Zalamegye, 1884 (3.évfolyam, 1-26. szám)

1884-01-20 / 3. szám

III. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1884. január 20. 3. szám. Előfizetési díj: Egészévre 4 ft., Félévre 2 ft., Negyedévre 1 ft. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor < gyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr., Bélyegdij 30 kr. NyiltUr petitsora 1*2 kr. 1, ŰZDMBI SS A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Zala-Egerszeg, 1884. január 19. A Zala-Egerszeg-Szent-Iváni helyi érdekű vasutügyben a kivitel czéljából szükséges egyik lényeges művelet megtételére—az előmunkálatok teljesítésére az e végett felkért cs. kir. szab. déli vasút társaság igazgatósága Sauer Jenő felügyelő s Lukáts Kálmán mérnök urakat küldötte ki, kik is a mai napon Zala-Egerszegen megjelenvén, a végrehajtó bizottság helyben lakó tagjaival értekeztek ; — az értekezletben, melyen csak előleges megbeszélések tartattak, szives volt Svastits Benó alispán ur is, ki a vasutügy iránt oly kiváló érdeklődéssel viseltetik, részt venni. Megállapittatott, hogy a bizottság f. é. január hó 23-án tanácskozmányt tart, melyen a, pályaudvar elhelyezése elhatározandó leend, hogy az a f. é. január hó 26-án délelőtti 10 órakor tartandó tanácskozmányra megjelenendő kiküldött urakkal, már mint véghatározat közöltethessék, minthogy a pálya vonal vezetésére nézve irányadóul az szolgál, hogy apálya udvar hol legyen? Z.-Egerszeg város kereskedőihez! Nem régen azt hitte nálunk még minden ember, hogy Magyarország földmivelo ország. Ma már, a villany és gőz korszakában, a legtávolabb eső népek és nemzetek szoros érintkezésbe jöttek egymással és senki sem vonhatja kétségbe, hogy Magyarországnak nem szabad tisztán földmivelo országnak lenni, hanem első sorban a kereskedelem terén is kell lázas tevékenységet kifejtenie, hogy a hatalmasan emelkedő kereskedelmi versenyben alá ne merüljön. Es mégis fájdalommal kell tapasztalnunk, hogy nálunk a kereskedelmi osztály még nem foglalhatja el az őt méltán megillető társadalmi helyét, amennyiben a kereskedelem még nem áll nálunk azon niveaun, mint a müveit nyugoton. Erezzük mi ezt édes mindnyájan és tisztában vagyunk azzal is, hogy kedves hazánk társadalmi és közgazdasági jólétének emelésére csakis a virágzó kereskedelem gyakorolja a legintensivebb befolyást. Virágzó kereskedelem hiányában nincs társadalmi jólét, nincs közgazdasági virulás és nem lehet meg ama közboldogság, mely hz egyedeket — mint egész nemzetet lángoló honszerettei árasztja el és az internationális küzdelemben az állam egységének és fennmaradásának talpköve. Egy ember azonban bármily anyagi és szellemi teheték- illetőleg tehetséggel legyen is megáldva, a közjólét és boldogság megteremtésének érdekében keveset tehet; ha azonban több — keveset tehető — ember sorakozik azon zászló alá, mely a haladást — a haza virulását fennen hangoztatja: ugy mindenesetre - ha nem is sokat — de okvetlenül többet tehetünk, mint különválva. Hazafias kötelességet vélünk tehát teljesíteni, midőn városunk tisztelt kereskedőit édes magyar hazánk kereskedelme érdekében egyesülésre, vállvetett m u n k á s s á g r a h i v j u k fel; azaz: alakítsunk kereskedelmi egyesületet, mely k e r e s k e d e 1 in ü n k f e 1virágzását, kereskedelmi osztályunk társadalmi emelését, a kereskedelmi téren levő ifjak anyagi és szellemi támogatását és a kereskedelem magyarosítását tűzi ki ezéljává; egyesületet, mely igyekezzék szerény hatalmában álló minden eszközzel odahatni, hogy a városunkban levő szak fér fiak és tanerőket részére megnyerhesse; egyesületet, mely a kereskdelmi ifjúságot népszerű felolvasások rendezése, kereskedelmi szakkönyvtár felállítása és szaklapok járatása által, művelje és buzdíts a. Egyesüljünk kereskedő társak! Nehéz a , munka, melyet magunkra vállalunk, de üdvös s áldásthozó ezélr érünk el és egyesült erővel a legterhesebb munka is könnyűséggel végezhető! Z.-Egerszegen, 1884. január 15. Több kereskedő. Zalamegyei tanszermuseumi ügy. A Zalamegyei tanszermuseumi bizottság január havi ülését f. hó 7-én tartotta gróf Festetics Benő s. tanfelügyelő úr elnöklete alatt a polgári iskola tanácstermében. Balassa Benő bizottsági titkár úr jelenti, miszerint Redl Gusztáv tapolczai gazdasági felső népiskolai li. igazgató úr kövület gyűjteményéből a kettős példányokat a tanszermúzeum részére készséggel felajánlja és elfogadásuk esetén azokat rendezni fogja. — Az ajánlatot a bizottság örömmel vette tudomásul. Csiszár Pál bizottsági pénztárnok úr jelentést tesz a pénztár állapotáról, mely szerint a pénzkészlet 124 frt. 07 krt tesz. A jelentés örvendetes tudomásul szolgált, a nagylelkű adakozóknak jegyzőkönyvileg köszönet szavaztatott s egyúttal Mihálovics Károly zágrábi bibornok érsek őeminentiájának, valamint Kovács Zsigmond veszprémi megyés püspök önagyniéltóságának, ugy szintén Modrovich Gergely zalavári apát úr őnagyságának, mint kik a tanszermuseum pénztár gyapításához nevezetes összeggel járultak, kegyes adományukért köszönő irat küldése határoztatott. A pénztári számadás átvizsgálására Bödy József és Mendly Károly biz. tag urak küldettek ki. Mivel az évi 5 frt. illetéket több járási kör nem szolgáltatta még be, a járási körök megkerestetnek, hogy a tantestületi elnökség felhívása alapján az évi illetéket mielőbb szolgáltassák be. Balassa Benő és Schmidt József urak a mult gyűlésen megbízatván azzal, hogy a megyénkben előfordulú ásványok, növények és állatok összegyűjtésére nézve nyújtsanak be tervezetet, a kiküldöttek ez érdemben megbízásukban eljárva, ez ügyre vonatkozólag a bizottság elé a következő előterjesztést teszik. „Az ásvány-, növény- és állatországból a megyénk ben előforduló termények közül azok szereztessenek be, melyek egyes vidékek jellemzéséhez tartoznak, vagy valamely különlegesség által tűnnek fel. Csak a ritka és rendkívüli termények gyűjtendők össze és azok, melyek kizárólag egyes vidékeken fordulnak elő; az „Zalamegye" tárcája. Egy bohozat, mely tragédiával végződik. — Efiy barátom naplójából. — Rousseau földönfutóként bolyongott a világban, a vak Milton „Paradicsomját 10 guineáért, — Klopstock „Messiás"-át 4 guinea, egy pár avult csizma és egy viselt kabátért adta el. Camoens éhen halt az utczán, a „Megszabadított Jeruzsálem" szerzője börtönben halt meg, Tasso gyertyahiányában holdvilágnál irta verseit, és — én, a genialis ember Petőfiként égő pipámat szorongatva melegítem kezem. Fűtött szoba! Holdog Isten ! miért is nem küldöd te áldásodat egy fűtött szoba képében. Miért is nem születtem gólyának, igy legalább a tél elől elvándorolhatnék a melegebb éghajlat alá. Egyébiránt ami az elvándorlást illeti, holnap itt hagyom e komisz várost, ahol érdemeimet nem tudják kellőleg méltányolni. A lakbérrel igaz hogy nem vagyok tisztában, de igy megmenthetem magamat is, házigazdámat is a búcsúzás alkalmatlanságaitól. Úgyis na gyón érzékeny szivü vagyok s az ily bucsuzások mindig terhemre vannak. Éppen a szálláscsiut terveztem, (csak Napoleoni bátorságom hiányzott) mikor ajtómon kopognak. „Bujj be

u kiáltottam egész boszusággal. Az ajtó nyílik s egy alacsony uri ember jő be, a nagy hideg daczára is egy szál kabátban. — Mivel lehetek szolgálatára? — Én Borsodi Zoltán vagyok, az itteni vándorszíntársulat igazgatója. — Örülök hogy van szerencsém, szolgálhatok valmivel ? — Ön, hallom, bohózatokat szokott irni. — Igen. — Olyanokat, melyeken nevetni lehet ? — Én nagyon is sokszor nevetek felettük. — Jó. Tehát volna kedve egyet írni? \ — Akár húszat is. Tehát irjon egyet, hanem három nap alatt meglegyen. — Három nap, az lehetetlen. Moliére egy évig is dolgozott egy darabján. — Hja, az Moliére volt, de ön, — ön a lángész három nap alatt is irhát egyet. E szó „lángész" megtette hatását. — No jó, meglesz három nap alatt. — Helyes; nincs egyéb mondani valója. — De hogy nem, a honorárium ? — Hm! — Nos? Hm! Hát 10 forint, meg egy tiszteleti jegy. — Isten neki, az is pénz. Három nap múlva kész lesz. Ajánlom magamat. Elmúlt a kitűzött három nap, a darab készen volt. Üres zsebbel és dobogó szivvel indultam a próbára, mikor az igazgató ur begurult hozzám. — Uram a darab nem ér semmit. — Miért? — A sugó nem akarja elsugni. — De miért ? — Agyon nevette magát. — De hisz ez rám nézve csak hizelgő. — De gondoltam egyet. — No mit ? — Súgja el ön a darabját. — Hiszen megtenném, hanem. — — Ugyan az Isten áldja meg, hagyja el ezt a 1 „hanem

u-et. Eletemben mindig e kicsapni való szónak voltam koldusa. A közönség mindig e szóval üldöz: bérlenék — hanem, — elmennék a szinházba — hanem, s igy tovább. Csak gondolja rá magát. — No hát Isten neki. Mikor lesz a próba? — Nemsokára, azért menjünk. A szinházba, azaz pardon a vendéglőbe érve, kezembe vettem a darabot, lemásztam a sugólyukba, hogy majd súgom. A próba megkezdődött. Először is megjelent darabom hőse, egy agglelegény s elmondá, amit tudott; minthogy pedig nem tudott semmit, tehát helyette én beszéltem. Ezután jött Mari nagysám, a társulat priinadon nája, ez valahogy csak elmondta szerepét; ekkor jött ki Cornélia kisasszony, egy idős ke hölgy, nem volt ugyan valami nagy művésznő, hanem a mi szerepeit illeti, azokat sohasem tudta; különben egy kissé himlőhelyes volt. — Kérem, én csak most kaptam szerepemet s igy nem tudom. — Majd én kisegitem, felelém készséggel. — Azt sem tudom, mi a darab cziuie. — A megcsalt férj, felelém azonnal. — Vig? — Iszonyúan. — Nem játszom. Nekem csak szomorú szerep jó. Játszuk el „Hunyadi László"-t. Ugyan ne beszéljen, ki fog itt operázni? — Tehát adjuk drámában, — felel erre egyik — a közönség ugy is rég kiváuja. Az igazgató erre a fejét vakarta, mi annyit jelente, hogy gondolkozik. — Jó, hát megy a „Hunyadi László", feleié pár perez múlva. — De ez ellen én tiltakozom — felelém — mert igy elesem a honoráriumtól. —- Az ön müve silány. — Tele van mindenféle pikáns dolgokkal. — Megpukkadok, ahelyett, hogy darabomat ját szanák, engem játszanak ki. Megátkozom önöket, verjemeg az Isten önöket üres házzal, ne legyen soha tiszta jövödelműk, soha se lássanak plust, hanem minust, szakadjon le a kortinájuk, szökjön el pénztárnokuk. Él sem végezhettem ezt a rémes átkot, amihez csak Deborah-é lehetett hasonló, mert egyszerre ott lettem, ahol épen nem akartam, az utczán. Éz volt első bohózatom, ennek is tragédia lett a vége. Rada Gyula.