Zalamegye, 1883 (2.évfolyam, 26-52. szám)

1883-08-26 / 34. szám

II. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1883. augusztus 141. 33. szám. i r :i es A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A helybeli asztalos ipartanmühel) érdekében*) „Az eszmék szakadatlan folytatják utjokat; egyszer megpendítve, nem nyugosznak többé, de egyszerre ritkán jutottak diadalra" — mondja egy tudós. — Ki nem látja át első pillanatra az életből merített eme szavak igazságát ?! Tapasztalásból tudjuk ugyanis, hogy az újításoknak nagyon sok ellensége van. Sokan minden megfontolás nélkül már magának az új eszmének hadat szoktak izenni. Mások meg annyira meghányják, vetik a dolgot, oly sok akadályt gördítenek az ügy menete elé, hogv az új eszmét vagy teljesen megsemmisítik, vagy diadalra jutásában nagy mérvben megbénítják. Pedig valjuk meg őszintén, az egész nem egyéb, mint ellenszenv az uj iránt és megcsontosodott ragaszkodás a régihez. Hát ha még az ujitás a tanügy terén, ezen, minden nemzetnek kétségkiviil legféltettebb kincse körül történik! Tudósok és hivatottak évtizedeken szerzett tapasztalataik tárházából érveik egész halmazát zúdítják az új intézmény ellen, feltárják özönével annak árnyoldalait, mig más részt iparkodnak teljes erővel fényoldalait a feledékenység legsötétebb leplével elborítani, hj<g\^a nag) közönség figyelmét arról mindenkép elvonják. — Valjuk be őszintén, ezeket észlelhettük a népoktatásról szóló 18G8. évi 38. t. c. által hazánkban megalkotott új intézmény, a polgári iskola körül, mely rendeltetve van a hazai népesség nagy tömegét, alkotó osztályát a közép nu'vcltség megszerezhetésére, különösen a művelt mezei gazda és tanult iparos osztály kiművelésére vezérelni. Menhelye ezen intézet mindazoknak, kik az elemi oktatás által elérhető műveltséggel nem elégedhetnek meg s a felsőbb intézetekben elérhető tudományos műveltségre akár hajlamaik, akár anyagi tehetségeik miatt nem ') Felkérjük megyebeli laptársainkat jelen soruk szives közlésére. Szerk. törekedhetnek, de a hazának egykor, mint kellően kiművelt gazdák, céljuknak megfelelő műveltséggel biró kereskedők, értelmes iparosok, jó és számot tevő polgár , i óhajtanak lenni és szerzett ismereteik által míg egyrészről saját anyagi létüket biztosítani akarják, ugyanakkor másrészt hivatva érezhetik magukat parlagon levő gazdaságunk, a kezdetlegesség stádiumában levő kereskedelmünk és teljesen pangó iparunk fejlesztése- és emelésére tel jes erővel közreműködni. Dacára annak, hogv a polgári iskolának ily magasztos és a jövőre messze kiható céljai vannak, egy évtized alatt hosszú, kinos küzdelmet kellett kiállania, számtalan megtámadást kellett eltűrnie, nem emlitve az igen sok oldalról észlelt lenézést, sőt helylyel közzel megvetést, míg az őt jogosan megillető helyet lassanként elfoglalhatta. — Népszerűtlenségének okait, az ellene felhozott vádakat elősorolni, nem feladatunk. Mint kik azomban már egy évtizeden keresztül figyelmes szemlélői voltunk ez iigvnek, sőt többé kevésbbé harcosai is, minden habozás nélkül ki merjük mondani, hogv a hiba részben a szervezetben is volt. Nagy hátrányunk, hogv mindent ideális szempontból fogunk fel. ami számtalan bajnak és kellemetlenségnek szülője. Igy voltunk a polpári iskolával is. ~— A magas kormány azon bitben volt, hogy majd a polgári iskola hat osztályát elvégzett tanuló, aki a legtöbb esetben Ifi évét betöltötte, sőt a legtöbb azon túl is szokott jóval lenni, akkor fog valamely iparos műhelyébe tanoncnak bemenni. Nagyon félre ismerték népünket azok, az elméleti ismeretekkel szaturált férfiak, akik ily reményekkel kecsegtették magukat. Hiú ábránd olvant követelni, hogv Ki 18. éves ifjú iparos tanoncnak menjen olv műhelybe, hol — beszéljünk egész őszintén és leplezetlenül — maga az iparos az elméleti ismereteket illetőleg jóval az uj tanonca mögött van s fejletlen iparunk folvtán a legprimitívebb dolgok elsajátíttatására szoritkozliatik. E visszás helyzet szülte azután, hogy kik az iparra akartak menni, egy két osztály elvégzése után léptek át. akik pedig esetleg négy osztályt kitanultak, azok mindenről ábrándoztak, mindenhez szívesen fogtak, csak az iparos pályától irtóztak. E nyilvánosságra jutott bajon gyökeresen segíteni s a polgári iskolát a maga igazi rendeltetésének megfelelőleg szervezni s ezáltal az intézményt eredeti medrébe visszaterelni a közoktatásügyi miniszternek legfontosabb feladatát képezte. — Képezte pedig legfőképen azért; mert elismert tény, hogv csak azon ország számithat szerencsés közgazdasági állapotokra, melv a közgazdaság főtén \ ezőjct: a mezei gazdaságot, ipart és kereskedelmet egyaránt fejleszti. Ha tehát megakarjuk alapítani hazánk jólétét, biztosítani jövőjét: feltétlenül szükséges, hogv kellő gondot fordítsunk az ipar és kereskedelem művelésére és kifejlesztésére, de mindenek felett a tudományra támaszkodó ipari ismeretek és gyakorlatok terjesztésére. A magas kormány ezen helyes elvből kiindulva, feltalálta a gyökeres orvosszert, mely által a polgári iskolákat nemcsak visszaadta kizárólagos feladatuknak, de sőt lehetővé tette, hogy ez iskolák a nagy nemzettest zömének, az iparos osztálynak célirányos és gyakorlati oktatása által hazánk iparát felvirágoztatni fogják lassú bár, de biztos lépéssel. A gyökeres orvosszer az i p a rtan m ű helyek felállítása, melybe a polgári iskola negyedik osztályába lépő 13—14 éves ifjú úgy vétetik fel, hogy a polgári iskola részére kiszabott közismeretre tartozó tanulni valókat a délelőtti órákban elsajátítja, a délutáni üres órákban pedig a felvett iparagot. három év leforgása alatt e célra szakképzett művezető útbaigazítása mellett megtanulhatja s midőn a polgári iskola hatodik osztályát bevésfexte, onnan mint elkészült s műJ n " veit iparos segéd léphet ki. S z a k k é p z e 11 mfivezet ő és a z e 1 m életi tanulmányokon kivül az iparág „Zalamegye" tárcája. Két sir oda kinn a temetöszélen. — Rajz. — Irta: T o ni ka dél a. Bánatos, szomorú ének hangzik át a Banai Mihály udvarából; közbe-közbe panaszos jajszó, fájdalmas zokogás . . . Oda át az udvaron fehérbe öltözött fiatal leánykák zöld koporsót emelnek, .... Annyi a koszorú, annyi a virág rajta! Megindul a menet ... ki a temetőbe. A koporsó mind a két oldalán aranyos a felirás. Az egyik oldalán: „Banai Ilonka." a mások oldalon: „élt 17 évet" . . . Annyi a kisérője . . . s nincs szem, mely szárazon maradna. . . . Ki is ne siratná azt meg, mikor a falu legszebb virága élte kies tavaszán elhervad?! 0, nagyon fájdalma/, nagyon kinos érzet az! . . . (>lyan szomorúan szól még az a harang is, mintha csak az is siratná . . . „Három galamb luizza azt a harangot l

Tgy temetik a negyedik galambot" . . . Kinn a temetőben egy másik virágos sirdomb mellé letették a földbe. I )sszesúgtak az asszonyok, lányok: sok mindent beszéltek. . . . Pedig dehogy tudták! . . . Nagyon szomorú története van annak! . . . * * * Az egy Csülök Tamás biró uramat kivéve nem volt módosabb, kűlömb gazda a faluban nemes Banai Mihály uramnál. Tudta is ám ezt, tartott is rája sokat Banai uram ! ... Nem egy hamar állott szóba minden falubelivel. . . . Legnagyobb büszkesége gőgös Banai Mihálynak mégis egyetlen leánya, a szép Ilonka volt. Ilonkánál sem volt ám szebb leány széles hét határban! Valahány uj nóta kelt szárnyra a faluban, az mind a Banai Ilonka felé röpült. Szomorú, bánatos volt az a nóta valamennyi. Érezte, tudta minden legény a faluban, hogy nem az ő számukra teremtette az Isten a szép Banai Ilonkát. Oda van az igérve már régen a gazdag biró fiának, annak a ripacsos képű, bamba legénynek, a „bolondos"nak csúfolt (.'sülök Bódinak. De hát mikor Csülök Bódi volt a leggazdagabb legény a faluban. . . . Banai Mihály uram is hát hogyan adná másnak a leányát?! Sokjzor megmondta Csülök Bódi maga is: hiába epedtek, reménykedtek azután a leány után, azt én viszem a pap áldására! Orahosszan elácsorgott, elálldogált Csülök Bódi sárban, esőben ott a Banai Ilonka ablaka alatt. Ugy el tudott gyönyörködni oefelejts kék szemeiben. . . . Szép, csillagos nyári i st szállott alá a falura. . . . Néma csendesség az egész tájon, csak itt-ott inganak-bonganak még halkan a fák lombjai... . Nyugodni tért minden . . . édes álomra, pihenőre . . . Az a csapodár esti szellő is most búcsúzik virág kedveseitől. . . . mielőtt nyugodni térne, felkeresi mégegyszer sorra őket, olyan édes hangon beszél nekik szerelemről, vágyról, boldogságról, majd .boldog álmokat" kívánva, utóbb az is tova röppen. Banaiék kertje fái alatt a telek felöli oldalon egy fiatal legény és egy fiatal leány suttogtak egymással. A fiatal leány fürtös szép fejét a legény vállára hajtva olyan édesen suttogott Soha, soha el nem hagylak! Egy édes csók csattant le a csacsogó piczi szájról s mint a galamb úgy oda simult az a kis lány a párja mellé. . . . Oda bújt a kis hamis szépen a legény keblére. . . . De ha egyszer kellett a pirulását valamivel takarni Pedig nem volt senki hallója, látója csintalan tettének . . . Csak az esti szellő barangolt még a kertben, az is csak a szerelemről suttogott. . . . A fiatal leány és legény aztán még soká susogott... Végre a legény a telekfelőli oldalon, a kis kertajtón át eltávozott. A fiatal leány magára maradva, a kerti uton édes gondolatok között befelé indult. . . . Egyszerre csak a közeli bokrok közül egy fekete alak ugrott elő egyenesen feléje tartva. Ilonka! - kiált rá tompa hangon az a fekete alak. A fiatal Icáin ijedten kapja fel fejét. Hol jártál? Mit tettél Ilonka? . . . Láttam, hallottam mindent. Hallgatóztam rátok a bokorban. Jaj neked! azzal a seh< nnai bitang, koldus betyárral, ilyen későn ?! . . . Mindent elmondok apádnak! . . . Ja j neked hörgé tovább fenyegotőzőleg az a fekete ember, mi alatt vadul forogtak szemei. .Szegény Ilonka összerezzent, egész testében remegni kezdett . . . megismerte azt a fekete embert. Ilonka! szólt tovább kevés szünet után ismét a fekete ember közelébb lépve a leányhoz ... de most már hizelgő, epedő hangon — Szólj miért nem szeretsz te engem? . . . Lásd én tehozzád való legény vagyok . . . Hagyd cl ezt a sehonnai koldust! . . . Engem szeress ! . . . ordított a fekete ember; görcsösen, őrült szenvedélylyel szorítva magához az ijedségtől, félelemtől már úgy is halott halvány leány karcsú derekát. E percben Ilonka sikoltására megnyílt a telek felőli kertajtó. Ugyanaz a magas, karcsú fiatal legény lépett be azon, a ki az imént olyan sokáig suttogott Ilonkával. Az a fekete alak, a mint megpillantotta a fiatal legényt, ott hagyta, eleresztette Ilonkát s káromló szavakat mormolva szájában, vérben forgó szemekkel, mint az űzött, megvérzett vad illant el a kert másik oldalán. . . . Borzasztó gondolata lehetett! . . . Ilonka zokokva borult a fiatal legény lázasan dobogó szivére. El vagyunk árulva Marci! . . . A bolondos Bódi meghallott, megtudott mindent . . . s azt mondta Jelen számunkhoz fel iv melléklet van csatolva.