Zalamegye, 1883 (2.évfolyam, 26-52. szám)
1883-08-05 / 31. szám
Zala-Egerszeg, 188:}. julius 28. Tekintetes szerkesztő úr! Talán nem lesz érdektelen, ön és becses lapjának olvasói előtt, most, midőn megyénk székvárosának vidékén az aratás és próba cséplés megtörtént, a mezei gazdászatnak évi eredményéről a valósággal megegyező értesülést nyerni, annyival inkább, mivel az eddigi hivatalos és magán értesítések az aratást, de minden esetre a próba cséplést megelőző időkről szólnak és így az eredményt nevezetesen kedvezőbb színben tüntetik fel, mint a valóságban van. Ez az értesítőknek legjobb szándéka mellett is megtörténhetett, inert a rozs aratás megkezdésekor csakugyan ugy állottak az őszi vetések, hogy mind mennyiségre, mind minőségre tűrhető közép termést várhattunk. De a julius 7. és 8-ki rendkívüli forróság az akkor még érésben volt búzát 48 óra alatt megérlelte, sajátlag megaszalta, a szemet megrontotta, mérsékelt reményeinket meghiúsította. Az eredményt számokban ily képpen adhatjuk városunk vidékére s legnagyobb részben a megye keleti részére is csekély változással és azon megjegyzéssel, miszerint a nyugati rész termése nevezetesen silányabb. A buza az áprilisi, májusi sok esőzés, tartós hideg hátrányait a juniusi kedvező időjárás mellett kiheverni látszott, s az itt ott mutatkozó rozsdát leszámítva, némileg kielégítő terméssel kecsegtetett; azonban - mint már érintém — a julius 7. és 8-ki pokoli forróság a búzát leforrázta s idő előtt megérlelte. Ennek folytán az eredmény egy 1200 négyszög öles holdat véve számítási alapul, szalmában kapott a gazda — az arató rész levonása után általában 15 keresztet, 21 kévével. Ebből kaptunk keresztenként mérőt, tehát a 15 keresztből (J mérőt. Levonva cséplő rész fejében 1 /,,, részt, még is a 2 mérő vető magot, marad a gazdának egy hold után 6'/»o mérő, vagy is mérejét 47 kilóval számítva 290 kilo; a foh ó ár szerint tehát 29 frt. — Malmost figyelembe és számításba véve a föld árának kamatjait, a mivelési költséget s egyéb beruházásokat, más részt az egyenes és közvetett adókat, melyek a füldmivest terhelik, bírálja meg bárki, egy ily két év után mire jut a földmives és hova hanyatlik a birtok ára? A rozsot a márciusi havazások és májusi hideg megritkították, szalmára igen mérsékelten fizetett, 10—12 keresztet holdankint, egy kereszt pedig átlagban V.| mérőt ád. A minőség kielégítő. Árpa és zab a vetés után azonnal bekövetkezett tartós zápor esők által a földbe tömetvén, hibásan kelt, szalmára is roszul tízet, szemre még rosszabbul, minősége is silány. Hozzájárul, hogy a zabot, kukoricát, takarmány-répát julius 22-én esti 11 órakor esni kezdett erős jég tetemesen megrongálta, a zabot hetes eső renden veri; ezen folytonos esőzés a hordást is lehetetlenné teszi, a kepék folyvást áznak, ki nem száradhatnak, mi a szemben, különösen annak minőségében nagy kárt okoz. Kukorica, burgonya a májusi záporok és hidegség miatt hibásan kelt, a tartós forróság miatt hátramaradott a jég is megrombolta, —.középen alóli termést ígér. A vetett takarmány tűrhetően diszlett, úgy a rétek is jó közép termést adtak, de a kaszálás után beállott tartós forróság és szárazság niiatt a here második kaszalása, úgy a sarjú termés a silányabbak közé sorolható. Vidékünk nevezetes terménye a bor is. — Ennek minősége kedvező időjárás mellett lehet tűrhető, mire azonban kevés kilátásunk van, de mennyiségre középszerűn alóli termést várhatunk. Ennek okát Icgfőképen abban találom, hogy a tavaszi tartós hidegség miatt a tőke csak május vége felé indult s annak folytán virágzása a forró napokra esvén, sokat elrúgott, a megmaradott fürtök a ragyák által meglencsésedtek. Gyümölcsből valamelyes eseresnye volt, a téliből csupán alma mutatkozik jó középszerű terméssel. Szilva és körte imitt-amott szórványosan mutatkozik, de általában semmi. ha sietős is dolgunk, akkor is bátran felülhetünk Párisban társas kocsira de párisi tiákkeros szintén csak olyan furfangos — ha nem nagyobb mértékben mint a bécsi, például: hogy húzza az időt és lassan hajt. Párisnak számos és szebbnél-szebb kertjei és parkjai occupálva vannak. Tuilleriák kertje, a Luxenbourgi kert, Montsouris park stb. stb. Hetenként háromszor egyszerre 4 helyen van katona zene délután 4 órakor. Oda mennek azután a mamák kis leányaikkal és fiaikkal és míg ezek játszanak, labdáznak, abroncsot hajtanak, hajócskákat úsztatnak, addig a mama kötöget, olykor regényt is olvas, máskor figyelemmel hallgatja a zenét, vagy egy fiatal ember — úgv látszik rokon — mulattatásait. Gyermekek számára ott vannak a Marionnette színházak. Mily jóízűen nevetnek, ha a felöltöztetett babák ütik-verik egymást és a mint nézetük szerint egymással discurálnak. Előadják Faustot avval a különb séggel, hogy az a vén rekedt hang, a mi illik Mephistóhoz, nagyon furcsán illik Margarettához. No de ezt ők nem veszik észre; a gyermeki öröm legszívélyesebb, legigénytelenebb. Minél jobban esteledik, a kertek annál inkább népesednek, szintúgy a boulewardok. Ezekben sincs hiány, mint ismeretes. Az ezekre ültetett fák, azután egy pár négyszögű térre ültetett kis square, a kertek, parkok jól ellensúlyozzák a nagy városokban kifejlődni szokott gőzöket. A boulewardok és avenuek tisztán vannak tartva. Reggeltől estig fecskendezik, a mellékutcákon végig mennek az öntöző kocsik és igy mindeniknek jut a jóból. A jó csatornázási rendszer is sokat használ, hogy általában, kivéve a zugutcákat, az ártalmas szagoktól megvagyunk kiméivé. A locusok fertőztelenítése azonban nem elegendő mértékben gyakoroltatik, a mi annál is sajnosabb, minthogy ki van mondva Európára, hogy attól a járványtól, mely most Egvptomban szedi ezer számra áldozatait, nem fog megmenekedhetni, ('orrúét llion ingens! (Folyt, köv.) Tüzoltó-ügy. A dunántúli ««/.-. tűzoltó-címletek kerületi szövetségének 1883-ik évi mii/, hó 12-én, Keszthelyen tartandó közgyűlése ünnepélyének sorrendje. 1. Szombat, aug. hó 11-én: 1. A vaspályán érkező vendégek fogadása a pályaudvaron. 2. Előértekezlet a városház tanácstermében e. ti ó. 3. Ismerkedési estély az „Amazon" szálloda kerti helyiségében X órakor. II. Vasárnap, aug. 12-én: 1) A vonattal érkező vendégek fogadása a pályaudvaron. 2) Reggel 5 órakor ébresztő zenekarral. 3) 9 órakor gyülekezés az őrtanyáu. 4) 9 és fél órakor díszmenet a Széchenyi utcán levő őrtanyáról a Deák Ferenc és Georgicon utcákon át a főutcán levő városház elé, hol az egybegyűlt vendégeket a város nevében Lénárd Ernő, városi tiszti ügyész üdvözli. A díszmenet ezután a „Főtér a-en levő gazdasági tanintézet elé vonul, hol a közgyűlésre megjelent bajtársakat dr. Lipp Vilmos, tüzoltó-egyleti elnök fogja üdvözölni. 5) 10 órakor közgyűlés a m. kir. gazdasági tanintézet alsó tantermében a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki jelentés a szövetség 1881—83. életéből. 2. .Jegyzőkönyvet hitelesítő biztosok kijelelése. 3. Pénztári számadás megvizsgálására kiküldendő megbízottak megválasztása. 4. A szövetségi tisztviselők megválasztása. 5. A szövetség leendő gyűlése helyének kijelelése. 6. Azon kérdés tárgyalása, miként lehetne a szövetséget bensőbbé, összetartobbá, szervezettebbé tenni, hogy létele több tevékenységet biztosíthatna. 7. Netán még teendő indítványok elintézése. 6) Délután 1 órakor díszebéd a „Nieszner"-féle vendéglő kerti-helyiségében. Egy teriték ára 1 frt 50 kr. 7) 5 órakor díszgyakorlat a főtéren levő iskolaépületen, s utána kivonulás a Balatonhoz zenekisérettel. 8) Esti 8 órakor táneestély a serházkertben. Belépti díj 1 frt. egyenruhás tűzoltóknak 50 kr. Családjegy 3 frt, egyenruhás tűzoltóknak 2 frt. III. Hétfőn, aug. hó 13-án. 1) Reggel 5 órakor ébresztő zenekarral. 2) A vonattal elutazó vendégektől bucsu a pályaudvaron. IV. Figyelmeztetés. 1) Minden tűzoltó díszegyenruhában, teljes felszereléssel és bal mellén községének nevét fehér szalagon feltüntető felírással ellátott jelvénynyel kéretik megjelenni. 2) A fogatokon érkezők szíveskedjenek a lovak és fogatok számát — netáni intézkedések végett — előre bejelenteni. 3) Az érkező bajtársak elfogadása a „Nieszner" féle szálloda földszinti helyiségében történik, hol a szál lásjegyek is átadatni fognak. Keszthely, 1883. julius hó 10-én. Pöltz Pal űr. Lipp Vilmos titkár elrak. Tisztképző tanfolyam a Ludovika akadémián.*) Az 1883. évi XXXIV. törvénycikk 2-ik szakasza értelmében a m. kir. honvédségi Ludovika-akadémiában a folyó évben „tényleges állománybeli tisztképző tanfolyam" fog felállíttatni, melybe a vériköteles kort még el nem ért, s önkéntesen jelentkező ifjak, az 1883 84. iskolai évtől kezdve felvétetnek. Ezen tanfolyamnak célja az, hogy a magyar szent korona országaiban honilletékes oly ifjak, kik élethivatásul a katonai pályát választották, olv mérvű kiképeztetést nyerjenek, mely őket csapat-tisztekké leendő előléptetésre s egyszersmind arra is képesíti, hogy a tanfolyam befejeztével, már mint hadapródok is, az alantas tiszt kötelességeinek teljesítésére alkalmasak legyenek. Azon növendékekre nézve, kik a tanfolyam alatt kiválóbb tehetséget tanúsítanak, az oktatás további iránya az, hogy ők a később bekövetkező vezérkari s egyéb szolgálatokhoz megkivántató felsőbb kiképeztetés alapját már az akadémiában megszerezzék. A kiképeztetés tehát a növendékek általános műveltségének fejlesztése s ismeret körük szélesbitése mellett nemcsak a katonai szolgálat minden ágozatára kiható elméleti és gyakorlati oktatásra fog kiterjedni, hanem alkalom fog nyújtatni a növendékeknek arra is, hogy a katonai tudományokból, katonai műszaki ismeretekből s nyelvtanból is megszerezzék azt a készültséget, mely a szakismereteknek később magánszorgalom utján leendő fejlesztéséhez és a felsőbb kiképeztetéshez okvetlenül megkívántatik. A tényleges állományú tisztképző tanfolyam négy évre terjed s ehhez képest négy tanfolyamból áll. Mindegyik tanfolyam két párhuzamos osztályt foglal magában. A növendékek rendes száma a tisztképző tanfolyam mindegyik osztályában (30, s igy az összes négy osztályban 24(1. Az 1883—4-iki iskolai év kezdetével 10 kincstári, 10 félfizetéses kincstári, 10 egészfizetéses kincstári és 30 magán alapítványi hely fog betöltetni. Ezen helyekre kizárólag a magyar szent korona országaiban honilletékes állampolgárok fiai pályázhatnak a következő felvételi feltételekkel: A felvétel a honvédelmi miniszterhez folyó évi augusztus 20-áig. közvetlenül az érdekeltek által benyújtandó és mellékleteivel együtt szabályszerűen bélyegzett folyamodvány alapján kérelmezendő, melyhez a következő mellékletek csatolandók: a) A pályázó magyar állampolgári minőségről a hatósági fő, avagy a járási tisztviselő által kiadott bizonyítvány. b) A pályázó testi alkalmas voltáról és életkorának megfelelő testi fejlődöttségéről valamely honvéd vagy közös hadseregbeli tényleges szolgálatban levő or*)Az ügy általános érdekű voltánál fogva és számos érdekelt fél tájékoztatása végett közöljük a Ludovika akadémián legújabban szervezett tisztképző tanfolyam célját és a felvételi feltételeket. Szerk. vostudor által szabályszerüleg kiállított orvosi bizonyítvány. c) A szabályszerű életkort igazoló keresztlevél vagy családi értesítő. Pályázók életkora a már betölti',ít 14-ik évtől kezdve a még be nem végzett 16-ik évig terjedhet, ugy hogy a növendékek az akadémiából való kilépés és a honvédséghez leendő felavatás idejére 18-ik évüket betöltsék, azonban 20 évesek még ne legyenek. Az életkor megállapítására nézve az iskolai év kezdete az október hó elseje mérvadó. d) Ajánlatos erkölcsi magaviseletről szóló külön bizonyítvány azon esetben, ha pályázó erkölcsi minősitvénye az iskolai bizonyítványban nem foglaltatnék. e) Valamely gyranazium, reálgymnázium, reál- vagy polgári iskola négy osztályának legalább is jó eredményűvel lett elvégzését, illetőleg az ennek megfelelő készültséget igazoló bizonyítvány. f) A pályázó által kiállítandó, annak atyja vagy gyámja hitelesített aláírásával megerősítendő és a pályázó törvényes hadkötelezettségi idejének leszolgálását tárgyazó kötelező nyilatkozat. g) Ha a pályázó a fentebbiekben említett életkort még legfölebb 3 hónappal haladta tul, felvételnek kizárólag ő Felsége legmagasabb engedélye mellett lehet helye. Az első osztályba leendő felvételért pályázók, a fentebbi e) pontban említett iskolák IV. osztályában előadott minden tantárgyból (a klasszikus nyelvek kivételével) u. m. magyar nyelv, német nyelv, földrajz, egyetemes történelem, mennyiségtan, természetrajz- és természettanból felvételi vizsgát tartoznak letenni. Ezen tantárgyak ismerete oly mérvben követeltetik, mint az a középiskolák IV. osztályára nézve előszabva van. Az első két tantárgyból írásbeli, a többiből szóbeli vizsga teendő le. A felvételi vizsgának főcélja az, miszerint a vizsgáló bizottság meggyőződést szerezzen arról, vájjon a pályázó ifjú, az általa végzett tantárgyakból előmutatott ismereteinél s feltogási képességénél fogva, hivatva van-e arra, hogy az akadémiai tanfolyamot jó sikerrel befejezhesse s a részére adományozandó helyet rendeltetésének megfelelőkig betölthesse. A zalamegyei gazdasági egyesület hivatalos Értesítője. Jegyzökönyve a Zalamegyei gazdasági egyesület Keszthelyen 1S83. évi julius hó 8-án tartott rendes közgyűlésének. (Folytatás.) 51 214. 215—1883. Nagy-Lengyel és Petri-Keresztur zalamegyei községek törvényes községi képviseletük által aláirt nyilatkozatban a Zalamegyei gazdasági egyesület rendes tagjaiul felvételre jelentkezvén Nagy-Lengyel és Petri-Keresztur község az 1883-ik évi január 1-től kezdve az egyesület rendes tagjául felvétetik oly kijelentéssel, hogy a község az első magyar általános biztosító társasággal kötött szerződés értelmében a tüz- és jégkár biztosítási díj leengedési kedvezményekben csak a községi vagyon biztosíttatásánál részesül. Erről a két nevezett község jelen végzés- a telvételi okirat, az alapszabályok, az egyesület szőlőszeti pályamunkája s a biztosítási díj leengedési kedvezmény jegyzék megküldésével, ugy az első magy. bizt. társaság soproni főügynöksége, a Zalamegye eimii lap szerkesztősége s egyesületi pénztárnok ur a tagsági díjak bevételezése végett értesíttetnek. 52 216. 217—1*83. Győrfy Pongrác ur tapolczai lakós sajátkezüleg aláirt nyilatkozatban — Nunkovits Vilmos ur földbirtokos gétyei, Groman Károly ur sármelléki, Nyáry Kálmán ur birtokos pölöskei lakósok a keszthelyi vidéki gazdakör elnöksége utján az egyesület rendes tagjaiul felvételre jelentkezvén, 1883-ik évi január 1-től kezdve az egyesület rendes tagjaiul felvétetnek s részükre a felvételi okirat kiadatni, az alapszabályok, a szőlőszeti pályamunka s biztosítási dij leengedési kedvezmény jegyzék egy példánya megküldetni, az uj tagok belépéséről az első magyar általános biztosító társaság soproni főügynöksége, a „Zalamegye" című lap s „Értesítő" kiadó tulajdonosa s egyleti pénztárnok ur értesítendők. Egyszersmind Nunkovits Vilmos, Groman Károly, Nyáry Kálmán urak a saját kezűleg aláírandó nyilatkozat beküldésére felkéretnek. 53/200- 1883. Dr. Horváth Károly ur apát, zala-egerszegi kerületi esperes s plébános kivánata, hogy zala-egerszegi plebánosi hivataloskodási idejére az egyesület rendes tagjául vétessék fel, az alapszabályok 7 §-a ellenére teljesíthetőnek nem találtatott. 54 153. 154.163. 188.203- 1883/ Vizsy Menyhárt novai lakós földmives, ki titkár jelentése szerint az egy fi-t dijt a pénztárba be is fizette az 1883-ik évre véglegesen, Ehrenreich Nándor ur muraszerdahelyi jegyző, Juhász Sándor ur, VI. hegykerületi küzségbiró, Novoszel József ur muraszerdahelyi községhiró, Hochmuth Fülöp és Hochmuth Hermán keszthelyi lakós iparosok az évi egyforint dij előleges befizetésétől feltételezve az egyesület évi fizetéses tagjaiul felvétetnek s erről egyleti pénztárnok ur, s a keszthelyi vidéki gazdakör elnöke értesíttetnek. Ellenben Schleifer Jakab ur bérlő, Pálfy Elek ur földbirtokos, Vrancsics Károly ur szolgabíró, Romay Mihály ur pénzügyi hivatalnok, Gödé Lajos ur szolgabiró és Vértesi Béla ur segédszolgabiró kívánsága, hogy az egyesület évi fizetéses tagjaiul vétessenek fel, az alapszabályok 9 ,§-a értelmében nem teljesíttethetik. K. m. t'. 55 165. 183—1883. A gazdasági egyesület f. 1883. évi ápril 8. tartott közgyűlése 25 94. számú határozata értelmében Zalaniegye törvényhatósága a megyei szarvasmarha tenyésztés emelése érdekében szabályrendelet alkotása végett kerestetvén meg, a t. megyei törvényhatósági bizottság f. é. máj. 7. s folytatva tartott közgyűléséből 5457/70— 1883. szám alatt hozott végzésével felhívta az egyesü-