Zalamegye, 1883 (2.évfolyam, 1-25. szám)
1883-03-25 / 12. szám
II. évfolyam. 12. szám. Előfizetési díj: Egészévre 4 it., Félévre 2 ft., Negyedévre I ft. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr., Bélyegdij 30 kr. Xyilttér petitgora 1- kr. társadalmi, kMvdisí és gaziászatí hetilap A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlén leveleket esak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk v issza. A Zalamegyei gazdasági egyesület hivatalos köziö 11 ye. Megjelenik minden vasárnap. Föltámadott! A kereszténység magasztos ünnepet ül ma, a föltámadás ünnepét! — Az oltárokon dicsfénytől körülragyogva emelkedik ki az istenember szobra, kezében a megváltás zászlajával, mely vérvörösre van festve az üdvözítőnek a golgothán az emberiségért kiontott dráffa vérér^ r> ~ ~ tői. — Amott a szabadság golgotháján is fénylik egy zászló, melynek vörös színén visszasugárzik ;i szent szabadságért elhunyt dicső óriások drága vére; fehér színe a szolga lelkek által elitéltek ártatlanságának valódi jelképe; zöld színe a vesztőhelyre hurcoltaknak a szabadság üdvében helvezett reménységének méltó kifejezést 31 Soká, igen soká letiporva volt e legszentebb ereklye s a szabadság szétdúlt épületének romjairól a honfiszív sajgó keblébe reményt csak ;i fenkölt szellemű költő jóslata öntött: Az nem lehet, hogy ész, erő Es oly szent akarat I Iiába sorvadozzanak Egy átok súly alatt. A honfiszív reménye valósult! Föltámadott e zászló, magasan lobogtatja a szent lelkesedés, hogy hirdesse az utókornak, mint hunytak el szabadság harcain a népek ezrei! Föltámadott e zászló, hogy hirdesse a szolgalmidnak : e nép kebléből a szabadság-fenséges érzetét kioltani nem lehet! Föltámadott e zászló, hogy hirdesse az unokáknak, hogy a harc, melyben a szabadság félistenei elvérezének, a népjog csatája volt, Mcl vet szent eskü, szent kötés Ellen zsarnok tiport! Föltámadott e zászló, hogy hirdesse nemzcdékről-nemzedékre: Van bíró a felhők felett Ali a villamos eg r » Lángpallóssal őrködnek az égi szellemek, lángostorral kergetik a lélekkufárokat, kik fölkötött sarukkal merészelnek közeledni e zászló felé, megkisérlendők újból a szabadság oltáráról lerántani. Föltámadott e zászló, de mythoszszerü cultusa csak akkor lesz betetőzve, ha szobrot emelünk számára s e szobornak, a szabadság C5 szobrának magaslatára helyezzük, mintegy intésül E porba omlott szép haza Fel fog virulni még! Ott, hol egykor a korán letűnt meteor, a szabadságharc varázshatalmú dalnokának szívekig ható lángszavaira egetverőn harsogott: A magyarok istenére esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk! ott emeljük föl a szabadság szobrát „magasra, mint a francia dicsőség oszlopa a Vendome-téren, erősnek, mint a porosz Germania, lelkesítőnek, mint az olasz szabadságharc emléke Milanóban!" Arany betűkkel véste be Clio nemzetünk ezredéves történetét. — Voltak hazánknak kimagasló alakjai, kik a hazaszeretet példányképei gyanánt tündöklének, kik világra szóló tetteik által tisztelet és bámulat tárgyai valónak keleten és nyugaton, északon és délen; voltak olv események, melyekhez a dicsőség örök fenve, másokhoz a honfiúi gyász sötét éjjele van fűzve: de "a magvar királyság megalkotásától fogva ö J J o o Ö nincs ezredéves történeti életünkben mozzanat, melynek oly messze kiható ereje-lett volna, mint az 1848 9. szabadságharcnak. A régi kor merev O O kiváltságai ekkor semmisültek meg s az új eszmék ekkor törtek maguknak utat. — A nemzet egv emberként fegyvert ragadva legdrágább r? J o J <D © kincsének, szabadságának védelmére, bebizonvítá, hogy életképes, hogy megizmosult. Évtizedek zajlottak le azóta és hasztalan keressük az emléket, mely egykori dicsőségünk arany napjaira emlékeztetne. — Budapest, az ország szíve, hazánk metropolisa, emelte föl először buzdítólag szavát. Az ország szívéből ha no*zik a szózat: hagyományos multunkhoz képest üljük meg ezredéves fönnállásunkat, emeljük föl a szabadságharc szobrot! Es az égbenyúló ,Kárpátok hótakart bérceitől le az AlDuna hömpölygő árjáig e szavaktól visszhangzanak bércek és völgyek, paloták és kunyhók. Budapest kijelelte az utat. 25 ezer forintot ajánlott föl e magasztos célra. Városok és egyesek hozzátok vállvetve a jótékonyság oltárára lilléreiket s rövid idő alatt a közadakozás megteremti a szükséges összeget! Ezredéves multunk élő tanú, hogv sok nemes intézményt hozott létre a közlelkestilés. — E lelkesülés ne haljon ki keblünkből, akkor tővárosunk s vele az ország egy emlékkel lesz gazdagabb, mely századróí-századra fogja hirdetni történetünk egyik legdicsőségesebb korszakát. Föltámadott a zászló, leng nviltan és szabadon; honfi szívvel rebegjük el a föltámadás nagy ünnepén: támadj föl mielőbb te is szab a d s á g h a r c-s z o b or" Zalamegye tanügye. Megyénk tanügvii állapotának illustrálása végett közöljük Krób Pál kir. tanfelügyelő urnák nagy gonddal egybeállított s a t. közigazgatási bizottság e havi ülésén felolvasott terjedelmes félévi jelentését, mely egyúttal az 188'/,. tanévi statisztikai adatokat is tartalmazza. Méltóságos főispán úr! Tekintetes közigazgatási bizottság! Szabályszerű féléves, illetőleg az 188' ,-ik tanévről szóló jelentésemet, az általam képviselt közigazgatási ág állapotáról van szerencsém e következőkben előterjeszteni. Mindenekelőt a legközelebb összeállított statisztikai adatokból említeni föl e következőket. Az illető szolgabíró urak által beküldött kimutatások szerint van Zalamegye területén, a puszták és helyelnevezésekén kivül 575 község, ezek közül 335-ben van 399 iskola, 29-ben az iskolákkal bíró községektől való távolság miatt iskola és iskoláztatás nincs, 211 község pedig iskolai tekintetben más községhez van csatolva. A létező iskolák között, fokozat szerint van 5 polgári-. I) felső nép-, 380 ele.iui-, 1 alsó kereskedelmi iskola, <> ovoda és 1 szeretetház, összesen 399; jelleg szerint van 10 állami, 73 községi, 310 felekezeti, ez utóbbiak közül „Zalamegye" tárcája. Piros kendőd lobogását..... Piros leendőd lobogását. Kökény szemed ragyogását En aranyos egyetlenem Messziről is megismerem. Hora sietsz olyan nagyon! Jer had' öleljelek agyon, Jer ha mondom, nincs a ki lát, Ei/g ölelés nem a világ. Ezerjófii, fagyai- fa ág, Várhat addig édes anyád, Mig te itt egy percre késel Ei/i/ aram/os öleléssel. Hisz szivem is olyan beteg Gyógyíts előbb engemet meg, Aztán majd az ezer —- jótól Edes anyád is meggyógyul. Maroshalmy Gyula. Húsvéti csevegés. március .:;>. Ha sok-sok esztendő múlva bizonyos archeologus fajta ember kezébe kerül a „Zalamegye" mai száma: a legmélyebb felháborodással és letipró szánalommal fogja tárcalevelem dátumát és címét egybetve az alkalmi értéket latolgatni. (Vagy miután súlymértéktink is civilizálódott, hát nem bánom: (//•«//iw/olgatni. Bocsánat! t. „nyelvcsősz" uraimék! . . .) - Húsvéti tárcalevél és március 25! — fog indignálódni. — Szörnyűség! Erre a . . . hogy is hívják csak ? nem valami híres név . . . Garamvölgyire is nagyon ráérhetett a szentelt sonka és fonatos utáni vágy, ha már hetekkel előbb megriszkírozza a causeriet. Es igaza lesz annak az urnák. Lapunk renoméja elhiteti velem, hogy még egykor is, in illo tempore, - akad, a ki az én gyengeségem gyarlóságait figyelmére fogja méltatni. - Ehhez persze az önhittségnek nem kis mértékére van szükség, hogy magamnak illusiot teremtsek belőle. — De hát igaz is. Ki látott már olyat, hogy a húsvét a tél végére essék! Hiszen száz évben ha egyszer esik meg ez a ráritás. Aztán valljuk meg igazán, mit lehet a tárcaíró nak méltatni ebből az elhirtelenkedett nagy ünnepből. Rég ideje, hogy még a szépirodalmi lapok sem igen tudnak róla irni. Mit is írnának? Elírtak már előlük mindent az első sütetű lapok. Siciliai vecsernye sem igen merül föl manapság. Ha csak Michel Lujza nem rögtönöz e félét a sansculotteokkal. Csevegjünk talán a húsvéti öntözködésről; illatos rózsavízről, a kútnál végbemenő kedélyeskedésről s a tóba dobatás actusában nyilatkozó enyelgésről? — Ezeknek az eredetiséghez semmi igényük. Elcsépelt dolgok. Csevegjünk tán a húsvéti rakott asztalokról, sonkáról, sódarral főtt vagy piros tojásról, kalácsról, stb'? Profán dolgok. Emlegessük a húsvéti bárány és piros tojás alkalmi jelentőségét, a föltámadás syiubolumait? Nem tárcába való dolgok. Vagy hát csevegjünk a hófehér báránykákról, a paskumon ügyetlenkedő zöld kis libákról, a mellettök hatalmaskodó gunárról, a leáldozó nap biborsugaraiban táncoló cserebogarakról, lépten-nyomon hallható fuzfasípzenéről, lakását tatarozó és bebutorozó fecskéről, a barackyirág rózsaszínű szirmain döngicsélő méhecskékről, az enyhe tavaszi fuvallatban cikk-cakkosan lebegő lepkékről? — Korai, tehát nem alkalmi dolgok. < 'sakbogy az ilyen tárca fölött meg elalszik az ember, a mi egészségi szempontból üdvös eredmény lehet. hanem a tárcalevélnek egyszersmind halálos ítélete. Oh, madame de Sévigné, segíts, sugalmazz! mert olyan a fejem, mint az a lecsonkolt fűzfa; nem hogy vi rágot láttatna, de még csak egy árva lombocskát sem terem. Hideg van. Más esztendőkön igy húsvétkor már in Horibus ragyog a nagy természet széles Magyarországon, vagv legfölebb a fejét, a Kárpátokat, nyugtatta puha hóvánkoson, lábait pedig az Adria langyos fuvahna ölelte meleg szeretkezéssel; már csak azon régi orvosi szabálynál fogva is. hogy t. i. tartsd fejedet hidegen, lábadat melegen stb. Lám. Most meg az időjárásról csevegek. Pedig azt mondják, hogy erről a themáról csak a nagyon szellemes, vagv nagyon együgyű emberek beszélnek. Hm! I)e menthetem magam. Húsvéti tárcából az időjárás emlegetésének kihagyása annyi volna, mint megtagadása a ..föltámadás- szép ünnepe legszebb metaphorájának. Kétségtelen, hogy a húsvéti ünnepkörnek egyik szépsége, a kikeleti időjárás költőien szép, sőt magasztos föllépése. De hol marad ez most? mikor még téli kabát és „kurir-stibli" járja. Nem is hiszem, hogy a labdázás is nagy tért hódítson az idén. Már csak legalább ezt mentette volna meg a március a nagy ünnep örömeiből! — Tudok vidéket, ahol a húsvéti öntözködésnél is nagyobb fontossággal bir a labdázás húsvét hétfőn; aztán nem csupán a gyerekek űzik, hanem a hajadonok és legényeinberek is, lévén ez a szokás olyan forma, mint a városok farsangi báljai: az ifjúi szivek fblpezsdülésének médiuma. Egyik dunaparti városban történt. Az epres kert (hol is ne volna epres kert?) megtelt a polgári orsztálv mindkét nembeli fiatalságával. Tágas körbe, „bukorba" álltak férfi, nő egymás mellett,