Zalamegye, 1883 (2.évfolyam, 1-25. szám)

1883-06-24 / 25. szám

(kenyér) és mézzel; minden törzsnek téli eleségül 8—12 kilogramm méz szükséges. Ez ellátás után be kell raknunk a kasokat egy célszerűen épített méhesbe, hol sem a hideg, sem a szél vagy eső azokat nem éri. Télen a melleknek meleg és nyugalom kell. azért a hidegtől és a háborgatástól gondosan óvjuk; az egerek ellen röplyukaikat szegekkel vagy lyukacsos pléhvél zárjuk el. Tavaszszal, a meleg napok el következtével ismét kirakjuk méheinket, de ekkor újból fő gondunkat azok átvizsgálására irányozzuk. Ha valamelyik kasban az anya elveszett, azt tartalék anyával pótoljuk, ha pedig nincs tartalék anya, hogy ezen törzs hasztalanul el ne pusztuljon, egy más jó anyáju, de különben gyenge törzszsel egyesítjük. A méz hiányt a megtakarított mézből pótoljuk. Egyáltalán az okszerű méhész nem igen etet szükségből, hanem, hogy mélieit jobb kedvre hozza és fokozott fiiasításra ösztönözze; mert jól tudja, hogy ha a kaptárok a fák és egyéb növények virágzásáig megnépesednek, a jó mézelő idő bekövetkezik, a sok munkás sok mézet fog behordani. Adunk tehát minden héten nekik egy kis mézet, hogy vígan szaporodjanak, meg egy kis lisztet is, mely jól pótolja a virágport, a mely kora tavaszszal még nincs bőviben; készítünk a méhes közelében, árnyas helyre kis vályút, azt vízzel megtöltjük, célszerű sót is tenni edénybe, mert erre is van szükségük. Ezen eljárással azt érjük el, hogy törzseink igen megnépesednek és a jó mézelő idővel ugyancsak rajoznának. A raj is igen jó, kivált ha 4—5 frtért értékesíthetjük. — Azonban az okszerű méhész főtörekvése nem a raj szaporítására, hanem a méz gyarapítására irányul s ép ez okból a jó mézelő idő bekövetkeztével megkötjük méheinket s inéz behordás előtt nem engedjük a rajzást. E célra szolgál egy rekesz vagy rács, melynek segélyével a rajzást meg lehet akadályozni. E rács — melyet bizonyos Haneman német talált fel — semmi egyéb, mint egy darab pléh, lúdtoll vastagságú hézagokkal. Ezt a röplyuk elé teszszíik, s rajta a dolgozó méhek és a herék keresztül tudnak menni, de az anya nem és igy nem is lehet rajzás s a méhek szorgalmasan hordják a mézet. Mikor a mézelő idő elmúlt, leveszsziik a rácsot és szabadjára hagyjuk, hogy rajozhatnak. Hogy méheinket rajozni nem engedtük, ezzel semmit sem vesztettünk; mert a sok rajt le kellene úgyis ölnünk, hogy mézet nyerjünk, mig ha mind meghagyjuk, akkor a mit az egyiktől nyertünk, a többi gyengébb emészti föl. Sokkal célszerűbb a rajzást meg sem engedni, mert rajzással levén elfoglalva méheink, sokszor napokig kint ülnek s a méz gyűjtését elmulasztván — az elpárolog. Az okszerű méhésznek azonban nemcsak abban van fortélya, hogy a rajzás megakadályozásával sok mézet gyűjtet méheivel, hanem abban is, hogy az anyát még a méztárba sem ereszti. Ugyanis a Dzierzon-féle kaptár két részre van osztva, az egyik, hol az anya fiasít, ezt neI vezik „fiasítási telepnek", a másik pedig a „méztár", hova a méhek a mézet gyűjtik. A rácscsal az anyát elzárja a méztárból is s így az oda nem mehetvén, a méztárban levő lépekbe nem fiasíthat s ennek folytán az ott épített lépek szűzen maradván, a dolgozók által behordott méz tiszta, szűz méz leend, melynek ára kilogramonkint 1 frt — 1 frt 20 kr. Sőt az okszerű méhész még ennél is tovább megy. A méhek munkáját ugyanis megkönnyítendő, a mézzel telehordott lépekből a mézüritő géppel a mézet kiürítvén, az üres lépeket visszarakja s a méhek azokat újból tele hordják; ugyanezt teszszíik a mesterséges uton készített u. n. műlépekkel is. Szóval könnyíti a méhek munkáját, hogy így mentől több mézet gyűjtsenek. Ezek alkalmazása mellett épen nem lehet túlzásnak venni azon állítást, hogy egy, a tavaszszal 10 frton vett méhtörzs képes ugyanazon évben 10. sőt 20 frt ára mézet is behordani. Azon kérdés merül már most fel, hogy a még járatlan méhész hol kezdje az okszerűbb méhészeti gyakorlatot ? (Vége köv.) Dr. Falk Miksa választói körében. Keszthely város, valainiut a zalamegyei keszthelyi választó kerület közönsége feszült figyelemmel várta az örömnapot, amelyen szeretett képviselőjét körében üdvözölheti és lázas tevékenységet fejtett ki a minél impozánsabb fogadtatás létesítése érdemében. 16-án délelőtt Keszthelyen szokatlan élénkség uralkodott. A város üunepi diszt öltött, nemzeti zászlók lengtek a házakon. Méhként zsongott a nép. főleg a vaspályához vezető utcákon. 10' j órakor a diszes fogatok hosszú sora állt a premontreiek háza' előtt, honnan 11 órakor tekintélyes szánni küldöttség indult a vaspálya indóházához az érkező képviselő elé. A küldöttség vezetője Nóvák Ferenc nyug. hétszemélynök úr őméltósága, mint a zalamegyei keszthelyi választó kerület szabadelvű pártjának elnöke volt; a küldöttség tagjai közt volt Ambrus Mihály keszthelyi apát úr őnagysága, a zalavári apát úr őnagyságának képviseletében a rend nt. perjele, a premontreiek, a városi elöljáróság. A pályaudvarba berobogó vonaton megérkezett képviselőt lelkes éljenzéssel fogadják s a párt elnöke rövid, a sziv mélyéből fakadott szavakkal üdvözli a szeretett képviselőt, a ki egyszerű, keresetlen szavakkal mond forró köszönetet e kitüntetésért. Erre megindult a menet. Keszthelyen a zárda előtt, a hol nagy közönség gyűlt egybe s hol a menet megállt, kellemes meglepetés érte a képviselőt; ugyanis a város hölgyei által készített és Ízléssel kiállított rózsakoszorút és csokrokat Pöltz Pál, keszthelyi községi isk. tanitó, lapunk szorgalmas levelezője e beszéd kiséretében nyujtá át: Nagyságos képviselő ur, mélyen tisztelt férfiú ! A midőn nagyságodat szerény körünkben üdvözölhetjük, tiszteletteljesen van szerencsém nagyságodnak városunk hölgyei megbízásából e koszorút és csokrokat az iránta érzett tisztelet, hála, őszinte ragaszkodás és érdemei elismerésének csekély jeléül átadni. Isten éltesse nagyságodat. Erre Falk következőleg válaszolt: „Mondja meg kérem Keszthely lelkes hölgyeinek, igen szépen köszönöm e megtiszteltetést; kívánom, hogy sok éven át is ily koszorúkat adhassanak, nem nekem — mert önző nem akarok lenni, hanem mindazon férfiaknak, a kik ugy ragaszkodnak Keszthely városához, mint én." Valóságos virág-eső közt ért a képviselő a premontreiek háza elé, hol az ajtónál Simon Vince csornai prépost ur őnagysága, mint házi gazda szívélyes szavakkal fogadta, benn pedig a tiszteletére megjelent Glavina Lajos főispán ur őméltósága, Svastits Benó alispán ur, Modrovich Gergely zalavári apát ur őnagysága, Árvay István ur, mint a zalavári apátság jogügyi tanácsosa s a választó kerület több kitűnősége várták. Az előzékeny házi gazda a képviselőt szállására kisérte. — Délben a vendégszeretet oly fényesen gyakorló premontreieknél díszebéd volt, a hol a számos lelkes felköszöntést a szíves házigazda nyitotta meg poharát a szeretett vendégre iiritve. Zajos lelkesedéssel fogadták Falk Miksa képviselőnek e felköszöntésre mondott köszönő nyilatkozatának eme zárszavait: „Mindaddig, mig a keszthelyi kerület őt bizalmával megtiszteli, nem fogad el más kerületben jelöltséget." 17-én d. e. 10 órakor gróf Festetich Tasziló ő méltóságánál tett látogatást a képviselő, a ki a legnagyobb előzékenységgel fogadta és felkérte, hogy Keszthely és vidéke érdekeinek, jólétének előmozdításában őt gyámolítani szíveskedjék. 11 órakor tartotta az „Amazon" vendéglő termében Falk Miksa beszámoló beszédét nagy számú, minden rendű és rangú közönség jelenlétében. A zalamegyei keszthelyi választókerület minden részéből a legtekintélyesebb és legbefolyásosabb urak voltak jelen, továbbá számos községnek küldöttei, még más pártbeliek is. — Nagyszabású, a jelen politikai helyzetet híven visszatükröző és szóuoki verve-vel mondott szavait nagy lelkesedéssel fogadták, majd Nóvák Ferenc őméltósága, a szabadelvű párt elnöke, szép szavakban tolmácsolta a választók köszönetét, biztosítván őt a választók tántoríthatlan ragaszkodásáról. 2 órakor száz terítékű lakoma volt az „Amazon" vendéglő nagy termében, melyen számos notabilitás vett részt. A lakomán Nóvák Ferenc őméltósága a felséges királyi családra emelte poharát, Ambrus Mihály apát ur Falk Miksát, Svastits Benó alispán ur Tisza Kálmán miniszterelnököt éltette. Tisza Kálmánhoz, a ki ép az nap Zalamegye területére, Balaton-Fiiredre érkezett, üdvözlő táviratot küldtek. Glavina Lajos főispán ur őméltósága Falk Miksát éltette, Falk Miksa pedig választóira és a fiatal Festetich-párra emelt poharat. — A lakoma 4 és fél órakor derült hangulat közt ért véget. 17-én délután Falk Miksa képviselő ur Zala-Apátiba rándult ki az apátságnak érette küldött díszfogatán Svastits Benó alispán ur, a keszthelyi apát ur, a járási szolgabíró ur, a keszthelyi premontrei ház több tagjának, valamint a zalavölgyi birtokosság tekintélyes tagjainak kiséretében. Zala-Apátiban a házak zászlókkal valának fellobogózva, a városi elöljáróság és nagy közönség, ugy az apátság tagjai élükön érdemekben megőszült apátukkal Modrovich Gergely őnagyságával az apátsági lak előtt vártak a magas vendégre, ki az egybegyűltek riadó éljenei közt tartván bevonulását, az apát ur őnagysága szívélyes Isten hoztával fogadta és lakosztályába felvezette. Az est vidám és fesztelen társalgás közt folyt le. 18-án délelőtt zalavölgyi számos birtokos gyűlt össze Falk Miksa képviselő ur tiszteletére. Ott voltak Nóvák Ferenc, Botka János, Baan Kálmán urak, több vidékbeli lelkész ur s a pacsai szolgabíró ur. Délben 40 terítékű díszebéd volt, s a habzós pezsgőpohárral kezében üdvözölte apát ur őnagysága, mint házi gazda nagyrabecsült vendégét, a kerület szeretett képviselőjét, mire Falk Miksa ur lelkes és a jelenvoltak keblében élénk visszhangra talált válaszában a katholicismusnak a hazai culturális viszonyok fejlesztésére gyakorolt nagyhorderejű hatását fejtegetvén, e fejtegetésből kifolyólag áttért annak egyik jeles tényezőjére az apátságra és éltette a közügyekért ifjú szívvel lángoló apát urat. Falk Miksa képviselő ur este 6 órakor távozott Zala-Apátiból az apátság díszfogatán egyik rendtag kíséretében, este Keszthelyen a premontreiek házában Simon Vince prépost ur őnagyságának volt vendége, vall ni! O nagyon szeretne férjhez menni, én pedig megházasodni! gondolta magában. No ebből még lesz valami! Bence, Bence! most mutasd meg, ki a legény a gátou. Ez a Sugár Betti, törik vagy szakad, senki inásé nem lesz, mint a tied! Es Yirágh Bencének ez az egész história, de különösen az a szép emeletes ház, annyira a fejébe vette magát, hogy egész éjjel nem tudott miatta aludni. Alig várta a reggelt, hogy láthassa a szép házat, az „ő" emeletes házát! Mikor azután ott állt előtte, csupa boldogság sugárzott arcán s elgondolta, hogy mily nagyszerű dolog lehet, egy ily szép ház urának lenni. Nézte, nézte, hanem hát nem azért volt Virágh Bence mesterségére nézve prokátor, hogy az ilyen puszta látással is megelégedjék. Szép, szép, az tagadhatlan dünnyögte magában — de kérdés? milyen a telekkönyvi állapot! mert hát tudva levő dolog, hogy a mai világban sok szép ház van az igaz, hanem a telekkönyv az gyakran egészen mást mutat. A pókateleki 24-ik számú telekkönyv azonban csakugyan azt mutatta, hogy az a szép ház, ott a piacon, valósággal Sugár Betti „hajadon" nevén áll. Ezt látva, olvasva Bence azután meg nem állhatta, hogy torzonborz bajusza alá ne mosolyogjon. Hát még mikor saját szemeivel meggyőződött arról is, hogy a „teherlap" puszta, tiszta, mint a ma merített papiros. Nincs azon egy árva vakarintás sem ! No, akkor már Bence barátunk ég felé tűrt orrának cimpái is egészen kitágultak; a testi szervezetnek ily féle működése pedig Virágh Bencénél mindig a megelégedettség legkétségtelenebb kifejezője szokott lenni. Es Virágh Bence csakugyan nagyon meg volt elégedve eddigi észlelményeivel. Nem csuda tehát, ha ilyen kifogástalan telekkönyvi előzmények után „invisis" is egészen szerelmes lett a szép Sugár Bettibe. Hát még mikor meglátta, a mint az egyik rendező karján a bálterembe lépve, hosszú uszályával méltóságteljesen söpörte végig a fényesre csiszolt padlózatot. No akkor meg egészen elállt szegénynek a lélekzete. Egy „ah!" röppent el akaratlanul, tüskés bajusza alól s kéjes reszketés fogta él egész valóját. Mily felséges alak, mily impozáns jelenség! Szép, szép, gyönyörű, elragadó, mint egy valóságos — Mária Terezia! s csak kis híja, hogy elragadottságában hangosan fel nem kiálhott: hogy „vitám et sanguinem!" Hanem azt az egyet meg kell engedni, hogy Bence most az egyszer ki is tett magáért s oly tűzzel udvarolt az egész bál éjen a szép Bettinek, hogy szinte maga sem akarta elhinni, hogy már nagyou is közel jár az ötven felé. — Igen, a „porhüvely"; de nem a sziv ! A sziv, óh ez még fiatal, lángoló s nem engedé Bencét mozdulni Bettike bűvköréből. Ott ült mellette egész éjjel s udvarolt ifjú tűzzel, hévvel! Ennek a kitartó udvarlásnak azután az lett a következménye, hogy Virágh Bence még három napig maradt Pókateleken> a negyedik nap pedig haza ment Csicsóházára mint boldog — vőlegény. Otthon persze senki sem akarta elhinni azokat a nagy dolgokat, mik Bencével történtek Már hogy kaphatna egv ilyen vén ember, ilyen hústömeg, egy fiatal szép leányt feleségül s hozzá még egy emeletes házat is! Elveszik az ilven „házas leányokat" a mai világban a fiatal emberek is s az öreg uraknak legfellebb csak a „házatlanokat" hagyják. Örüljenek, ha ilyet is kapnak ! Hanem azután mikor Virágh Bence a casinóban a telekkönyvi kivonat hiteles másolatát is bemutatta, a „személy azonosságot" pedig beigazolta Sugár Bettinek folyton magánál, szivén hordott fotográfiájával, elhallgatott mindenki s el kellett némulni még a leggonoszabb nyelvnek is, mert ennyi argumentum után nem lehetett még egy prokátor szavaiban sem kételkedni. Csipkelakyné azonban még most is tamáskodott, sőt mi több! volt annyi bátorsága: nyiltan kimondani, hogy beszéljen akárki akármit, ő el nem hiszi, hogy annak a Sugár Bettinek, ennek a csudálatos Virágh Bence menyasszonyának háza s még hozzá emeletes háza legyen ! Nem ő! nem hiszi, még csak nem látja. Azt persze nagyon jól tudta a lelkem, hogy ő ebben az életben bizony soha sem fog Pókatelekre, oda a harmadik vármegyébe jutni s igy tehát bizonyos volt abban is, hogy soha sem kell elbinnie, hogy Sugár Bettinek Pókateleken háza van. Hanem hát Virágh Bencét az ilyenfélye mendemondák a legkevésbé sem genirozták. — Az irigység beszél belőlök! - szokta mondani s boldog volt, amily boldog csak földi halandó lehet. — De hogy is ne?' mikor nemsokára olyan szép felesége s mi több, olyan gyönyörű háza, emeletes háza lesz, azután meg mikor Bettikéje olyan forrón, híven, igazán szereti! Vagy nem erről tanúskodnak e levelek, ezek a kedves várva várt levelek melyek hetenkint kétszer s oly következetesen következtek egymás után, .mint a komáromi kalendáriumban a napok. S hányszor olvasta napjában ezeket a kedves leveleket Bence! Elolvasta, zsebre tette, azután újra előlvette, elolvasta, boldogan fütyörészgetve a Boccaesióból hogy: „Levélke levélke, kedves drága kis levélke, Engem mily boldoggá tevéi te!" Es csakugyan Virágh Bence kimondhatlan boldogvolt. Mikor azután eljött az est, oda ült iró-asztala mellé s előszedve prokátori tudományának minden szóvirágát, irt Bettikéjének hosszu-hosszu szép levelet. Hja mert jól tudta, hogy a férfiak szellemessége nagyon szokott imponálni az asszonyok gyengeségének. — Es igy ment ez hétről hétre. A levelek szépen jöttek egymás után s Bence még szebben válaszolt azokra mig nem egyik nap, borzasztó dolgot kellett meg érni szegénynek. — Nem jött levél! (Vége köv.)