Zalamegye, 1884 (3.évfolyam, 1-26. szám)

1884-04-27 / 17. szám

III. évfolyam. Zala-Eger szeg, 1884. április 27. 17. szám. Előfizetési díj: Egészévre 4 l't.. Félévre 2 ft., Negyedévre 7 ft. Hirdetmények: .'» hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri lúrdetésnél 7 kr., Bélvegdij 30 kr. Xyilttér petitsora 12 kr. i, m A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a Megjelenik i 1 SS utik II A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez k iildendők. Bérmentetlen leveleket esak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. I „Zalaegerszegi ügyvédi kamara : minden vasárnap. u hivatalos közlönye. A „megyei társaskör" eszméje. Minden oly mozgalom, mely akár megyénk közgazdasági, akár politikai s culturalis érdekeinek vagy a társulási szellem s ezzel karöltve járó közművelődés emelésére, fejlesztésére irányul : kell, hogy minden megyebeli kebelében viszhangra találjon és lelkét az öröm érzetével töltse el. Ezen mozgalmak közé sorolandó a „megvei társaskör" létesítése iránt megindult moea lom is. — E mozgalomnak, vagyis a „megyei társaskör" létesiilésének hármas célja van : egyik, hogy általa Zalavármegve értelmisége egy nagv családi körben egyesíttessék s közte szoros kapcsolat létesíttessék j második, hogy az értelmiség részére a vármegye székhelyén oly helyiség biztosittassék, a hol a vármegye házi és belügyei időnként megvitathassanak; harmadik, hogy a vármegye székhelyének, Zalaegerszeg városának culturalis állapota is — közvetve*— ez által, székvárosi minőségének megfelelő niveáura emeltessék. Mainapság Zalamegye központjában. Zalaegerszeg városában, ott állunk, hogv a vármegye vidékbeli értelmisége idegen itthon. Nincs hely, mely az intelligencia befogadási, gyüle* kezesi és oly helyéül szolgälliatna, a noi a" varmegye házi és belügyei — politikai pártkiilömbség nélkül kölcsönös megbeszélés tárgyaivá tétethetnének; és odajutottunk, hogy a részvétlenség és akarategység hiánya miatt már-már feloszló félben levő — de egyébként is a követelményeknek egészben meg nem felelő — cassinón és csekélyebb jelentőséggel'biró társaskörön kivül nincs intézmény, amely az intelligens elemeket vallás kiilömbség nélkül, magába egyesítené s a socialis élet fejlesztésének eszköze, • I mnmiaaViV» társadalmi miiveltsécr teriesztésének mediouma lehetne. S tekintve, hogy Zalaegerszeg városában létező azon viszonyok azt látszanak igazolni, mikép az itteni s irányt adni hivatott tekintélyek a társasulás kérdéseiben egymással ellenkező álláspontokat foglalnak el s ezen álláspontok közt fen forgó differenciák miatt alig reménylhető. hogy Zala-egerszeg város igen jelentékeny intelligens eleme a társasélet fejlesztése céljából egy hamar tömörittetni fog, — az előbb ecsetelt állapotok a székhelyen felállítandó „megyei társaskör" által lennének egyedül orvosolhatók s miután Zala-egerszeg város nem csak a bentlakóknak, de városa Zalamegye közönségének is és érdekei nincsenek ellentétben a megye közönségének érdekeivel. sőt ezéivel szoros és el választhatóan kapcsolatban állanak: nem tehető fel, hogy a. vármegye értelmisége a vármegye közönségének érdekeit oly sok ponton érintő „megyei társaskör" létesítésének kérdésében passiv magatartást tanúsítson. Ha végig tekintünk Európa müveit állomai azon városaiban, amelyek akár a palitikai administratio, akár az igazságszolgáltatás központjai. avagy édes hazánk más megyéiben: találunk-e várost, főkép megye székhelyet, a hol mai napság az intelligens elem tömörülését nem esziemeinenív, es eiinetv sziiiKsr-gKcpein g v ,,mölcsét, a társasélet és közművelődés fejlesztésére szolgáló intézményeket többes számban is fel ne találnánk? Nem! A legkisebb város értelmisége ma már oda törekszik, hogy helyiviszonyaihoz mérten ily intézményt létesítsen; a nagyobb és gazdag-abb városok pedig a társasélet és közművelődés fejlesztésére szolgáló intézményeknek több ezer- és- ezer forintokba kerülő csarnokokat és palotákat emelnek. De nem is történhetik ez másként a 19-ik „„X„„J -lásodik felében; hisz valamely megye. vidék, kerület vagy város műveltségi fokozatának ezen intézmények egyedüli hévmérői. Zalavármegye, mint az ős alkotmány egvik védbástyája, Magyarország többi vármegyéinek concertjében az első helyek egyikét foglalta el; nem szabad tehát Zalavármegye értelmiségének engedni, hogy az elsőbbrangu vármegyének központ ja — az itteni t irsasélet ben uralgó s fentebb jelzett átkos egyenetlenségek és visszás állapotok miatt - a közművelődés terén utolsó maradjon. A „megyei társaskör" eszméjét, amelynek mint az érintetett három irányban van fontos célja: elejtenünk nem szabad; elejtése esetében oly bűnt követnénk el önmagunk, megyénk történeti múltja és a haladás ellen, amelynek megtorlására alig létezik megfelelő büntetés ! A „megyei társaskör" alapszabályai már kidolgoztattak; ezek megvitatása a mult évi decemberi megyei közgyűlés alkalmából összehívott értekezleten mégis indíttatott, befejezése azonban az ez alkalommal felmerült, de könynyen kiegyenlíthető nézet eltérés miatt elmaradt s ugyanakkor történt megállapodás szerint a vita további folytatása és a „megyei társaskör" megalakulása az ez évi májusi közgyűlés íz ..«.„í i i.. J....JL.Í..L, fenn. Legyen szabad reményleni, hogy ama mélyen tisztelt megyei notatusok, akik az eszmét megpendítették és a mozgalom élén állanak, nem késnek az alapszabályok felett már megindított vita folytatása és a „megyei társaskör" megalakulása céljából az értekezletet a legközelebbi megyei közgyűlés alkalmából összehivni és az eszmét ez alkalomul megtestesíteni ! — y „Zalamegye" tárcája. A vanilia-tő meséje. Több mint három éve már, hogy szobám egyik sarkában egy száraz vanilia-tő hever. Hagyományos eunek a múltja, s valahányszor véletlenül szemembe ötlik, egy fájdalmas emlék ujul fél elmémben, és szivemet a szomorú visszaemlékezés kinai gyötrik. Egy megboldogult jó barátomtól örököltem. Halálos ágyán kért, hogy őrizzem meg, tegyem télre valami zugba, s általa majd folyton reá gondolok, s az ő megható esetét bizonyos körülmények közt szemeim előtt tarthatom. S én megfogadtam szavát; eltettem, igaz ugyan, hogy nem őriztem ugy, mint valami nagyou kedves emléket, de barátom kérésének eleget tettem : félre dobtam egy sarokba. Valahányszor azonban elfogott egy oly állapot, melyben a remény csak gyenge pókfonálnak látszott előttem, melyet a még gyengébb szellő is elszakíthatott volna; valahányszor elhagyatottságomban a világot oly iiresnek s érdektelennek találtam, melyben szivem egy még nagyobb ürt képezett: mindanynviszor ama, leveleitől megfosztott s eltört vanilia-tőre esett tekintetem, s könnyebbülve sóhajtottam fel: jól van ez igy. Nem foghatom fel, mikép lehetett az, hogy annyi megnyugvást s vigaszt találtam benne. A cserép, melybe" ültetve volt. a lehető legegyszerűbb, maga a tő is száraz, meglátszik rajta, hogy törés által fosztatott meg koronájától. Ilyenkor képzeletem visszaszáll a múltba, felkeresi a körülményeket, melyek a vanília tővel összefüggésben voltak s gondolataim székhelyét bizonyos zsibbadás lepi meg, de hallási idegeim annál élénkebben működnek s szinte fülembe esengenek ama lágy hangok, melveken a vanilia-tő múltját elpanaszolja. Csitt! Hallga! ... Egy ablakban volt a rendes helyem, hol társaim, a primula, hortenzia, fuchsia, pelargonia s mások bizonyos fensőséggel s büszkén lengeték feléin virágaikat. S jogosan néztek le; hisz én voltam a legkisebbik köztük, aztán meg néhány levelemen kivül semmi diszszel nem birtam, virágaimat akkor még keblemben hordozván. Eme mellőzés miatt sokszor könyeztem, s számtalanszor kértem a kegyetlen napsugárt, mely ott fürdött a büszke társaim virágkelyhén meghúzódott vizcsöppben, hogy csalja már ki az én kék szirmaimat is, hogv ne legyek kevesebb a többinél. Rimánkodásom s könnyeim, melyekkel saját ta lajomat áztatám, eredményre vezettek; egy szép reggelen számos apró kékes virággal diszeskedtem . . Kedvem megjött, de mint villám hatott ránk úrnőnk szomorúsága, ki lágy fuvalmú, ezüst csengésű hangján egymásután búcsúzott el szoba bútoraitól, s végül mitőlünk. Ráhajolt egy bibor szegfűre, — az volt a kedvence — szép buzavirágsziu szemeiből egy könycseppet hullatott reája, és sóhajtva suttogá: — Itt hagylak benneteket édeseim, más fog gondozni benneteket egy ideig, ki talán nem is lesz méltó arra .... Pedig méltó volt. Jól emlékszem reá, ideálisabb, szelidebb s tudományosabb férfiút képzelni sem tudnék, mint ideiglenes gazdánk volt. Engem kedvelt meg különösen. Számtalanszor rám hajolt, és élvezte kis virágaim bódító illatát. Aztáu olv sokáig volt igy mozdulatlan állapotában, míg az illatot teljesen magába nem szivta. Pedig csak én gondoltam igy. Azon szinlelés alatt, hogy bennem gyönyörködik, az átellenes ablakban találta meg gyönyöre tárgyát: ott Volt az én úrnőm, őt nézte ama sóvárgó szemekkel. melyekből a sziv legmélyebb és legnemesebb érzelmei sugárzottak elő. S ő nagyon sokat szenvedhetett, annyiból tudom, hogv sokszor forró könyeket hullatott rám. a fájdalom könyeit, melyekből én még életdúsabb lettem, mint vértől ázott harctéren a fű. Szegény szeretett, szerette úrnőmet ama szomorító tudattal, hogy érzelmének rokon kebelbe gyökerezni dús talajt nem talál. Pedig még korán busult s bánata hiábavaló volt. Úrnőm, kiért szive égett,—meg .zánta s szeretni kezdte. Szeretni? vagy mit mondok? Átkozott ama ajak, mely ezt először hangoztatja, mikor szive nem ugy súgja! Azóta gyűlölöm őt, — minden táját, mindenkit, ki bájosan mosolyogva ejti e ki szót: szeretlek. Pedig nekem is mily örömet okoztak e vallomások. Ama fiatalember oly boldognak látszott, hogy boldogságában én is boldog voltam. Akkor is fölém hajolt, — suttogva beszélgettek felettem. Nem hallottam mit, — örömömben annyira el voltam fogulva, hogy kétszere en árasztottam virágaimból bódító illatomat. Ok is mindinkább közelebb hajoltak, s valószínűleg virágaim részegítő mámorában forrtak sziveik s ajkaik egygyé. Azóta számtalanszor voltam tanuja szerelmük nyil vánulásának. Béla, — igy hivta őt úrnőm, — valódi odaadással s tiszta férfiúi keb< llel szeretett, oly gyengéd jeleit adá szive vonzalmának, mint a kis madár, mikor pici fiait ápolja. Úrnőm szintén boldognak vallotta magát, pedig arcán észrevehető volt az erőltetés s külszín nyoma. Ö nem szeretett, csak a nőkkel született hajlamának, hogy ugy mondjam vétkének engedett: ő hitegetett. Nem tudom, mi lelki élvezetet talált másnak legszentebb érzelmeivel játszani, de ugy volt. Nemsokára alkalmam nyílt meggyőződnöm gyanúm valódiságáról. Egv este nyugtalanul járt-kelt az ablak előtt fél s alá. Izgatottságában néhány szót kiejtett. Nagyon kellett figyelnem, hogy a zavart hangok közt az össze függést megtaláljam. *L>e sikerült, s megtudtam, hogy alkalmon s módon töri hamis fejét, melylyel Bélát lerázhassa nyakáról. Megunta tán ? Nem, a lelkiismeret kezdte bántani. Megszánta azt, kivel játszott s jóvá akarta tenni vétkét ugy, hogy őt szépen kiábrándítja. Alkalom szüli a tettet. Béla észrevette sétáló úrnőmet, s nem állhatta meg, hogy ablakon át ne gyönyörködjék benne. Fölém hajolt, mint számtalanszor tette, s kéjesen legeltette szemeit azon tündértermeten, azokon a hosszan lehulló aranyfürtökön.