin 8, Sümegben 497, Diszelen 12, Csab-Rendeken 52, Türjén 2, Kis-Görbőn és Szalapán 8, Gógánfán 18, Ukkon és Szegváron 21, Dergecsen 25, Mihálvfán és Zánkán 10, Keszthelyen 255, Diós-Vonvarczon 9 törzs­részvény igy összesen 1701 db. 100 frtos törzsrészvény íratott alá, melyhez a megye november 23-iki közgyű­lésén 10 éven át megszavazott évi 12 ezer frt segély kölcsön közvetítésrei felhasználása által kitevő 930 dbot hozzá véve, a megyének részéről aláirt összes eddigi törzsrészvények száma 2631. Veszprém megyében ez ideig aláíratott a megye által e célra megszavazott ösz­szeget (465 db.) beleértve, 1719 s igy a két megyében összesen 4350 db. Az aláírások még folytattatnak. ­Pápa városa szép áldozatot hozott ezen vasútra, amenv­nyiben f. hó 8-án a nevezett vasút érdekében részvé­nyek megszavazása céljából tartott közgyűlésén 104 szóval 5 ellenében s igy 99 szótöbbséggel 500 darabot irt alá. Nagy hagyomany az akadémiának. Uszterhuber Gusztáv, a nemrég elhalt nyugalmazott kapitány vég­rendeletét f. hó 9-én bontották fel Sümegen : a végren­delet legérdekesebb része, hogy Gógánfán levő, mint­egy 60 ezer forint értékű birtokát a magyar tudományos akadémiának hagyta. — A keszthelyi önk. tűzoltó egylet 1884-ik évi de­cember hó 31-én az egylet tűzoltó szerei gyarapítására Keszthelyen, az „Amazon" szálloda nagytermében sorso­lással egybekötött jótékouvcélu táncestélyt rendez. Be­lépti dij 00 kr. Osaládjegy 1 frt 50 kr. Egy sorsjegy ára .» kr. Kezdete 8 órakor. Felültizetések — a köz­hasznú cél iránti tekintetből köszönettel fogadtatnak s hirlapilag nyugtáztatnak. A sorsoláshoz felajánlott tár­gyak Pöltz Pál egyleti titkár és h. főparancsnok úrhoz küldendők. Belépti és sorsjegyek előre válthatók Schlef­fer Izidor egyleti pénztárnok urnái s este a pénztárnál. Veglegesites. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Kovács Gyula és Bar/a Vilma stridói állatni elemi népiskolai rendes tanítót illetve tanítónőt jelen állásukban végleg megerősítette. Eljegyzes. Hirschler Jakab, az alsó-domborúi „Hirschler és fia" cég tagja jegyet váltott Pressburger Adel kisasszonynyal Körmenden. — Kinevezes. A vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter Krampatits János stridói róm. kath. kántorta­nítót a stridói állami népiskolához és Millejy Erzsébet okleveles tanítónőt a perlaki állami népiskolához rendes tanítónak illetőleg tanítónőnek egyelőre ideiglenes minő­ségben kinevezte. — Kútba esett F. hó 10-én virradóra Gyulakeszi községben Rezner János kútba esett. A megejtett vizs­gálatból kiderült, hogy nevezett egyén nyavalatörős volt s baja e közben érte el s ennek folytán esett a kútba. Posta lopás. Kis-Kauizsán f. hó 16-án virradóra ismeretlen tettes behatolt a póstahivatal helyiségébe s onnan 340 forintot vitt el. A tettest erélyesen nyomoz­zák, de ez ideig nem került kézre. Irodalom és uüvészet. Felhívás a magyar uri közönséghez! A „Szemle" megindításakor kijelentettük, hogy kizárólag a legelőkelőbb úri osztály számára szerkeszt­jük lapunkat oly célból, hogy a magyar nemességnek, qentrynek érdekeit támogassuk első sorban. Reméljük, hogy a nemesi osztálynak, a gentrynek minden tagja méltányolja és előmozdítja törekvésünket. Társadalmi és irodalmi közleményeink érdekessé­gét azzal növeljük, hogy mindent, valamint sport köz­leményeinket is a legelőkelőbb osztályok tagjainak tollából adjuk. Gazdasági rovatunkban pedig vállalat­terveket, eszméket és hasznos apróbb ismertetéseket adunk,,melyek osztályunkat érdekelhetik. Altalános szemle és Nffvilág rovatunkban időszerű és érdekes eseményeket hozunk, hogy a Szemle ne legyen fölösleges, hanem hézagot pótló olvasmány. Ezen kivül a Szemle minden száma szép képeket hoz. A Szemle a nemzeti önállóság, az ősi erkölcsök, a hazafiúi erények előmozdításának hirdetője kiván lenni. E célok elérhetésének előmozdítását az igen tisztelt ol­vasók intelligensebb részéről várjuk. Reméljük a haza­fiasan gondolkodó előkelőbb közönség e törekvésünket támogatni fogja, különösen ma, midőn annyira vagyunk utalva az összetartásra ! A főrendiház reformkérdésében mi pendítettük meg először ama népszerű eszmét, hogy a megyebeli magyar nemesség válaszszon a főrendi házba egy-egy követet életfogytiglan, kik mint ilyen főrendi tagok az ország­ban lévő összes magyar intelligentiát képviseljék a fő­rendiházban. Eddig irtak a Szemlébe: Balázs Sándor, Bárczay N., — Barcsay János, ­Beniczky Gry., gr. Bethlen N., Buda Ádám, -­Cliernel István, főt. Dvorzsák János, — gr. Eszter­házy Pál, dr. Farkas Mihály, — Hamvay Zoltán, Kállay A., báró Kemény Béla, dr. Koroda Pál, Lakatos Károly, — gr. Majláth 1., gr. Migazzi Vil­mos, — Majthényi L., — Mikszáth Kálmán, — báró Nyáry Gyula, Orczy Gyula, — Porzsolt Kálmán, dr. Bein I., — Reviczky Gy., Szentiványi E., — L­t. gr. Teleky Sándor, — Vajda János, — ifj. báró Vay Miklós, — gr. Vay A., — ifj. gr. Zay Miklós, — stb. A Szemle ' , évre: 2 frt 50 kr., félévre: 5 frt. Szerkesztőség és kiadói hivatal: Budapest Lövész­utca 5. Gr. Zichy Imre, gr. Kreith Béla szerkesztő-kiadók. Vettük a ..Gondűző" 13. számát és teljesen meg vagyunk győződve a lap életrevalóságáról, mert ez első évnegyedben megjelent számai közül egyetlen egy sincs, mely, tartalmát illetve, fokozatosan ne emelkedett volna ; nem csupán a megjelenése alkalmával hirdetett programnak felelt meg a legnagyobb lelkiismeretességgel, hanem a szó teljes érteményében többet adott, mint a mennyit ígért. Hévvel ajánljuk olvasóinknak és figyel­meztetünk mind nkit, hogy mutatvány számot hozasson magának, melylyel a kiadó szivesen szolgál. A „Gond űző" megjelen minden vgsárnap három sűrűen nyomta­tott íven félivnyi szines borítékkal. Előfizetési ára: egy évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 15 kr. Kapható minden könyvkereskedésben; az újonnan belépett előfizetők az oddig megjelent 13 számot azonnal megkapják. Az előfizetési pénz Székely Aladár kiadótulajdonoshoz küldendő, Budapesten, VII., dob-utca 14. Zenekedvelők részére legalkalmasabb ajándék! A bekövetkező karácsonyi és újévi ünnepek alkalmára zenekedvelőknek alkalmasabb ajándékot nem nyújthatni, mint a „Magyar Dal-Album", mely üt kötetben 1000 magyar népdallamot tartalmaz zongorára, két kézre al­kalmazva. és ennek szövegkönyve a „Magyar Daltárt", mely öt kötetben mintegy 2000 népdalszöveget közöl. Minden kötet külön is kapható. A Dal-Album mind az öt kötete fűzve 7 irt 80 kr., diszkötésben 13 frt 20 kr. Egv diszkütésben a gyűjtő és zougorára alkalmazó arc­képével 12 frt. — Á Daltár kütetenkint fűzve 80 kr., diszkütésben 1 frt 60 kr. — Megrendelések a Magyar Dal-Album kiadóhivatalához Győrbe intézendők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom