Zalamegye, 1884 (3.évfolyam, 1-26. szám)

1884-02-24 / 8. szám

a legelővel mint az erdőkkel, mint telekkönyvi tulajdonaival rendelkezhetik; — a minthogy eddig is a városi képviselő testület rendelkezett az erdőkkel, eladván az alsó erdőn temérdek fát, a melynek árából felszerelte a polgári iskolát, kifizette a bosniai fuvarokat, beültettette a város két fő utcáját sorfákkal. Rögtön válaszolják amazok: ez igy áll most, s hogy igy van s igy történt, elég hiba; hanem hát a telekkönyvi kiigazításnak még helye van, ezt ugy a legelő területnek, sőt a fával benőtt Alsó- és Felső erdő nevű legelőknek is felosztását, illetőleg pedig a hányad részek megállapítását, a volt úrbéresek mint tulajdonosok egyéni — habár közös birtokába juttatását, a telekkönyvben kitüntetését még mindig kérelmezhetik; sőt még ha az alsó- és felső erdői területek jogi természetük szerint is erdőknek mondatnának kí, még akkor is ezeknek egyéni felosztását is kérhetik, mert az 1871. 53. t. c. 32. §-a azt rendeli, hogy a volt úrbéresek számára kihasított erdőtér, mint ezeknek közös erdeje, nem pedig hogy mint községi erdő kezelendő, az 1879. 31. t. c. Í7. §-a pedig azt rendeli, hogy az úrbéri rendezés alkalmából erdő illetőség fejében a volt úrbéresek tulajdonába átment erdők csak addig kezelendők gazdasági rendszeres üzemterv szerint, míg közösen használtatnak; miből önként következik, hogy nem közösen is h a sz n á 11 a t h a t n a k, azaz egyénileg is felosztathatnak. Ah! ez elmagyarázása a törvénynek, mondják a felosztást ellenzők; — a 17. §. csak a közbirtokossági erdőkről mondja azt. Igen ám! vissza vágnak amazok, — de a 17. §. határozottan azt mondja: „ezen elnevezés alatt (t. i. közbirtokossági erdők) értetvén az úrbéri rendezés alkalmából mint erdő illetőség, a volt úrbéresek tulajdonába átment erdők is." Ezen raég át sem estek, midőn már előáll az egyéni felosztási kulcs megállapításának kérdése. Az egyik rész azt mondja, hogy a 720 eatasztralis vagy is 960 1200 I öles holdat kitevő legelő, alsó- és felső erdei közös birtok csak is a rendezés alkalmával létezett circa 480 belsőség tulajdonosáé, annál inkább, mert íme a folytonos gyakorlat szerint, a kinek belsősége nincs, ha még annyi külső birtoka legyen is, a legeltetést nem élvezheti ; — mire a másik rész azt feleli, hogy cz képtelenség, mert ez azt foglalná magában, hogy a zala-egerszegi házhelyek (belsőségek) mind zsellérházhelyek (a plébániai s majorsági, s igen csekély curialis birtokon kivül) a többi mintegy 2880 hold külső birtok pedig, mint hogy sem foglalás, sem irtvány, sem pusztatelek, sem bérföld nem volt — maradvány föld lett volna; — ez pedig nem volt, mert a szombathelyi püspökség mint földes ur az összes külső birtok mint úrbéri telki külső tartozmány után kapta meg a földtehermentesítést és mert a 960 hold legelő illetőség éppen a külső birtok összes mennyiségéből alakított képzeleti úrbéri telkek száma után adatott ki, a 960 hold közös birtok tehát csak is a külső birtok arányában osztandó fel — stb. stb. Igy azután pro et contra el lehet vitatkozni, ha tetszik perlekedni — van a törvénynek elég ága boga, — „ha per — ugy mond had legyen per" — akár addig, hogy majd csak unokáink érik meg a végét; — az alatt a világ folyama mi reánk bizon nem vár, hanem repül előre villám vonaton, mi pedig itt ragadunk ugv a mint és a hol vagyunk a göcseji sárban; — tespedhetünk, alhatunk, nem fog felébreszteni bennünket halálos álmunkból — a vasúti moraj. De hát mit tegyünk? Ne legyünk ellensége az ügynek, hogy ne legyünk ellenségei önmagunknak; váljék meggyőződésünkké, hogy a legroszabb akarat sem tehet nekünk nagyobb kárt, mint önmagunk, ha elhagyjuk bukni vasutügyünket. Azért is minthogy a vasút létesítéséhez a törzsrészvények elhelyezése tekintetében lényeges tényező városunk, ez azomban a 70000 forintot csak is a tervelt eladások teljesítésével szerezheti be, — nyugodjunk ineg abban és fogadjuk azt el. A fentebb egész nyilt őszinteséggel előadott megoldandó jog viszonyokat ne bolygassuk, némuljon el bennünk az önérdek, a magán haszon vágy, bizonytalan eredményért ne civakodjunk, ne perlekedjünk, hanem egyesüljünk azon jelszó alatt: „legyen vasutnnk"; e végett cselekedjük azt s haladjunk azon az uton, a mit a statos quo megenged. A mi különösen az alsó erdőből a vasúti talpfákra a félmillió tégla és cserép zsindel kiégetésére és még tán a fahidhoz szükséges fanemüekre megkívántató menynyiségnek levágathatását és kiszolgálhatását illeti, valami nagy nehézségbe éppeu nem ütközik, mert mint fentebb előadatott, ezen alsó erdő közösen használtatván, a megállapított üzemterv szerint kezelendő ugyan, de azon hatóság, mely a rendszeres kezelés felett felügyel, egy város ily vitális ügyében az üzemtervtől némi eltérést engedhet, főkép midőn az az erdő állagát éppen nem veszélyezteti. Az 51 hold legelőnek és Felső erdőnek örök eladása végett kövessük az eddigi gyakorlatot. Tény, hogy a 960 hold birtok az alakított képze leti telkek száma után összeségben adatott ki, hogy azomban erre mindeddig semmiféle arány az egyéni tulajdoni és használati jog tekintetében sem bíróilag, sem a gyakorlat által megállapítva nem lett, és az összes közös birtok tekintetében a rendelkezési jogot nem a belsőségek vagy külső birtokok birtokosainak gyülekezete, (birtokossági gyiilés) sem nem a birtokosok közvetlenül önszemélvükben, hanem a városi képviselő testület gyakorolta és pedig gyakorolta oly hatálvlyal, hogy p. o. voltak a 960 hold jelenleg még meglevő közös birtokon felül oly birtokrészletek is, melyek a határbeli birtokok között mint csepőték a rendezés előtt nem magán tulajdont képezvén, a földes ur uri tulajdonát képezték, a rendezés alkalmával azomban a telkek száma után járt legelő mennyiségbe beszámítva a volt úrbéresek javára kiadattak, tehát épen oly jogi természetű s minőségűek, mint a 151 hold legelő, s még is ezen a határban elszórva feküdt közös legelő birtok részleteket a városi képviselő testület törvényszerű eljárás utján hozott határozattal örök árban eladatni határozta, ez ellen senki az eljárást illetőleg is fel nem szóllalt, s a birtokok a vevő tulajdonává váltak. Ezen eljárás utján és gyakorlat folytán a városi képviselő testület közgyűlése a törvényes formák megtartásával határozza el az 51 hold legelő és a Felső erdő eladatását, — remélleni nem fog találkozni senki, ki a határozatot jogorvoslattal megtámadná, mert egyéni tulajdoni jogot tehát ilycimű ellen mondása jogosultságát igazolni ugy sem lehetne képes; — a nemine contra dicente hozott községi határozat tehát az arra hivatott hatóság által jóváhagyatni, ennek alapján pedig — minthogy telekkönyvi tulajdonosként ugy is Zala-Egerszeg város közönsége szerepel, a tulajdonjog a vevő nevére bekebeleztetni fog (telekv. rend. 69. '§.) Bocsánat, hogy e pontnál oly soká időztem, de meggyőződésem szerint ez az a lényeges sarkalatos pont, mely körül az Ugy forog, s melynek keresztülvitele azt eldönti. — Az 1200 darab törzs vényre ekkép a 120000 frt befizetve lévén, beszerzendő még a b. alatti felszámítás szerint 180000 forint, mi tehát az 1881: 31: t. c. 14. §. értelmében elsőbbségi kötvények és elsőbbségi részvények kibocsátásával lenne eszközölhető. Tekintve azomban, hogy az idézett 14. §. első bekezdése azt mondja, hogy elsőbbségi kötvények csak az esetben adhatók ki, ha azoknak kamatozását és törlesztését a vidéki érdekelt birtokosok biztosítják, tekintve, hogy e biztosítás jelzálogi bekeblezéssel volna eszközlendő, — tekintve, hogy a törlesztés csak hosszabb idő lefolyása alatt leendene teljesítendő s az egyes birtokostól azt remélleni de méltányosan kívánni sem lehet, hogy birtokát bizonytalan tartamú hosszú időre, s egy kiilömbféle esélyek által érinthető kétes jövőjű vállalat jövedelmei biztosítására jelzálogilag, vagy csak személves kötelezettségét és felelősségét is lekösse, ugyanazért az elsőbbségi kötvények kibocsátása müveletét általában elejtenünk kell. Tehát elsőbbségi részvények kiboesájtása utján kell a 180000 forintot beszerezni. Az elsőbbségi részvények abban kiilömböznek a törzsrészvényektől, hogy mint nevük is mutatja, az alapszabályok szerinti összes kamatokra a törzsrészvényesek előtt elsőbbség illeti, habár a vállalat jövedelméből a törzsrészvényekre egy fillér sem marad. Ezen felül az elsőbbségi részvényeket a törzsrészvényekkel szemben egyéb előjogok is illethetik, melyek az alapszabályokban tüzetesen megállapítandók. Vállalatunkat tekintve, ilyen leend minden esetre az elsőbbségi részvényeknek a társaság által successive beváltása, visszafizetése (törlesztés) s ennek megtörténtéig az elsőbbségi részvények javára a kamat biztosítás. Ily előjogok biztosítása mellett tehát a 180000 forint beszerzése vég 1800 darab 100 forint névértékű évi 5°,'„ százalékkal kamatozó elsőbbségi részvény leend kibocsájtandó. — Igen természetes előbb már keresni s találni kell egy pénzintézetet, vagy társulatot, vagy egyes bankárt, a ki ezen 1800 darab elsőbbségi részvényt szerződésileg átveszi s realisalja, és arra a mi részvénytársaságunknak az értéket kifizeti. Ezen érték pedig reánk szerencsés körülmények között a következő leend. A 100 foi int névértékű elsőbbségi részvényekre az átvállaló részvényenkint tényleg nem 100 forintot fizet ki, hanem (legkevesebb tiz százalék nyereményt kíván magának) részvényenkint tehát csak 90 forintot az 1800 darab részvényre 90 forinttal 162000 forintot ád, ebből azomban részvénykiállítási s egyéb költségek cimén követel 2000 forintot, tehát az 1800 darab részvényre tényleg kap a részvénytársaság 160000 forintot, — az átvállaló pedig a 180000 forint 10%-kát 18000 forintot, s a költségek cimén 2000 forintot, együttesen 20000 forintot, mint a b. alatt kiszámíttatott. De követeli ezenfelül még az 5

n „ kamatbiztosítást is. Ezt már azután az érdekeltségi kör községeinek, Z.Egerszeg mezővárost is beleértve kell magára vállalni és pedig az összes 300000 forint építési tőke kamatjaira nézve. Erre a községek az 1880: 31: t. c. 9. §. által feljogosíttatnak, hogy t. i. a helyi érdekű vasutak részére legfeljebb tiz évre kamatbiztosítást átvállalhatnak. Ha az 1800 darab elsőbbségi részvény ilyképpeni elhelyezése sikerült, — akkor a 300000 forintban felszámított összes költségekből a tőkebeszerzési 20000 forint ki lévén elégítve, a 280000 forint a 120000 forint törzsrészvények és 1.60000 forint elsőbbségi részvények tényleg értékesített összegével fedezve lett, a vasút tényleges kiépítésére az engedély kiadatik s az megkezdethetik. Mint előbb említém, a kamat biztosítást az érdekeltségi kör községeinek kell átvállalni; mert a kamatbiztosítás nélkül az elsőbbségi részvények átvállalása éppen nem remélhető akkor, midőn a vasút kimutatható jövedelme 11200 forint, mely ellenébe 25000 forint évi kiadás s 14000 forint évi hiány mutatkozik. De említém azt is, hogy az elsőbbségi részvények javára egyéb előnyök is, igy p. o. azoknak teljes névértékű összegükben a társaság által successive leendő beváltása is az alapszabályokban kikötendő, mi abban leli magyarázatát, hogy a helyi érdekű vasút legfeljebb 90 év után ingyen az állam tulajdonába megy át, az elsőbbségi részvényes tehát — a ki respeetive kölcsön és nem mint a törzsrészvényes saját közvetett érdeke miatt adta a vasút építésre a pénzét — ezt el nem veszt heti, vissza kell az adott tőkéjét kapnia, ezt tehát csak is a törzsrészvényesek vállalata tartozik visszatéríteni. Mikép történhetik ez? Az 1881: 31: t. c. 10. szerint a törvényhatóságoknak jogukban áll a helyi érdekű pályák építését közmunkájuknak, vagy közmunka váltságuknak egy részével segélyezni és pedig a közmunka váltsággali segélyezést legfeljebb tiz évre biztosíthatják. Zalaniegye törvényhatósági bizottsága a mult évben hozott határozatával a Pápa-Sümeg-Keszthelyi tervbe vett vasút kiépítése segélyezésére az érdekelt sümegi járás összes közmunka váltságát tiz évre az építés összeforrva a középkor története, a középkor minden jeles figyelemre méltó mozanata, szóval: a művelődés. A középkornak jutott a feladat, hogy tovább folytassa auia nagy munkát, melyet Jézus Kr. tanítványaira bízott, mert ne hitegessük magunkat, mintha a térítés nagy munkája már az ókorban belett volna fejezve, jutott ebből a középkornak, valamint az újkornak is. A római birodalom a barbarok beütései folytán műveltségében mindinkább hanyatlott, s igy nem csoda, hogy az erkörcstelenség, mely előbb is már nagy mérveket öltött, ijesztő módon kapott uj erőre. Az epicureismus, mely aláásta a római birodalom létét, megmételyezte a tiszta erkölcsöt s befurakodott a családi szentélybe, ha lehet igy szólnunk a pogányoknál; a stoa bölcselet, mely a scepticisinusra vitte a rómaiakat: nem szűnt meg az ókorral, hanem átnyulott a középkorba is, hogy annak gyönge virágait leszakítsa. Ama bűnöktől, melyek a rómaiaknál mintegy divatosakká lőnek, a középkor sem maradt ment. S nem is csoda, hisz a folytonos üldözések közepette a catholicisnius eme bajokat, melyek évtizedeken át rágódtak a nemzet testén, egyszerre ki nem irthatta. Idő kellett eme bajok gyökeres orvoslásához. Romában az epicureismus befolyása álott oly nagymérveket öltött a nőtlenség, hogy Caesar ez ellen kénytelen volt törvényeket hozni. A magelhajtás, a sufFocatio, gyermekkitétel napirenden voltak. Az öngyilkosok száma rendkívüli nagy, valamint a nő értéke szerfölöt kicsiny volt, az emberiség legnagyobb része rabszolgaság kemény igája alatt nyögött. Hogy mily szánalomra méltó volt az ily szerencsétlenek sorsa, kitűnik Bumíiller következő szavaiból: „A rabszolga sorsa munka volt, de nem maga, hanem urának hasznára, ki őt ezért oly olcsón táplálá, ruházá és szállásolá, amint csak lehetett. A rabszolga jogtalan volt: ura ütheté, vesszőzheté, bilincselheté, sőt mégis ölheté s testével angolnáit táplálhatá, mint a nagy műveltségű Pollio. A szegény rabszolgák erőteljesebb része pedig gladiátor lőn, hogy ura szeszélyét kielégítse: ontsa vérét, s az ekként elfolyt vért „vilis sanguinis"-nak nevezték. A szelíd Traján 103 napig tartott állat viadalt, amely idő tartama alatt mint egy 1000O gladiator hunyt el. Ezek után kérdem, hol mutatkozik eme tényekben ama annyiszor magasztalt római műveltség ? De tekintsük evvel szemben a középkort és befogjuk látni, mily óriási kűlömbség van e tekintetben az ó- és középkor közt. A középkor a catholicisnius behatása alatt a nőnemet, valamint a rabszolgát alacsony megvetett helyzetéből felemelte. Az egynejűség behozatala által a „nő" felemeltetett és benne ritka érzelmek: bátorság, gondolat fennség s személyes méltóság érzete támadt fel; gyöngédség pedig a nőnem iránt a lovagiasságban érte < 1 legfőbb fokát. Igen az annyiszor sötétnek deciarait kor szüntette meg a nők alárendelt szerepét; ez képezte ki a nőket a kolostorokban; ez emelte fel a házasság felbonthatlansága által a nőnek értékét a szent irás eme szavai szerint „et erunt duo in carne una.

u A Svábtükör mondotta ki, hogy a „férj és nő egy test egy lélek" ; a Szásztükör pedig, hogy felesek. A középkorban lett az anya a család középpontjává, a középkorban kezdett a nő szüztisztaságára féltékeny lenni, miután a catliolicismus tanai behatása alatt egyéniségének s értékének tudatára ébredett. A középkor száműzte kebeléből a görögök-, főleg a spártaiaknál divatos polyandriát, —- s a rómaiaknál megszokott polygamiát, mint a melyek annyi rosznak kútfejei valának. Azonban nemcsak felemeltetett a középkorban a nő, hanem még jogokban is részesült; igy már a XI. század körül üröködésí joggal bírtak. Vermandois és Amiendis 1077—1141 nőkre szállt; 1203-ban Anjou, 1218 Turenne, sőt Beatrix és Mathild grófnők szerepe a középkorban eléggé ismeretes. Gyűléseken elnökölhettek, tanácskozhattak ; sőt gyakran a legfőbb ügyek kezelését, a kormányzást is magukhoz ragadták. Mennyivel magasztosabb tehát a középkor az ókornál, ama kornál, melyben Plató, Aristoteles a nőt a rabszolgával egy rangba helyezték. Nem művelődés-e a nőnek felemelése; s nem tiszteletreméltó-e e tekintetben is a szóbanforgó kor? Ily magasztos elvek alap" ján szüntette meg a középkor a magelhajtást, a suffocatiot, a gyermekkitételt. De állítsuk a középkort az ókorral a rabszolgaságot illetőleg szemben s lássuk, vájjon micsoda eredményre jutunk? Homérosz azt mondja, „hogy Jupiter a rabszolgákat megfosztá eszöktől," s ez nem csupán Homérosz véleménye, a rabszolgákról közös ezen felfogás egész korával. S lám a középkor evvel szemben kimondja, hogy Isten előtt mindnyájan, akár szabadok akár rabszolgák legyünk, egyformák, egyenlők vagyunk. S ezen elvből kiindulva folyvást a rabszolgák fölszabadításán fáradozott. Igaz, hogv a rabszolgák felszabadításánál' nagy ténye nem volt egyszerre végrehajtható, dt a azért a dolog érdeméből mitsem von le. Sőt ellenkezőleg, józan belátásra mutat. Avagy mily zavarok állottak volna be, ha a katholika vallás egyszerre szabadította tel a rabszolgák annyi millióit, ama rabszolgákat, kik kizárólag s egyedül voltak a földmivelők tényezői? Avagy mi történt volna a felszabadított rabszolgákkal ? Az előbbi esetben a földmivelés egészen pangásnak iudult volna, az utóbbi esetben pedig a szegény felszabadított rabszolgák az éhhalálnak néztek volna elébe. Ép eme következmények tudatában a középkor a rabszolgák fölszabadításával csak lassú léptekkel haladott előre anélkül, hogy azokról megfeledkezett volna. Nem, sohasem feledkezett meg az egyház eme szerencsétlen páriákról, kik barmokhoz hasonlólag tengették életöket. Hisz alig találunk zsinatot, mely a rabszolgák állapotát enyhíteni ne törekedett volna. Igy többféle intézkedést tőn a lyoni (566) a rheiinsi (625), a londoni (1102), a koblenczi stb. zsinat a rabszolgák érdekében. S minthogy a rabszolga urának föltétlen birtokát képezte, elannyira, hogy annak élete fölött ura rendelkezett, a 616-ban Franciaországban tartott zsinat kimondotta, hogy minden rabszolga szabad lesz, ha az érte járó váltságpénzt kifizeti. Ezáltal módott nyújtott a rabszolgáknak a szabadulásra, s a keresztényeknek a felebaráti szeretet gyakorolhatására.