Zalamegye, 1883 (2.évfolyam, 26-52. szám)

1883-09-09 / 36. szám

Zala-Egerszeg, Zala-Lövő, Söjtör úgy Tapolcza teljes feldulatását megmentette. De köszönettel tartozunk a megyébe rendelt katonaság vezetői­nek is, liogv a célra vezető szigorú intézkedések mellett a humanisimist sohasem tévesztették sze­mük elől. Végül a szigorú igazság constatírozása te­kintetéből számos szemtanúnál tett kérdezőskö­désiink alapján jelenthetjük, miszerint szeretve tisztelt főispánunk ablakaira kavics dobás nem történt, a minthogy annak legkisebb nyoma sincs. Alispáni jelentés az 1383 evi szept. 4-iki rend­kívüli közgyülesre. Méltóságos főispán és kormánybiztos ur! Mélyen tisztelt közgyűlés! A jelen rendkivüli közgyűlésnek olv mélyen lesújtó indoka vau, miszerint teljes lehetetlen, hogy annak köz­vetlen hatása alatt e jelentésem írásakor is rendelkezzem a megindulástól ment azon higgadtsággal, mely ily be­láthatlanul komoly ügy részletezéséhez elengedhetlenül szükséges. De nem is lehet célja e jelentésemnek rész­letezés és nem is lehet ezúttal feladatom - és a mi még sajnosabb ideje sem érkezett el még annak, hogy akár csak vázlatilag is ecseteljem a megyénkben rövid 10 nap alatt történteknek végtelenül elszomorító képét: ámde a kötelesség, melynek rendíthetlen érzete tartott feun a megrendülésnek oly számos pillanataiban, ezúttal is egy teendőt szab elém, melynek teljesítése elől el sem zárkózhatom és ez az, hogy midőn megyém törvényha­tóságának egyetemét képviselő bizottsága e rendkivüli közgyűlésében áll szemben azon rendkivüli helyzet kény­szerével, mely szükségessé tette, hogy az állani legfőbb érdeke a közrend helyreállítása helyeztessék kivételes intézkedés oltalma alá, ugyan akkor én, mint a megye első tisztviselője és a megyei közigazgatás vezetője, a mélyen tisztelt közgyűlés elé kitől tiszttársaimmal együttes megbízatásunk ered az azt felfüggesztő ki­vételes intézkedés hatályba léptéig történt felette sajnos tényesetek rövid elsorolását terjeszszem a követke­zőkben : Folyó évi augusztus hó 23-án esti '.) -10 óra kö­zött Zala-Egerszegnek úgynevezett fehérképi és kasza­házi, — két ellenirányú főutcái végeiről az ottan előze­tes zaj nélkid s nagyobb részben iparos segédek és tanoncokból összecsoportosult '50- 40 főnyi két tömeg ugyanegy időben mindkét oldalról, a fő és mellékutcák­ban levő izraelita lakások ablakait botokkal és kőhajgá­lásokkal beverve a templom előtti főtérre vonult és on­nét nagy csődület és éktelen lárma közt a város végéig terjedő olai főutcán keresztül az izraelita lakások abla­kait beverte, a redőnyöket leszakgatta és összetörte. Mindez oly gyorsasággal történt, hogy a rögtön kivonult 10 főnyi foglárság a garázdálkodó tömeget csak is az olai utca közepén érhette utói, s miután az első tetten ért garázdálkodó elfogatott, a tömeg futásnak eredt, s a város végén elmenekült. Mindez a városban nagy cső­dületet okozott, mely eloszlattatván a csend és nyugalom további megzavarás nélkül helyre állott. A rendőri vizs­gálat még az éj folyamán megindíttatott és szakadatlanul folytattatváu mintegy 15 tettes fogatott el. Augusztus 24-ike nyugalomban folyt le az esti órá­kig. A nap folyamán letartóztatott 15 egyén a vizsgálat betejezéseig a zala-egerszegi városi börtönbe záratott; délutáni 4 óra után azonban a városi laza előtt csopor­tosulás kezdődött, a letartóztatottak kiszabadítására irány­zott célzat hangoztatásával; mely csoportosulás a ren­delkezésre állott rendőri erővel csak nehezen és rövid időközökre volt eloszlatható. A Nagy-Kanizsáról kért és 1 4-ed 7 órakor érkezett egy század gyalogság bevonu­lása után azonban a városház előtti csoportosulás ezernél nagyobb tömegre szaporodván, a tömeg fenyegető ma­gatartása miatt a letartóztatottaknak a helybeli kir. ügyészségi fogházba való átszállítása kiséreltetett meg, de ez a letartóztatottak ellenszegülése és a vidékről is érkezett zavargókkal folyton szaporodó tömeg meoféke­zésére elégtelen katonai segéd erővel nem foganatosít­tathatott. Miután pedig a csődület mindig veszélyesebb ala­kot öltött és a letartóztatottak egyike a kiszökést síke­resen megkísérelve menekült, a városi polgárság tekin­télyes tagjai a legnagyobb mérvű veszélyek elhárításá­nak egyedüli feltételéül a letartóztatottaknak, kik mint helybeli iparos segédek különben is ismeretesek, — sza­badon bocsátását kérték; mi esti 8 óra után, midőn már a katonaság is kődobásokkal tettleg megtámadtatott é> az iszonyúvá nőtt tömeg végső féktelenségében tört ki, elégséges erő hiánya miatt, s főleg azon okból, mert a roppant tömegben kiváncsíságból csatlakozott tömérdek asszony és gyermek és a házak ablakai tele nézőkkel levén, a katonaság fegyverét nein használhatta, meg is történt. Erre a tömeg a városháza előtti térről el is vonult, de később ujabb vidéki és nagyobbrészt földmives za­vargókkal szaporodva a város utcáin keresztül az izra­eliták lakásait megtámadta, azok ablakait beverte, több lakások udvarába betört, pusztított, három boltot feltört és kifosztott, s az utcákon kődobálással minden véde­kezést lehetetlenné tett és a fegyveres erő csekélységé­nél fogva tettleg meggátolható sem volt egész éjjeli 1 óráig, midőn a zavargók eloszlottak. Ugyanazon este a kanizsai parancsnokságtól erős­bités kéretett, honnan még azon éjjel három órakor, de esak egy század gyalogság érkezett. További megkere­sésre azonban 25-én éjjel Sopronból a Knebel gyalog­ezrednek ismét két százada, 20-án délután pedig a jelen­leg Nagy-Kanizsán gyakorlaton levő Windischgrätz dra­gonyos ezrednek két százada küldetett. Augusztus 25-én a nappali órákban szintén teljes nyugalom uralkodott, felhívás intéztetett a város polgá­raihoz, hogy a hatóságnak a rend fenntartására irányzott törekvéseiben közreműködjenek. Esti Ii óra után a ka­tonaság a főtért megszállotta, az utcákat elzárta és min­den utcába erős őrjáratokat küldött. 10 óráig nyugalom volt, midőn a fehérképi-utcában az őrjárat egv tömeggel találkozott, mely előle a mellék utcába kitért és egy boltot feltört és ' kirabolt; a másik őrjárat találkozott ezen tömeggel, s midőn ez a rablást a katonai parancs­nok felhívására sem hagyta abba, sőt a katonaságra egy lövést ejtett, a parancsnok tüzet vezényelt és egy egyén halva, egy súlyosan sebesülve rogyott össze, egy pedig könnyű sebet kapott. Az cdai utcában az őrjárat szintén egy nagy tö­meggel ütközött össze; mely a felhívásra nem esak hogy nem vonult vissza, hanem 3 csoportra oszolva két tüz közé igyekezett szorítani a katonaságot, mely tüzet adván 5 egyén megsebesült. Ezeken kivül egy fosztogató csapatnak még egy tagja lövetett meg a katonaság által. A garázdálkodó tömegek legnagyobb részben a vidékről bejött napszámosok, cselédek és földmÍvesekből állottak, s a sebesülések is ezek köréből történtek.' A fentebb előadottaknak a megye székhelyén Zala­Egerszeg városában történt lefolyását egész tervszerű rohaniossággal kísérte a megye legtöbb vidékein hasonló izgalmaknak és rendzavarások várható kitöréseinek je­lensége és habár azonnal kiadott szigorú rendelettel ugy a járási, mint helyi hatóságoknak legszigorúbb köteles­ségévé tétetett, hogy a rend sértetlen fenntartására minden szükséges intézkedést megtéve, a legerélyesebben őrködjenek, az izgatásokat és rendellenességeket meg­gátolják, eléggé sajnos tények csakhamar igazolták, hogy az izgatásnak mindig veszélyes magva bő kikelést nyert, mely már nem csupán romboló bosszúvágyban, hanem tömeges rablás és fosztogatásban, sőt gyilkossági bűnté­nyekben termé meg igen is keserű gyümölcseit. Így augusztus 2ti-án este Sárhidán történt csődület alkalmá­val egy öreg izraelita tanító megöletett és kiraboltatott; augusztus 27-én éjjel Zala-Lövőn, hol már az előző 2 éjjelen keresztül a rendőrség esak folytonos küzdéssel volt képes a zavargókat eloszlatni, részben a körül levő falvakból összesereglett botokkal, puskával és revol­verrel fegyverzett tömeg egész rendszeres vezénylet mellett az izraeliták lakásait pusztítólag megtámadta, 13 boltot feltört, bolti tárgyakat és pénzt rabolt, egy kazal szalmát felgyújtott és másnapra még nagyobb pusztítással fenyegetve távozott, mely ígérete beváltásá­ban csak is a másnap estére oda érkezett lovas katona­ság által tényleges fegyver használat mellett volt meg­gátolható; ugyan augusztus hó 25-, 26- és 27-én a pa­csai és novai járás több községeiben, valamint Keszthe­lyen, Szentgróton és Sümegen az illető szolgabirák a rendelkezésükre állott rendőrséggel és a községi elöljárók dicséretes buzgalmával folyton és szakadatlanul küzdöttek a tényleg megkisérlett'zavargások eloszlatásával, de az izgalom folyton nőtt, s augusztus 28-án Szentpét. rurban egy bolt teljes kirablásává fajult, a mi másnap ugyan­ottan egy gyilkossággal ismétlődött; hasonlólagaug. 28-áti este Söjtörön egy bolt kiraboltatott és abban egv hordó petróleum meggyújtatott, s esak midőn a harangok félre­verettek és a tűzoltók a boltban égő tüz oltására meg­jelentek. oszlott szét és vonult el lövöldözések mellett a garázdálkodó tömeg; a következő napon a vizsgálat katonai fedezet mellett a helyszínén teljesíttetett, s ugyanazon alkalommal az elrendelt statárium is kihir­dettetett, ennek dacára a mint a vizsgálat befejeztével esti 8 órakor a katonaság 17 letartóztatott tettessel — kik Zala-Egerszegre szállíttattak — Söjtör községből kivonult, a községen kivül össze sereglett ^öineg a köz­ségbe mindenkit elrettentő fenyegetések közt betört, 2 boltot felvert és csak annak teljes kipusztítása után oszlott, szét. Es itt kell. hogy félbe szakaszszam az eléggé nem sajnálható rendzavarások előadásának sorát, melyeknek pedig még ekkor sem szakadt vége, de szerencsétlen folytatásuk a magas belügyminisztérium által augusztus 28-án elrendelt kivételes rendszabályok hatálya alá esvén, azokra nézve az illetékes intézkedés a megye főispánja mint kinevezett kormánybiztos őméltóságának rendkívüli hatalmi körébe tartozik, melynek feladata és célja egye­dül az lévén, hogy a megyénkben ily iszonyú mérvet öltött rendzavarások megfékeztessenek és helyre állít­tassék a nyugalom, a rend, a polgárok békéje, a törvénv tisztelete és az oly mélyen megrendített közbiztonságnak hábórítlan érzete, bizonnyára mindennek ép oly gyors mint szerencsés eszközléséhez mindnyájan szivünk mé­lyéből kívánjuk a teljes siker áldását. Mélyen tisztelt közgyűlés! a tenntebbiekből látni méltóztatik, hogy szorítkozva tisztán a történt ténvek elsorolására, mellőztem minden részletezést és oly adatok felenilitését, melyek a történteknek - azok közvetlen okai és szerencsétlen okozatainak bővebb, a vagy vélel­mezhető jellemzésére szolgálnának; tettem ezt azért, mert a rendzavarások összes helyein folyamatban lévő vizsgá­lat kell, hogy tüzetesen felderítse és megállapítsa azok mibenlétét, mert a nélkül ily ügyekben s ily viszonyok között a bármi uton vett értesülés sem ment teljesen attól, hogy részben tévedhető tájékozást nyújtson; de eléggé sajnos zárszavul nem fojthatok el egy megjegy­zést, mely a történtek által lelkem mélyébe kitörölhet­lenül vésett meggyőződésem kifolyása és ez az, hogy most, midőn a rendzavarások összes helyein folyamatban lévő törvényes eljárás az elkövetett tettek érdeme sze­rint hozandja Ítéleteit, midőn megtoroltatik az izgatásnak átkos müve, elengedhetlenül kell, hogy az áldozatoknak igen is nagy csoportja közt mindkét irányban a legkér­lelhetlenebb szigor érje a lelketlen izgatókat, kiknek nyomában a vétek támadt, kik ezer szálú fátyollal bo­ríták megyénk népének szeplőtlen hírnevét, kik felis­merhetlenek és kifürkészhetlenek voltak mindenütt és kiket még is oly számosan követtek, ezek ellen kell, hogy vértezzék, nyilvánosan is oly méltatlanul meghur­colt törvényhatóságunknak összes hatalmi és erkölcsi ereje, ne hogy az okozott szerencsétlenségek és előidé­árultak el. Hosszú ruhája lángtengerben úszott; ében fürtéit egyenkint semmisítette meg a pusztító elem. A nőben a kastélybeli leánykát véltem fölismerni. Végső erőfeszítéssel ugrottam hozzá, átkaroltam, hogy mene­küljek vele; iszonyú robaj — s mindketten a lángok közé hullottunk. Naponkint ismétlődött e látvány; nem mertem szemeimet lehunyni, nehogy az álom erőt vévén rajtam, felújítsa a gyászos nap emlékét. Sok idő telt el mig fiatalkorom győzedelmeskedett betegségemen. Sebeim begyógyultak, fölkelhettem. Ar comon a forradások örök nyomokat szántottak. Megi­jedtem magamtól. Könnybe lábadtak szemeim a kiállott szenvedések emlékezetére. Búskomorrá lettem. Nem tudtam, hogy az isme­retlen leányka megmenekült-e vagy sem. Szüntelen előt­tem lebegett kedves alakja. Oly érzés szállt szivembe, melynek hatását többé kiirtanom nem lehetett. Ha csak egyszer láthatom, ha hangját hallom, ha megmentve tu­dom, mily boldogság lett volna az reám nézve! Egy alkalommal üdülést keresve, az utcán sétál­tam. Gyönyörű lovak által vont kocsi robogott el mel­lettem. A kocsiban egy éltesebb s egy egészen ifjú nő iilt. Gépiesen oda néztem. Szívem nagyot dobbant, a vér arcomba szökött s lábaim a tőidbe gyökereztek. A fiatal nő a kastélybeli leányka volt. A kocsi tova robogott s én még mindig előbbi helyemen álltam. Tehát él a leányka, tehát megmenekült a szörnyű veszélyből. Oh Istenein, mily boldoggá tettél engem fohászkodtam. A kocsi egyszerre megfordult s szintolv gyorsan haladva, mint előbb, 1 lozzám ért, ott aztán megállt. A bakról iuas szállott le, elém sietett s levett föveggel a hölgyek nevében azok kocsijához kért. Képtelen voltam zavaromat eltitkolni; arcom lázas izgatottságban égett, szívem hevesen dobogott. A kocsihoz mentem. Az idő­sebb hölgy jóakaró mosolylyal fogadott s bocsánatot kért, ha talán emlékezete tévedett. Kérdezte, nem vol­tam-e jelen az imént önnek elbeszélt tűzesetnél. Zavar­tan igent mondottam. S nem ön tartott vissza, hogy a lángok közé rohanjak, leányom után? Haboztam, hogy megmondjam-e a valót, féltem, hogy a nő tán jutalmazásra gondol. Meghaltam volna szégyenemben, ha ez történik. Feltettem, hogy hallgatok s az ujabb kérdésre ta­gadólag válaszoltam. A fiatal nő elhalványodott, reszketve fordult felém s halkan susogta: pedig úgy hasonlít hozzá! Ezzel mindkét nő bocsánatot kért s a fogat elro­bogott. Tovább menteni, csak most éreztem, mit vesztet­tem. A leányka arca oly részvéttel tekintett reám s én megtagadtam előtte magamat. Lehorgasztott fővel egy közeli vendéglőbe tértem, gépiesen helyet foglaltam. Nem hatott reám semmi; szemeim egy pontra meredtek, a gondolatok egész raja küzködött agyamban. A pincér szava felrezzentett; rendelést tettem s az előttem levő hírlapot magam elé tártam, hogy zavart arcom fel ne tűnjék. A híreket átfutva, szemem egy rovaton, melv „hős tett"-nek volt címezve, akadt meg. Olvasni kez­dettem; arcom egyszerre elsápadt, irtózatos izgatottság fogott el; indulatosan felugrottam s a hírlapot az asz­talra vágva, elhagytam a vendéglőt. Kint még jobban felizgatott a diih, f'el s alá jártam az utcákban, ajkamat véresre haraptam, a velem találkozók ijedten tértek ki előlem. Ha elmondom a kérdéses cikk tartalmát, indokuk­nak fogja ön találni felgerjedésemet. A cikkben elmondatott, hogy a mult hetek egyik napján N. község a lángok martaléka lőn. A tüz vigyá­zatlanság által keletkezett. Az egész falu elhamvadt, a gazdag Csermelvi család szép kastélyát a romboló elem szintén megemésztette. Hogy ember élet nem esett áldo­zatul, egyedül a hős Tölgyesi Árpádnak köszönhető, ki özv. ('sermelyiné bájos leánykáját, Laurát, élte kockáz­tatásával, valóban mese szerűen mentette meg a biztos haláltól. Kétszer szakadt le alatta a falépcső, melyen drága terhét megmenteni igyekezett, kétszer küzdötte ki magát a bátor ifjú az égő zsarátnokok közül, végre is győzött hatalmas ereje s megmentette a már elalélt gyönyörű gyermeket. Reméli a cikkíró, hogy a legma­gasabb elismerés méltó jutalma lesz az itju hősi felál­dozásának. Tehát azért szenvedtem, tehát azért nyomorodtam meg, hogy egy hazug kérkedjék a babérokkal, melyeket esak kevéssel előbb szerénységem elfogadni tiltott. Erez­tem, hogy ez ember iránt véghetlen gyűlölettel kell vi­seltetnem. S mégis rettentő fájdalmam mellett is remény­lettem. A leányka szende arca oly bizalommal tekintett reám; ha nem is tudja biztosan, de érzi, hogy én vol­tam megmentője. Mi oka lett volna különben tagadó válaszomra elsápadnia, mi oka lett volna, hogy oly rész­véttel tekintsen reám. Csak most éreztem előbbi bátor tettein egész horderejét! Végre is mit tehettem; megnyugodtam sorsomban. Lassankint feledni kezdtem a történteket, szivem vissza­nyerte csendes nyugalmát, de nem az élet kedvet. Ter­hemre volt minden, kerültem az embereket, csendes visszavonultságban éltem. A vágy rég ösztönzött, megtekinteni a tűzvész egykori szinhelyét. Nagyon emlékezetembe maradt vésve az, szerettein volna látni, hogy a pusztulás nyomai helyre vannak-e már állítva. Egy vasárnap délután kirándultam tehát. A leégett házak jobbára épülő félben levő ujak­kal pótoltattak már. Első benyomásra most keletkező község gyanánt tűnt föl a rendes vonalban sorakozó házak tekintélyes száma. S mégis oly szomorú volt itt minden. A fák ékességeiktől, leveleiktől megfosztva, sze nesülten emelkedtek az égnek, várva a fejsze csapást, mely őket földre terítse. Madárdal nem hangzott sehol; nem volt lomb, mely a pici fészkeket elrejtse a kíváncsi szemek elől; nem levél, mely a kis lényeket a nap heve ellen óvja s lágy szellőt hajtson rájuk. A lakók arca búskomor. Kisebb nagyobb csoportokban szótlanul ülnek egyik-másik ház előtt, egy sóhaj s egy-egy előgördülő könny elárulja, hogy ez emberek fájdalmát az idő még nem szüntette meg. A máskor víg gyermek sereg felha­gyott zajos mulatságaival; egykedvűen foglalnak helyet a falun végig futó gyepszőnyegen; nem merik az öre­gek fásult nyugalmát zavarni. (Folyt, köv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom