Zalamegye, 1884 (3.évfolyam, 1-26. szám)

1884-04-20 / 16. szám

III. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1884. április 20. 16. szám, A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Jegyzökönyve a zala-egerszegi választó kerület végrehajtó bizottságának 1884. évi ápril hó 16-án ZalaEgerszegen tartott üléséről. ArTav István b. elnök bejelenti, miszerint f. hó 5-én tartott iilés határozatához képest gróf Széchenyi Béla urat a kerület képviselő jelöltségére felkérte, ki azomban a bemutatott sürgöny szerint a megtisztelő bizalmat megköszönvén, határozottan kijelentette, hogy a képviselőséget el nem fogadhatja. Ennek folytán az elnök felkéri a bizottságot. a további teendők iránt intézkedni méltóztassék. A bizottság azon feladatának, hogy általános belenyugvással találkozó jelöltet állítson, meg nem felelhetvén, egyhangúlag elhatározta, hogy a kerület összes választóihoz, pártkülömbség nélkül felhívást intéz, és felkéri őket f. évi május hÓ2-án Zala-Egerszegen az „AranyBárány" vendéglő termében megtartandó általános értekezleten leendő ni e gj e 1 e n és re. A jegyzőkönyv közzétételével az elnököt bízza meg. Kint. Fentebbi megbízás folytán a jegyzőkönyvit azon felkérés mellett közlöm, a kitűzött értekezletre minél számosabban megjelenni szíveskedjenek. Zala-Egerszeg. 1884. ápril 16. Árvay István m k. b. elnök A földadó tárgyábani felszólalásról. Gazda közönségünk kezei között van már azon óriási költségbe került munka, melynek alapján az új adókivetes eszközöltetik. Ezen a I nyilvánosság terére kitett és az egyes birtokosok adótelekkönyvi birtokából, melven mindenkinek földadója részletenkint kiszámítva ki van tüntetve, meggyőződést szerezhet kiki új megadóztatása tekintetében, s ha az első catasteri ívvel ez újat összehasonlítja, szomorúan fogja abból mindenki kevés kivétellel látni, hogy most kitüntetett adója majd még egyszer anvnyi, mint az első időben volt, dacára annak, hogy bevétele folyton kevesbedik. Különösen megyénk területe az, mely a magas fokú kiszámított tiszta jövödelmi fokozat következtében sújtva van. A felszólalások érdemében az országyvülésen legközelebb beterjesztett és letárgyalt törvényjavaslat indokolásakor a pénzügyi miniszter beszédében az érdekeltséget és ugy látszik szavaiból ítélve, hogy az 1875 évi Vll-ik tprvény végrehajtására hivatott járási bizottságokat mulasztással vádolta. Lehet, hogy országszerte található volt egy-egy bizottság, melv oo 1 , mulasztással joggal vádolható, de erős meggyőződésem, hogy általában a vád a bizottságokra nem alkalmazható. Igy a többek közt csak a kanizsai járási bizottságot hozóm fel, melyet ily mulasztással vádolni épen nem lehet. Hivatkozom e részben a bizottságok beterjesztett és c lapok hasábjain közzétett jegyzőkönyveire, melyek világos és határozott bizonyságot tesznek a bizottság munkálkodásairól; e jegyzőkönyvek reá mutattak a hiányokra, reá mutattak a kir. becslő biztos túlkapásaira, de hogy mindezen sérelmek vagy nem, vagy csak részben lettek figyelembe véve, az a kerületi bizottság eljárásában leli megoldását, azért a járási bizottság annál kevésbbé vonható felelősségre. mert az általa beterjesztett tárgyalási jegyzőkönyvi határozatokra nézve a kerületi bizottság határozata soha sem közöltetett. Hogy a sok közül még is valamit emlitsek fel. ~ ^ c? felhozom a minta terek érdemében tett indokolt felszólalást , még erre vonatkozólag sem tétetett intézkedés, holott ha van, a mi a gazda illetve a birtokos közönséget érdekelheti, ez az ami iránt érdeklődhetik ugyanis a felszólalás alapját most már ez időszsrüleg ezen minta terekből folyólag eszközölheti; most következett be azon idő, mely alatt az összehasonlításnál indokul hozhatja fel saját ingatlanát. Mi tehát a teendő? Nézetem szerint a birtokosság összehasonlítva az adó alapját képező ez idő szerint kimutatott tiszta jövödelmét az előző évben volt tiszta jövödelmével nyomban észlelni fogja a külömbséget. Ha tiszta jövödelem összege az előzőnél magasabb, ekkor részletenkint minden birtok részletét öszehasonlítja, miáltal a külömbséget biztosan feltalálja. Ha már most azt fogja tapasztalni. hogy több birtok részlete van az uj birtok ivben, akkor ezt puhatolja; meglehet, hogy egy vagy tán több birtok részlet is van birtok ivében neve alatt kitüntetve, ekkor ezen birtok részletnek a valódi tulajdonos nevére leendő átíratását a községbe megjelenő becslő biztossal átvezetteti, mely módon fölöslegének egy részétől megmenekszik. O J o Ennek megtörténte után az egyes részletek összehasonlítását a tiszta jövödelem emelkedésére fogja irányozni. — Ha a járási minta teret ismeri és látja, hogy a járási mintatér saját községi minta terükkel azonos; ekkor avval teszi az összehasonlítást, még pedig figyelve a központi távolságra is, annál inkább, mert a központból távolabb eső helyek tiszta jövedelme kell, hogy a termény értékesítésére feltétlen szükséges szállitási dij beszámításával olcsóbb illetve alantabb osztályba helyeztessék. Oda kell hatni teljes és egyesített erővel, hogy a járási minta terek mindenki által köny„Zalamegye" tárcája. A kis vincellér lak. (Beszély.) Irta: Tunika tíézn. (Vége.) Pál Jóska gondját viselte annak a kis rózsának . . . ott viselte azt a kalapjában; 's mikor elhervadt, eltette félre. Azóta érezte: szeretni kezdi ő is újra a virágot s utóbb még talán megszereti az életet is. Ha a jó Isten is ugy engedné ! . . . Az a két szelíden intő szép szem ragyogása világot, fényt, örömet látszott hinteni sötétedő, feketedő lelkének gyászos éjjelébe. Nem volt az a nap, melyen Pál Jóska el nem járt volna arra a kis viuezellér lak felé. A sok arrafelé járásnak utoljára is esak az lett a vége, hogy megtudta a falu, megtudta az öreg Pál uram is, mért változott meg a Jóska természete ugy egyszerre. Azt a kis viuezellér leányt a bolondulásig megszerette. Nem is ellenezte öreg Pál uram egy szóval is, mikor egy reggel esak azzal állott elő a Jóska gyerek, hogy hát senki se' más, csak a Molnár Annika az ő szive igaz választottja, s tiszta szándokkal hitestársául is akarja venni. Örült öreg Pál uram végtelenül, hogy valahára a tia végleg abba hagyja a korhelvkedést, a legényéletet 's megházosodik. Pál Jóskának is megdagadt a szive az örömtől; annyi boldogságot, üdvösséget igért az neki! Az a haragos jó Isten is esak megbékül, ha látni fogja majd, hogy milyen boldogok lesznek. Már kétszer ki is hirdette őket a pap az Isten házában, mikor egyszerre esak szegény Annika forró lázba esett; nagyon beteg lett. Ivi-kilátogatott Pál Jóska napjában nem egyszer. Tudta azt; jól esik szegénykének, ha láthatja őt. Oda ült melléje az ágy szélére . . . kiesi kis rerernegő kezét a kezébe vette: zép szóval tartotta, édes csókkal etetgette, csakhogy meggyógyuljon. Ue szegényke azért csak napról-napra halaványabb, fehérebb, betegebb lett. Kedvetlenül, nagyon leverve ballagott Pál Jóska egyik napon megint kifelé a szőllőhegy felé . . . Talán érezte is! Közelgetett a lakház felé . . . mikor egyszerre keserves zokogás, hangos sirás hallatszott ki onnét. Lélekszakadva rohant Pál Jóska be a kis házba; . . . aztán csendesen, lábujhegyen, de annál hangosabban dobogó szívvel be a kicsike szobába. Bent a kis szobában fehér lepedőn, szétbontott hajfürtökkel ott feküdt a szép fiatal halvány gyermek, egyik kezében szentelt gyertyával, a másikban egy feszületet szorítva szivéhez. Mire Pál Jóska odaért, . . . már halva feküdt ott a fehér teritőn. Ártatlan lelke egy jobb világba szállt át. Ott feküdt mozdulatlan, de olyan szép volt halálában is. Mintha csak aludt volna a szép, mosolygó íiatal gyermek, mintha csak álmodott volna, szépet, gyönyörűt . . az angyalokkal. Oda is szállt a lelke, oda fel az égbe. Onnét többé nem jön immár vissza, hiába kelti édes szülője fájdalmas szavakkal, siró jajjal, panaszos kiáltással; azok a szép selyempillák nem emelkednek, az a kis csacsogó, csevegő száj nem mozdult meg többé. Pál Jóska nem szólt egy szót sem; esak oda esett az ágy széle mellé . . . A szegény édes anya. kinek e földön már nem volt senkije, csak ez az egyetlen egy gyermeke, ki egykor öreg napjaiban, szegénységében hű gondozója lehetett volna, most annyi csapás után ez utolsó egyetlen reményét is — sirba szállni látván —- az iszonyú fájdalom alatt megtört, összeroskadt. lvétsegbeesve, jajveszékelve kiáltozá: — A t nr.fi nem lehet Isten! . . . Mit vétettem én, hogy elvegye tőlem!'?... Mit vétett ez a szegény ártatlan gyermek ? Ha volna Isten, neui venné el most, mikor boldog lehetett volna Ilyen fiatalon !!! fuldokolt a szegény asszouv. — Az nem tudna ennyire büntetni!!! — Ne káromolja az Isten szent nevét! — szólt felemelkedve Pál Jóska rekedt tompa hangon, mintha csak a sir niélyiből töredeztek volna fel, a hangok, — az Isten akarta ezt, hogy igy legyen! Áldja inkább azt a jó Istent, hogy ezt a szegény leányt 'magához vette — szólt újra Pál Jóska kalapját véve 's még egy utolsó édes-fájó tekintetet vetve a fehér teritőn csendesen pihenő szép fiatal gyermekre — ott hagyta a házat . . . * * * Pál Jóska még az nap jelentkezett a bírónál, hogy fogják el, verjék két kezét, két lábát a legnehezebb vasra, vessék őt magát a legmélyebb, a legsötétebb tömlöcbe! Isten ujját látta ott a halottas ágy előtt térdepelve abban a drága halottbau, abban a rettenetes veszteségben. Ott a halott ágyánál megtért a nagybünös egészen. Most már nincs ugy sem semmi, ami őt még ez élethez kösse, szivesen elbúcsúznék akár ma is örökre a világtói. de a jó Isten végtelen irgalmában bizva : bűnét megbánva itt e földön akarja leróni büntetését, amiért ott a másvilágon olyan rettenetesén kellett volna egykor megbűnhődnie .... Feljelentette magát, hogy ő ölte meg pénzéért — akkor még korhely korban — a vásárról visszafelé térő Molnár Mihály uramat. A koporsóban feküdt már a szép halott, mikor a szegény Molnárné asszony i.- meghallotta ezt a hint. Újra oda borult a kedves halott fölé, hangos szóval kiáltozta 's áldotta a jó Istent. Hiszen igy szegény leánya egy gyilkosé lett volna, aki az ő édes apját meggyilkolta. Majd meg, kezébe fogta azt a szép kis angyalarcot . . . mégis csak siratta . . . csókolta csókolta; oda tapadt a szája a leányáéra. — Ugy vették le róla . . . meghalva ! . . . A szive szakadt meg. ír í * Pál Jóska magával vitte azt a kii hervadt, száraz rózsát a börtönbe. Egyedüli kedves társa volt. Elő-elővette; ugy eltudta nézegetni ugy eltudta áldani szép szóvál, áldó imádsággal. — Aztán térdre huh; imádságában olyan szépen megkérte: ha már idelenn a földön — legyen odafent is angyala az égben! . . . Imádkozzék érte. az ő bűnös lelkéért. Mai számunkhoz féliv melleklet van csatolva.